Kossuth Lajos mint jelenünk óramutatója – Kövér László beszéde a felújított szülőháznál

Monok – 2025. április 11.

Kép: MTI, Vajda János

Tisztelt Emlékező és Ünneplő Közösség!

A budapesti Kossuth tér 1-3. szám alatti Országházból érkeztem a monoki Kossuth utca 18. szám alatti felújított szülőházhoz, hogy a hálás magyar utókor nevében tisztelettel ma is fejet hajtsak egy teremtő nemzedék teremtő vezetője, Kossuth Lajos előtt.

1848 nemzedéke hétköznapi polgárokból történelmi hősöket, feudális társadalomból modern nemzetet és birodalmi alávetettségből független magyar államot teremtett. A reformkor és a forradalom legjobbjai közül sokan és sokat tettek ezen célok eléréséért, de senki nem tett többet, mint a XIX. századi nemzeti reálpolitika megalapítója és vezetője, Kossuth Lajos.

A magyar történelemben a reálpolitika zsinórmértéke Bethlen Gábor fejedelem óta az, hogy „nem mindig lehet megtenni, amit kell, de mindig meg kell tenni, amit lehet.”

Mohács után három évszázadig a keleti és nyugati birodalmak fojtogatásában élő magyar nemzet legjobb vezetői arra kényszerültek, hogy önfeláldozó életük végén mindig csak azt vizsgálhassák, megtettek-e mindent, amit lehetett? E ház szülötte, Kossuth Lajos 1848-49-ben azonban a magyar politikában nemcsak azt tette meg, amit lehetett, hanem azt is, amit kellett!

Kedves Barátaim, vannak történelmi pillanatok, talán még hosszabb-rövidebb időszakok is, amikor az az igazi reálpolitika, ha nemcsak arra vállalkozunk, ami lehetséges, hanem arra is, ami szükséges.

Kossuth Lajos ilyen történelmi idők reálpolitikusaként visszaadta a magyarság hitét abban, hogy három évszázad után nemzetünk képes megtenni, amit kell, és nemcsak azt, amit lehet.

Tisztelt Honfitársaim!

A száműzetésben lévő 92 éves Kossuth Lajos a halála előtti napon így fogalmazott önmagáról:

„Az én nevem óramutató, jelzi az időt, mely jönni fog, melynek jönni kell (…) és annak a jövőnek a neve: szabad haza Magyarország szabad polgárainak, annak a jövőnek a neve: állami függetlenség.” 

Ez a bizonyos óramutató ebben a szülőházban indult el útjára.

Ezért e ház, miként a Kossuth-mauzóleum is a budapesti Fiumei úti sírkertben, a nagyvilágban bárhol élő minden szabadságszerető magyar ember számára zarándokhely kell legyen, ahol az életben legalább egy alkalommal minden magyar család a gyermekeivel, minden magyar iskola a tanulóival tiszteletét teszi!

Köszönet Monoknak, hogy büszke és felelős őrzője e szülőháznak, köszönet a felújítást irányító L. Simon Lászlónak és társainak, akiknek áldozata és munkája révén megújult az épület, és megnyílhat a mai kiállítás.

Tisztelt Emlékező Közösség!

A politika szigorú szabálya az eredményfelelősség, azaz nem a politikusi szándékok, nem a történelmi enyhítő vagy súlyosbító körülmények számítanak, hanem

csak az eredmény számít. Különösképpen így van ez a valóságos erőviszonyokkal dacoló politika esetében.

Az 1848-49-es magyar forradalmat és szabadságharcot a katonai túlerő vérbe fojtotta, a Kossuthék által megteremtett állami függetlenséget felszámolták, az országot 1867-ig Habsburg önkény hatalma alá visszagörbesztették, majd a korabeli magyar politikai elit kiegyezett az elnyomókkal, a véreskezű és trónbitorló idegen uralkodót tizennyolc esztendő után legitim magyar királlyá koronázták, Kossuth pedig száműzetésben halt meg.

Felmerül a kérdés, hogy mindabban, ami a forradalom után történt, mi a kossuthi reálpolitikai eredmény?

Az – kedves Barátaim –, hogy

Kossuth és nemzedéke történelmi értelemben ugyan rövid, de annál értékesebb időre átélhető valósággá tették a magyar állami függetlenség álmát,

egy olyan álmot, mely több mint ezer éve élteti a magyarságot a Kárpát-medencében, és hitünk szerint a jövőben is éltetni fogja.

Ezért minden történelmi időben ezen álom valóssággá tétele számít a legmagasabb rendű magyar reálpolitikának, amely függetlenül az esetleg kedvezőtlen közvetlen következményeitől, végeredményében mindig sikeres, mert bármely kedvezőtlen történelmi körülmény ellenére is mindig képes továbbadni az önrendelkezésre törekvő magyar akarat és életerő stafétáját a következő nemzedékeknek.

A mohácsi csatamezőn a Szent-István-i állam önmagát és a nyugati civilizációt védve, ám a nyugati birodalmi politika által cserbenhagyva megroppant a keleti birodalmi túlerővel szemben, majd fokozatosan elveszítette függetlenségét. A következő évszázadok magyar nemzedékei számára a legmagasztosabb közösségi szabadság-eszményt mindig az állami függetlenség helyreállítása jelentette.

Zrínyi Miklós jelszavát – „Ne bántsd a magyart!” – a kurucok vésték a kardjukra; a 48-as honvédseregek kuruc dalokkal indultak a harcba; az 1956-os pesti barikádokon Kossuth nótákat énekeltek a fiatalok; 1989-ben pedig az ötvenhatos mártírok újratemetésén az ismeretlen fiatal hősöket jelképező üres koporsó kötelezte a korabeli fiatalokat arra, hogy az összeomló kommunizmussal és a nyomában érkező posztkommunizmussal szemben magyar jövőt teremtsenek.

A magyar szabadság és függetlenség álmának évszázadokon átívelő történelmi stafétája ez, kedves Barátaim, melynek tovább éltetése érdekében,

a maga lehetőségei között a kiegyezés 67-es nemzedéke is megtette, amit lehetett. A forradalom 48-as nemzedéke viszont megtette azt is, amit kellett.

Tisztelt Emlékező Közösség!

Önálló magyar közpénz, cselekvőképes magyar közhatalom és harcképes magyar honvédség – 1848-ban ezen három, egymást feltételező és kiegészítő dolog megteremtése volt a cél. Ez volt az, amit akkor mindenáron MEG KELLETT TENNI!

Legitim és cselekvőképes magyar közhatalom nélkül ugyanis nincs önálló magyar közpénz, magyar pénzügyi háttér nélkül nincs magyar haderő, pénz és haderő hiányában viszont nem cselekvőképes és nem életképes a magyar közhatalom, azaz a felelős kormány.

A magyarság akkor már 1686 óta tapasztalta, hogy a török birodalom alóli felszabadulás után

az ország a felszabadító Habsburg birodalom számára nem szabad lett, hanem csak gyarmat, vagy ahogy Bécsben fogalmaztak „szerzemény.” 

Politikai-közjogi alávetettség, pénzügyi-gazdasági kizsákmányolás, nemzeti megalázás, a magyar életerő kiszipolyozása. A Habsburg birodalom ezt a rendszert alakította ki Magyarországon, és 1848-ban birodalmi érdekből ezt akarta átemelni a letűnőben lévő feudalizmusból a kiépülőben lévő kapitalizmusba.

Bécsben birodalmi kapitalizmust akartak, magyar kapitalisták, magyar tőkeerő nélkül.

A forradalmi körülmények között közjogi értelemben kénytelenek voltak elismerni az 1848. márciusában létrejött, Batthyány Lajos vezette felelős magyar kormányt, ám azt pénzügyileg rövid időn belül meg akarták fojtani. A magyar államkincstár szó szerint üres volt, a birodalomban kizárólagos pénzkibocsátási joggal rendelkező, Osztrák Nemzeti Bank nevet viselő magánbank pedig zsarolásképpen visszafogta bankjegyei forgalmazását és ezüstfedezetű pénzei átváltását Magyarország területén, ezért a lakosság pénzügyi pánikba esett.

A megoldás a Kossuth által megteremtett magyar közpénz volt.

A magyar történetírás mind a mai napig nemcsak a Kossuth teljes életművét átfogó nagymonográfiával adósa a magyar nemzetnek, hanem az 1848-49-es magyar forradalom és szabadságharc érdekfeszítő pénztörténetének részletes feldolgozásával is. Ha történészeink egyszer ezt az adósságukat lerójják, akkor mindenki számára nyilvánvalóvá válik az 1848-as magyar közpénzteremtés korszakalkotó volta, Kossuth

rendkívüli politikai bátorsága és pénzügyszakmai zsenialitása.

Ez a közpénz – népi nevén a Kossuth-bankó – tette lehetővé, hogy a Bécs által cselekvésképtelenségre szánt felelős magyar kormány cselekvőképessé váljon, hogy megkezdhesse az áprilisi törvényekben foglaltak végrehajtását. A magyar közpénz megteremtése volt az a fordulópont, amikor a Birodalom a kulisszák mögött eldöntötte, hogy katonai erővel veri le a magyarok politikai és pénzügyi szabadságharcát.

Az újonnan létrejött magyar közhatalom a magyar közpénz eszközével azonban olyan eredményesen szervezte hadba az országot, a magyar nemzet olyan heroikus erőfeszítéssel védte a szabadságát, hogy az ellene fordult nyugati birodalom csak egy keleti birodalommal szövetkezve bírta katonailag legyőzni. Kossuth Lajos intellektuális adottságaival, politikai ösztöneivel, nemzeti céltudatosságával és személyes kisugárzásával nem csupán valódi államférfi, hanem

egy olyan homo politicus is volt, aki sok tekintetben akár egy évszázaddal is megelőzte történelmi korát.

Már az európai tömegtársadalmak kibontakozása előtt ösztönösen érezte a tömegek megszólításának és meggyőzésének – mai divatos szóval, a tömegkommunikációnak – a szükségességét, lehetőségét és erejét, és mindezt tudatosan és mesterien gyakorolta a szabadság alatt éppúgy, mint a száműzetésében.

Kossuth Lajos – szintén korát megelőzve – azt is látta, hogy a nyugati világban kibontakozó tömegtársadalmak súlypontja a középosztály lesz, pontosan érezte, hogy a lehető legátfogóbb nemzeti „érdekegyesítés” lehet a modern tömegtársadalmak rendjének a legszilárdabb alapja.

1852-ben, amerikai körútján Kossuth nemcsak Abraham Lincolnt, hanem a XIX. századi politikai korszellemet is megelőzte a demokrácia fogalmának kristálytiszta és közérthető meghatározásával: „Mindent a népért, mindent a néppel együtt, semmit a népről a nép feje felett. Ez a demokrácia.”

Természetesen Kossuth nem volt tévedhetetlen. A kortársaival és egyben sorstársaival folytatott nevezetes vitáit nem nekünk kell eldöntenünk, hiszen azon vitákat eldöntötte a történelem.

Nekünk, mai magyaroknak tanulnunk kell a történelemből, és soha nem szabad felednünk azt, hogy van, amikor a reálpolitika azt diktálja a nemzet számára, hogy ismerjük fel, és közösen tegyük meg nemcsak azt, amit lehet, hanem azt is, amit kell; hogy Kossuth szavaival élve –

képesek legyünk nemcsak a meglévőből, hanem a lehetségesből is kiindulni.

Tisztelt Ünneplő Közösség!

„Segítsétek a nemzetet nyitva tartani a jövendő ajtaját!” – erre kérte száműzetésében Kossuth az otthoniakat.

Mi, mai magyarok, úgy tarthatjuk nyitva a jövendő ajtaját, ha Kossuthnak és nemzedékének példájából is hitet és erőt merítve – a nemzeti realizmus jegyében – tovább megyünk azon az úton, amelyre 2010-ben ráléptünk.

2010-ben helyre kellett állítani a magyar állam cselekvőképességét, és mi, magyarok, szavazatainkkal közösen megtettük, amit kellett.

2011-ben új alaptörvényt kellett alkotni az állam újjáépítéséhez és a nemzet megerősítéséhez, és mi, magyarok, közösen megtettük, amit kellett.

2015-ben meg kellett állítani az országunkra zúduló és társadalmunkat veszélyeztető illegális migrációt, és mi, magyarok, közösen megtettük, amit kellett.

2022-ben távol kellett tartani Magyarországot egy érdekeinktől idegen háborútól, és mi, magyarok közösen megtettük, amit kellett.

Immár másfél évtizede a Kossuth-i reálpolitika jegyében állunk ellent egy új birodalom egyszerre alattomos és agresszív hódoltatási törekvésének.

Kossuth népeként, mi, mai magyarok, hittel és reménységgel kérjük a Történelem Urát, segítsen bennünket, hogy nemzetünkért és hazánkért az előttünk álló időkben is megtehessük, amit lehet – de azt is, amit kell!

Legyen béke, szabadság és egyetértés!