LOTTÓs kaland ‒ megtörtént eset (Gyimóthy Gábor verse és körítése)

Nem tudom, mennyire érhető el a csirimoja Magyarországon (mennyire megfizethető)? Itt már nem túl drága, és nagyon ritkán veszek is egyet-egyet. Az íze kellemes (édes), de meglehetősen jellegtelen, tehát „az íze nem éri meg az árát”. Viszont családi játék lett, hogy mindenki megtippeli, hány mag van benne, és az nyer, aki a valós számhoz a legközelebbi értéket mondta (vagy eltalálta a számot). Mondhatnám: „nem túl drága játék hülyegyerekeknek...”

Amikor ezt a verset írtam (tegnap), még nem tudtam, hogy a csirimojának, vagy cserimojának van magyar neve is: krémalma (nyelvújítók rémálma...). Mint mindenki tudja, aki az írásaimat olvassa, "fő foglalkozásom" az idegen szavak kiirtása a magyar nyelvből. két ponthoz szigorúan ragaszkodom, de azokon túl nem megyek:

1. Semmi keresnivalója nincs a nyelvünkben (szövegeinkben, beszédünkben) az olyan szavaknak, amelyekre van saját, becsületes és tisztességes szavunk, kifejezésünk! Csak öt példát sorolok föl abból az ezerbő (vagy több mint ezerből), amelyeket mind fölsorolhatnám: fotó, demonstráció, sztrók, identitás, tradícionális. Ezeket a szavakat (a többi ezerrel együtt) nemcsak használják, hanem a kizárólagosságukkal sikeresen szorítják ki szavainkat a szókincsünkből!

   
   

2. Amire nincs szavunk, azt lehetőleg írjuk körül magyarul, vagy találjunk ki rá magyar kifejezést. Hangsúlyozom: lehetőleg! Én például a megszégyenítő fícsör szót jellegzetre magyarítottam, a linket pedig (ami egyszerűen tagot jelent, a maga angol pongyolaságában) címsornak nevezem.

De, bizonyos dolgok magyarítására egyszerűen nincs szükség. Egy déligyümölcs, amit úgy ismerünk meg, ahogy van, úgy válik fogalommá, miért ne használhatná az eredeti nevét? Kinek jutna eszébe a banánt, ananászt, mangót, kókuszt magyarítani? Mi értelme lenne annak? Ugyanígy a kivi, papaja, marakuja, avokádó, guava, pitaja, licsi, stb., miért ne futhatna azon a nevén, amelyen nem csak mi ismertük meg, hanem minden más ország népe is, hacsak nem őshonos náluk a növény. A narancs, citrom, füge, datolya sem eredeti magyar szó, csak éppen az átvétele után idomult egy kicsit a nyelvünkhöz. A grépfrút tulajdonképpen citrancs névre hallgatna, ha nevezné valaki így egyáltalán. Nem tudom miért az angol neve került a magyarba miért nem az eredeti neve onnan, ahonnan származik (nem tudom, az mi). A karambolát csillaggyümölcsre magyarították (német példára). Rendben van. Ha keresztben elvágjuk, csillag formát kapunk, és a karambolnak kevés köze van valamilyen gyümölcshöz.

Hogy a kakinak más nevet adtak, az érthető, de miért nem vettük át egyik eredeti nevét, ami például hurma (láttam így megnevezve egy pesti élelmiszer üzletben). Miért lett datolyaszilva, hiszen se nem szilva, se nem datolya, és egyikre se hasonlít. Továbbá, ezt a szót (szerintem) alig fogja valaki használni a mai szótagfukar nyelvben (öt szótag, te jó Isten! A mai világban, amikor csak rövidítésekkel, vagy csonkított szavakkal beszélnek!). A fizálisz (physalis) esete is érthető, mert annak zsidócseresznye volt a neve (ezt is a németből kölcsönöztük). Bizonyos esetekben a „PC” elfogadható (bár a cigánymeggyből szerintem sosem lesz romameggy...) A fizálisz most lampionvirág, ami szép szó, csak hát a termése a lampion, nem a virága... A Délamerikából származó, ehető változata nem tudom milyen nevet kap majd Magyarországon, ha ott ismertté válik. Vagy már ismert? Itt eredetileg golden berry volt (ugyanis a mérgező, narancssárga zsidócseresznyétől csak az aranysárga színe különbözteti meg), de most a görögből származó physalis nevet „használja”.

És akkor elénk toppan a csirimoja, mint krémalma, amely megintcsak se nem alma, se nem krém! Miért? Nehéz kimondani a szót? Ha a csirkét és a gomolyát ki leht mondani, nem hiszem, hogy valakinek nehezére esne kiejteni. Ha a paópaót (paw-paw), ami Magyarországon talán még teljesen ismeretlen, neveznék krémalmának, azt még megérteném, mert annak az állaga tényleg krémszerű és almafa alakú fán terem. Ráadásul sima a külseje, nem olyan mint a csirimoja, amelyen fenyőtoboz-rajzolat látszik.

Szóval, nem kell mindent magyarítani (de amit kell, azt nagyon kell!). Mint ahogy a nyelvújítás alatt Stokholmból sem lett Istókhalma és Koppenhágából sem Kappanhágó. Bár én azt hiszem, hogy ezek nem voltak valódi javaslatok. Inkább csak a nyelvújítók fölötti gúnyolódás. De – mint látni – a Stokholm c-jét magyar szövegben vidáman elhagyom, amiből semmi, de semmi baj nem származik...

Zollikerberg, 2024 XII. 2.

LOTTÓs kaland (megtörtént eset)

Vettem egy nagy csirimoját.

(Abban rém sok mag van.)

Megjósoltam, hány van benne,

s azt mondtam, hogy hatvan.

Kettévágtam és megettem,

kikanalazgatván.

E gyümölcsnek fehér húsa

nem tapad a magján.

(Nem oly rémes, mint a mangó,

mely bár csupa zamat,

a magjával bajlódás a

fizetendő kamat...!)

Megszámoltam a magokat

s meglepetten láttam,

hogy a fölbecsült számmal pont

telibe találtam!

Nosza, fölkerekedtem s a

LOTTÓzóba mentem.

Ide veled LOTTÓ szelvény!

– Kitöltöttem menten.

(A csirimojás esettől

magamat hitettem:

hogy ne nyerjek a LOTTÓn is,

szinte lehetetlen!)

A kalandnak vége aztán

– mint mindenki sejti –,

az ember a meddő szelvényt

a szemétbe ejti...

Zollikerberg, 2024 XII. 1.