Molnár Kristóf: Gondolatok négy évvel az olajcsúcs után

„Pénzügyi elemzők szerint az infláció év végén tetőzik.”

„Robert Habeck szerint Németország 2024-ben áll ismét növekedési pályára.”

„Idővel úgyis normalizálódik a gáz ára.”

„Az OPEC úgyis kénytelen lesz megemelni az olajtermelését.”

Olvasni az ún. hírek között, hallani a közvélekedést. Mi van, ha mindez alaptalan és most mégsem így lesz? Mi van, ha ezek csak a múltban szocializálódott elme festette képek, délibábok egy már éppen elmúlt világból? Mi van, ha csupán nem látjuk, hogy amibe nézünk, az az előttünk éppen megnyílt szakadék?

A civilizáció ezen nagy kérdését pl. Hetesi Zsolt „Szakjelentéséből” lett volna alkalma megismerni a közönségnek, másfél évtizede. Interneten elérhető, máig érvényes, sőt egyre érvényesebb, megismerni érdemes olvasmány.

A természet ellenében felépülő civilizáció a csúcspontján túl nem csak energiahiányának gondjait teregeti szét az energiaipar valamennyi területére, a gazdaságosság nevében végtelenségig törékennyé téve saját rendszerét; de a természettől elrabolható javak beszűkülésével a természet ellen indított egyre nehezebb harcát is elbukja. A természet kirablása minden „zöld” hazugsága dacára a civilizáció létalapja. Ugyanígy történt ez valamennyi történelemkönyveiben megünnepelt elődjével, kivéve a zöld hazugságot. A természeti törvényt viszont Seneca is megfigyelte, leírta és Róma mai utódaira hagyta, miszerint amíg az építkezés hosszadalmas, az összeomlás igen rövid.

A természet ellenében építkező civilizációs rend vége mindig a harcra kihívott természettel szembeni vereség és bukás, mindig ugyanezen pálya bejárása után.

Kár, hogy e világrend káprázata és oktatásnak nevezett idomítása a többségnek nem csak a talpa előtt tátongó szakadékot nem engedi látni, de azt sem, hogy van ezen kívül is élet, ahogyan az ember nagyobb részt, mint eleink is más rendben éltek.

A modern világ Achilles sarka az érdemben nem kiváltható kőolaj, tekintve, hogy ingyen ott van a földben, kitermelésének energetikai megtérülése páratlanul magas, nagy energiasűrűségű, jól szállítható és tárolható, számos olcsó anyag alapja.

Az ipari társadalom olyan intenzitását, magasszintű szervezettségét és a jóléti modell olyan léptékű kiterjesztését tette lehetővé egy rövid időre, mint semmi más. Az ipar, kereskedelem, közlekedés olyan pillére, amely nélkül a többi nem tarthatja meg az ipari civilizáció építményét.

A megújulók csupán az olcsó és bőséges kőolajra támasztott vékonyka dúcolatok.

A fosszilis energia kiváltásának lehetősége évtizedekkel ezelőtt elúszott, de nem is volt valós lehetőség, tekintve a civilizáció rendszerében, érdekviszonyaiban kódolt idáig vezető utat.

Talán több mint húsz éve mondta Jay Hanson, hogy bízhatunk abban, hogy megjelennek itt földönkívüliek, minden Frank nevű embernek ajándékoznak egy világító káposztafejet, melyek egyenként egy-egy nagy erőmű kiváltására alkalmasak. Csak nem biztos, hogy erre kéne alapozni a jövőt. Megjegyzem úgy tűnik, hogy a jövő már itt van, és bizony sehol egy ilyen világító káposztafej.

A világ olajtermelése a kezdetektől a 2000-es évek közepéig 24 évente megduplázódott, vagyis exponenciális pályán növekedett. Ezalatt kinyerhetősége (EROI – energy returned on ivested) 100-ról 8-10 környékére esett, az exponenciális pálya pedig megtört.

Ekkor találták ki a fából vaskarika „fenntartható fejlődést” és a CO2 kibocsátásra alapozott hatalmi furkósbotot a fosszilis energiafogyasztás kontrollálására.

Elgondolkodtató, hogy szegény Al Gore miért nem lehetett amerikai elnök. Pedig megnyerő is volt, haladó is volt, mégis addig számlálgatták a szavazatokat, míg a Közel-Kelet lerombolása Bush-ra maradt.

A hozzáértéssel nem vádolható Al Gore viszont komoly feladatot kapott, amint azt Nobel-díja is jelzi. Meg kellett alapoznia egy tudományos konszenzust arról, hogy az üvegház hatású gázok globális felmelegedést okoznak.

2021 mézesmadzag-jelszava volt a „visszatérés a normális világunkhoz”. Ez az örökre letűnni látszó kényelmes, „normális” rabló világ a természet rendjéhez mérten teljesen fordított volt, és maga volt az ámokfutás. Tőle a napjainkig vezető eseménysor sarokpontjainak a következőket tekintem:

2006: hagyományos olajkészletek kitermelési csúcsa geológiai okokból. Utána a természetpusztító bioetanol gyors és drasztikus felskálázása. Az OECD Nemzetközi Energiaügynökségének (IEA) vezető közgazdásza, Fatih Birol 2011 békeidejében utólag elismerte, hogy a világ 2006-ban túljutott a hagyományos olajkészletek kitermelési csúcsán.
2008: pénzügyi válság kirobbantása kényszerpályán a rekord magas (147 dollár/hordó) olajár ellenére is magas kereslet letörésére. Különben hiány keletkezett volna üzemanyagból és egyéb valós javakból.
2009: elindult a H1N1 világjárvány. Súlyos légzési nehézségeket okozó és gépi lélegeztetést igénylő kórral; módszeresen egymás után célkeresztbe helyezett csoportokkal: előbb az öregek, majd a kismamák, aztán a csecsemők lettek „veszélyeztetettek”; fenyegetőző tisztifőorvossal; oltópontokkal és 6 millió megrendelt egyedül életmentő vakcinával.
2010: Az EOR (enhanced oil recovery) készletek kitermelésének megkezdése, az olajár rögzítése a termelési költségek és a gazdaságra nehezedő energiaár terhe közötti, már akkor is nulla szélességű mezsgyére. Amerika „mesés olajkincsei”, a palaolaj és olajhomok sokszor csak 3-as EROI mellett, igen magas önköltségi áron kinyerhető készletek. Újrainduló világgazdaság, halkan szőnyeg alá söpört „világjárvány” forgatókönyv.
2014: A Shell, Chevron és BP kiszállt az EOR üzletből, miután megduplázta a beruházásait EOR kitermelésbe fektetve, mely viszont átlagosan 1% növekedésre volt elég számukra.
2018 december: a tőzsdén bedőlt az a piramisjáték, amelyre a piacinál magasabb önköltségű EOR kitermelést, az amerikai „energiafüggetlenséget” és a hagyományos olajcsúcs utáni utolsó fellendülést alapozták. A palaolaj évtizedének vége.
2019 vége: véletlenül ismét beköszöntött egy „világjárvány” elenyésző esetszám mellett világhírré tétetve. Ez esetben a nehezen komolyan vehető influenza elnevezés helyett immár profibb kivitelben, megkoronázva.
2020: éljenek a lezárások, a globális CO2 kibocsátás 10%-kal csökkent! Miből is keletkezik az a rendkívül ártalmas CO2?
2021: beköszöntött a hiánygazdaság, megroppantak a nagy ellátási láncok, elszabadultak az anyag- és energiaárak, szállítási költségek. Romlott mindennek a minősége. Végül 2022 elejére örökre szétesett az ipari civilizáció globális szervezettségi szintje. A nagy hatalmi piramis fia-piramisokra hasadt.
2022 ősz: elkezdődött a szabadesés, éppen az előttünk megnyílt szakadékba nézünk.

Az egyre vadabb örvénylésben mindezek felidézésére az aktualitást a régóta megbízható előrejelzésekkel szolgáló kiváló energiaipari elemző, Antonio Martínez Turiel legutóbbi blogbejegyzése adta.

Az európai ipar szinte teljes összeomlását elővetítő pár hónapos kilátásain túl figyelemreméltó az alábbi megállapítása (deepl-lel fordítva):

„Valójában az OPEC+ azt tette, hogy hivatalossá tette, hogy nem tud több olajat termelni, hanem kevesebbet: hónapok óta 3,5 Mb/d-vel (million barrel/day azaz millió hordó/nap) a kitűzött cél alatt vannak, anélkül, hogy képesek lennének megfordítani a tendenciát. Az OPEC már túllépte az olajcsúcsot. Szaúd-Arábia valószínűleg már túljutott az olajkitermelés csúcspontján. De senki sem akar erről beszélni.”

A dolog azért is érdekes, mivel a Hubbert-féle eredeti olajcsúcs-modell korrigált mintázata a valós olajmezők (pl. a mexikói Canterell kimerülésének) tapasztalatai alapján a következő. Nem egy Gauss-görbe a termelés felfutása és lecsengése, hanem a felfutás után a csúcsot a kitermelők kitolják egy lassan emelkedő platóval. Tekintve a közben romló EROI-t, a lassú emelkedés kozmetikai kérdés, mivel a kinyert energia csökken. Ez történt 2004-’05-től 2018. végéig globálisan.

Majd tekintve, hogy a görbe alatti terület, vagyis a földben lévő olaj mennyisége nem növekedik meg az akarástól, a plató végén élesebb letöréssel jön a csökkenés. Itt tartunk most világszinten.

(Nem vagyok biztos benne, hogy a valóságtól elszakadt, azaz bolond hatalom és fehérházi helytartói tisztában vannak a helyzettel, amikor „átértékelik” kapcsolataikat Szaúd-Arábiával az OPEC+ 2 millió hordó/nap kitermelés csökkentésről hozott döntése miatt.)

Most mindenki szalad az élettartamra vetítve pocsék EROI mutatójú napelemért, energetikai rendszer szinten rossz hatásfokú H-tarifás hőszivattyúért, légkondiért, energiapocsékoló infrapanelért, egyéb szemfényvesztésért. Mindezt áthidalásként a múlt folytatásaként elképzelt jövőbe. Abba az irányba viszont nincsen túlsó part, mert úgy néz ki, hogy ezek mögül a technológiai álmegoldások mögül az ipari és társadalmi-gazdasági háttér nagyon gyorsan el fog párologni.

Mert míg pénzt lehet „teremteni”, ipar nélkül nincs közműhálózat, nincsenek kiterjedt ellátási láncok, nincsenek új eszközök, de még karbantartáshoz szükséges műszaki háttér sincs. Ebben a helyzetben leginkább magasról lehet nagyot esni.

A világhatalmista bolondok mondhatják, hogy minderre a társadalom 99%-ával együtt nincs is szükségük. A 99%-nak meg nem lesz szüksége pusztító, nyomorító parancsokra, és ha kidobják a piramisból, a piramisra sem.

A társadalom piramis-mintázata híján pedig nincs sem hatalmi csúcs, sem érdekcsoportok, sem hálózatok, sem tudáshatalmi monopólium, sem tömegmanipuláció, sem totális kontroll. Aki nem a piramisba betagozva él, afelett pedig nincs pénzhatalom. Amikor a Teremtő ellenében felépített rend elbukik, akkor a tegnap még globális ma már csak nyugati piramis hatalmi csúcsa is hamar meg fogja tapasztalni, hogy mi is a valódi great reset.

Nemhogy az ember teremtő erejét amúgy kiváltani képtelen mesterséges intelligencia nem lesz, de még egy múzeum sem, ahol Klaus és társainak múmiáit őrizgethetnék.