Naplóbölcsességeim – 59.
59.
Alacsonyodik a nyár heve,
kiömlik a zsákba a termés,
búcsúzik a fától levele,
téli álmot keres a kertész.
A szüret lelki szabadalom,
sajtolt sóhajokból lesz csoda,
vágy-magot zúz az imamalom,
kisül kenyere, s kiforr bora.
De ez nem igaz! Nem teljesül
ebből már semmi: a népdalba
foglalt világból. Helyén feszül
fojtott düh, gyengeség lép hadba.
Valamit végleg elrontottunk,
úgy esünk be este az ágyba,
kicsúszott kezünkből a sorsunk,
függőségét tagadni gyáva
legtöbbünk, pedig veszteséget
termel a fékevesztett élet,
kisebb élményt és nyereséget,
állandó ismétlődést kéret
ki magának, alig hoz újat,
de mint ismeretlen jön eléd.
Ne kérj ebből! Valld be, hogy untat!
Úgy léphetsz ki, kimondod: elég!
Comentarios