Magi Zsolt László: 175 éve tűnt el forradalmár és szabadságharcos, híres költőnk: PETŐFI SÁNDOR (1)

1989 óta foglalkozom Petőfi eltűnésének és megtalálásának problémájával. Orosz-francia szakos főiskolai tanár voltam a debreceni Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskolában, de mindig is érdekelt az irodalom és a történelem. Petőfi eltűnésének 175. évfordulójához közeledve, 2023 végén hozzákezdtem a tanulmány megírásához, és felvettem a kapcsolatot Patrubány Miklóssal és Fuksz Sándorral, az MVSZ tisztségviselőivel. Közben a Hajdú-bihari Napló közölt az évfordulón egy egész oldalas cikket, egy „rövidített” változatot a tanulmányomból: 175 éve tűnt el zseniális költőnk: Petőfi Sándor címmel.

„Én vagyok az örök kérdőjel"

– vers 1851-ből Petőfi Sándor aláírásával

Bevezetésként csak annyit, hogy ez az írás a magánvéleményemet és szilárd meggyőződésemet tükrözi. Aki Petőfi Sándor segesvári hősi halálát fogadja el ‒ nyugodtan megteheti! Aki pedig a szörnyű szibériai fogságát, száműzetését és 1856-os halálát tartja hihetőnek, az ‒ valószínűleg ‒ közel jár az igazsághoz!

Az 1849-es magyarországi orosz intervenció előzményei

(1849. május-június-július)

1815-ben Ausztria, Oroszország és Poroszország Szent Szövetséget kötött. Egy olyan katonai-segítségnyújtási egyezményt, amelynek értelmében jelentős létszámú haderő küldését ígérték egymásnak az esetlegesen kitörő forradalmak leverésére! 1833-ban a münchengrätzi szerződéssel mindezt újból megerősítették. Ez a megállapodás aztán sok éven át érvényben volt Európában!

A honvédsereg 1849-es, dicsőséges tavaszi hadjáratának a csúcspontján az osztrákok kénytelenek voltak belátni, hogy egyes-egyedül nem képesek legyőzni a magyar szabadságharcosokat. Ezért I. Miklós (Nyikolaj Pavlovics Romanov) orosz cárhoz fordultak katonai segítségért. Az 5 hónapja trónra lépett, 18 éves I. Ferenc József (Franz Josef) osztrák császár, magyar és cseh király egy küldöttséggel Varsóba utazott, hogy találkozzon "Európa csendőrével", a cárral, és tőle katonákat kérjen a "magyar lázadás" leverésére.

A fontos megbeszélésre 1849. május 21-én került sor, éppen azon a napon, amikor honvédjeink sikeresen visszafoglalták az osztrákoktól a budai várat! A cár hatalmas sereget, több mint 192.000 katonát ígért ‒ szóban! ‒ Ferenc Józsefnek ‒ az előbb említett két segítségnyújtási egyezmény keretében ‒ , melyet az ifjú császár a cár lábához leborulva (!), térden állva köszönt meg! (Talán még kezet is csókolt neki...)

1849 júniusa-júliusa

Júniusban a katonai helyzet egyre súlyosabbá vált hazánkban, mivel a megígért cári haderő június 18-án átlépte a magyar határt, és az osztrákokkal együtt óriási fölény alakult ki a javukra!

Júliusban a magyar kormány Pestről kénytelen volt Szegedre menekülni. Petőfi a feleségével és féléves kisfiával Békés vármegyébe, Mezőberénybe szekerezett az unokatestvéréhez és barátjához, Orlay / Orlai Petrics Soma festőművészhez. Ő aztán ‒ júliusi ottlétük alatt ‒ több képen is megörökítette zseniális költőnket!

Bem tábornok (1849 áprilisa óta: altábornagy) futárt küldött Petőfiért, "az ő kedves fiáért". Petőfiék július 21-én Erdélybe, Tordára kocsikáztak, és Miklós Miklós református lelkésznél szálltak meg. Júliával együtt még megnézte a tordai hasadékot, aztán másnap, 22-én Petőfi elbúcsúzott ‒ sajnos végleg! ‒ a családjától (soha többé nem látták egymást!), és elindult megkeresni kedvenc tábornokát, Bemet, valamint hősiesen harcoló honvédjeit. Bemet 3 nap múlva, július 25-én találta meg Berecken. "Mon fils, monfils, mon fils!"("Fiam, fiam, fiam!") ‒ ismételgette franciául örömében a kis öreg tábornok, "Bem apó", és boldogan, sírva ölelték meg egymást!

28-án már Maros-Vásárhelyen voltak. Másnap, 29-én Bem tábornok ezt a napiparancsot adta ki: "Segédtisztem, Petőfi őrnagy, aki Klapka tábornok gyalázatos magatartása miatt lemondott, újra szolgálatba lépett." 30-án pedig délután megérkeztek Székely-Keresztúrra. Előzőleg, Maros-Vásárhelyen Bem tábornok megtiltotta Petőfinek, hogy tovább vonuljon a csapattal Fejéregyháza, Segesvár felé, mert féltette ünnepelt költőnket.

Ennek ellenére Petőfi tovább ment a sereggel! A barátja, Franz Fiedler, aki Bem hírszerzője,”kémje” volt, azzal csábította Petőfi Sándort („Alex”-et) Székely-Keresztúron, hogy másnap nagy csata lesz: „Ebből nem lehet kimaradni, Alex!” – mondotta. Petőfi – természetesen – nem is akart kimaradni: látni akarta azt a magyar szabadságért vívott nagy küzdelmet! 

A csapatok megérkezése a fejéregyházi-segesvári völgybe

Gróf Alekszandr Nyikolajevics von Lüders (oroszul: Ligyersz) gyalogsági tábornok (altábornagy) ‒ az 1848-49-es magyar szabadságharc idején ‒ az orosz intervenciós csapatok egyikének, az V. hadtestnek a parancsnoka, az erdélyi egyesült csapatoknak a főparancsnoka volt és Gróf Eduard Clam-Gallas osztrák altábornaggyal együtt Segesvárnál akart megsemmisítő csapást mérni Józef Bem, magyarul Bem József tábornok honvéd seregére.

A von Lüders által vezetett, Erdélybe benyomult V. orosz hadtest 1849. július 29-én érkezett meg Segesvárra 12.000 katonával: 10 zászlóaljjal, 8 lovas és 6 kozák századdal, valamint 32 löveggel. A csapat előnyös pozíciókat foglalt el a város környékén, és pihent a 31-edikei összecsapásig!

Közben von Lüders odavárta Dyck tábornok (vezérőrnagy) seregét is, amely azonban ‒ elkésve ‒ csak augusztus 1-én csatlakozott von Lüders főhadoszlopához.

Bem tábornok július 31-én, hajnali 5 órakor indult el honvédjeivel Székely-Keresztúrról, és kora délelőtt vonult át Fejéregyházán (mai írásmód szerint: Fehéregyházán).

A magyarok létszámáról a különböző forrásmunkákban nagyon eltérő adatok találhatók: 2.500-at, de 6.000 főt is olvashatunk! Azt biztosan tudjuk, hogy Székely-Keresztúrról elindulva, útközben Gál (Gaál) Sándor ezredes futára érkezett Bemhez, és sürgős segítséget kért. Bem ‒ abban a hiszemben, hogy Dobay József ezredes és Kemény Farkas ezredes egységei Segesvár felé csatlakozni fognak hozzá – a 81. székely zászlóaljat, hatszáz legvitézebb katonáját küldte el Endes(z) József őrnagy vezetésével G(a)ál Sándor megsegítésére.

Bem seregének még feleannyi ágyúja sem volt, mint az oroszoknak: vagyis csak 12 darab. Tény az is, hogy az orosz katonák sokkal nagyobb létszámbeli fölényben voltak a magyarokkal szemben.

Ráadásul mindkét tábornok tévedett, rosszul mérte fel a helyzetet! Von Lüders Maros-Vásárhely felől várta a magyar főerők támadását, Bem viszont azt hitte, hogy csak a Segesvár keleti oldalán látható orosz csapatokkal kell megütköznie! (Valójában von Lüders seregének egy része Segesvár északi oldalán, a városba bevezető, maros-vásárhelyi út két oldalán állt készenlétben, és várta a magyarok felbukkanását.)

Amikor Bem huszárjai megjelentek Fejéregyháza közelében, von Lüders úgy vélte, hogy ez csupán egy színlelt támadás, egy figyelemelterelő hadművelet! "Lüders egy hegytetőről megszemlélte a magyarok haderejét, és minthogy azt csekélynek találta, azt gondolta, hogy Udvarhely felől csak tüntető támadást intéznek, a főtámadás ellenben Maros-Vásárhely felől fog bekövetkezni... Bajos volt ugyanis elhinni, hogy Bem rá tudta volna magát szánni arra, hogy ilyen csekély erővel támadja meg a mi fő haderőnket."- írja Ivan Ivanovics Oreusz, a vezérkar hadtudományi bizottságának tagja, az 1880-ban Szentpéterváron megjelent 546 oldalas könyvében, amely 118 oldal melléklettel: eredeti orosz katonai dokumentumokkal és térképekkel jelent meg. Az 1849-es magyarországi orosz intervencióról szóló mű címe: Az 1849. évi magyar háború leírása. A szerző részletesen foglalkozik a fejéregyházi-segesvári ütközettel: pontosan végigkíséri annak drámai lefolyását. (A könyvet Szentgáli Antal fordította magyarra.)

"Végre sikerült Lüders tábornoknak szemtől-szembe kerülnie nagytehetségű ellenfelével, Bemmel." ‒ írja az említett orosz szerző.

Von Lüders ezt mondta: "Nemigen vártuk az ellenség támadását, de legkevésbé Udvarhely felől..."

A Segesvár keleti oldalán álló orosz csapatok parancsnoka Pjotr Grigorjevics Demidov (oroszul kimondva: Gyemidov) tábornok (vezérőrnagy) Grigorij Jakovlevics Szkarjatyin tábornokkal (vezérőrnaggyal) együtt egy domb tetejéről figyelte a magyar hadoszlopok mozdulatait, elhelyezkedését. Von Lüders ekkor a Segesvár keleti oldalán álló sereg parancsnokságát Szkarjatyinnak adta át…  Ő pedig az északi oldalon várakozókhoz indult. De alig távozott el fél 11 körül, amikor Bem ágyúi megkezdték a tüzelést!

A fejéregyházi-segesvári csata lefolyása

Az összecsapás heves ágyútűzzel kezdődött. Bem 12 lövege súlyos vasgolyózáport zúdított az orosz állásokra. A 15-16 éves fiatal fiúk rendkívül ügyesen kezelték az ágyúkat, és már az első lövések egyikével eltalálták az orosz katonák kedvencét, a köztiszteletben álló és népszerű Grigorij Jakovlevics Szkarjatyin tábornokot, von Lüders csapatparancsnokát, akinek a vállát és a fejét érte egy felpattanó lövedék, s aki emiatt néhány óra múlva ‒ 41 évesen ‒ belehalt a sérülésébe!

A harcoló csapatok parancsnokságát ekkor Vlagyimir Ivin tábornok (altábornagy) vette át. Most már neki kellett Bem tábornok támadását kivédenie.

Délután 2 óráig a gyalogság, a huszárok és a tüzérek sikeresen küzdöttek a túlerőben lévő cári csapatokkal. A magyar gyalogság erősen támadta az oroszok jobbszárnyát. Bemnek ekkor már csak 8 ágyúja működött, mivel 4 tönkrement ‒ megrepedt ‒ a folyamatos tüzeléstől.

"A magyar tüzérség kitűnő működéséből látni lehetett, hogy azt Bem személyesen vezeti: ágyúi, melyek egymástól nagy távolságban álltak, szinte mindig a mi harcvonalunknak egy bizonyos pontján egyesítették a tüzüket, miáltal nekünk érzékeny veszteséget okoztak." ‒ írja Ivan Ivanovics Oreusz.

A magyar gyalogságnak szuronytámadással az erdős terepen sikerült kissé előrenyomulnia, ekkor Ivin altábornagy, Lipszkij ezredes sürgető kérésére a tartalékból erősítést küldött neki. Ugyanekkor a visszaérkezett von Lüders néhány ágyút egy nyitottabb helyre vezényelt a hatásosabb közreműködés végett, a dzsidásokat és a kozákokat szintén előrébb küldte, hogy a magyarok jobbszárnyát szorongassák.

Délutánra kiderült, hogy Maros-Vásárhely felől egyáltalán nem közeledik magyar csapat!

Az orosz lovasság megindult a magyar jobbszárny bekerítésére. Huszárjaink megpróbálták kivédeni a rohamot. Közben egy nagy zivatar közeledett a csatatérhez: az ég elsötétült, felhőszakadás volt készülődőben.

Délután 5 óra felé az orosz tüzérség lövedékei eltalálták és felrobbantották Bem két lőporos taligáját. Ekkor indult meg nagy erővel az orosz ellentámadás. Kartácstüzet zúdítottak az elszántan küzdő magyar seregre.

   A dzsidás és kozák lovasok lándzsa- és pikarohamot intéztek a gyalogságunk ellen, amely kénytelen volt meghátrálni, végül pedig megkezdődött a pánikszerű menekülés: rohant mindenki, ahogy csak tudott. A dzsidások és a kozákok kegyetlenül üldözőbe vették a rémülten futókat… "Fejéregyházán túl az ellenség már teljes felbomlásban volt…  Az üldözés csak Héjjasfalva községnél szűnt meg, amikor már teljesen besötétedett." –  olvashatjuk az említett műben. (Héjjasfalvát katonai források Héjásfalvának is említik, sőt a német nyelvű térképeken Ördögfalva: Teufelsdorf / Diawolsdorf néven is előfordul. Fehéregyháza német neve pedig Weisskirchen.)

Az ellenség (a magyar csapat) ‒ az orosz szerző szerint ‒ "körülbelül 1.200 halottat, több mint 500 hadifoglyot, 8 ágyút, 4 lőszeres taligát, sok kocsit, élelmiszert és magánpoggyászt veszített." A hadizsákmány része lett Bem kocsija is, sok fontos irattal és díszkardokkal együtt. Ezeket, természetesen, nem adták át az osztrákoknak, most Moszkvában vannak!!!

Orosz részről elesett: 1 tábornok (G. J. Szkarjatyin) és 40 főnyi legénység, megsebesült 2 főtiszt, 165 altiszt és közlegény. Szkarjatyin helyébe von Lüders Artur Adamovics Nyepokojcsickij tábornokot nevezte ki vezérkari főnöknek.

A csata leírásának a végén I. I. Oreusz Bem tábornok katonai érdemeit dicséri: "Bem általában hajlandó volt vakmerő rajtaütésekre is. ... Azt el kell ismernünk, hogy Bem olyan ügyesen tudta felhasználni katonái hangulatát és a térszín alakulását, mint senki más, és mindamellett, hogy a rendelkezésére álló haderő aránylag csekély volt,  azzal mégis mindent megtett, amit csak lehetett, úgy, hogy a mi haderőnket Erdélyben csaknem két hónapig tartóztatta fel! Hol egyik, hol másik oldalra vetve magát, ellenfeleinek figyelmét megosztotta, és őket igazi szándékairól bizonytalanságban tartotta! A szövetséges seregek gyűrűje mind szűkebbre szorult körülötte. Mégis sikerült igen ügyesen felhasználnia az egyetlen egérutat nyugat felé, átbújt csapataink között és egyszerre csak ott bukkant fel, ahol egyáltalán nem is vártuk."

A fejéregyházi-segesvári csatavesztés (1849. július 31-e) után, másnap,augusztus 1-én Maros-Vásárhelyen Kemény Farkas csapatával egyesülve, Bem augusztus 2-án már megtámadta Nagyszebent és 5-én elfoglalta azt!

Ilyen tragikus események közepette tűnt el a fejéregyházi-segesvári csatavesztés után nyomtalanul zseniális költőnk, Petőfi Sándor!

„Senki sem állíthatja, hogy a »hol«-ra pusztán Segesvár

és a »mikor«-ra pusztán július harmincegyedike a felelet.”

Dienes András

Petőfi-kutató

(innen folytatjuk)