2022. júl. 5.

Marsall Ágnes: A Törvény

2018-ban Abó, Robó – és Barabás címmel ismertetőt írtam a Búvópatak folyóiratnak Varga Domokos György Abó és Robó című regényéről. A regény egyik kulcsfontosságú eleme a Hunnia-ügy. Egy köztársasági elnöki fogadáson, 2018. június 6-án, a Sándor-palotában átadtam ezt az ismertetőt a kötettel együtt Áder János, akkori köztársasági elnöknek.

„Elnök úr, több mint tizenkétezer ember és jó néhány önkormányzat kérését szeretném tolmácsolni – mondtam. Ha Blaha Lujza lennék, akár el is énekelhetném. Tudja, „megmondanám a császárnak, magának...” – Jót nevetett – De én nem vagyok Blaha Lujza és persze, ön sem császár, úgyhogy inkább csak szóban ajánlanám figyelmébe ezt a könyvet, azzal a határozott kéréssel, hogy adjon kegyelmet tizenhét magyar fiatalnak.” – A helyzet több mint kínos volt, hiszen megtörtem a fogadás vidám hangulatát, de Áder János úrrá lett ezen, és a diplomácia protokollja szerint kedvesen megköszönte. Ennek már négy éve. Megköszönte, hogy aztán elkövesse azt a bűnt, amit én hitem szerint mulasztásos bűncselekménynek nevezek. Nincs rá mentség. Egyszer majd el kell számolnia ezzel neki is!

Ma sok tízezer társammal együtt, egyre türelmetlenebbül várom, hogy Novák Katalin köztársasági elnök asszony végre fölülírja elődje vétkes mulasztását.

⁕

Varga Domokos regényének vezérmotívuma egy tökéletes mesterséges intelligencia megalkotása. Egy olyan roboté, amely képes fölülmúlni a teremtett embert. Így kezdődik:

„Olyan ember nincs, aki egy szempillantás alatt elfelejti, hogy oktalanul bántották. Erre csak egy olyan gép képes, amelynek nincsenek összekötve élete pillanatai. Nem zavartatja magát a múltja miatt, mert nincs neki. Nem nyugtalanítja a jövője, mert nincs neki.

Az ember: élete története.”

Utoljára huszonegy néhány éves koromban történt meg velem, hogy a kezembe vettem egy regényt és nem tudtam letenni, amíg végig nem olvastam. A regény Dosztojevszkij Félkegyelműje volt. Varga Domokos György Abó és Robó című kötetével csaknem ugyanígy jártam.

A szerző, könyve utószavában valósidejű regényként aposztrofálja művét. A tökéletes mesterséges intelligencia, a robotteremtés lényegében családi cselekményét ugyanis konkrét közéleti történések szövik át. A 9/11-es „terrortámadáson” kívül szó esik benne a vörösiszap-katasztrófáról, a devizabotrányról, a migránsválságról, a „vörös bírák” vérlázító ténykedéséről és természetesen a Budaházy-ügyről is.

A Teréz körúti robbantás után a nyomozó hatóság – a regényben és a valóságban is – „elkövette azt az éktelen nagy ostobaságot,”, hogy Budaházy György és társai körében kereste a két rendőr felrobbantóját. Ezen pedig Abó, a regény tizenkét éves főhőse úgy fölháborodik, hogy egy Szabadságot Budaházynak! Szabadságot a politikai foglyoknak! feliratú kitűzővel ront rá apjára, s ráparancsol: „Ezt pedig mostantól fölteszed!”

Varga Domokos György regénye miközben végig megőrzi szépirodalmi műfaját, voltaképpen rólunk, e valós időkben élő emberekről szól.

Ha semmit nem tudnék a Budaházy-ügyről, e kötet alapján akkor is elragadna a meggyőződés, hogy Budaházyék a valóságban is szabadságharcosok, nem csak a regény lapjain.

A Félkegyelműnek, valamint az Abó és Robónak, minden különbözősége ellenére, van egy lényegi közös vonása. Ez pedig: az ember fölötti ember megjelenése. „Egy tökéletes szépségű embert szeretnék ábrázolni” – írta a Félkegyelműről Dosztojevszkij. Ám regénye főhősét, Miskin herceget nem fogadhatja be egy romlott világ. A szeretetetika passzív formájával, a „ne ítélj” elvét megvalósító jóságával nemhogy meggátolni nem tudja a bomlást, de éppen hogy elősegíti azt.

És azokat a fiatalokat, akik a szeretetetika aktív, cselekvő formáját élték, akik Magyarországon 2002-ben, a nyilvánvaló választási csalás után, s a 2006 és 2010 közötti időszakban a féktelen rendőrterror és a gátlástalan hazudozás ellen a politikai ellenállást választották, azokat a fiatalokat be tudja fogadni egy romlott világ? Nem. Nem tudja befogadni. Börtönbe zárja őket. Kinek az igazsága ez? Hol itt a törvény? – kérdezhetném, de nem kérdezem. Legyen bármilyen társadalmi forma, ahol a hitványság szólíthatja föl önigazolásra a becsületet, ott nincs törvény. Ott az önkény az úr.

A riasztó tanulság pedig az, hogy a félelmetes erők váratlanul és bármikor ránk törhetnek. Ahogyan ez 2006-ban meg is történt. Budaházyék lázadása ezért válhatott jogossá, ezért válhattak rendkívülivé ezek a „törvényt” áthágó fiatalok. Igazságszeretetük és elementáris szabadságvágyuk ugyanis eleve kizárta a megalkuvást. „Kövesd a lelkedet!” Mert ez A Törvény!

A hatalom válasza, persze, mindig megtorlás. Igazságszolgáltatás helyett bosszú. Minél gyengébb a hatalom, annál inkább.

Budaházy György és társainak a sorsa, ma csak tizenhét fiatalember sorsa. De volt idő, amikor sok ezer ember sorsa volt. S ha mi most kényelmesen hátradőlünk a karosszékünkben, és nem teszünk meg ez ellen mindent, amit csak lehetséges, lesz idő, amikor újra és újra sok ezer fiatal sorsa lesz.

Nem tudom, hogy a bosszún kívül mi motiválhatta a bírót, aki elképesztően súlyos börtönbüntetést szabott ki rájuk. És nem értem, hogy a köztársasági elnök és a házelnök miért nem kezdeményezték azóta sem közkegyelmi törvény megalkotását az érdekükben. De azt tudom:

ahol a lelkiismeret uralma véget ér, ott nemcsak a lelkiismeret uralma ér véget, hanem az értelem uralma is. Ott nincs törvény!

Az autonóm ember legnagyobb hatalma szabadságának tudatában van, 2000 éve megoldatlan egzisztenciák kiteljesedéséhez azonban a lelkünkön át vezet az út. Lelkiismeretünk szavában – Aquinói Szent Tamás nyomán – az isteni értelem és érték feltétlen egysége szólal meg. Ezért van az, hogy teljességgel soha nem hallgattathatjuk el:

„a lelkiismeret nem saját erejében kötelez, hanem az isteni parancs alapján” (II. Sententiarum). Úgy, ahogyan ez – ellentétben Dosztojevszkij Miskin hercegével – Varga Domokos György Abójában megjelenik. Úgy, ahogyan Budaházy Györgyben és tizenhat társában manifesztálódott. Mert ez A Törvény!

Az élet sokkal bonyolultabb, sokkal kifürkészhetetlenebb annál, semhogy emberi ésszel teljesen átláthatnánk, a lelkünk azonban nem annyira átláthatatlan és kifürkészhetetlen. – írja Varga Domokos György.

A lelkünk ugyanis szól. Például úgy, hogy ha a nekünk kiosztott igazságok ellenében cselekszünk, meghasonlunk.

Ha viszont megharcolunk értük, mintha megemelkednénk és kiteljesednénk. „Az »önfejűséged« keltette viharok egyszeriben elcsendesednek körülötted, minden egyes égzengés és földindulás után tisztább, világosabb az ég alja, szabadabban, magabiztosabban szárnyal a lelked.”

Nincs más lehetőségünk, minthogy önmagunkra ébredve, el kell jutnunk arra a szintre, ahol a krisztusi szeretet-elvet követve, tudunk és merünk a lelkiismeretünk szerint élni és ítélni. Félelem nélkül, szabadon. Úgy, ahogyan ezt Budaházy György és társai tették.