Karácsonyi könyvajánlásaim (9/10) ‒ MATÚZ

Az elkövetkező napokban összesen 10 könyvet szándékozom a Szilaj Csikó tisztelt Olvasóinak figyelmébe ajánlani. Csupa olyan könyv, amelyek mindegyikéről úgy gondolom, hogy kinek-kinek kitűnő ajándék lehet karácsony alkalmából a maga vagy szerettei számára... (Varga Domokos György)

9/10

Varga Mária

MATÚZ

No, ez a könyv szerezte talán a legtöbb meglepetést!

Kezdem azzal, hogy Matúz Gábor felhívott: küldene valamit. Azóta, hogy vagy tíz évvel ezelőtt győzködött, legyek egyik megszólalója a Seszták Ágnesről (egykori feleségemről) összeállítandó kötetnek, nem beszéltünk egymással. Most mégis megtalált. A hangja semmit nem változott, semmit nem öregedett. Ugyanolyan barátságos, előzékeny volt, mint mindig. Mikor megérkezett a könyv, olyan terjedelmes MATÚZ főcímmel, hogy széltében ki sem fért, csak hosszában, és a keményfedelű borítóján az ő arcképével – no, még nagyobb meglepetés ért. Ugyanaz a megnyerő tekintet, ugyanaz a visszafogott mosoly, mint tizenévekkel ezelőtt, amikor utoljára láttam. Rajta mintha semmit nem fogott volna az idő. Holott ha én tükörbe nézek, jobb híján elfog a röhögés, így próbálom feledtetni, hogy bár kívülről rendesen ráncosodom, belül, hála Istennek, még minden rendben van. Űzöm a rám szabott küldetést, ingyen, főleg mások és ezért egy kicsit a magam örömére nekilátok például egy tíz részes karácsonyi könyvajánlót írni olyankor, amikor nekem is már inkább a felcicomázott áruházakat és az ünnepi vásárokat kellene járnom és bújnom. Persze egy szót nem szólnék erről, ha nem épp oda akarnék kilyukadni, hogy hiszen Matúz Gáborban is épp ezt becsülöm a legjobban: egy igazi küldetéses ember. Méghozzá a számomra legrokonszenvesebb fajtából. A könyv szerzőjének, Varga Máriának egyik meghatározásával élve: kultúrmunkás. Ahol a szóösszetétel mindkét felének jelentősége van: a kultúra munkása. Nem az igénytelen, értéktelen tömegkultúráé, de nem is az elitkultúráé, a nyitottnak, liberálisnak hirdetetté, ám annál kirekesztőbbé. És nem is a vonalas, egysíkú, önkorlátozó nemzeti kultúráé. Másfelől: nem betanított vagy futószalagos munkás ő, inkább sztahanovista és ezermester, akit a jelek szerint fáradhatatlanul izgat és mozgat az élet végtelen gazdagsága, értelme keresésének és táplálásának, no meg az önmaga kipróbálásának, megmérettetésének végtelen lehetősége. Matúz Gábor hitelesen megtestesíti számunkra azt, amit a nemsokára utolsóként ajánlandó könyv címe így fejez ki: A LÉTEZÉS ÖRÖME. S fontos most nekünk Böjte Csaba könyvének az alcíme is: Örök értékek a 21. században. Matúz Gábor (mint hamarosan szó esik róla) szinte már minden volt eddigi ‒ egyelőre még nem is hosszú ‒ életében, csak akasztott ember nem. Mégsem lehet azt mondani, hogy ide-oda sodródott volna, hogy hol erre, hol arra vetették volna az élet hullámai, hiszen határozott belső iránytűinek és sajátos életszemléletének köszönhetően inkább csak a díszletek változtak. Másképp fogalmazva: sikerült újra és újra meglovagolnia akár a mások miatt rátörő, akár a saját önfejűsége által magára szabadított hullámokat, mindenkor elkerülve a fenyegető hullámsírokat.

De ehhez az kellett, hogy bármely díszletben mindig akarjon és  mindig merjen önmaga maradni, nem alávetve magát szabadságát sértő külső elvárásoknak, felsőbb parancsoknak, múlékony politikai eszméknek vagy főáramú szellemi divatoknak. Így tudott ő mindvégig MATÚZ maradni: az esztergapadnál éppen úgy, mint műtőssegédként, novellaíróként éppen úgy, mint lapalapítóként, újságíróként, tévés személyiségként, pl. a híres Éjjeli Menedék később kirúgott szerkesztőjeként, műsorvezetőjeként. Ezért tudott – teszem azt – akár Soros Györggyel, akár Makovecz Imrével egyaránt érdekfeszítő interjút készíteni. Ezért képes kisebbségi életekre – cigány sorsra, zsidó sorsra, börtönsorsra – ugyanúgy nyitott lenni, mint másokéra, de ugyanezért nem képes eltűrni, hogy mások szabják meg számára, politikailag vagy üzletileg mi tekintendő helyesnek és hangoztatandónak. Fáradságot, utánjárást nem kímélve akarja tudni az árnyaltabb igazságot, mert születésétől erre van hangolva. És felelősséget érez azért, hogy a tényeket és elfogulatlan felismeréseit másokkal – minél többekkel – megossza, mert ez a megkerülhetetlen küldetése. Filmet készíteni pl. 1919 legbátrabb városáról, vagy ’56 aljas sortüzeiről, vagy dicső forradalmunk és szabadságharcunk kivételes jellemű hőséről, Wittner Máriáról. Vagy múzeumot szentelni a civil bátorságnak, vagy saját kezűleg kápolnát építeni emelkedett földi lelkületünk dicsőségére. Ez mind-mind ugyanaz a MATÚZ, elképesztően fordulatos élete ellenére is. „A kő marad.” MATÚZ marad.

Ezért volt érdemes – amennyire szűkös időnkből s erőnkből tellett – munkásságát figyelemmel kísérni. És ezért érdemes a Varga Mária írta s összeállította könyvet minden sietség nélkül, merő élvezetből végigolvasni. Minden meglepetés közül a legnagyobb és legörömtelibb volt, hogy Varga Mária úgy festette le Matúz Gábor eddigi életét, hogy szemlátomást ellenállt mindenféle feltűnési viszketegségnek, különcködő szerzői hóbortnak. Egy nagyon kézenfekvő és nagyon jól követhető szerkezetet választott a fordulatos élet hűséges bemutatására. Röviden felvázolta a települési és családi környezet, ahonnan, és a korszakot, amikor Matúz pályafutása elindult. Aztán sorra következett A NOVELLISTA, AZ ÚJSÁGÍRÓ, A TELEVÍZIÓS, A FILMRENDEZŐ, A KÖNYVEK VONZÁSÁBAN, A MÚZEUMALAPÍTÓ, A KOMMUNIKÁCIÓS SZAKÉRTŐ… És mindeközben még annyi kísérletet sem tett Matúz lelkületének kibogozására, mint amennyit az imént jómagam. Hanem csak határtalan szorgalommal és üdvös szerénységgel tálalta az életmű legfontosabbnak ítélt mozzanatait, ezek korabeli fogadtatásával egyetemben. A legtöbbször egyetértéssel tálalja és ecseteli Matúz munkásságát, de sohasem szolgalelkű dicsőítéssel. Még az is előfordul, hogy Matúz egyik filmjét erős kritikával illeti. De leginkább ránk, olvasóra van bízva, hogy Matúz megnyilvánulásait milyennek ítéljük.

És akkor itt most már akár be is vallhatom, hogy hiába írtam hajdanában méltatást Matúz egyik novelláskötetéről és egyik filmjéről, s kísértem így-úgy figyelemmel a munkásságát, az olykor magasra csapó hullámokkal való harcait, még mindig igazi meglepetést tudott szerezni – sőt, csodálatot tudott belőlem kiváltani – a szinte csak rá jellemző alkotói felfogással, amelyekből szerencsénkre Varga Mária is bőségesen idéz. Mutatóba és búcsúképpen legalább egyet felelevenítek közülük. A Makovecz Imrével készült interjúnál Bánhidai Károly volt a társszerzője, de ami itt következik – 1956 kapcsán –, az tiszta Matúz:

„‒ Azt mondja, nem voltak hősök, a maguk természete szerint viselkedtek. Ez azt jelenti, hogy a véres események után az abban játszott szerepüket utólag diákcsínynek, mai szóhasználattal élve dilinek foghatták fel, amiért mondjuk tíz év börtönt, netán agyonverést nem érdemes vállalni? Esetleg át akarták menteni magukat a későbbi időkre?

‒ Pontosan nem tudom. Azt hiszem, az életben maradás vezérelt… Nagyon fegyelmezetten reagálok most. Amikor azt mondta: buli meg dili, én már ugrottam volna, és akkora fülest adtam volna magának, hogy megháborodik. Ez tabu téma. Egyébként teljesen jó a beszélgetésünk, nincsen semmi hiba.”

S akkor a rend kedvéért még egy frissebb kép Matúz Gáborról, 2019-ből. A Gyarmati Hírek címlapján mint Balassagyarmat díszpolgára…

A könyv a Kairosz kiadványa, kereskedelmi forgalomban kapható. 480 oldal, bolti ára 3900 Ft.