okt. 11.

Magi Zsolt László: 175 éve tűnt el forradalmár és szabadságharcos, híres költőnk: PETŐFI SÁNDOR (10)

1989 óta foglalkozom Petőfi eltűnésének és megtalálásának problémájával.

UTÓSZÓ

Barguzinban 1989 júliusában a 6 napos antropológiai vizsgálatkimutatta, hogy a csontváz több mint 20 egyedi sajátossága (testi jellege) egyezik a Petőfiről ismert ‒ kortársai által feljegyzett – specifikus ismérvekkel! Ilyen véletlen nincs!!!

Elképzelhetetlen, hogy a J. D. Vinokur szemtanú által megjelölt helyen egy ehhez hasonló csontvázat találjanak, ha nincs valóságalapja!!! Egy egész mondakör fűződött ‒ légvonalban 9.000 km-re Magyarországtól ‒ a "titokzatos", száműzött ”Petrovics”-hoz, akinek a sírját gondozták az ottaniak, s később a sírhelyét is meg tudták mutatni az öregek! AZ ONNAN ELŐKERÜLT CSONTVÁZ TEHÁT KÉTSÉGET KIZÁRÓAN PETŐFI SÁNDORÉ!!!

Hiszen az I. világháborús hadifoglyaink közül sokan látták a sírját, és a helybeliek körében terjedelmes mondakör szólt róla a Bajkálon túl! A moszkvai idős mérnök úr által pontosan megjelölt sírhely pedig a csontjait rejtette! A több mint 20 specifikus testi jegye alapján teljes bizonyossággal azonosítani lehetett!!!

A vézna, nőies testalkatába kötött bele az ellenzék, pedig Clevelandben kimutatták a csontmintából a csak férfiaknál előforduló Y kromoszómát!!!

A rendszerváltás körüli "akadékoskodó akadémikusok" szégyenletes rágalomhadjáratot folytattak a Morvai-féle expedíció tagjai ellen: megpróbálták őket megalázni és nevetségessé tenni!

Petőfi csontjai nem kellettek az akkori hatalomnak! (Jelenleg egy német kolostorban, egy titkos helyen őrzik a legnagyobb magyar forradalmár költő ereklyéit!)

Pedig a magyar államnak lett volna a kötelessége a kutatást lefolytatni vagy támogatni, nem pedig akadályozni! Morvai Ferenc, kazángyártó és feltaláló több mint 20 millió forintot áldozott erre az expedícióra! Elismerés illette volna, nem pedig üldözés!!! A Magyar Tudományos Akadémia mindent megtett, hogy ne derüljön ki az igazság! 1989. augusztus 26-án írta Székelyhídi Ágoston a Hajdú-bihari Naplóban:

„Negyedik éve, 1986 januárjától tudták az illetékesek, hogy néhány elszánt kutató okot lát Petőfi halálának újrabizonyítására. De az illetékesek nem mozdultak!"

1990. február 22-én az újvidéki Magyar Szóban Dezső János: Petőfi Szibériában c. cikkében írta:

"Petőfi fellelése az állam vagy az Akadémia kötelessége lett volna!

Berecz János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára 1985-ben így nyilatkozott:

"Kell nekünk ez a Petőfi?"

Lakatos Ernő, agit. prop. osztályvezető hasonlóan vélekedett:

"Nekünk nem kell ez a Petőfi!"

Sajnos, Pozsgay Imre államminiszter is ilyen véleményt mondott Morvainak:

"Nem örülnék magam ‒ személy szerint ‒, ha ez valóban Petőfi lenne és kivitték volna Szibériába."

Ezek után mit várhattunk az "illetékesektől" a Petőfi-ügyben?!

Pedig egy idő után már komolyan kellett volna vennie a tudományos életnek a sokasodó nyomokat, melyek arra utaltak, hogy magyar honvédeket is elhurcoltak hadifogolyként az Oroszországba visszatérő cári csapatok (és köztük lehetett Petőfi is)! De ‒ úgy látszik ‒ féltek a szovjet megszállás idején ezzel a témával foglalkozni! Egyszerűbb és fennköltebb volt Petőfit a szabadságharc hősének beállítani…! Féltek az igazságtól, mert akkor a tévesen megírt műveik elvesztették volna hitelességüket!

Kiszely István mondta:

"Petőfi Sándor, a világirodalom egyik legnagyobb alakja, emlékének tartozunk azzal, hogy fellebbentjük a fátylat halálának körülményeiről, még ha az fájdalmas is."

A. V. Tyivanyenko a barguzini postaállomás építésével kapcsolatos hatósági levelezésre bukkant a szibériai levéltárban. Az építkezést 1851 szeptemberében kezdték. A Morokov-testvérpár visszaemlékezése szerint Petrovics 1851 után segédkezett az építkezésen!

Ennyi bizonyíték sem elég az ellenzőknek! Bezzeg nekik elég Heydte osztrák ezredes valótlan állítása, hogy: látott estefelé egy fekete (!) nadrágos, fekete (!) körszakállas (!), leszúrt felkelő tisztet, akit személyesen nem is ismert (!) és akit Petőfinek vélt (!), bár ezt a felettesének akkor nem jelentette! Ennek ellenére ezt fogadták el hivatalos verziónak és ezzel traktálják már több mint másfél évszázada a magyar népet! Nem az igazság kell, hanem a mítosz, a legenda: féltik Petőfi nimbuszát, pedig semmit nem vonna le az ő dicsőségéből az, hogy elhurcolták, száműzték és Szibériában sínylődött évekig!!! Szerencsére egy élő szemtanú segítségével (!) és egy lelkes, "amatőr" csapat kutatómunkájának köszönhetően ‒ Morvai Ferenc anyagi támogatásával ‒ ELŐKERÜLTEK A RÉGI BARGUZINI TEMETŐBŐL PETŐFI SÁNDOR FÖLDI MARADVÁNYAI, amelyet aztán a ”szobatudósok” képtelenek voltak megbocsátani a Morvai-expedíciónak!!!

Az ellendrukkerek mindent megtettek, politikai és presztízsokokból, hogy ne derüljön ki az igazság!!! Húzták, halogatták az időt, bizottságokat alakítottak, folyamatosan támadták, szidalmazták és akadályozták az expedíciót! Semmi nem volt jó nekik: sem Petőfi hajtincse, sem a ruhamérete! Kitalálták, hogy női csontvázról van szó (Petőfi kis termete miatt)! Nem fogadták el az amerikai DNS-print azonosító eljárást! Nem engedélyezték 1 gramm csontminta vételét a Kerepesi úti temetőben lévő édesanyja és hozzátartozói sírjából! (Mivel tudták, hogy PETŐFI FÖLDI MARADVÁNYAIT TALÁLTA MEG MORVAI FERENC ÉS LELKES CSAPATA!)

Találóan jegyezte meg Andódy Tibor a Békés Megyei Népújságban, 1989. július 27-én Petőfi c. cikkében:

"Petőfi Sándor mostani felbukkanásának a híre valójában azért ébreszt reményeket, mert a magas hivatal nyomban konokul tiltakozni kezdett a hír valódisága ellen. És amit nálunk a hivatal gátolni próbál, az előbb-utóbb valósággá válik!"

PETŐFI SÁNDOR ELTŰNÉSÉNEK A TITKA TEHÁT MEGOLDÓDOTT: 1989. JÚLIUS 17-ÉN DÉLUTÁN ELŐKERÜLTEK A BARGUZINI RÉGI TEMETŐBEN SOKAT SZENVEDETT KÖLTŐNK FÖLDI MARADVÁNYAI! Először az Amerikai Egyesült Államokba kellett kimenekíteni, hogy meg ne semmisítse az ellentábor a "bizonyítékot"! Még az amerikai szakembereket is más véleményre akarták rávenni! 1992. január 15-én az MTA sajtótitkára angolul levelet írt Clevelandbe:

"Az MTA bizottsága nem látja indokoltnak vizsgálatok végzését a csontokon." (!)

És "finoman" megfenyegették a kutatókat:

"Nem lenne szerencsés, ha az amerikai intézmény nemzetközi hírnevén csorba esne!"

Az amerikaiak nem értették Clevelandben, hogy: ”Milyen jogon kéri őket bármire egy olyan intézmény, amely nekik semmiféle megbízást nem adott!” Miért küldenek levelet egy olyan intézménybe, ahol "magánmegrendelésre" végeznek / végeznének összehasonlító azonosítást, ha hozzájárulnának Budapesten a sírfelnyitáshoz és csontmintát adnának a mitochondrális DNS-print vizsgálathoz!

Szabó Géza régész kérdezte 1989. december 23-án a Kárpátontúli Ifjúság c. újságban:

"Nem tudom megérteni, miért félnek egyes emberek e probléma végleges megoldásától..."

Becsei Ede, Bem tábornok élelmezési főfelügyelője, intendánsa állítólag "hősi halált halt" 1849. július 31-én a fejéregyházi-segesvári csatában… ‒ ennek ellenére augusztusban Bukarestbe kísérték kihallgatásra!

PETŐFI SEM ESETT EL EBBEN A VESZTES ÜTKÖZET UTÁNI MENEKÜLÉSBEN!!! Megsebesült… és később az oroszok fogságába került, ahogy a barátja, Franz Fiedler ‒ Bem tábornok hírszerző tisztje leírta a titkos naplójában!

Petőfi Sándor hadifogolyként kikerült a Bajkálon túlra, Barguzinba, ott élt száműzetésben ‒ a hazatérés legkisebb reménye nélkül ‒, újra megnősült és fia született, már a korai halála után! (Jelenleg csaknem száz leszármazottja él Oroszországban!)

A szégyenletes Petőfi-vita nagyon sokáig tartott, és még lehetséges, hogy sokáig fog tartani az azonosítás becsületes, tudományos lezárásáig!

A Morvai Ferenc által finanszírozott expedíció utánajárt egy régi talánynak, Petőfi Sándor szibériai utóéletének, hogy történelmünkből eltávolítson egy kérdőjelet: hová tűnt híres költőnk 1849. július 31-én estefelé, a meneküléskor?

Sajnos, a szibériai Barguzin nevű település lett száműzetésének a helyszíne és állomása! Az onnan előkerült csontjai az USA-ból egy német kolostorba kerültek, és ott várják egy szebb és jobb kor eljövetelét, amikor a magyar kormánynak és a magyar népnek őszintén kelleni fog zseniális költő fia, akit ünnepélyesen örök nyugalomra helyeznek majd Budapesten, talán a Hősök terén! Ez a borzalmas szenvedéseket átélt fiatalember ‒ legnagyobb nemzeti poétánk ‒ megérdemli, hogy hazai földben pihenjenek sok vitát kiváltott csontjai!!!

Vége

(De az is lehet, hogy igaza lesz Mikszáth Kálmánnak, aki ezt írta 1885-ben: "... ha Petőfit hozzák haza, nem hiszi el senki!")