Naplóbölcsességeim – 55.

55.

Bármit leírni és közzétenni olyan,

mint amikor álmodban meztelen bolyongsz,

kellemetlenül, szabadulhatatlanul

az emberi forgatagban, de kiderül

a végén, hogy senki nem vette észre a

ruhátlanságod, kiszolgáltatottságod,

de azért felébredni igen jól esik,

szabadulni belőle, letéve tollat:

mert a lantot nem lehet, nem nyugodhatik

meg a lélek egészen, mindig lesz újabb

elgondolt s álmodott, élni s írnivaló,

s úgy jelentkezik, hogy alig veszed észre:

már megint írod, miről eddig nem tudtad,

hogy létezik, úgy van, vagy megtagadandó,

mert nincs, vagy pedig nem jól gondolják sokan,

és neked kell megszólalnod érdekében.

Miért is? Mi célból? Ez csak álomszerű:

jön kéretlen kényszerként, ad bepillantást

mélységbe-magasságba, hol igaz terem,

cserébe add magad, hogy le tudod írni.