Marton Veronika: Emlékezzünk a régiekről! Emlékezzünk Petőfi Sándorra!
Eredeti cikk (2023):
Nevezetes dátum a mai. Kétszáz éve, 1823. január elsején született Petőfi Sándor, a magyarság legnagyobb költője. A hivatalos nagy sajtóorgánumokban, tudomásom szerint ezideig senki nem emlékezett meg róla.
A szilveszter utáni kábulatban az ember hajlamos megfeledkezni a nagy évfordulókról, többek között Petőfi Sándor születésnapjáról, s arról, hogy népünk mit köszönhet neki. Nagyságát a 200 év alatt ráaggatott jelzők tükrözik: legnagyobb, legismertebb, legjelentősebb költőnk, lánglelkű forradalmár és szabadságharcos. Valóban. Petőfi Sándor egy személyben volt író/költő, politikus és szabadságharcos. Ha manapság lenne ilyen ember, méltó lenne a magyarság vezetésére, már rég ő lenne hazánk első embere. Az utókor gyarló hordószónokai között nincs Petőfi nagyságrendű jelölt és önjelölt. Nincs, akire a nép felnézne, akit tiszta szívvel követne, mert a háttérben ott lapul a mindent és mindenkit megrontó pénz. Ha találnók magyar embert, akiben mindhárom tulajdonság meglenne, Petőfi Sándor tisztességével, becsületével lenne felvértezve, hazánk, népünk megmentője lehetne.
Petőfi Sándort a sors faragta igaz emberré. Nemcsak az elszenvedett nélkülözései erősítették, hanem a környezete, az ország legjobb kollégiumai, kiváló tudós professzorai is besegítettek.
A megélhetési nehézségekkel teletűzdelt, de a XIX. századinál messze kényelmesebb világunkban élő 21 éves mai fiatalember elviselné-e, ha télvíz idején Debrecenből Egerbe kellene gyalogolnia, majd onnan lovaskocsival Pestre. Aligha. Ha Vahot Imre házában a lépcső alatti sötét, hideg szűk, szobának is alig nevezhető kuckóban éjszaka verseket írogatna, napközben szerkesztené a Pesti Divatlapot. Bizony nehezen bírná ki. és így tovább…
Petőfi Sándornak nemcsak az ifjúkora, hanem a gyermekkora is nehéz volt. Édesanyja, Hrúz Mária nagyon szerette, az apja, Petrovics István kevésbé vagy alig. Ennek ellenére az ország legjobb kollégiumaiban taníttatta. Ha valahol megelégelték, másik városba vitte. Midőn a soproni líceumban szeretett volna tanulni, kiderült, senki nem fizeti a költségeket… Tizenhat évesen lett katona…
Kihasználom az alkalmat, hogy Petőfi Sándor életéről (ami egyáltalán nem kisebbíti nagyságát) néhány olyan adalékot közöljek, amit az irodalmároknak értékelni, cáfolni és igazolni kellene:
Rebesgetik, Petrovics István Petőfi Sándornak nem a vérszerinti atyja. Különös, hogy a folytonosan más-más faluba költözködő hol mészáros, hol kocsmáros, s ha tönkremegy, mindig talpraáll, közben a legjobb iskolákban (összesen 9-ben) taníttatja a fiát. Ehhez a háttérben komoly támogató kellett, vagyis Petőfi Sándor révén a „jó öreg kocsmáros” az újrakezdéshez titokzatos valakitől anyagi támogatást kaphatott/kapott.
Petőfi jól titkolt származására vagy egy évtizede derült némi fény. A régi Sopron-vármegyei Nagycenken családfakutatás közben az anyakönyvben valaki rábukkant Hrúz Mária születési adataira. Jobban utánanézvén, a Széchenyiek családi levéltárában is akadt valami utalás: HM szolgáló a Felvidékre távozott. Az i-re a pontot Széchényi István döblingi naplójának közel utolsó bejegyzése teszi fel: „…cserbenhagytam Máriát…”
Hálásak lehetünk a sorsnak, hogy a magyarságnak adott egy soha el nem felejthető, csodálatos embert, rendkívüli költőt, amit, 1843. március 5-én, Kecskeméten még az életében látnokként megsejtett:
"Anyám, az álmok nem hazudnak;
Takarjon bár a szemfödél:
Dicső neve költő-fiadnak.
Anyám, soká, örökkön él." (Jövendölés)
Petőfi Sándor 1849-ben, 26 éves korában halt meg a segesvári csatatéren, vagy jónéhány évvel később Barguzinban.
"Petőfi Sándor 1849-ben, 26 éves korában halt meg a segesvári csatatéren, vagy jónéhány évvel később Barguzinban. "
Jónéhány évvel később Barguzinban, csak a "tudjuk kik" csipás szemeit csípi a mai napig, tagadják is minden módon, és eszközzel.
A Magyar Tudományos Akadémia sem nem magyar, sem nem tudományos.
Háttérhatalmi sátáni kutyák és bábok mindenütt, képzőművészet, tudomány, irodalom !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!