okt. 1.

Magi Zsolt László: 175 éve tűnt el forradalmár és szabadságharcos, híres költőnk: PETŐFI SÁNDOR (7)

„Én vagyok az örök kérdőjel"

– vers 1851-ből Petőfi Sándor aláírásával

A Megamorv Petőfi expedíció résztvevői

és a Petrovics-Petőfi(?)-sír kihantolása

A barguzini régi temetőben 23 fős csapat vett részt az alapos gyanú miatt Petőfinek vélt Petrovics-sír exhumálási munkálataiban.

Ők a következők voltak: Morvai Ferenc kazángyártó, az expedíció szervezője és finanszírozója, Búzás Mónika, gazdasági vezető, dr. Kiszely István, az expedíció szakmai vezetője, híres antropológus, Bruce Latimer, Clyde Simpson clevelandi és Alekszej Ignatyevics Burajev leningrádi antropológusok, Szabó Géza szekszárdi és Varga Béla vajai régészek, Lágler Péter orosz tolmács, muzeológus (néprajzos), Kéri Edit budapesti amatőr kutató, újságíró, Borzák Tibor kecskeméti és Pécsi István egri újságírók, Csank Csaba, amatőr kutató, orosz tolmács, újságíró, Nehéz Zsíros Mihály, műfordító, orosz tolmács, újságíró, Szirti László, fotós, orosz tolmács, Karáth Imre, tévérendező, Antalfi János, tévétechnikus, Kristó János, gimnáziumi tanár, igazgató-helyettes, a tévések segítője, Jutasi László, angol tolmács, Kardos Lajos, rádióamatőr-tudósító, Maticsek Lászlóné, tanárnő, orosz tolmács, Hegede József, Hornyánszky Tamás, Megamorv alkalmazottak, temetőőrök.

Az ásatáshoz eljött még Alekszej Vasziljevics Tyivanyenko, ulan-udei régész, kutató és újságíró, valamint Berczik Ilona, csitai magyar újságírónő.

Mielőtt az expedíciós csapat elindult Barguzinba, alaposan áttanulmányozták a dr. Straub Imre orvos, Petőfi-kutató által összegyűjtött, világhírű költőnkre jellemző, különös testi jegyeket, amelyeket Petőfi kortársai írtak le róla annak idején. (Sőt még egy fénykép, egy dagerrotípia is fennmaradt Petőfiről, valamint több festmény is!)

Szerencsére a barátai és ismerősei nagyon jól megfigyelték és feljegyezték Petőfi feltűnő, testi jellegzetességeit, amelyek aztán ‒ a csontváza előkerülésekor ‒ remekül felhasználhatók voltak az azonosításhoz!

Petőfi, "... amikor megszületett, öklömnyi csöppség volt" ‒ mondta az édesanyja, Petrovics Istvánné. Emiatt később beteges, vézna, sovány, gyenge testalkatú fiatalember lett. 18 éves korában (1821. február 28-án) a katonaságtól ‒ saját kérésére ‒ leszerelték, mert az őszi hadgyakorlat annyira megviselte, hogy vért köpött és a következő hónapokat kórházban töltötte! Ráadásul pipázott is, és élete során sokat fázott, éhezett… (Gondoljunk csak "Egy telem Debrecenben” c. versére!)

Salamon Henrik professzor már 1923-ban azt nyilatkozta, hogy

"Petőfi koponyája, alakja miatt is könnyen felismerhető." "A koponya általában fölfelé szélesedő...homloka keskeny, magas, domború, előrehajló... szeme mélyen ülő, az orrtő behorpadt, az arccsontok kiállóak, az arc hosszúkás, keskeny, az álla hegyes és kissé keskenyedő, fogai nagyok, hófehérek... a bal szemfoga erősen kiáll a sorból..." ‒ írta a professzor a "Fogorvosi Szemle” 1923 januári-márciusi számában.

Jókai is ezt említi Petőfiről, a barátjáról:

"... felső fogsorában, bal felől egy szemfog ferdén előre nőtt ‒ valóságos kis agyarat képezett ‒ , ez a kiálló fog nevetésének oly szatír-szerű kifejezést adott... "

Máshol pedig ezt írja Jókai:

„… csak mikor nevetett, tűnt ki egy sorbul (sic!) kiálló hegyes fog felülről, mely valami démoni kifejezést adott arcának..."

(Ez a hegyes fog aztán birkózás közben egyszer meg is sebezte Jókai fejét!)

"Fogazatának eme rendellenessége nyomravezető is lehetne..." ‒ így érvelt dr. Sass István, Petőfi egykori barátja és orvosa. (Budapesti Hírlap, 1902. január 4.)

Mivel "cingár legénynek" nézett ki: az arca sovány, a nyaka hosszú, a melle keskeny, a kezei és a lábai kicsik, de izmosak voltak. (Sokat gyalogolt, bejárta Nagy-Magyarországot!) Viszont a meredeken bicegni, sántítani kezdett, ugyanis Petőfi térde nehezen hajolt. Debrecenben, a Református Kollégiumban észrevették, hogy amikor ment fel a tölgyfalépcsőkön az emeletre, mindig ugyanazzal a lábával lépett feljebb!

Ráadásul bal lábának sípcsontja elhajlott ("torziósan” csavarodott volt, ennek ellenére sík terepen gyorsan tudott járni ez a "kis, fürge ember”. A testmagassága, a 165 cm, közepes termetűnek mondható.

Meg kell még említenem, hogy bal kézzel írta nagyszerű költeményeit, de ‒ állítólag ‒ jobb kézzel is tudott írni!

Tehát ebben a törékeny testben hatalmas lélek lakozott!

Ennyi pontos leírás nem sok ember alkatáról maradt fenn! Már ezeknek a testi jegyeknek a megléte alapján is teljes bizonyossággal azonosítani lehet egy csontvázat!

Közben, természetesen, az ellenzők gáncsoskodásai a továbbiakban is folytatódtak, sőt még fel is erősödtek! A kezük messzire elért. Az expedíció indulása előtt levelet írtak Barguzinba, hogy nemsokára megérkeznek ”a sírgyalázók", "a temetőrongálók", és az ásatáskor pedig a földből ki fog szabadulni a "szibériai fekély" nevű baktérium! Ezzel próbálták a lakosságot ijesztgetni és a kutatás ellen hangolni, de nem sikerült!

1989 januárjától az Új Tükörben kezdtek megjelenni Fekete Sándor "gúnyos, negatív hozzáállású, az expedíció munkáját lepocskondiázó, minden lelkesedést és kutatást sárba tipró" írásai!

Hangosan tiltakozott az ásatás ellen a "tudományos" és a politikai vezetés is!

Április 15-én a másik nagy ellenző, Kiss József irodalmár, Petőfi-kutató, a tanulmányában határozottan kijelentette:

"... A Petőfi-legendának a szibériai ásatással nem lehet a »végére járni«!"

1989. július 13-án a Ferihegyi repülőtérről indult el az expedíciós csoport Barguzinba, de a repülőgépről ‒ érdekes módon ‒ lemaradtak a sírásás legfontosabb kellékei: a lapátnyelek! (Véletlen volt ez?!)

Az "ábrándos sírkutatók" ‒ Fekete Sándor szavai ezek ‒ 8 órás repülőút után érkeztek meg Ulan-Udéba, ahol már várta őket a kecskeméti tévé 3 munkatársa, valamint V. V. Pagirja és A. V. Tyivanyenko, a két szovjet kutató.

Ezután egy 10 órás, hosszú, 350 km-es, döcögős autózás következett Barguzinig, ahova éjfél felé érkeztek meg. Másnap reggel kíváncsian indultak el a régi temetőbe. A Petrovics-sírhelyét jelölő botocska és lécdarab ott volt a helyén! A tehenek ‒ szerencsére ‒ nem döntötték ki!!!

A sírnak ‒ korábban ‒ sokkal több szemtanúja volt, mint a "Segesvárnál hősi halált halt” Petőfinek!

Már említettem, hogy a barguzini temetőben látta Petrovics sírját egy I.világháborús hadifogoly, osztrák katonatiszt; látták a mi I. világháborús hadifoglyaink is, látta a felvidéki Jozef Hallon, aki Malackáról vonult be katonának és esett aztán orosz fogságba. (Malacka ma Malacky és Szlovákiáé lett!) Hazatérve, elmondta, hogy egy Vengerszkaja (= Magyar) nevű faluban tartózkodtak, de gyakran átmentek a társaival a szomszédos településre, ahol Petőfinek volt a sírja! A helybeliek elmondták, hogy a száműzött költő ott élte le rövid élete utolsó éveit! Az öregek még később, az 1940-es években is, meg tudták mutatni (pl. Ny. I. Kozulin), hogy hol állt Petrovics keresztje!!! Dr. Kiszely István Csehszlovákiában,Tornaalján tartott előadást, és utána egy idősebb férfi elmondta, hogy ő őrzi édesapja naplóját, aki Csita mellett volt 1916 táján hadifogoly, és nem messze volt egy falu, ahol 1849-es székely hadifoglyokat telepítettek le. Még élt közülük egy-két öreg, akik tudták, hogy híres költőnket, Petőfit is Szibériába vitték ki az oroszok!!! Petőfi fogolytársai kegyelettel gondozták a sírját és a rajta lévő fakeresztet fel is újították.

Az ásatás 1989. július 16-án kezdődött. (Először lapátnyeleket kellett keríteni!) Azért, hogy meg tudják állapítani a sírok fekvését és irányát, kutatóárkokat kezdtek ásni a megjelölt hely környékén. Már délután előkerült egy kis faládikában egy koraszülött földi maradványa, aztán pedig egy sámánista férfinek a csontjai.

Másnap megtalálták Kjuhelbeker feleségének csontvázát, aztán egy férfinek a maradványait. Majd megint egy férfi lelet következett: egy északi típusú európai, egy germán. Az ismert testi jegyei alapján megállapították, hogy Mihail Karlovics Kjuhelbeker / Küchelbecker, száműzött dekabrista, cári tengerésztisztet találták meg! Előkerült még a rabláncából készült gyűrűje és a kis arany keresztje is (evangélikus volt). A mellette lévő sírban pedig a kislánya feküdt!

Kjuhelbeker megtalálása óriási szenzáció lett! (Kiderült: az 1975-ben felállított emlékművet nem jó helyen építették meg a 150. évfordulóra (1825-1975): már nem tudták, hol volt a sírja a laposra taposott temetőben.

Az oroszok azonnal elismerték, hogy ez Kjuhelbeker, és ünnepélyesen újratemették!

Az idős Morokov-testvérpár szerint "Karlics" sírja Petrovicsé közelében volt! Tehát rövidesen Petrovics-Petőfi földi maradványainak is elő kellett kerülnie!!! És délután megtörtént a csoda! 6-7 méterre Kjuhelbeker sírjától előbukkant hetedikként egy koponya, tátott szájjal, nagy felső, előreálló, fehér metszőfogakkal és az erősen kiálló, bal felső szemfoggal!!!

Dr. Kiszely István szólt az amerikai kollégáinak, hogy óvatosan tisztítsák tovább a csontvázat, mert nagyon érdekes lelet, ő addig bemegy a műszereiért a szállására. (Bár korábban nem bízott abban, hogy megtalálja Petőfit, ám végére akart járni a szibériai rejtélynek.) S íme, most úgy tűnik: megtalálták az 1849-ben eltűnt forradalmár és szabadságharcos, híres költőnket, Petőfi Sándort!!!

A nevezetes dátum: 1989. július 17-e, délután!!!

Ezt a helyet mutatta meg a hajdani barguzini lakos (a moszkvai mérnök, J. D. Vinokur), ezt az egykori Petrovics-sírhelyet jelölte meg akkor pálcikával és lécdarabbal Kéri Edit és A. V. Tyivanyenko, s csupán másfél métert ”tévedett” ‒ évtizedek múltán ‒ a számunkra rendkívül fontos lelet helyének megjelölésekor az egyetlen élő szemtanú, az idős mérnök úr!!!

A férfiakat a fül mögötti csontkinövés, a "csecsnyúlvány" alapján tudják az antropológusok legbiztosabban azonosítani. (Ehhez jön még az állkapocs és a medencecsont vizsgálata.)

Amikor dr. Hajós Ferenc, az Állatorvosi Főiskola (!) professzora meglátta a kihantolt sírban fekvő vézna Petrovics-Petőfi földi maradványait egy fotón, így kiáltott fel: ”De takaros egy női csontváz!" Ettől kezdve ezt szajkózták állandóan a ”szakemberek", ehhez ragaszkodtak körömszakadtáig, mert akkor – szerintük – ”Nem kell tovább vizsgálódni!”

Miután kirakták a csontokat a sírból egy asztalra, megkezdődött az alapos, napokig tartó vizsgálatuk, mérésük, dokumentálásuk. A négy antropológus külön-külön végezte a csontváz azonosítását. A leleten olyan feltűnő testi jegyeket kerestek, melyeket Petőfi kortársai jegyeztek fel az ifjú költőről: fölfelé szélesedő, magas homlok, hosszúkás arc, homloknál benyomott orrtő, kiálló pofacsontok, hegyes áll, nagy fehér metszőfogak, erősen kiálló, bal felső szemfog, hosszú nyak, szűk mellkas, kis kezek és lábak (Petőfi balkezes volt, ennek nyoma van a csontokon, az izomtapadási helyeken!), a nőiesség határát súroló, széle medence (ami ‒ ráadásul a föld súlya alatt ‒ még szélesebbre deformálódott!), vékony, görbe lábszárak (a bal térdkalácsa nem került elő a föld átszitálásakor!), közepes testmagasság (165 cm) és tbc-s nyomok a csontokon. (Petrovics-Petőfi tüdőbajban halt meg 1856-ban Iliszunszkban! A Zoltán nevű fia is tbc miatt hunyt el fiatalon, 22 évesen!) A Petrovics-Petőfi lelet valószínűsített életkora: 30-35 év. (Petőfi 1856-ban 33 éves volt!) Előkerült még egy őszes-fekete hajtincs is a koponya alól. (Ez a későbbiekben eltűnt, Szabó Géza régész vette magához. Bizonyára összehasonlították a Magyar Tudományos Akadémián Petőfi eredeti hajtincsével!)

Dr. Szabó Géza régész 1990-ben kiadott könyve szerint (Ásatás Barguzinban) az elhunytat rabruhában (kabátban és nadrágban) temették el, tehát ez is azt bizonyítja, hogy férfi volt az illető!

Barguzinból július 19-én ‒ két nappal a földi maradványok megtalálása után ‒ érkeztek meg Magyarországra a szenzációs hírek. Itthon máris fellángolt a hecckampány és a hitetlenkedés! Július 19-én a szovjet távirati irodának, a TASZSZ-nak közleményére reagálva, a Magyar Tudományos Akadémia bátran azt állította, hogy "az expedíció nem Petőfi holttestét (sic!) találta meg!”.

Másnap ‒ július 20-án ‒ Dr. Tóth Tibor antropológus elsőként rohant be a tévéstúdióba kételkedni: elmondani a fenntartásait és aggályait a lelettel kapcsolatban! (Ő is szeretett volna kiutazni az ásatás színhelyére, de Morvai Ferenc "csak" 4 antropológust vitt ki Barguzinba.)

Dr. Kiszely István és három másik antropológus kollégája (a két amerikai és a szovjet) hat napig tartó, alapos vizsgálat után a hivatalos jegyzőkönyvben azt rögzítette, hogy

"... a csontvázon egyetlen olyan jelleg sincs, amely ne lenne azonos azon különlegességekkel, betegségekkel és élettani sajátosságokkal, amelyek Petőfi Sándorra vonatkoznak.”

Július 25-én dr. Henkey Gyula kecskeméti antropológus véleménye szerint is:

"A bizonyosság 99 százalékos!" (Petőfi Népe c. újság).

Barguzinból a csontleletek lezárt, lepecsételt, nemzetiszínű szalaggal átkötött fémládikában ‒ a kecskeméti tévé fémládájában ‒ a Burját Autonóm Szovjet Szocialista Köztársaság fővárosába, Ulan-Udéba kerültek, mivel a tudományos vizsgálatok befejezéséig nem engedték azokat Magyarországra hozni!

Két hónap múlva ‒ a nyár elmúltával ‒ aztán elkezdődött a Petrovics-Petőfi (?) földi maradványok antropológiai vizsgálata.

A Megamorv Petőfi Bizottság 1989. szeptember 16-án közölte, hogy szovjet‒amerikai‒magyar közös vizsgálat lesz szeptember 20-24 között Ulan-Udéban, és felkérte a Magyar Tudományos Akadémiát is a vizsgálaton való részvételre, de az Akadémia "nem tudott szakértőket kiküldeni"! (Ők egy későbbi időpontra szerették volna halasztani a vizsgálatok kezdetét.)

Erre szeptemberben ‒ még a vizsgálatok előtt ‒ Balogh Ernő irodalomtörténész, a Pártközpont korábbi vezetője, és Fekete Sándor irodalomtörténész, az Új Tükör főszerkesztője, aki augusztus 27-én leközölte a ”De takaros egy női csontváz!” c. cikket, gyorsan kirepült Moszkvába V. P. Alekszejev professzorhoz (akadémikushoz), hogy előre ”tájékoztassa” őt: ”Ez egy női csontváz!”

A négy antropológus által Barguzinban elvégzett azonosítás után ez az ulan-udei újabb vizsgálat is azt állapította meg, hogy a Morvai-féle expedíció Petőfi Sándor földi maradványait találta meg!!! Tehát másodszor is PETŐFI!!!

Októberben Németh Miklós miniszterelnök utasította a Magyar Tudományos Akadémiát, hogy vegyen részt a Petőfi Sándorral kapcsolatos vizsgálatokban! Ezután az MTA elnöksége egy természettudományi és egy társadalomtudományi bizottságot hozott létre a vizsgálatok elvégzésére. (”Ha nem akarsz megoldani egy problémát, alakíts bizottságot!”)

A 3. hivatalos antropológiai vizsgálatra már Moszkvában került sor 1990 januárjában! A magyar delegáció január 5-én, pénteken indult el a szovjet fővárosba. Azonban a fémládáért el kellett repülni Ulan-Udéba, mert a burjátok csak Morvai Ferenc jelenlétében adták ki a kezükből a csontleletet! Az MTA részéről csak dr. Farkas L. Gyula, szegedi antropológus professzor ment el a Megamorv Petőfi Bizottsággal Ulan-Udéba. Ellenőrizték a láda tartalmát: kinyitották és több példányos jegyzőkönyvben rögzítették, hogy "a csontváz egyezik a négytagú antropológus-csoport által jegyzőkönyvben leírtakkal." Abban a jegyzőkönyvben 30-35 év közötti férfiről van szó!!! Ulan-Udéban dr. Farkas L. Gyula professzor, az MTA antropológusa, a JATE korábbi párttitkára, amint kézbe vette a koponyát, azonnal kijelentette, hogy: "Nem Petőfi!"

Másnap dr. Farkas L. Gyula antropológus professzor azt mondta Moszkvában, hogy ő ott sem életkort, sem pedig nemet nem tudott megállapítani!

A fémládát január 9-én, kedden délután nyitották ki. A csontokat a 38 jelenlévő szakember közül sokan csak most látták először! Ennek ellenére a vizsgálatok megkezdése előtt 2 nappal (!), már január 7-én délben bemondta a Kossuth Rádió, hogy ez nem Petőfi, hanem, valószínűleg egy női csontváz!!! A Magyar Tudományos Akadémia ennyire okos, mindent előre tud?! Ez nem prekoncepció?! (A dr.Harsányi László által vezetett Akadémiai Bizottság tagjai úgy közölték az antropológiai vizsgálatok "eredményét" a sajtó képviselőivel, hogy ekkor még nem is látták a csontleletet!!!)

És milyen a véletlen! Karáth Imre tévéfilmrendező, a Morvai-féle Petőfi-expedíció hajdani tagja, megtudott egy különös titkot! A Moszkvába tartó repülőgépen véletlenül dr. Farkas L. Gyula antropológus professzor mellett ült, aki a barguzini lelet harmadik tudományos vizsgálatára utazott a szovjet fővárosba, és aki megmutatott neki egy, a Magyar Tudományos Akadémia által fogalmazott levelet, amelyben arra hívták fel a szovjet elvtársak figyelmét, hogy "a magyar fél érdeke azt kívánja, hogy a csontok minősüljenek nőinek!" (Ez a különös véletlen Patrubány Miklós ‒ Fuksz Sándor: "Tetemrehívás I. rész"-ében olvasható az interneten.)

Szóval, "innen fújt a szél": Budapestről, ezért lett Petőfi csontváza átminősítve Moszkvában mindenáron egy nő csontvázává!!! (Erről majd a következő, befejező részben még részletesebben fogok írni!)

(innen folytatjuk)

Előző részek: