2021. nov. 12.

Jogi tanácsok oltásra kötelezettek számára – III. rész (Szilaj Csikó)

AZ I. RÉSZ ITT OLVASHATÓ!

A II. RÉSZ ITT OLVASHATÓ!

Tisztelt oltásra kötelezett Olvasó!

A cikksorozat első két része óta figyelemre méltó eseményeknek lehettünk tanúi. Ezek ismeretében megpróbáljuk levonni a helyesnek vélt ténybeli és jogi következtetést. Egy pókerjátszma körvonalazódik, ahol az győz, aki kitartóbb, jobban őrzi hidegvérét, de leginkább jobban blöfföl. Kitartásra buzdítunk mindenkit, mert a tudományos tények az oltatlanok igazát igazolják, ráadásul mindig az igazság, és a valóság a leglogikusabb.

A tegnapi nap folyamán a mindennapi szemezgetésünkben olvashattuk dr. Schiffer András ügyvéd, volt országgyűlési képviselő index.hu hírportálon megjelent kiváló írását, benne jogi okfejtését az oltásra való állami és munkáltatói kötelezés alkotmányossági aggályairól. Tűpontos megállapításait, jogi indokait megpróbáljuk közös nevezőre hozni a cikksorozat első két részében írottakkal.

1. Lássuk a tényeket, melyek majd alkalmasak lesznek a jogkövetkeztetés levonására!

A járvány kezdete óta, de legfőképpen az utóbbi hetekben, hónapokban számos írást tett közzé oldalunk – legfőképpen Vukics Ferenc, és Botos Gregory Zoltán tollából – az ún. T-sejtes védelemről. Írásaikat a legelismertebb, legnagyobb tekintélyű tudományos szaklapok, portálok szakcikkeire, valamint más államok hivatalos állami statisztikáira alapították. Kínos csend és hallgatás övezte valamennyit.

Majd az elmúlt 1-2 napban a következő írások jelentek meg a nagyobb, ismertebb hírportálokon:

Hogy is van ez, kérem?! Ha kellő időben a Szilaj Csikó írja, akkor az elhallgatásra érdemes összeesküvés-elmélet, ha megkésve nagyobb, ismertebb oldalak, akkor már tudományos tények?

A kérdés költői, lépjünk túl rajta!

A helyesnek vélt jogkövetkeztetés levonásához tényként rögzíthetjük, hogy a magyar lakosság egy jó – jelenleg még nem ismert – része a T-sejtes immunitás által (valamilyen formában és mértékig) immunis a koronavírusra, vagy utóbb immunissá vált. Vagyis megkérdőjeleződött az ellenanyagos védelem szent tehene – melyre egyébként a jogi szabályozás épül –, immár nemcsak a Szilaj Csikónál.

Ez a ténybeli alapunk, és innen következik a jogi okfejtés.

2. A vázolt tudományos tények alapján a helyesnek vélt jogkövetkeztetés:

A cikksorozat első részében – annak is II. 3./ a.) pontjában – nyitva hagytuk a kérdés alapjogi, alkotmányossági vizsgálatát. E helyütt térünk ki rá bővebben.

A cikksorozat előző része a munkajognak azon szabályait vázolta, mely munkajogi keretek között egyrészt az írásbeli utasítás kérelmével nyomást lehet gyakorolni a munkáltatóra (állami foglalkoztatóra), másrészt a kért és elvárt tájékoztatás elmaradásának, ennek okán az oltás felvételének megtagadása esetére az esetleges munkajogi jogvita bírósági megnyerhetőségét vetítette előre. Vagyis, ha és amennyiben a kért tájékoztatásnak a munkáltató nem tesz eleget, úgy az intézkedése (fizetésnélküli szabadság) jogellenesnek tekintendő, amit a bíróság által szükséges kimondatni.

A jelen alkotmányossági, alapjogi indokok kettő esetben nyerik el értelmüket:

egyrészt állami foglalkoztatottak esetében az állami foglalkoztató intézményvezetőjének nincs mérlegélési jogköre, vagyis mindenképpen szankcionálnia kell (fizetésnélküli szabadság), mely a hatályos kormányrendelet alapján – vélhetően – az állami foglalkoztatott pervesztességével zárul, így az ügyek mind az alkotmánybíróságon köthetnek ki alapjogi (alkotmányossági) szempontból vizsgálva meg ezen egyedi peres ügyeket,
másrészt kalkulálni kell azzal is, hogy a munkajogi keretek közötti kötelezés, de a részletes tájékoztatás elmaradásának az esetére úgy dönt a bíróság, hogy elutasítja a felperesi munkavállaló keresetét, valamint a fellebbezés és más jogorvoslat által sem adnak neki igazat a bíróságok, így ezen ügyek is könnyen az AB elé kerülhetnek.

Mindezekre tekintettel a legszigorúbb jogi tanács a következő, mind a munkavállalók, mind az állami foglalkoztatottak részére:

Ahhoz, hogy a megfelelő alkotmányossági, alapjogi jogkövetkeztetést le tudjuk vonni, és az Alkotmánybíróság is ezt a jogkövetkeztetést vonja le, szükséges jogi érveink és indokaink ténybeli megalapozása!

E körben tudományos alapon azt állítjuk, hogy a szent tehénnek kikiáltott ellenanyagos védelem mellett létezik a tudomány által elismert másik, ún. T-sejtes védelem, melyről még az is kiderülhet, hogy jobb, tartósabb és alapvetőbb, mint említett szent tehén.

Tehát tisztelt oltásra kötelezett Olvasó!

Ha Ön úgy gondolja, hogy nekifeszül a munkáltatójának, vagy az állami foglalkoztatójának, és tudományosan megalapozott igaza érdekében jogvitát kezdeményez,

lehetőség szerint már a munkáltatói (foglalkoztatói) kötelezés időszakában, esetlegesen a későbbiek (a per folyamán) készíttessen a számos magyarországi labor egyikében T-sejtes immunvizsgálatot!

(Sajnos nem olcsó, de a tömeges ilyen tesztelés egyebekben az egész tudománytalan, pusztán ellenanyagos védelemre alapított covid narratíva összeomlását eredményezheti, mely valamennyi magyar állampolgár javát fogja szolgálni.)

Amennyiben a teszt pozitív eredményt hoz (T-sejtes védelemmel rendelkezik az illető személy), ezen orvosi igazolás lesz a perdöntő bizonyíték mind a peres eljárás során, mind az Alkotmánybíróság előtti alapjogi, alkotmányossági vitában.

Miért fontos ez? Az ügyben – jó eséllyel – végeredményben az Alkotmánybíróság fog dönteni.

A./ Utalva ismét dr. Schiffer András írására: 1989. óta töretlen az AB gyakorlata abban, hogy az emberi méltóság a legfontosabb alkotmányos alapjog.

E jognak a része az önrendelkezéshez való jog. Ebbe tartozik bele az egészségügyi önrendelkezés is. Nyersen és köznapian megfogalmazva: az államhatalom igen-igen megalapozott, indokolt, célhoz kötött indokát kell adja ahhoz, ha ezen jogot bármilyen formában korlátozni akarja. Ráadásul a cél önmagában nem elég. Az elérni kívánt célnak – megint csak nagyon nyersen és köznapian – nagyobb össztársadalmi haszonnal kell kecsegtetnie, mint amennyiben e legalapvetőbb alkotmányos alapjog korlátozást szenved.

A tényállításunk a fentiek szerint a következő: adott a társadalomnak egy – egyelőre nem ismert számú – csoportja, aki a kötelezően elrendelt oltástól függetlenül immunitással bír a koronavírussal szemben. (Talán jobb immunitással, mint az ellenanyagos védelem.)

A jogalkotó alapjogot korlátozó célja a következő: az oltásra való kötelezéssel azért sértem meg az emberi méltósághoz és (egészségügyi) önrendelkezéshez való, alaptörvényben garantált legalapvetőbb jogodat, hogy védetté válj a koronavírussal szemben.

A jogkövetkeztetés:

milyen alapon, milyen jogon, milyen jogi és tudományos indokból sérti meg az államhatalom a vonatkozó kormányrendeletekkel azon személyek legelemibb és legalapvetőbb alkotmányos alapjogát (emberi méltósághoz, és önrendelkezéshez való jog), akik már eleve és bizonyítottan rendelkeznek azzal a „biológiai képességgel” (immunitás), melyet a jogalkotó a kötelezéssel, és vele a legalapvetőbb alapjog megsértésével el akar érni?!

Belátható, hogy ez nem állhatja ki az alkotmányosság próbáját. Ha mégis, akkor az AB nem várt döntése egyenértékű azzal az állítással, hogy „a lapos Föld körül kering a Nap.”

B./ A másik – egyébként az emberi méltóságnak alaptörvényen belül alárendelt – alapjog a diszkrimináció, a megkülönböztetés tilalma. Innen is – finoman fogalmazva – aggályos az oltásra kötelezés.

Az alkotmánybírósági joggyakorlat azt mondja, hogy pusztán önkényesen (racionális indok nélkül) jól behatárolt társadalmi csoportokat – a jogalkotás által sem – megkülönböztetés nem érhet.

Tényállításunk ismét a következő: adott a társadalomnak egy – egyelőre nem ismert számú – csoportja, aki a kötelezően elrendelt oltástól függetlenül immunitással bír a koronavírussal szemben. (Talán jobb immunitással, mint az ellenanyagos védelem.)

A jogalkotó válasza és intézkedése: a megkülönböztetés alapja az immunitás össztársadalmi célja. E körben minden tekintetben és többszörösen előnyben részesítem az oltással védettséget szerzett személyeket (őket pozitívan diszkriminálva), azoktól a személyektől (őket hátrányosan megkülönböztetve, és alkotmányos alapjogaikban korlátozva), akik oltástól független (T-sejtes immunitás, betegségen átesés) módon, de tudományosan igazoltan szereztek immunitást.

Látható, hogy a jogalkotó – a tudománynak ellentmondva – önkényesen, bármilyen indok nélkül tesz különbséget immunitás és immunitás között, elsőbbséghez juttatva az oltás által szerzett immunitást.

A diszkrimináció, a hátrányos megkülönböztetés kétszeresen fennáll: a hivatalos narratíva szerint az oltott fertőződhet és fertőzhet is, tehát nem immunis, csupán jó eséllyel enyhébb lefolyású nála a betegség. Ezzel szemben a T-sejtes védelemmel bíró – vélhetően – teljesen immunis, vagyis nem fertőződik, és nem fertőz. A megkülönböztetés alapja: az immunitás.

A jogalkotó a megkülönböztetés által – saját bevallása szerint – az immunis személyeket akarja kedvezőbb helyzetbe hozni, és általa védeni az össztársadalmat, azonban a hatályos jogi szabályozás éppen az ellenkezőjére vezet.

A megkülönböztetés alapja tehát az immunitás és annak remélt célja, de azokat különbözteti meg hátrányosan, akik az immunitással, vagyis a megkülönböztetés alapjául szolgáló ténnyel tudományosan igazoltan rendelkeznek (T-sejtes védelem), és azokat hozza kedvezőbb helyzetbe, akik a diszkrimináció, a megkülönböztetés alapjául szolgáló ismérvvel nem rendelkeznek: oltottak.

E megkülönböztetés talán még Észak-Koreában sem állná ki az alkotmányosság próbáját.

Ha pedig a megkülönböztetés alapja maga az oltás és annak felvétele, akkor legyen kedves a jogalkotó „nevén nevezni a gyereket”, és indokolni mindazon társadalmi, tudományos, és egyéb célokat, mely alapján az oltás felvétele által megkülönböztetni kíván. Kilóg a lóláb.

C./ Hogy mennyire önkényes is a megkülönböztetés az állami foglalkoztatók esetében!?

Szokás szerint fű alatt, sajtónyilvánosság nélkül jelent meg a Magyar Közlönyben a 612/2021. (XI. 8.) Kormányrendelet, mely

a komplett bírósági szervezetrendszer, a komplett ügyészségi szervezetrendszer valamennyi foglalkoztatottját, illetőleg az Alkotmánybíróság valamennyi foglalkoztatottját kivonta azon állami foglalkoztatottak köréből (a teljesített szolgálati jogviszony típusától és jellegétől függetlenül teljes egészében, vagyis valamennyi bírósági, ügyészségi és AB hivatali dolgozó vonatkozásában), akiknek kötelezően, vagyis az intézményvezető mérlegelési joga és lehetősége nélkül fel kell vennie az oltást.

Az igazságügyi szervezetrendszer esetében ugyanúgy a vezető dönt tehát, mint a munkaerőpiacon a munkáltató, a munkáltatói jogkör gyakorlója.

Nem hivatalos bírósági információk szerint a bírósági alkalmazottak (bírák és egyéb tisztviselők) egy kedves e-mailt kaptak az Országos Bírósági Hivatal vezetőjétől, hogy gondolják meg az oltás felvételét. És kb. ennyiben is maradt és marad a dolog.

Visszautalva a megkülönböztetés alkotmányos, alapjogi tilalmára. Mi az indoka annak, hogy a bírósági és ügyészségi dolgozók esetében nem kötelező az oltás? Miben mások ők, mint más állami foglalkoztatottak? Esetükben mi a megkülönböztetés alapja és indoka? Miben mások ők, mint egy kormánytisztviselő, egy katona, egy tűzoltó, egy rendőr, egy tanár?

Továbbmenve: közalkalmazottak szolgálatot teljesítenek a bíróságokon, az ügyészségeken, de a rendőrségen, a tűzoltóságokon, az iskolákban, a Magyar Honvédségnél stb. is. A hatályos szabályozás szerint más az a közalkalmazott (az egyszerűség kedvéért takarító személyzet), aki a bíróságon és ügyészségen takarít, és más az, aki az iskolákban, a rendőrségen, a tűzoltóságon stb.

Vagyis a 612/2021. (XI. 8.) Kormányrendelet a kulcs ahhoz, hogy az állami szférát érintő oltásra kötelezés eleve és teljes egészében, igazolt védettségi státusztól és annak bizonyítottságától függetlenül diszkriminatív, miáltal alaptörvény-ellenes is. E rendelet a kulcs ahhoz, hogy valamennyi oltásra kötelezett állami foglalkoztatott sikerre vigye az ügyét a bíróságokon, legvégső soron az Alkotmánybíróságon.

3. A jogi érvelésen túl: miért írtuk azt a bevezetőben, hogy egy pókerjátszma körvonalazódik? Kapkodó a jogalkotás…

Adott 6 millió oltott. Adott 3 millió nyugdíjas, ahol jóval magasabb az átoltottság, mint az össztársadalmi százalék, s akik már nem munkaerőpiaci szereplők. A 6 millió beoltottba beleszámítanak az egyetemisták, akik javarészt még szintén nem munkaerőpiaci szereplők, valamint a 18 év alatti oltottak, akik úgyszintén nem munkaerőpiaci szereplők. Vagyis a keresőképes 4 millió munkavállaló és állami foglalkoztatott oltottsága nem éri el az össztársadalmi átlagot. 50% körülire taksáljuk.

A 612/2021. (XI. 8.) Kormányrendelet mutatja meg azt, hogy

olyan alacsony lehet a bírósági és ügyészségi szervezetrendszerben az átoltottsági szint és a további oltási hajlandóság, hogy e kormányrendelet nélkül napok alatt összeomlott volna az igazságszolgáltatási rendszer egésze.

Azt se feledjük, hogy a munkaügyi keresetek – elsőként az egészségügyből – a bíróságokra futnak be, elindítva házon belül a „szóbeszédet”! Illetőleg ezen intézményekben leginkább csak jogászok tömegei dolgoznak, és vélhetően tisztában vannak a jelen harmadik részben írottakkal is.

A kormányhivataloknál is zajlik az oltási hajlandóság felmérése. Vélhetően ugyanígy zajlik a közalkalmazottakat foglalkoztató intézményekben, valamint a rendőrségen, a tűzoltóságokon, vagy a honvédségnél stb.

Vagyis az igazságügyi szervezetrendszer példájából kiindulva, ha az oltásra kötelezett állami foglalkoztatottak beleállnak a vázolt pókerjátszmába, és blöffel reagálnak a szemmel láthatóan alaptörvény-ellenes, diszkriminatív jogalkotói blöffre, és végül tömegével tagadják meg az oltást, az két dolgot eredményezhet:

vagy sok-sok további „612/2021. (XI. 8.) Kormányrendelet” születik, szépen kivonva mindenkit az oltásra kötelezés alól; vagy ennek hiányában
napok alatt összeomlik az állami működés és az egész állami szervezetrendszer.

A hatályos, Alkotmánybíróságon semmiképpen sem védhető szabályozás leginkább arra enged következtetni, miszerint megpróbálkoztak azzal, valójában hányan ijednek meg, hányakat ijeszt meg a fizetés nélküli szabadság és a kirúgás réme, és vállalják ezáltal az oltás felvételét. Ha viszont tömegével nem ijednek meg – az igazságszolgáltatáshoz hasonlóan –, a jogalkotó lesz ismét lépéskényszerben, ha az állam működését biztosítani akarja.