Naplóbölcsességeim – 18.
18.
Ha nem is kiabálsz a sötétben,
hogy ne félj belevetve a létben,
hogy ne maradj teli hassal étlen:
ne hagyd életsummádat tetétlen.
Ki szende bájra rá se hederít,
érintetlen tájra gyárat terít,
az élet vizéből túl sokat merít:
ártó ördögöt mosolyra derít.
Alapállás tiszta lelket kapni,
elvadultat nehéz rendbe rakni,
úgy lehet vágytól mentes maradni:
elért tárgyát híven közreadni.
Üres kút lett magányunk barlangja,
nincs víztükre, szavunknak visszhangja,
mintha senkinek nem lenne anyja:
kapcsoljunk vigaszág áramlatra.
Comments