Naplóbölcsességeim – 5.

5.

Átlátunk az üvegen,

vagy álló- s mozgókép,

amit látunk rajta?

Nem rajta keresztül,

mert nincs kar és ujj,

vagy közelítő lépés,

mi áthatolva megérinti

a látott téri világot.

És átlátunk-e a téren

egymáshoz, ahol

és ahogy vagyunk?

Nem ahogy véljük

másról, vagy ő mondja

magáról, hanem lelkünk

mélyéig, néha oda

magunkkal víve őt?

Elmúlt-e, ami régi,

és hiányzik rólunk

minden kinőtt bőr,

vagy velünk nyúlik,

bővül, nő a múlt,

gyarapítva jelent,

s gazdaggá tesz,

ha vállalod magad?

Hogy már nyelveken

szólunk, közelebb

hozva a távolságot,

megfejtjük korszakunk

elődjeinek hiteit?

Ugyanannyira messze

ugyan Naptól és Holdtól,

de közelebb Végtelenhez?

És boldogíthat, ki mit

élni gondol jónak,

mert az mindenkié,

de nincs közös rossz,

az egyéni fájdalom,

hát, szurkoljunk a jóknak,

sokkal jobban járunk,

ha kicsit jobbat teszünk.

---