Március 15-ről másképpen. A pénzkartellnek a hatalom központosítása felel meg

Amit a hazai sajtó sem mond el nekünk

1848 egy szabadkőműves európai forradalmi hullám volt, miközben Magyarországon dominált a reformkorban felszínre került nemzeti céloknak a megvalósítása, többek között az önálló magyar pénz megteremtésének a szándéka.

Mielőtt elemezzük a magyarországi fejleményeket, vessünk egy pillantást arra, hogy mi váltotta ki 1848-ban a forradalmi megmozdulások egész sorát Európában? Milyen szerepe volt az eseményeket a háttérből mozgató szabadkőművességnek, és a vele szövetkezett nemzetközi pénzkartellnek, a politikai események alakulásában? Miért vezetett az önálló magyar pénzrendszer igénye fegyveres konfliktushoz a magántulajdonban álló Osztrák Nemzeti Bank, és az őt támogató császári hatalom, valamint a felelős magyar kormány között Magyarországon? Miért lehetett a magyar március 15-e – a háttérerők nemzetközi manipulációi ellenére – az emberi méltóság és nemzeti függetlenség tiszta forradalma?

Marvin S. Antelman rabbi, e korszak jeles kutatója szerint 1848 során Európa szerte a Grand Orient (a francia szabadkőműves nagypáholy) koordinálta a politikai megmozdulásokat, tüntetéseket, felkeléseket. Németországban is a forradalmi megmozdulások fő szervezője a Grand Orient által létrehozott Igazak Szövetségének az egyik vezetője, Heinrich Bernard Oppenheim, a dúsgazdag németországi pénzdinasztia tagja volt.

A nemzetközi pénzkartell már 1773-ban, Frankfurtban, tervet dolgozott ki arra, hogy a Bank of England-hoz hasonló független központi bankok létrehozásával, az ellenőrzése alá vonja a nemzetközi pénzügyek irányítását. A pénzkartell, valamint a szabadkőműves irányzatok titkos ellenőrzésére létrehozott illuminátusok (megvilágosodottak) pedig az 1782-ben, Wilhelmsbadban, megtartott kongresszusukon fogadták el azt a közös stratégiájukat, amelynek fontos részét képezte a köztársasági államformára történő forradalmi áttérés, és az európai kontinens minél nagyobb központosítása, lehetőleg egy államban való egyesítése, és egy közös hitel- és pénzrendszer kialakítása a pénzkartell ellenőrzése alatt. A pénzkartellnek a hatalom centralizálása felel meg, noha a túlméretezett centralizáció és integráció rendszerint káros a népek gazdaságára és az egyén boldogulására. (Ez ugyanaz a szándék, mint amelyet az Európai Unió most akar ráerőltetni Európa népeire – az Európai Egyesült Államok víziója.)

Az 1848-as európai forradalom tehát – amelyben a transznacionális pénzkartell szövetségre lépett az internacionalista szabadkőművességgel –, nagyszabású vállalkozás volt, hosszú távú stratégiájának megvalósítására. De úgy is megfogalmazhatjuk, hogy a nemzetközi pénzkartell akciója volt, amely tervei kivitelezésére felhasználta az illuminátusok – vagyis a pénzkartell saját alapítású szabadkőművessége – irányítása alá került Grand Orientet, miközben ő a háttérből mozgatta a szálakat.

Tény viszont, hogy 1848 előtérben álló szervezői és vezérei ismert szabadkőművesek voltak, akik a páholyokon keresztül egyeztették lépéseiket, és határozták meg az egyes megmozdulások időpontját.

A magyar 1848-at egy egész korszak, a reformkor készítette elő. A 19. század elejére Magyarországon égető feladattá vált az ipar és a kereskedelem fejlesztése, hogy gyorsan növekvő népességének megélhetést tudjon biztosítani. Ennek a törekvésnek azonban útjában állt a rendiség, a nemesség adómentessége, a jobbágyság intézménye, a közteherviselés hiánya. A bécsi udvar igyekezett a jobbágyok sorsán javítani, de egyben a nemesség ellen is fordítani őket. Másrészt Ausztria iparosodása érdekében egyoldalú vámpolitikával akadályozta a magyar ipar fejlődését, hogy piacot biztosítson az osztrák termékeknek. Magyarországot tudatosan Ausztria gyarmatává tették, amit II. József nyíltan ki is mondott.

A magyar ipar és kereskedelem csak a kiváltságos osztrák kereskedők útján – méregdrágán – juthatott pénzhez. Magyarországnak jogilag semmi köze sem volt a papírpénzekhez, nem is volt beleszólása a pénz sorsába, ugyanakkor neki kellett viselnie elértéktelenedés következményeit, mivel mezőgazdasági terményeiért a magyar birtokos csak ezt kaphatta fizetségképpen. (Mint manapság a brüsszeli monetáris politika.)

Az egyre nagyobb szerepet betöltő nemzetközi pénzkartell 1816-ban bécsi embere, Metternich kancellár útján elérte, hogy létrejöhessen egy – a Rothschild család érdekeltségébe tartozó, Osztrák Nemzeti Banknak nevezett – magánbank Bécsben. Az ONB ezután bankjegyeket bocsátott ki, amelyeknek a valóságos pénzre történő beváltására ígéretet tett. Az ONB alapszabályában szerepelt azonban az a kikötés, hogy csak gondosan kiválasztott és kiváltságos kereskedők kaphatnak pénzt. Ebbe a körbe a magyar gazdálkodók nem tartoztak bele, tehát ezután sem juthattak pénzhez.

Ez volt a helyzet, amikor az 1825. évi reformországgyűlés megnyílt. Az Osztrák Nemzeti Bank alapítását elrendelő császári pátenst a pozsonyi országgyűlés nem hagyta jóvá.

Azaz a magyar pénzügyeket illegálisan bitorolta egy bécsi magánbank, miközben a pénzveréshez szükséges nemesfém jórészt a magyarországi vármegyékből került Bécsbe. A pénz viszont nem került vissza a magyar gazdaságba, mert a bécsi Rothschild-ház irányítása alatt álló Osztrák Nemzeti Bank nem volt hajlandó elfogadni az önmaga által kibocsátott bankjegyeket, viszont gyorsított ütemben vonta ki a nemesfémet az országból.

Az észak-magyarországi bányákból áramlott ki az arany és az ezüst, de az ellenértéke nem jött vissza az országba. A császári kormányzat által kiadott papírpénzek pedig fokozatosan veszítettek az értékükből. A pozsonyi országgyűlésben a Győr megyei követ radikálisan fölvetette ezt a problémát.

Kossuth ekkor mondott egy beszédet (1848. Március 13.), amelyben az osztrákok számára alkotmányt, Magyarország számára pedig saját pénzrendszert követelt. Az osztrák gazdasági és pénzügyi körök éppen ezt tartották veszélyesnek.

Legfőképpen a Rothschild érdekeltségbe tartozó bankár körök igyekeztek a tervet akadályozni, Még Széchenyi vállalkozásaiban is ott találjuk a Rothschild bankokat, vagy megbízottaikat, mint, pl. a Lánchídnál. Csupán két olyan vállalkozása volt Széchenyinek, amelyből hiányoztak a Rothschild-ok: az Országos Magyar Gazdasági Egyesület és a Nemzeti Kaszinó. Kiderült, hogy Széchenyi tervei kivihetetlenek, mert egy rejtelmes akadály gátolja eszméi megvalósítását. Ezt az akadályt a reformkor másik nagy alakja, Kossuth Lajos találja meg. Úgy vélte, hogy közjogi helyzetünk akadályozza boldogulásunkat, éppen ezért nem a gazdasági, hanem a közjogi célkitűzések az elsődlegesek. Vagyis a király személyének közösségén kívül Magyarországnak teljesen el kell szakadni Ausztriától.

Amit nem sikerült politikai eszközökkel elérni, azt Kossuth társadalmi úton igyekezett megvalósítani. Így pl. miután a bécsi udvar elutasította a védővámrendszerre vonatkozó javaslatát, Országos Védegyletet alapított az osztrák termékek bojkottálására. Az egyletnek 1845-ben már 138 fiókja és 100 ezer tagja volt. A magyar országgyűlés tagjai azt hitték, hogy a bécsi udvar, az osztrák császár és egyben magyar király, a fő ellenfelük, őt kell jobb belátásra bírniuk.

A dunai birodalom politikai színpadán azonban a nem látható rendezői feladatot már ekkor is azok a bankárcsaládok végezték, akik az Osztrák Nemzeti Bank tulajdonosaiként kézben tartották a pénzügyeket. A legfontosabb kérdésekben már ekkor is ők döntöttek a legteljesebb titoktartás mellett.

Kossuth Lajos, az első magyar kormány pénzügyminisztere, majd Magyarország kormányzója volt. A forradalom hatására megszületnek az áprilisi törvények, amelyek keretében eltörlik a jobbágyságot, bevezetik a közteherviselést, eltörlik a nemesi adómentességet stb. Kossuth első intézkedései közé tartozott, hogy az ország nemesfém bányáihoz (Selmecbánya, Besztercebánya, Körmöcbánya, stb.) miniszteri biztost nevezett ki, akik leállították a nemesfém kivitelt az országból.

Az utolsó rendi országgyűlés háromheti tárgyalás után megalkotta a 31 cikkelyből álló „áprilisi törvényeket”, melyben a 12 pontot részletezik. Magyarországot parlamentáris állammá alakították, lebontották a rendi állam jogintézményeit, megalkották az állam új szervezetét, megfogalmazták a polgári szabadságjogokat, és törvényekkel megalapozták egy új gazdasági rend alapjainak kereteit. A sarkalatos áprilisi törvények biztosították a felzárkózás lehetőségét Európa nyugati felének fejlettségéhez. Kimondták Magyarország és Erdély egyesülését. Az áprilisi törvényeket az uralkodó, V. Ferdinánd április 11-én szentesítette, esküt tett a magyar alkotmányra.

A bécsi udvar fondorlatainak következményei, a vértelen újjászületés megbuktatásának kísérletével az 1848 - 1849-es szabadságharcba torkollik.

Nincs itt szó se jogról, se igazságról, hanem egyszerűen arról, hogy Ausztria vezető körei féltek Erdélynek Magyarországgal való egyesülésétől, mert ebben az esetben a birodalom legnagyobb országa Magyarország lenne, ami rendkívülien zavarta volna a bécsi elgondolásokat.

Következik:

A magyar szabadságharc és a Rothschildok.