Naplóbölcsességeim – 54.

54.

Régebben sok olyan regényt olvastam,

ahol egy karmozdulat 1000 oldalig

tartott, s a részleteket a szereplők

gondolatvilágának taglalása adta.

Aztán még mélyebbre ment az elemzés,

már a felmenőkben keresték a mozdulat

mintáját, amelyet vagy megpillantott,

vagy a genetika juttatta a szereplőhöz.

Most a nanométeres korszak következik

talán, ahol olyan kicsik a szereplők,

akik a történetet játsszák, hogy őket

nemhogy látni, de elképzelni sem lehet.

Nem lenne jobb újra arról írni, hogy

mi célt szolgál az a kézmozdulat,

mit csinálnak az emberek, és az

miért jó vagy rossz, és hasonlókat?