Nyelvrokonság és őstörténet

(Szilaj Csikónk Magyar Őstörténet rovatában számtalan írás meggyőzően bizonyítja, hogy mi, magyarok volnánk a Kárpát-medence őslakosai. Ennek fényében, s ezen túlmenően pl. Varga Csaba nyelvi felfedezései alapján, okkal feltételezhetjük, hogy nem mi, Kárpát-medence őshonos kultúrnépe vettünk át irdatlan mennyiségben szavakat másoktól, hanem ez sokkal inkább fordítva történhetett. Buvári Márta írása ebben az irányban tesz meg néhány lépést, ha még nem is akkorát, amekkorát már őstörténészeink... – a Szerk.)

A nyelvészet, a néphagyomány, a történeti források, a régészet és legújabban a genetika eredményei közti ellentmondásokat mindmáig nem sikerült föloldani.

A finnugor elmélet megalkotói úgy gondolták, hogy volt egy uráli ősnép, abból kivált a finnugor ősnép, majd tovább szétváltak, az utódok közül a magyarság az ugor ágból vált ki. Ma már nincs szó ősnépről, csak alapnyelvekről, mert „a nyelvrokonság nem azonos a néprokonsággal”. (Rendben, de akkor meg kell magyarázni, melyik nép mikor, hol, miért váltott nyelvet.) Azt sem állítják föltétlenül, hogy voltak akik azon a kikövetkeztetett alapnyelven beszéltek, az óvatosabbak szerint a kikövetkeztetés csak tudományos segédeszköz. Az Etimológiai szótár mégis sok esetben így jelöli meg a kikövetkeztetett alakot: „az alapnyelvi alak … lehetett”. Múlt időben, tehát mégis valóságos ősszónak gondolják. Érdekes módon az „alapnyelvi alak” mindig a magyartól áll a legtávolabb. Hogy lehet, hogy éppen a legnagyobb és legrégebbi íráskultúrájú „finnugor” nép nyelve változott a legtöbbet? Visszatérő megjelölés, hogy „ősi örökség az uráli korból”, vagy „ősi, finnugor- vagy ugorkori szó”. Kérdés, hogy volt-e egyáltalán közös uráli, finnugor ill. ugor kora nyelvünknek (tehát amikor nyelvközösségben éltek elődeink a többi, ide sorolt népekkel), vagy más magyarázat van a közös nyelvi elemekre. Ha volt, akkor az akkori szavak mindenképpen ősiek, kár ez a jelzőt hozzátenni. Ráadásul az „ugorkori” szavak közé belevesznek olyan szavakat is, amelyeket az adott korban más nyelvektől, pl. egy iráni nyelvből vehettünk át.

Az elméletnek megfelelően, ha egy szóhoz találtak vele összefüggésbe hozható szavakat néhány uráli, finnugor ill. ugor nyelvben, akkor nem kerestek tovább, hanem uráli, finnugor, illetve ugor korinak minősítették azt a szót. Tehát az elmélethez kerestek bizonyítékokat. Ebből több furcsaság következik: Ha egy magyar szónak van szamojéd megfelelője, az uráli kori akkor is, ha csak egy ugor nyelvben van meg, vagy akár egyben sem (pl. farag, emel, szalag, ill. lát, marad, mű.) Ha viszont csak a finnben és a lappban van a magyarral akár egész közelről egyező szó, akkor bizonytalan a rokonítás, mert csak a legtávolabbi rokonoknál van meg a szó. Pl. lel: fi löyte ’talál’, észt leida ’talál’. Ha egy szóhoz általuk is elismerten finnugor és török vagy más nyelvi megfelelő is kapcsolható, akkor vitatott eredetűnek van feltüntetve. Fel sem merül, hogy mind a két kapcsolat igaz.

Czuczor Gergely és Fogarasi János módszere egészen más. Az általuk készített szótárban (A magyar nyelv szótára, röv. CzF) minden általuk fellelt rokonítható szó fel van tüntetve. Ha az utódok ezzel a módszerrel folytatták volna a kutatást, előbbre lennénk.

A Zaicz Gábor szerkesztette Etimológiai szótár (EtSzt) függelékében csoportosítva vannak a szavak eredet szerint. Mesziről is látszik, hogy aránylag csekély rész az uráli, finnugor és ugor kori szavak aránya a török, latin, szláv, germán és ismeretlen eredetű szavakhoz képest. A finnugor elméletet megkérdőjelezők azzal érvelnek, hogy néhány száz szót – mert csak ennyi „finnugor” szavunk van – akárhonnan föl lehetett szedni. Igen ám, de nem mindegy, hogy milyet. A legalapvetőbb szavakat nem valószínű, hogy bármelyik nép lecseréli. Ha a finnugor szavaink mind az ősi életmódra vonatkoznak, és a török vagy egyéb eredetűek között nincsenek ilyenek, hanem mind műveltségszavak, akkor igaz az elmélet. Ha azonban a más nyelvekkel rokonítható szavak közt is vannak ősiek, akkor már megoldást kell keresni. Ha az ismert nyelvekkel kapcsolatba nem hozható szavak közt nagy számú ősi, alapvető szó van, akkor ez nyelvünknek egy harmadik összetevője lehet.

Az őstörténet szempontjából tehát két kérdés van:

1. Régi szavaink milyen más nyelvekhez kapcsolódnak?

2. Az egyes csoportok milyen kulturális-nyelvi réteget képviselnek? Lehet-e időbeli sorrendet megállapítani köztük?

A 2012-es Czuczor-Fogarasi konferenciára az uráli, a finnugor és az ugor csoport szavaihoz kikerestem a CzF rokonításait. Úgy találtam, hogy a szavak legalább egyharmadához van más rokonítási lehetőség.

Most az egész szótárból kiválogattam a tőszavakat ill. szótöveket (gyököket) – kivéve a nyilvánvalóan újakat –, és az EtSzt eredeztetése mellé fölvettem a CzF eredeztetését, valamint Sára Péter rokonításait. Sára Péter turkológus, de nem tagadja a szavak finnugor magyarázatát, hanem azt feltételezi, hogy ahol finnugor és más nyelvi magyarázat is van, ott „tágabb összefüggést” kell keresni. Sok „ismeretlen eredetű” szóra is talált magyarázatot a török nyelvekben. Így még meghökkentőbb eredményt kaptam, mint az első felmérésben. Nyilván még több forrást figyelembe kellene venni, egyelőre ezekhez fértem hozzá.

A csoportok közül közelebbről megvizsgáltam az uráli, a finnugor, az ugor, a török és az ismeretlen eredetűként nyilvántartott szavak eredeztetését, rokonítását. Azért csak ezeket, mert a szláv, latin, német és egyéb európai eredetű szavak már a történeti korból származnak, így elég jól adatolva vannak, és nyelvünk eredete szempontjából általában nem mérvadók, bár a szlávnak minősített szavak között több is van, amelyek CzF szerint származtathatók más magyar szóból (pl. kapa).

A finnugor elmélet adatait elsősorban az EtSzt-ból vettem, mivel ez frissebb, mint a TESZ, de ahol hiányos, ott kiegészítettem a TESZ-ből.

Menetközben kiderült, hogy az EtSzt gépi kigyűjtésében az ismeretlen eredetű szavak között nem szerepelnek azok, amelyek származékszónak vannak feltüntetve, de a tövük ismeretlen eredetű. Tehát még jóval több az „ismeretlen eredetű”, mint a kimutatás szerint. Hát még, ha hozzávesszük a „bizonytalan” minősítésűeket! További probléma, hogy a jövevényszavak a feltételezett közvetlen átadó nyelv szerint vannak besorolva, az ősforrás csak esetenként, mellékesen van megemlítve.

A nagyon erőltetettnek tűnő vagy a szerző által is bizonytalannak minősített egyeztetéseket egyik szótárból sem vettem figyelembe, hiszen bizonytalanból nem lehet következtetést levonni. Pl. láb: „Ősi, uráli kori szó, rokonnyelvi megfelelői azonban vitatottak.”; fogoly: osz. penk, mor. povo, fi. pyy, lp. baggoi, szel. peke kam. puize. A lapp szó viszont a bagolynál szóba sem kerül, az ismeretlennek van minősítve.

Meg kell jegyezni, hogy a rokonításnál a legtöbb esetben csak valószínűségről beszélhetünk, mert az idő folyamán a szavak mindegyik nyelvben annyit változtak mind hangalakban, mind jelentésben, tehát ma annyira eltérnek egymástól, hogy csak azt lehet állítani, hogy keletkezhettek ugyanabból a szóból, de azt nem, hogy tényeg abból keletkeztek. Pl. fő (ige): vog. pöj, zür. pu, mor. pije, pide, jur. pire, szelk pirí ’sül’ (utóbbiak inkább a pirít-ra emlékeztetnek), kam. pui ’érik, megfő; SP tör. pişmek ’fő, sül’, csuv. pezser ’főzni, sütni, jak. bus ’főni, sülni’, szkr. pac ’főz, süt,’, per. paz ’főző’, pazgar ’szakács’

Nézzük tehát az egyes csoportokat előbb mennyiségileg:

(Egyelőre a megszokott elnevezéseket használom, bár nem szerencsés földrajzi helyhez kötni sem a korszakot, sem a nyelvcsalád elnevezését, hiszen nem tudjuk, valójában hol élhettek együtt ezek a népek, ha egyáltalán mind együtt éltek valaha is.)

„Uráli kori” szavak:

94 ide sorolt szóból csak 17 fordul elő több uráli nyelvben, 4 csak egy ugor ill. finnugor nyelvben a szamojéd mellett, és 71-nek más családokba sorolt nyelvekben is vannak hasonlóan valószínű megfelelőik. A legtöbb a török-féle nyelvekben. 25-höz nincs finn példa. Gulya János kimutatta, hogy az összes „uráli” szó egyharmad része nincs meg egyik ugor nyelvben sem. Ezek között van sok állat, növény, környezetre, vadászatra, halászatra, az északi életre vonatkozó kifejezés (pedig az obi ugorok is északiak), sok alapvető ige. Az is látszik már ránézésre Gulya kimutatásából, hogy ezen szavak jelentős része csak a finnen, a lappban és szamojédban van meg, átlagosan minden negyedikhez van középső finnugor adat. Az általam vizsgált szavaknak viszont nagy része a nyugati finnugor nyelvekből hiányzik. Kérdés, mi a helyzet azokkal az uráli szavakkal, amelyek megvannak (a magyar kivételével) az ugor nyelvekben és a szamojédban. Ez több mint ezer szót jelent, mert a hiányzó 1/3 rész 543 szó, a magyarban viszont csak 100 körüli van meg (az EtSzt szerint 138, de ebből 55 kérdőjeles). Érdemes lenne megvizsgálni, hogy a többi népnél egyenként hány szó van meg az összesből. Csak mi lógunk ki a sorból, vagy a többieknek sincs több, csak mindegyiknek másik 100?

„Finnugorkori” szavak:

122-t találtam elfogadhatónak. (Még éppen benne van az egér, amelynek megfelelői: vog. tänker oszt. lönker zr. vot. sir, md. csever, sejer, fi. hiiri, a szén, amelynek megfelelői mind ’tapló’ jelentésűek, de kihagytam az agg szót, mert egyedül a cseremisz songe szóra alapozzák a rokonságot, a török nyelvekben pedig több lehetőség is van a magyarázatára.) A 122-ből csak 10 található meg több finnugor nyelvben, 12 egy-kettőben és 100 a finnugorokon kívül más nyelvekben is, főképp török nyelvekben. A 10 között van a bonyolít szó, de ez CzF szerint a fon igével függ össze, ez viszont az uráliak közt szerepel. Feltűnő, hogy 18 szó nincs meg a finnben, viszont három csak a finnben (rak, tetem, ük).

A leghitelesebb közös finnugor szó a tél. Ez az összes finnugor nyelvben megvan. Tehát bármelyiktől átvehettük, és érthető is lenne, hogy a hideg évszakra vonatkozó szót északi népektől vettük át.

Lehet, hogy a többieknek sokkal több közös szavuk van, olyan, amely más nyelvekben nincs meg, ennek nem tudtam utánajárni. Ebben az esetben van nyelvcsalád, de mi nem tartozunk bele. Ebbe a felfogásba beleillik az is, hogy a közös szavak hangalakja a mi nyelvünkben erősebben eltér. Azokat, amelyeknek nincs más nyelvekben párhuzamuk, mi vehettük át tőlük, és hangrendszerünkhöz igazítottuk őket. Más szavakat ők tanultak tőlünk valahol, valamikor, és úgy mondták ki, ahogy tudták. (Pl. nincs f hangjuk, helyette p-t mondanak.)

„Ugorkori” szavak:

111 szó, ebből 93-nak más nyelvekben is van megfelelője, 18 csak velük közös.

Ebbe a kategóriába mindössze két rokon nyelv tartozik, a vogul és az osztják, ezek közül is sok esetben csak az egyiktől van adat. Sok esetben nálunk általános értelme van a szónak, náluk pedig sajátos részjelentése. Pusztay János feltételezi, hogy az obi ugorok „nyelvcserével” jutottak finnugor nyelvükhöz. Ha abból indulunk ki, hogy ők a mi legközelebbi nyelvrokonaink, akkor logikus a feltételezés, hogy a mi őseinktől vették át a közös nyelvi elemeket. Csakhogy nekik (Gulya János adataiból kiindulva) valószínűleg sokkal több uráli és finnugor szavuk van, mint nekünk. Velük közös a mi összes uráli és finnugor szavunk, és vannak olyan szavaik, amelyek csak velünk közösek – amelyeket valószínűleg tőlünk vettek át, de egy másik halmaz csak a többiekkel közös. Tehát lehet, hogy nekünk ők a legközelebbi nyelvrokonaink, de nekik közelebbi rokonaik például a zürjének, votjákok, mordvinok. A hagyományos elgondolás szerint ők velünk együtt szakadtak el a többitől, tehát a legtovább éltek együtt velünk. De úgy is lehet, hogy nem legtovább, hanem csak legkésőbb, és mi vettünk át tőlük finnugor szavakat, ők pedig tőlünk más eredetűeket.

A finnugor és ugor szavakhoz kapcsolható nagy számú török adat az ugor-török háborút ugor-török békévé oldhatná. Érthetetlen, miért vetették el az Ural-altaji elméletet. Lehet, hogy az sem igaz, de mindenesetre közelebb áll a valósághoz.

Török kapcsolatú szavak

217 szó kifejezetten török nyelvekkel rokon, és 64 olyan, amelyeknek török és más nyelvekben is vannak megfelelőik.

Ide soroltam a szótár által honfoglalás előtti török jövevényszónak minősítetteket, valamint azokat az ismeretlen eredetűnek minősítetteket, amelyekhez Sára Péter meggyőző török rokonszavakat talált. Az oszmán-török szavakat, amelyeket a hódoltság alatt vettünk át, nem számítottam ide.

„Ismeretlen eredetű” szavak:

Ez a kifejezés azt sugallja, hogy minden szavunknak valamely más néptől kellene erednie. Inkább rokontalannak kellene nevezni azokat a szavakat, amelyekhez nem találunk hasonlót más nyelvben.

Valóban rokontalannak látszik 253 tő, 144-nek viszont hihető kapcsolata van más nyelvekkel Czuczor és Sára Péter szerint.

(Itt sem számítottam azokat a szavakat, amelyekre csak 1500 után van adt. Furcsa, hogy ilyenek is vannak, hiszen az átvétel az írásbeliség korában földeríthető. Ha csak akkor keletkeztek, az nyelvközösségünk élő teremtő erejét mutatja.)

Ha a mennyiségeket nézzük, akkor a magyar sem nem finnugor, sem nem török nyelv, hanem „ismeretlen eredetű”.

Nézzük most a minőséget:

Az „uráli” szavak egyértelműen régiek, többnyire elemi fontosságúak, de minden témakörből csak esetlegesen egy-kettő van: néhány testrész, de korántsem mind; néhány természeti szó, néhány alapvető tevékenység, de több hiányzik; növény- és állatnevek – ezek ősiek lehetnek, de át is lehet venni őket. Fejlettebb társadalomra, gazdálkodásra utaló szavak nincsenek.

A török eredetű szavak között sok a fejlettebb életmódra, gazdálkodásra vonatkozik, de van köztük annyi ősi szó, mint az uráliak és finnugorok között összesen.

Az „ismeretlen eredetűek” közt hasonlóképpen.

Következtetés:

Nem volt teljes uráli együttélés, alapnyelv. Ha volt alapnyelv, az tágasabb volt, és ködbe vesző régiségben. A finnek és lappok máskor, máshol élhettek együtt a szamojédokkal, mint az ugorok. A mi őseink is máskor érintkeztek a finnekkel, észtekkel, mint a szibériaiakkal, vagy másik csoportjuk volt közösségben velük, mások velük a közös elemek. A törökös szókincs (legalább részben) nem jövevényszavakat jelent, hanem szerves része nyelvünknek, nemzetünk egyik alkotó eleme hozta magával, és van nyelvünknek egy harmadik ősi része, amelynek eredetét, hordozójának történelmi azonosítását, esetleges rokonságát tovább kell kutatni.

Pusztay János a nyelvtant tekinti döntőnek a nyelvek rokonításában. 2010-ben így vélekedett: „a magyar szibériai grammatikájú, finnugor szókincsű közép-európai nyelv.” Hogy milyen súlyú a finnugor szókincs, azt láttuk. Tehát megállapíthatjuk, hogy a magyar nem finnugor nyelv. De akkor mi?

Az elképzelhető, hogy a Kárpát-medencei őslakosság a jégkorszak alatt (kőkor!) egymás közelében élt a finnugor népekkel. A finnek valószínűleg nagyon korán Északra mentek, ahogy a jéghatár északra húzódott, a többiek viszont folyamatosan érintkeztek a kelet-európai füves-ligetes pusztán különböző összetételben birodalmakat alkotó lovas népekkel. Ezek között lehettek nemzetünk keleti összetevői (hunok, avarok), innen az ugorokkal, a szamojédokkal, a mongolokkal, türk népekkel közös nyelvi elemei. A harmadik rész pedig a Kaukázus vidékéről északra vándorolt nép (szumir utódok, szabírok?).

Tehát vagy három különböző nép és nyelv egyesülése eredményezte a magyarságot, vagy a magyarság „ismeretlen” törzse hol finnugor, hol türkféle népekkel érintkezett és tanult egymástól nyelvi elemeket. Végre, hogy megállapítsuk, kik lehettek az „ismeretlenek”, le kellene dönteni a tabukat, és újra meg kellene vizsgálni a szumir (sumér) és egyéb hasonlításokat is.

Véglegesnek tekinthető őstörténetünk az az elmélet lesz, amelyben összhangba hozható az összes nyelvi adat a genetikával, az antropológiával, a régészettel, a néprajzi és zenei rokonsággal, a történeti forrásokkal és nem utolsó sorban a saját nemzeti tudatunkkal és más népek emlékezetével.

Irodalom:

• A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára. MTA 1967

• Zaicz Gábor: Etimológiai szótár, TINTA Könyvkiadó, 2006

• Czuczor-Fogarasi: A magyar nyelv szótára 1872-1874

• Sára Péter : A magyar nyelv eredetéről másképpen. Arculat t. Budapest, 1994

• Sára Péter: Ősi szavaink nyomában iráni és turáni tájakon – közös gyökerű szavaink. Püski, 1999

• Gulya János: Loch im Stammbaum? Specimina Sibirica X. Szombathely, 45–62.

• Pusztay János: A magyar nyelv eredetéről. Vasi Szemle 2010.01.

Buvári Márta

Első közlés: itt.