top of page

Mindennapi szemezgetésünk (08:00) 2024.07.16.





Amint arról folyamatosan frissülő anyagunkban portálunkon is olvashattak, merényletet hajtottak végre Donald Trump ellen. Az elképesztő eset – amely egy amerikai viszonylatban kisvárosnak számító településen zajló kampányeseményen következett be – ismét, immáron sokadjára világít rá arra, hogy minden korábbinál veszélyesebb korszak köszönthet ránk. Nem túlzás, hogy végveszélybe került a normalitás, a hagyományos értékek jövője és az is nehezen vitatható, hogy más köntösbe öltözve, más jelszavak mögé bújva, de ugyanaz a szellemiség áll az események mögött, amely már több mint száz éve rendre hadat üzent és üzen az egyetemes értékeknek és azok képviselőinek.

 

A politikát mindig is a személyiségek, a nagy államférfiak csinálták. Hiába találták ki a parlamentáris demokráciát sok-sok párttal, azért továbbra is azon múlnak a dolgok, vannak-e olyan emberek, akik irányítóivá válhatnak a folyamatoknak.

Ezek a személyek sokszor egymaguk képesek más irányba fordítani a világ folyását, ezért a háttérben meghúzódó érdekcsoportok igyekeznek őket valahogy kiiktatni.

Donald Trump ilyen karakteres, a történelmet alakító politikus.

 

Szürreális élménynek nevezte Donald Trump, a Republikánus Párt várható elnökjelöltje egy vasárnapi lapinterjúban, hogy életben maradt az ellene megkísérelt merénylet után.

“Nekem most nem itt kellene lennem, halottnak kéne lennem. Nagyon szürreális érzés” – jelentette ki Trump a New York Post című lap újságírójának nyilatkozva egy repülőgép fedélzetén úton Milwaukee felé, ahol hétfőn kezdődik a Republikánus Párt jelöltállító gyűlése.

 

Egymás után ítélik el az erőszakot az amerikai hírességek.Az egész Egyesült Államokat lázban tartja a Donald Trump elleni merénylet, az ismert emberek egymás után fejezik ki együttérzésüket a korábbi elnökkel, illetve ítélik el az erőszakot.

 

J. D. Vance korábban rendszeresen méltatta Orbán Viktor magyar miniszterelnököt az interjúiban. Az egyik ikonikus beszélgetős műsorban úgy fogalmazott: „Több olyan okos döntést is hozott, amelyekből tanulhatnánk az Egyesült Államokban”.

Az amerikai egyetemeket jelenleg baloldali alapítványok tartják ellenőrzésük alatt, miközben az adófizetők finanszírozzák, akik számára viszont átláthatatlan a rendszer. Vannak jó gyakorlatok az amerikai egyetemeken, de az irány nem jó” – jelentette ki Vance, majd a magyar példa mellett érvelt, illetve élesen kritizálta országa vezetőinek hibás külpolitikai döntéseit. Úgy látja, tulajdonképpen ezek által maga az Egyesült Államok terel bizonyos országokat közelebb Kínához.

 

A Politico elemzése szerint Orbán Viktor miatt fogtak össze a Habsburg Birodalom egykori országai, mert jobboldali körökben példaképként tekintenek rá, aki ingadiplomáciájával jóval politikai súlya fölött teljesít.

 

Szirszkijt február elején nevezték ki Ukrajna legmagasabb rangú tábornokává Valerij Zaluzsnij helyére, aki tavaly felügyelte az orosz erők visszaszorítására tett sikertelen kísérletet. Mariana Bezuglaja, Zelenszkij “A nép szolgája” pártjának képviselője szerint Szirszkij és Zaluzsnyij titokban összejátszik, hogy megakadályozzák az ukrán győzelmet.

 

Elmondása szerint erre a célra novemberig a különböző államokban tartott találkozókon valamilyen tervet fognak kidolgozni – mutattak rá az újságírók.

A Responsible Statecraft azt írta, hogy Ukrajna elismeri a béketárgyalások megkezdésének lehetőségét Oroszországgal.

Vlagyimir Putyin júniusban új békejavaslatokat tett az ukrajnai konfliktus rendezésére, amelyek a Krím, Donyeck, Luganszk, Herszon és Zaporozsje régiók státuszának orosz régióként való elismerését, Ukrajna el nem kötelezett és atomfegyvermentes státuszának megszilárdítását, demilitarizálását és nácimentesítését, valamint az oroszellenes szankciók feloldását irányozták elő. Az ukrán fél és nyugati finanszírozóik elutasította a kezdeményezést.

 

Közzétette az idei népesedési előrejelzéseit az ENSZ Gazdasági és Szociális Ügyek Főosztálya, amelyben Ukrajna számára katasztrófával felérő forgatókönyvet vázoltak fel – számolt be az Ukrajinszka Pravda nyomán a Portfólió. Illusztráció: Depositphotos Az ENSZ felvázolta a lehetséges forgatókönyvet, hogy miképpen alakul majd Ukrajna lakossága egészen 2100-ig. A század végére a nemzetközi szervezet szerint mindössze 15,3 millió fő fog lakni az országban, ami hatalmas visszaesést jelent, főleg ahhoz képest, hogy 1991-ben körülbelül 52 millióan éltek Ukrajnában.

 

Már a brüsszeli újságírók és az Európai Parlament több frakcióvezetője sem biztos abban, hogy Von der Leyennek meglesz a többsége a csütörtöki szavazáson, miközben Giorgia Meloni kedden dönt majd arról, hogy a Bizottság elnökét támogatja-e az újrázásban, vagy sem. Közben az Európai Bizottság egészen váratlan, felháborító döntést hozott, miszerint bojkottal sújtják a magyar soros uniós elnökséget.



 

Az Európai Bizottság alelnöke elszólta magát mindössze pár nappal azelőtt, hogy Ursula Von der Leyen sorsáról szavazna az Európai Parlament. A Politico hírleveléből kiderül, milyen alkut kötött Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel az Európai Bizottság elnöke pult alatt, és hogy miért fájhat most a feje a kikerült információk miatt.



 

Eden Golan elárulta, hogy parókát és szemüveget kellett viselnie, hogy elkerülje a lehetséges veszélyt, amelyet a malmői palesztinbarát tüntetések jelentettek rá nézve.

 

980 megtekintés

Comments


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page