okt. 8.

Magi Zsolt László: 175 éve tűnt el forradalmár és szabadságharcos, híres költőnk: PETŐFI SÁNDOR (9)

„Én vagyok az örök kérdőjel"

– vers 1851-ből Petőfi Sándor aláírásával

A Barguzinban talált, Petőfinek tulajdonított versek

Korábban megígértem, hogy a Barguzinban talált és Petőfinek tulajdonított versekről még bővebben szólok.

V. A. Mihajlov, ismert orosz költő a Narodnaja Volja ( = Népakarat ‒ M. Zs. L.) nevű titkos szervezet tagja volt. A résztvevőit narodovoleceknek nevezték, s 1881. március 13-án halálos kimenetelű merényletet követtek el II. Sándor, orosz cár ellen. Ezért a narodovolecek vezetőit kivégezték, a többieket pedig Szibériába száműzték. V. A. Mihajlov a száműzetésben németből Petőfi-verseket (!) fordított, mivel nemzeti költőnknek nagy tisztelője volt, és feljegyzéseiben arra utalt, hogy: Petőfi és a barguzini Zander (Alek)szander (= Sándor) egy és ugyanaz a személy!

1926-ban A. V. Gurevics szovjet néprajztudós Barguzinban kezdett népdalokat gyűjteni, és feltűnt neki, hogy a lejegyzett szövegek közt néhány, tehetséges költőre utaló vers is akad! A "nótafák" a versek szerzőjének ilyen neveket jelöltek meg: Petrovics, Peterfi, Pefitájev és Zander. A. V. Gurevics 1926-28-as gyűjtéséből maradt fenn néhány Zander-vers.

V. V. Pagirja az 1990. szeptember 15-ei Kárpátaljai Ifjúság c. lapban írta le, hogy az A. V. Gurevics archívumában fellelt versek nagy valószínűséggel Petőfi költeményei!!!

Egy szibériai szerző M. K. Kjuhelbekerről szóló könyvében, történelmi okmányok alapján, többször is szó van egy magyar Petrovicsról! Petrovics és Kjuhelbeker (Küchelbecker) a száműzetésben barátok voltak, németül beszélgettek, és Kjuhelbeker, a német származású ‒ dekabrista felkelésben részt vett ‒ orosz tengerésztiszt tanította Petrovicsot-Petőfit az orosz nyelvre, aki fiatalon tüdőbajban halt meg, és 1856-ban a barguzini temetőben helyezték örök nyugalomra…

Három év múlva pedig a közelében temették el a barátját, M. K. Kjuhelbekert is!

A. V. Gurevics 1926-os folklorisztikai gyűjtőkörútján egyetemistaként részt vett a barguzini születésű L. J. Eliaszov is, a későbbi híres néprajzprofesszor… 1937-ben Kjuhelbeker, Barguzinba száműzött dekabrista tengerésztisztről kérdezgette az idős Morokov-testvépárt (Mariját és Pávelt), és ők egy "titokzatos emberről", "Karlics" barátjáról kezdtek önkéntelenül beszélni, akit erős kísérettel hoztak Barguzinba éjnek idején! Annuska Kuznyecovánál szállásolták el, a jövevény hibásan beszélt oroszul, külföldi száműzött volt Franz ‒ Ferenc József ‒ királyságából, aki ellen vezette a népet, verseket írt, hétvégeken színielőadásokat rendezett, fiatalon, 1856-ban tüdőbaj miatt halt meg. Halálakor már gyermeket várt tőle Annuska, aki a felesége lett. A megszületett fia az Alekszandr (= Sándor) nevet kapta.

A Morokov-testvérpár visszaemlékezései meggyőzték L. J. Eliaszov professzort arról, hogy az a bizonyos "titokzatos ember" (Petrovics Zander) nem lehetett más, csak Petőfi Sándor, a híres magyar költő!!! L. J. Eliaszov 4, Petőfinek tulajdonított, Zander által írt verset közölt az A. V. Gureviccsel közösen, 1939-ben kiadott könyvében, amelyeket egy Konyevin nevű barguzini öreg lakos másolt le, és amelyek feltűnően magas művészi-költői színvonalat képviselnek. (Ez azért is érdekes, mert Anna Kuznyecova később egy Konyevin nevű emberhez ment újra férjhez!) A. V. Gurevics ‒ L. J. Eliaszov könyve, a Sztárij folklór Pribajkálja (= A Bajkál-vidék régi folklórja) Ulan-Udéban jelent meg 1939-ben. Erről az I. kötetben, a 236., 237. és 255. oldalakon olvashatunk.

1991 decemberében Kardos Lajos a "Barguzintól ‒ Amerikáig" c. dokumentációs kötetében már 7 Petőfi Sándornak tulajdonított, Barguzinból előkekerült verset közölt Nehéz (Zsíros) Mihály műfordításában.

Kiszely István: "MÉGIS PETŐFI?" c. könyve végén pedig már 8 vers van!

Az ellenzők azonnal azt állították, hogy ezeket a költeményeket orosz szerzők írták "Petrovics" álnév alatt! Természetesen ez több szempontból sem igaz!!!

Az egyik versben rózsaszirmokról és csalogányról ( = pacsirtáról) van szó, ezek a Bajkál vidékén nem léteznek! A másik versben ősidők vitézeiről, Beszéről és Budáról (Attila hun fejedelem öccséről) ír, akik számos törzset meghódítottak, elindultak a mongol dombokról, jöttek a szibériai Szelenga folyó partjától bátor lovasezredekkel és:

A kék Dunánál megpihenvén,

Állították föl a sátrakat.

A költő a múltat megismervén,

Megtette vissza az útjukat.

Vagyis a Keletről jött népvándorlást ő a Duna partjától hadifogolyként (!) keleti irányban, visszafelé kénytelen volt megtenni!!!

Ilyen verseket orosz költő nem írt! Ilyet csak Petőfi írhatott!!!

Négy másik versről röviden csak ennyit:

A Láttam boldog embereket címűben azt írja, hogy boldog és erényes embereket csak álmában látott! A Gonosz bukását, a Jó ragyogását és az Igazság megszületését is csak álmában látta! Az emberi düh, a Szenvedély által kínzott Ember viszont nem álom volt a számára!!! (Pefitájev aláírással)

A szökevény c. versében egy olyan emberről ír, aki "Feledvén hazája baját / Kimenekült a nagyvilágba", majd pedig akinek "...unott lett népe világa...", s

Keservben meddő bújával

Megsorvadt, kis idő múltán,

Meg is halt szörnyű átkokkal

Megsápadt vértelen ajakán.

Amit vetett, azt aratta.

A dúlásban leégett a hon

S hamvait a szél elszórta

A messzi idegen tájakon.

(Pefitájev aláírással)

Erős az én lelkem... c. verse nagy lelkierőről tesz tanúbizonyságot. (Részletek:)

A balsors bár letörte mindkét szárnyamat,

A csonkjait föl büszkén emelem.

S hetykén kihívom párbajra én a Fátumot.

A sors nem tört meg, erős a lelkem.

A messzi magasságok megnyíltak előttem.

Ki törekszik, nem törik meg a sors alatt.

S ha nagyok is kínjaim és béklyóban kezem,

De győzelmem ígéri a pirkadat.

(A. Petrovics aláírással)

A "Hattyúdal" c. versében lázadó, különc sorsúnak tartja saját magát és nagyon szomorúnak. (Részletek:)

Bútól nem alszom át éjszakát,

Borongó gondok űzik el az álmot

S pergő könnyek a szempillát

Mossák, mint hullámverés a partot.

Oly sivár az éltem nélküled.

Nem fűti szívemet kedves vonzalom.

Teljesült, amit mondtál: veled

Mostanra elzengett a hattyúdalom.

Ifjú napjaink elröppennek.

Elszáll vigalom, gyönyör elül.

Elcsendesülnek az érzelmek,

A szívünk kiszikkad és kihűl...

(A. Petrovics aláírással)

A két csodálatos verset hagytam a bemutatás legvégére:

Az álmaim c. az összeomlott ifjúi elképzelések, álmok döbbenetes felsorolása, egy tömör Petőfi-életrajz!!! Az orosz költemény ritmusa, hangsúlya hibátlan: 4 és feles jambusokból áll, mint a magyar megfelelője, a Véres napokról álmodom. Ebben a költeményben utalás történik a magyar forradalomra és szabadságharcra, amelynek "prófétája s vezére" volt: a népet ő vezette a gonoszok ellen. Kitűzte a piros zászlót (mint az Egy gondolat bánt engemet c. versében: ”…pirosló arccal és piros zászlókkal..."), hogy fölgyújtsa az óvilágot, hogy megszabadítsa a népeket! Felfegyverkezett és lóra ült, hogy ”A szabadságért hadd essem el!" ‒ írja. (Vesd össze: "Ott essem el én a harc mezején...")

Gyöngén ültem meg ménemet.

Csatában lovamról leestem.

Fölöttem pajzsom szétrepedt.

Fölkelnék, de ólom a testem.

A távol' síkra meredtem.

Amott a hősök még küzdöttek,

S köztük már nem lehettem.

Ah! Álmaim nem teljesültek...

A másik nagyszerű költeményét, a Szomorú volt az életem címűt már nagyon betegen, halálához közeledve írta. A régi időkre visszaemlékezve, úgy látja, hogy hiábavalók voltak a küzdelmek és a szenvedések, csak egy sír várja a távoli pusztaságban, az örök hó mezején!!!

Ezek az orosz nyelvű versek a néprajzi levéltárban vannak elhelyezve: nagyszerű műfordításukat Nehéz (Zsíros) Mihály készítette el.

A Petrovicsnak tulajdonított versek "a burját költészeti hagyományokkal ellentétben keresztrímesek, s a legáltalánosabb magyaros versmértékben, felezőnyolcasban íródtak" ‒ állapította meg O. Kovács Attila (Kis Újság, 1992. január 3.)

Ennek a két utóbbi költeménynek, "Az álmaim"-nak és a "Szomorú volt az életem"-nek az alapos elemzését dr. Szuromi Lajos, a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem irodalomtörténész professzora és orosz szakos tanárnő felesége végezte el 1989 nyarán. Megállapításaikat már szeptemberben-októberben közölték. 1989. november 3-án a Magyar Hírlapban a Két vers Barguzinból c. cikkben azt nyilatkozták, hogy szerintük "az említett versek beható nyelvi, stilisztikai és verstani vizsgálata egyértelműen alátámasztja, hogy a versek szerzője Petőfi Sándor lehetett... e két verset csak Petőfi Sándor írhatta! ... bizonyos idegenszerűségek orosz anyanyelvű szerző föltételezését szinte kizárják..." (!!!)

Az idegenszerűségekre csupán egy példa: A "Szomorú volt az életem"-ben hangsúlyhibák vannak! Tehát külföldi költő írta, „aki nem érzi jól az orosz szavak hangsúlyát" ‒ állapította meg helyesen Kéri Edit Petőfi Szibériában?! c. könyvének a 202. oldalán. (Eötvös Kiadó, 1990.)

A költeményben a "bilá" (= volt) szó a "magilá” (= sírhely) szóval rímel, de csak akkor ha az utóbbit nyelvtanilag rosszul ejtjük!!! (Helyesen: "magílá a pontos kiejtése!)

A vers írója az első szót "bílá"-nak ejthette, mert a szabályos rím a "magílá" szóval csak ekkor jön létre. Viszont egyetlen orosz anyanyelvű ezt így sohasem mondja, soha nem mondaná! (Egyébként is van egy kis hangtani eltérés a "bilá" "jerüje" és a "magílá" í hangja között!) (G . J. Korotkevics észrevétele alapján.) (Moszkva. "Hajdú-bihari Napló", 1990. június 19.)

Dr. Szuromi Lajos debreceni professzor Petőfi orosz versei??? c. tanulmánya 1990-ben jelent meg eszperantó és magyar nyelven. Március 9-én a Hajdú-bihari Naplóban A. L. írt róla cikket A vers is (lehet) bizonyíték címmel. Ő ezt írta a kommentárjában:

"A tanulmány szerzője nem kíván e kérdésre visszavonhatatlan, megdönthetetlen igazságot válaszolni…, de tényekkel bőven alátámasztott érveiből ‒ amelyeket szakmailag nehéz megcáfolni ‒ az az egyedüli logikus következtetés kínálkozik, hogy Petőfi! Magyarán: nem lesz könnyű bebizonyítani, hogy a két orosz nyelvű verset nem a mi lánglelkű poétánk írta... a költemény is lehet bizonyító erejű tényező..."

(Ez olvasható Illyés Gyulánál is: "... a vers a költő legbiztosabb személyi igazoló irata." (Petőfi, Szövetkezeti Kiskönyvtár, 1958., 331. o.)

Mindkét versnek ‒ az "Álmaim"-nak és a "Szomorú volt az életem"-nek – megvan a magyar megfelelője Petőfi itthoni költészetében: Az álmok és Az utolsó ember. (!)

Dr. Szuromi Lajos, debreceni egyetemi tanár véleménye szerint:

„A KÉT OROSZ NYELVŰ VERS pusztán verselési technikája által is közvetlenül PETŐFI SAJÁT ALKOTÁSÁNAK MINŐSÍTHETŐ! (Kiemelés tőlem ‒ M. Zs. L.) A természetes logika elemi konzekvenciája ez… A verseken belül minden megfigyelés e föltevést támogatja…”

Szólni szeretnék még egy Petőfi-vers kéziratáról, amelyet a költő 1851. május 20-án dátumozott Vengerszka-Széla (= Magyar-falu ‒ M. Zs. L., helyesen: Vengerszkoje Szeló!) nevű szibériai településen! Saját kezűleg írta és írta alá a költeményét, így: Petőfi Sándor őrnagy!!!

Az Én vagyok az örök kérdőjel c. Petőfi versről van szó, amely egy 1916-os magyar hadifogoly révén egy 93 éves szibériai férfitól származik(!), és amellyel Dienes András, a híres Petőfi-kutató is foglalkozott a Magyar Ifjúság c. hetilap 37. számában (1960. szeptember 10-én). Két híres grafológus állapította meg ‒ egymástól függetlenül ‒, hogy kétségtelenül Petőfi Sándor kézírásával készült ez a költemény!

Kell ennél nagyobb bizonyíték arra, hogy HÍRES KÖLTŐNK TÚLÉLTE A FEJÉREGYHÁZI-SEGESVÁRI CSATÁT, és hadifogolyként, száműzöttként raboskodott a Bajkálon túl egy Barguzin nevű településen, ahol 1856 májusában temették el nagy titokban! Sírját volt, aki gondozza: felesége és sorstársai időnként felújították a rajta lévő keresztet és a feliratát! Ezért láthatta még 1925-ben J. D. Vinokur ‒ 10 éves gyerekként ‒ a "magyar Petrovics" sírhantját, és ezért tudta 1989. április 8-án pontosan megmutatni a régi barguzini temetőben a hajdani sír helyét a tehenek által laposra taposott "senki földjén"!!!

„A Kijevből Barguzinba száműzött forradalmár nagyapja, az öreg Meler apó imádságként olvasta Petrovics verseit." ‒ írta J. D. Vinokur, 74 éves moszkvai mérnök.

A 20. században az ismert Petőfi-kutatók és életrajzírók (mint pl. Illyés Gyula, Dienes András, Hatvani Lajos, Dávid Gyula ‒ Mikó Imre, Pándi Pál ‒ Pálmai Kálmán, Fekete Sándor stb.) ‒ August / Gustav von der Heydte osztrák ezredes, 5 évvel később leírt valótlan állítására hivatkozva ‒ mindannyian Segesvárnál "temették el" világhírű költőnket, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc "hősi halottja"-ként! Pedig senki nem látta elesni! A barátja, Franz Fiedler / Friedler ‒ Bem tábornok hírszerzője ‒ viszont azt látta a rejtekhelyéről a messzelátójával, hogy a kozákok utolérték és megsebesítették Petőfit! Amint már írtam: 2 beosztottjával, román parasztnak öltözve, kimenekítették, és egy segesvári házba vitték a súlyosan sebesült Petőfit egy kétökrös szekéren! Onnan került sebesülten az oroszok fogságába később. (Ezért nem látta, Bauer Lajos őrnagy az első napokban Petőfit a foglyok között, ahonnan ő sikeresen megszökött!) Petőfit végül kivitték szekéren Szibériába! (Erről Sistyik István, kállói plébános és a foglyokat szállító fuvaros beszélt!)

(innen folytatjuk)

Előző részek: