Karácsonyi könyvajánlásaim (7/10) ‒ Magyar merénylet Petőfink ellen
Az elkövetkező napokban összesen 10 könyvet szándékozom a Szilaj Csikó tisztelt Olvasóinak figyelmébe ajánlani. Csupa olyan könyv, amelyek mindegyikéről úgy gondolom, hogy kinek-kinek kitűnő ajándék lehet karácsony alkalmából a maga vagy szerettei számára... (Varga Domokos György)
7/10
Fuksz Sándor
Magyar merénylet Petőfink ellen
A könyvnek történetesen társszerzője vagyok, de ez most nem fontos. A könyvről egyszer már ‒ természetesen ‒ bővebben szóltam itt, a Szilaj Csikón, de most ez sem fontos. (Csak a rend kedvéért: Megjelent Fuksz Sándor és Varga Domokos György közös könyve az eltitkolt Petőfiről)
Ami igazán fontos, az az igazságharcos eltökéltség, ami Fuksz Sándor könyvborítós képéből-arcából is sugárzik. Ő szervezte meg, ő vezényelte le idén nyáron a Magyarok XI. Világkongresszusának Petőfi Sándor igazságáért című konferenciáját. Holott amikor nem sokkal korábban az Attila Hotelben tartott előadást Petőfi szibériai életéről, a lépcsőn csak úgy tudott járni, ha viszem a táskáját. Agyvérzése csak a testén hagyott mélyebb, bénító nyomokat, a lelkén és szellemén nem sikerült győzedelmeskednie. Hála Istennek!
A Petőfi igazságáért folytatott küzdelem csakis akkor vezethet eredményre, ha olyan mindenre elszánt, ugyanakkor alaposan felkészült, tájékozott, tudós emberek vezetik az igazságtételre éhes szabadcsapatokat, mint amilyen Fuksz Sándor is. Ugyanis minden józan elképzelést felülmúlóan hatalmas az igazság kiderülésével szembeni ellenállás.
Előző karácsonyi könyvajánlómban írtam arról, hogy Fuksz Sándor Pefőfinek az 1851-ben Szibériában írt versét küldte el W. Barna Erika grafológusnak elemzésre. Itt látható az „Én vagyok az örök kérdőjel” kezdetű vers fényképmásolata.
Az elismert szakértő egyebek között ezt állapította meg a kézírásról:
„Nincs nyoma az írás szándékos elváltoztatásának, vagyis az írója »nem akarja« Petőfi kézírását utánozni (…)”
Vagyis nem egy szélhámos utánzó kézírása, hanem Petőfié ‒ 1851. május 20. keltezéssel! Jó-jó, főleg a kovidos világuralmi hadművelet óta tudjuk, mit érhetnek az ún. szakértők. Ezért üdvös, ha mi magunk is igyekszünk a lehetőségeink határain belül tárgyilagos értékítéletet alkotni. Abból például, hogy a kovidjárvány idején a kétszer „oltott” bátyámtól kaptam meg én, az oltatlan, a fertőzést, s jómagam aztán „oltás” ‒ s főleg lélegeztető gép ‒ nélkül lábaltam ki a betegségből, bátran arra a következtetésre jutottam, hogy egy szó sem igaz a hivatalosan nyomatott oltáspropagandából: a „vakcinák” sem a fertőzés megkapásától, sem a továbbadásától nem védenek meg, azaz teljesen alkalmatlanok arra, amire meghirdették őket... Ezért most arra kérem a tisztelt Olvasót, hogy vegye alá személyes próbának az imént bemutatott kézirást, és saját maga állapítsa meg: úgy néz ki ez az itt-ott javított kézírat és alul az aláírás, amelyet mesterségesen, fegyelmezett, kényszerű, lelketlen utánzással hoztak létre? Vagy pedig olyannak, amelyen átsüt írójának ezernyi fájdalma, költői lelkének mérhetetlen szenvedése...
Vagy vessen egy pillantást a tisztelt Olvasó az alábbi képre. El tudja Ön képzelni, hogy ezek a barguzini, szibériai emberek minden alap nélkül, teljesen légből kapottan állítanák nemzedékről nemzedékre, hogy a mi Petőfi Sándorunk leszármazottai?
Itt a hasonlóság ‒ főleg a harmadik arcképnél ‒ még szembeötlő is. De ahol nem az ‒ mint az alábbi képen, ahol Petőfinek a Kuznyecova előtti, burjátföldi kapcsolatából származó leszármazottai láthatók ‒, még ott is kell tudnunk személyes, okos döntésre jutnunk.
Minek nagyobb a valószínűsége? Annak-e hogy a segesvári csatamezőn soha meg nem talált Petőfi csakugyan ott halt meg, vagy pedig annak, hogy bizony, mint annyi más honvédet, a cári oroszok őt is elhurcolták, egészen Szibériáig vitték, s életét ott fejezte be: előbb magyar, aztán orosz nyelven verseket költve, asszonyokat szeretve, gyermeket nemzve, ám kényszermunkáktól, honvágytól szenvedve, betegségektől gyötörve ‒ örök kérdőjelként...
Valószínűség ide vagy oda, egyelőre a magyar nemzet java ‒ no meg a hatalmi szféra egésze ‒ óvakodik attól, hogy higgyen akár annak a seregnyi ténynek, amelyet Fuksz Sándor ebben a könyvben is felsorakoztat, akár a saját szemének, szívének. Ebből a szempontból Fuksz Sándor kétségkívül sokkal előnyösebb helyzetben van hozzájuk képest, mert ő az idők során lelkileg szinte eggyé vált a másik Sándorral. Ezért tudhatta megírni ezt a könyvéből idézendő, egyszerre oly szép és oly szomorú „Petőfi-verset” is. Fáj neki, amit ővele művelnek. Ezért nem bírja igazságharcát soha feladni...
Képzelt vers a Barguzin partjáról
Az igék, az eszmék és a vágyak
sohasem múlnak el.
Haza és szabadság
a végtelenbe hull…
De nincs attól szebb,
mikor a Barguzin vizére
szórja fényét a Nap,
és Magyarország felé vonul.
Ott szikrázom én is az Alföld felett,
mint Napból kiszakított csoda.
Érzi-e, tán látja népem?
Vagy nem is figyel oda?
A könyv megrendelhető Fuksz Sándor e-címén:
fukszsandor@gmail.com
Comentarios