LEHETŐSÉGEK (Deli Mihály szabadverse)
Miért van az embernek két szeme
két füle, két keze, két lába, két tüdeje, két veséje?
Miért van az embernek egy szája
egy gyomra, egy szíve, egy feje?
Ne egy orvost vagy antropológust kérdezzünk
Ne is egy filozófust
vagy valami beteges hajlamú „újratervezőt”
Talán inkább gyermekeket
(„Anyukámnak egy szíve van, és nagyon nagy”
„A húgomnak egy szája van, de az akkora!”
„Nekem két kezem van, hátha az egyik elvész”
„A szomszédunknak két szeme volt, most egy sincs”
„Nekem például két fejem van, titokban”
„A papám úgy, ahogy van, egyedüli példány”
„Két lábam van, hogy gyorsabban szaladhassak”
„Én szívesen elcserélném az egyik fülemet még egy szemre, hátrafelé”
etc.)
Na, de miért teremtette az Isten az embert?
Mi ez a tapasztalható világ, itt a tudatunkban?
És a tapasztalhatatlan a tudatalattinkban?
S együtt a kettő, fogható-foghatatlan gondolatainkban?
Hagyjuk a könyvtárakat, a tudományoskodást, a vallásokat
Vegyük elő természetes, ártatlan kíváncsiságunkat
Miért teremtett az Isten olyan embert
aki képes feltenni olyan kérdést, amire sosem tud válaszolni?
Ez a vég, a fal, a kígyó farka?
Visszataszít a homokozóba, az ’álomvalóba’:
„Nesze, a lélek!
Ha elfáradtál kezeiddel babrálni, képzelődhetsz, kapsz egy fejet
Van két szemed, nézelődhetsz
Szív, gyomor, a fenntartáshoz
És feleselhetsz, énekelhetsz
Meg amit akarsz…”
Gyerekes az egész
A kulissza: a határtalan univerzum
Szóval párhuzamosan fut, s gubancolódik két Mindenség?
Egy materiális és egy spirituális?
Nyugi, ez a 70-80-90 év egy pillanat alatt elröppen
Aztán majd kiderül
Addig szöszmötölhetsz, döngetheted a falat
Lelkecskéddel köpülheted a homályt
Mindenesetre néha olyan koncentrált és feszült
és izzó és tarthatatlan lesz ez az itteniség
hogy vagy a természet vagy mi magunk rúgjuk szét
tágabb-szorongatóbb összefüggésbe hozva az Istennel
S akkor megeshet, hogy végleg vége mindennek
De lehet, hogy pár millió év múltán újra kezdődik
Ha mégsem: nem mindegy?!
Még mindig vannak a végtelen kozmoszban egyéb lehetőségek
Szórakozhat az Isten
Megsokszorozhatja magát
Játszhat, megkomolyodhat, azt csinál, amit akar
Mi sem látunk ki ebből
Megfestjük a magunk képére (rá- s ránk kenjük oda-vissza)
kisajátítjuk, beszélünk helyette (mintha Ő szólna)
Gőgösek vagyunk és önzők, mint az egyke gyerekek
Nehéz szinkronba hoznunk fontosságunkat lényegtelenségünkkel
Nagyon hinni akarjuk, hogy picikét azért kellünk
Pedig lehet, hogy csak annyi a funkciónk
hogy ne legyünk, hogy tűnjünk el, hogy megsemmisüljünk
Ez persze értelmezhetetlen ellentmondás, abszurditás
Felháborító gondolat (sátáni, ateista, materialista etc.)
Viszont a lélek halhatatlan (hirdetjük)
Ebbe kapaszkodunk
És addig is: föl vagyunk szerelve kezekkel, lábakkal, érzékszervekkel
Aggyal, fantáziával, egyéb gógyikkal
Milyen megindító és szép és nagyszerű ez a kisszerűség
Piti nagyzolás
Isten az állvány a hátunk mögött
Testünk minden porcikája a szaporodást szolgálja
Szépen feldíszített és kidekorált zsákutca
Benne a lélekfuvallat álmoskás huzata
Körbe-körbe harc, gyilkolás bármiért (kényszerű béke is)
Elő a kezekkel-lábakkal-szájjal-fejjel-szívvel-tüdővel!
No meg a forró nemi szervekkel: a létfenntartás alapból kódolt
Micsoda alakzat! Kolosszális molekularendszer!
Művészi mozgás! Látomások!
Lélekbölcső, szellemröppentő!
A könyvtárakban A-tó Z-ig az összes mese megtalálható
Az állomány gyarapítható (gyarapodik is!)
Ó, élet, naturális gyönyörűség!
Büszke, offenzív teljesítmény, előkelő alázat!
Nemes, küzdelmes, boldog evolúció!
De azért csak lazán, lazán
(huncutkodó mosoly sem árt)
Ne érjen senkit semmi baj, ha elmúlik
a pillanat
Comments