Naplóbölcsességeim – 18.

18.

Ha nem is kiabálsz a sötétben,

hogy ne félj belevetve a létben,

hogy ne maradj teli hassal étlen:

ne hagyd életsummádat tetétlen.

Ki szende bájra rá se hederít,

érintetlen tájra gyárat terít,

az élet vizéből túl sokat merít:

ártó ördögöt mosolyra derít.

Alapállás tiszta lelket kapni,

elvadultat nehéz rendbe rakni,

úgy lehet vágytól mentes maradni:

elért tárgyát híven közreadni.

Üres kút lett magányunk barlangja,

nincs víztükre, szavunknak visszhangja,

mintha senkinek nem lenne anyja:

kapcsoljunk vigaszág áramlatra.