László Tamás: A választási szuperév tétje, avagy a Barabbás-jelenség

Eredeti cikk:

Magyar Hírlap: A választási szuperév tétje, avagy a Barabbás-jelenség, 2024. febr. 29.

A szerző építész, volt országgyűlési képviselő

Négymilliárd ember fordul a szavazóurnákhoz 2024-ben. Európában 450 millióan vesznek részt európai parlamenti, országgyűlési, államfői, önkormányzati választásokon. A legjelentősebb mind közül az európai és az Egyesült Államokbeli választások lesznek. Teljesen átrajzolhatják nemzetek, sőt kontinensek életét, nemcsak közpolitikai, hatalmi szempontból, de sokkal mélyebb dimenzióban is: ráébreszthetik az emberiséget az igazán fontos dolgokra. A mostani választások a globalisták és a szuverenisták, a balliberális és a polgári-konzervatív erők, a háborúpártiság és a békepártiság közötti harc jegyében zajlanak. Megváltozhat a különböző életmódok közötti egyensúlytalanság a város felől a vidék javára, megerősödhet a közösség iránti elkötelezettség az önzés és a hedonizmus ellenében. Új társadalmi struktúrák jöhetnek létre a helyi összefogásokra építve. Sőt végső soron a választási szuperév a hit és hitetlenség közötti választás éve is. Hiszünk-e az emberiség jövőjében? Milyen legyen az? Milyenné kell válnia az egyes embernek, a helyi közösségeknek, a nemzeteknek, a kontinenseknek ahhoz, hogy kezelni tudjuk azokat a kataklizmákat, melyek között élünk, de azokat is, amelyek a mélyben kitörésre várnak. Ne csak túléljük ezeket, de új életstratégiák bontakozzanak ki!

Csaknem kétezer éve volt egy világtörténelmi jelentőségű választás Jézus Krisztus koncepciós perében. Pilátus helytartói hatalmánál fogva felkínálja a palotája előtt összegyűlt népnek, hogy választhatnak, kit bocsásson szabadon, Jézust vagy Barabbást? Jézust, aki hároméves működése során úgy tanított, mint akinek hatalma van, betegeket gyógyított, a vizet borrá változtatta, halott barátját feltámasztotta. Vagy Barabbást, a gyilkosságért, rablásért, emberek megkínzásáért halálra ítélt bűnözőt? És a nép nem habozik: kivétel nélkül Barabbást kívánják elengedni. Pilátus mossa kezeit, a népítéletnek megfelelően szabadon engedi Barabbást, Jézus pedig elindul utolsó útjára. Keresztre feszítik, meghal és eltemetik. Ennek a választásnak üdvtörténeti jelentősége van. Kijelenthető persze, hogy a mostani választási szuperévet nem lehet párhuzamba állítani az akkori választással, ami Jézus kereszthalálához és harmadnapi feltámadásához vezetett. Mégis azt mondom, hogy minden választásnak üdvtörténeti jelentősége van az abban részt vevő, vagy távol maradó egyénre és a választásokban küzdő közösségekre nézve.

Ebből a szempontból rendkívüli üzenete van Karinthy Frigyes Barabbás című novellájának, amelyben a történet sajátos, abszurd változatát fogalmazza meg. Az író szerint Jézus harmadnapi feltámadása után elindul Jeruzsálem felé azok élén, akiket az elmúlt napokban Barabbás – mit sem okulva a múltjából – kirabolt, megkínzott, akiknek a családját legyilkolta és akik amúgy három nappal korábban Jézus helyett lelkesen rá szavaztak. Most átkozzák ostobaságukat, és a feltámadt Mesterrel együtt mennek Pilátus palotájához, hogy ezúttal igazságot tegyenek, elítéltessék Barabbást és felmentsék Jézust. „Mi a teendőnk?” – kérdik az elmúlt napokban Barabbás által meggyötört áldozatok. Jézus felel nekik: „Ha Pilátus újra megkérdi, hogy kit bocsásson szabadon, akkor kiáltsátok, hogy »A názáretit!« Mintha azt kiáltanátok: »Az életemet! A házamat! A gyermekemet! A szemem világát! A léleknek és a gondolatnak a szabadságát! Békességet e földön!«” A meggyötörtek megígérik és követik a helytartói palotához, ahol Pilátus Barabbással együtt vacsorázik (micsoda kép a világ hatalmasairól!). „A helytartó Jézus és a tömeg kérésének enged és újra felteszi nekik a kérdést: »Kit bocsássak szabadon? A názáretit vagy Barabbást?« És Barabbás áldozatai, az általa meggyötörtek egy emberként kiáltják újra: »Barabbást!« És rémülten néztek egymásra, mert külön-külön mindegyikük ezt kiáltotta: »A názáretit!« A Mester végignézett rajtuk, külön-külön megismerte az egyes arcokat, de e sok arcból egyetlen arc lett, óriási fej, mely ostobán, gonoszul és szemtelenül vigyorgott az arcába, és torkából bömbölte rekedten: »Barabbást!«; mintha azt hörögné: »Halál! Halál! Halál!« Pilátus zavartan lesütötte a szemeit és mondá Jézusnak: »Te látod…« Jézus bólintott és csendesen felment a lépcsőn, kinyújtotta a kezeit a hóhér felé, hogy kötözze meg.”

Érvényesülhetett volna az emberi szabad akarat akkor, amikor az egyetemes emberiség további sorsáról van szó? Karinthy abszurdja arra világít rá, hogy Krisztus kereszthaláláért sem Pilátus, sem a zsidók, sem a főpapok, sőt még az elvetemült Barabbás sem felelős. Isten akaratából mindenképpen megtörtént volna. Hiszen az áldozat éppen a felsoroltak érdekében zajlott. Itt, ezen a ponton el is engedhetnénk a történetet. És mégsem tehetjük, mert a választásaink – kisarkítva – mindig Jézus és Barabbás közötti választások!

A Barabbás-jelenség a tömegemberről is szól. Hamvas Béla így jellemzi ezt a helyzetet: „Az egyén tudatos tevékenysége helyébe a tömeg tudattalan tevékenysége lép… A tömeg uralma azt jelenti, hogy az egyéni, világos, értelmes, józan, tudatos tevékenység helyébe a tömeg zavaros, vak, homályos, tudattalan tevékenysége lép, és ezzel az egész emberi lét elhomályosul és elsüllyed.” Nem véletlenül nevezték a 20. századot a tömegek évszázadának. A tömegembert a média uralja, Jézus perében a Nagytanács, a farizeusok irányították a tömeget, indulatokat korbácsolva.

Barabbás a világhelyzet metaforája, a világ szenvedéseit összesíti. A novella kezdete mintha a szomszédunkban dúló háborúról szólna: „Kétoldalt füstölögtek a romok. Lent a kiszáradt árok fenekén találta (Jézus) az elsőt azok közül, akik Pilátus háza előtt kiáltozták Barabbás nevét. Elfeketült nyelvvel vonított a vörös felhők felé.” A választásunk világos: azokra szavazunk, akik százezrek halálát és szenvedését, városok pusztulását és a hadiipar mérhetetlen profitját támogatják cinikusan és megtévesztetten vagy Jézusra, a békességszerzőre?

Barabbás egyeseknek elvette házát, feleségét, gyermekét és a szemeit kiszúratta. Vagyis mindenéből kifosztotta, földönfutóvá tette. Ők indulnak útnak a Barabbások, a nyílt társadalom kufárainak intésére, rászabadítják az identitásának maradékát is elveszítő, azaz puszta tömeggé váló európai népekre. A nagy összecsapás elodázhatatlan e két tömeg között, a fel-fellobbanó lángok már itt vannak a terrorjelenségekben, az ebből fakadó félelemben. Mindezen csak és kizárólag a keresztény hithez, Európa lelkéhez való visszatalálás segít, nincs más esélyünk.

Az istenképűségünkből fakadó emberképet Jézus Krisztus keresztáldozatával és feltámadásával megerősítette. Barabbás kiforgatta valójából ezt a méltóságot, és a tömeg mégis erre szavazott. Ahogyan Hamvas írja: „Az ember fölött az uralmat ellenőrizhetetlen ösztönzések veszik át, és az ember a tömegben maradéktalanul felszívódik.” Ezt az emberképet kívánják aláásni a teremtett ember – a férfi és nő – megtámadása által uralomra jutó ideológiák. Az önfeladás abban csúcsosodik ki, hogy az európai fehér ember nem kíván az utódaiban továbbélni. Újra meg kell találnunk a hit-remény-szeretet hármasát, ami új energiákkal töltheti meg az európai embert!

Kit engedjünk szabadon, azaz ki uralkodjon az életünkön? Jézus vagy Barabbás? Minden választásnak valójában ez a kérdése, ez a tétje, a mostani választási szuperévben ez hatványozottan érvényes. Jó és igaz irányba fordulhat a világ tengelye, vagy végképp kizökken az idő? Ez a tét.

Nagyböjt ideje van, hamvazószerdán hamuval keresztet rajzolt a pap a homlokunkra e szavakkal: „Ember emlékezzél, porból vagy és porrá leszel. Tarts bűnbánatot.” Ideje van a megtérésnek. Akkor a 21. század nem a tömegember, hanem a felelős ember évszázada lesz. Vagy nem lesz…