Olajembargó: a davosi maffia sötét háttérhatalmi játszmája! (Vukics Ferenc írása)

–

Szegény magyar, száz ellen kire les, S ki mégis őrült belviszályt keressz, Másból te sem merítsz vigaszt, csak ebbül: "Csehül vagyunk? Lehetnénk még csehebbül!"

Radó Antal

Európa, amerikai nyomásra gazdasági öngyilkosságra készül, és sokan felháborodnak azon, hogy Magyarország nem kézen fogva veti magát velük a szakadékba.

Érdekes kettősséget mutat az is, hogy a magyar érdekek mellett elsősorban a német nagytőke érdekeit képviseljük, miközben Németország sunyít és bennünket tart az európai egység kerékkötőjének.

A magyar kormány továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy az ukrajnai háború árát ne a magyar emberekkel fizettessék meg – erről Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszélt vasárnap, a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.

A miniszter megismételte korábbi kijelentését, miszerint a háború kitörése semmilyen módon nem a magyar emberek hibája, tehát amennyiben az Európai Bizottság olajembargóról szóló javaslatot szeretne elfogadni, akkor pénzügyileg és fizikailag is garantálnia kell, hogy az nem okoz kárt a magyar embereknek, nem sérül Magyarország energiaellátásának biztonsága. Ha most elfogadnának egy olajembargóról szóló javaslatot, akkor szerinte lehetetlen lenne beszerezni a Magyarország működéséhez szükséges kőolajat. Jelenleg az Európai Bizottságon múlik, hogy lesz-e bármifajta megállapodás, ugyanakkor még nem érkezett olyan javaslat Brüsszelből, amely kompenzálni tudná azt a várhatóan 55-60 százalékos magyarországi üzemanyag-drágulást, amelyet egy olajembargó bevezetése jelentene. Szijjártó Péter közölte, egy olajembargó Magyarországra gyakorolt hatásai könnyen kiszámolhatók, a kormány pedig csak akkor hajlandó beleegyezni egy ilyen javaslatba, ha az Európai Bizottság megoldást ad az általuk okozott problémákra.

Kövér László vasárnapi kijelentése szerint az Európai Egyesült Államok központja nem Brüsszelben, hanem az óceán túloldalán van, ezért érdemes megvizsgálni, hogy ott vajon vannak-e olyan erők, akik a Biden–adminisztrációval és a neokonzervatív erőkkel szembeszállva más véleményt fogalmaznak meg Magyarországgal szemben.

Tom Luongo politikai elemző tegnap tette közzé a Gold Goats 'n Guns oldalain a „The Real Reason Behind the EU’s Drive to Embargo Russian Oil” c. cikkét, amelyben az európai olajembargó hatásait vizsgálja:

„Ennek a forgatókönyvnek a legfontosabb davosi terve, hogy lerombolja a régi globális rendet a 'Build it Back Better' érdekében, ahol majd mindent ők birtokolnak, te pedig semmit sem fogsz birtokolni, Tetszik, nem tetszik, ez jut nekünk. Az Európai Unió várhatóan ezen a héten jelenti be az orosz olaj teljes importtilalmát. Magyarország az első igazi dacos cselekedetében ennek megvétózásával fenyeget; Németország némi kavarás után végre úgy döntött, hogy megpróbálja valahogy túlélni ennek a tilalomnak a következményeit.

Feltételezve, hogy Magyarország ellenvetésein végül felülkerekednek, elsőre úgy tűnik, ez a rendelkezés egy újabb 'öngól' az európai foci megszállottjainál. Az Egyesült Államok már korábban elfogadta ezt a tilalmat. Mivel az európai ipar nagymértékben függ az orosz olajtól és gáztól, a hagyományos bölcselet azt mondatja velünk, hogy az EU Bizottsága megint csak ingerült és inkompetens. Nyűgösek? Igen. Alkalmatlanok? Esetleg. De csak akkor, ha a tőlük megszokott módon gondolkodnak arról, hogy a megfelelő intézkedéseket tegyék az európai emberek érdekében.

Az uniós politika minden komoly szemlélő számára egyértelmű jeleket mutat: nem érdekli őket, mit mondanak vagy akarnak az ott élő emberek.

Az övék egy olyan program, amely nem háborítja fel az ellenzéket, még akkor sem, ha olyan módszereket használ annak érdekében, hogy térdre kényszerítse riválisát, amely a saját gazdaságának lerombolásával is jár.

Ennek ellenére őszintén kétlem, hogy 'vásárlói embargó' lesz majd a földgázra is, mert egyszerűen nincs életképes helyettesítője Európában.

Magyarország az Európai Tanácson belüli egyhangú egyetértés szükségességét használja fel arra, hogy minden új gazdasági szankciócsomagban megakadályozza a 'gáztilalmat'. Még legalább három ország örül annak, hogy Magyarország hajlandó elszenvedni Brüsszel haragját.

Az orosz olaj betiltása viszont más.

Érdekes tehát, hogy Magyarország ilyet tesz, mivel nem importál olajat Oroszországból. (Tom Luongo ebben téved, Magyarország olajának 65%-át a Druzsba vezetéken keresztül importálja – a Szerk. ) Ezt a vétót jósoltam meg, miután a magyarok elsöprő többséggel elutasították Soros György Orbán Viktor-ellenes koalícióját, és gyalázatos vereséget mértek rá.

Magyarország Brüsszellel szemben energiafüggetlenséget alakított ki, mivel közvetlenül a Gazprommal szerződött földgázért a Turkstream Szerbiába és Magyarországra közlekedő vezetékén keresztül. Ez némi kontextust adhat arra vonatkozóan, hogy az EU miért próbálja szankcionálni Szerbiát, és elzárni annak a csővezetéknek az áramlását ott, ahol az EU területét átszeli Bulgáriában. A fiskálisan, monetárisan (nem eurózónás) és energiafüggetlen Magyarországban kevés az érv az EU-ban maradás mellett, ha Brüsszel másodosztályú szereplőként kezeli őket. Orbán és kormánya határozottan megtagadta az orosz-ukrán konfliktusba való bekapcsolódást annak ellenére, hogy a NATO komoly nyomást gyakorolt rá.

Szinte olyan, mintha Orbán és a magyarok most ki akarnák kényszeríteni az EU-tól a 7. cikkely szerinti eljárások felgyorsítását annak érdekében, hogy kirúgják őket. Ezzel az a probléma, hogy ha ezt megteszik, akkor ténylegesen elkezdődne az EU szétesése. Tehát most valószínűbb, hogy Magyarország ezt a vétót használja annak érdekében, hogy az EU visszalépjen a „jogállamisági” vizsgálódásától. Eddig ez volt az indoka annak, hogy EU elvágja Magyarországot uniós költségvetési forrásoktól. Ez most egy nyilvánvaló 'lókupeckedés'.

Brüsszel és a színfalak mögötti támogatóik legalább annyira akarják az orosz olaj betiltását, mint az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság. Hosszú távú stratégiájuk része, hogy kivéreztessék Oroszországot, miután Ukrajnát Afganisztán 2.0-sá változtatták.

Most éppen az olajipar és a földgázipar közötti technológiai különbségekben vélik elérni ezt a célt. Mind az olaj-, mind a gáziparban a kút nyomás alá helyezése többnyire egyirányú folyamat. Fúrj egy kutat, és kihúzod az olajat és/vagy a gázt. A kút kimerüléséig termel. A kút természetes kimerülését a kitermelő a termelésben egy új kút fúrásával pótolja. Még akkor is, ha egy nagy lefelé mutató keresleti sokk éri a gazdaságot, ami ritkán probléma az olajiparban, ezek a kutak akkor is termelnek. A piac ilyenkor átmenetileg tele van olajjal, leesik az ár, és addig nem cserélik le a régi kutakat, amíg a kereslet-kínálat egyensúlya helyre nem áll.

Az olaj határidős görbéit a kereskedők állítják össze, hogy előre jelezzék ezeket az árakra gyakorolt hatásokat. És az olajkereslet normál volatilitása (változékonysága) esetén ezeknek a görbéknek ésszerűen előre láthatónak kell lenniük. Sajnos olyan időket élünk, amikor a világ leghatalmasabb emberei (legalábbis az elméletben) nyíltan megpróbálják lerombolni a kőolajpiacot saját céljaik és programjuk érdekében. Aktívan dolgoznak azon, hogy az olaj- és gázárak olyan mértékben ingadozzanak, hogy tönkretegyék a további beruházásokat az iparágban. Nem csinálnak titkot ebből. Szerintük az olaj a bolygó veszedelme!

Ezeket az embereket Davos Crowd-nak hívom (leírásukat lásd a podcastomban, a 75., 76. és 77. epizódban a háttérinformációkért). Ők a meg nem választott oligarchák, bankárok, az örökös hatalom képviselői és újonnan belépő Made Men (maffia értelemben), akik minden évben összegyűlnek a svájci Davosban, hogy döntsenek az emberiség jövőjéről.

Most a napirendjükre az éghajlatváltozást tűzték ki, és az olyan nemzetközi fenyegetéseket, mint a biohadviselés és a terrorizmus, hogy így igazolják a 'felügyeleti állam' hatalmas kiterjesztését, és mindenre, de különösen a pénzre vonatkozó teljes körű ellenőrzését. Oroszország hatalmas természeti erőforrás-halmaza és szuverenista gondolkodású kormánya ennek teljes mértékben az útjában áll. Ha valamit másként gondol, akkor a davosi propaganda tesz róla, hogy megértse a helyét és a szerepét a világban.

Vissza az olajiparhoz. A gáz- vagy olajkút lezárása veszélyes, mert nincs garancia arra, hogy újra kinyithatóvá válik. A kutak megsérülhetnek, és a bennük lévő olaj/gáz elveszhet anélkül, hogy újat fúrnának.

A gázzal egyszerűen bánhatnak: a felesleget elégetik, ha a tároló tele van. Nem zárják le a kutat, amíg a kereslet visszatér. Ekkor azonban a gáz elégetése révén úgy kerül szén-dioxid a levegőbe, hogy semmilyen érdemleges hasznosulása sincs. Az olajjal viszont ezt nem igazán lehet megtenni. Valahol tárolni kell a cuccot. Az eddigi adatok alapján Oroszország olajtároló kapacitása már megtelt, de lehet, hogy már túl is csordult. Az olajipar általában nem masszív, hosszú távú tárolásra van berendezve a kínálati/keresleti sokkok miatt, mert szó szerint nincs is rá szükség. Ami a termelésben bővül, azt az olaj mozgatásával és a fogyasztással oldják meg. A nyersolaj nem tárolható nagy tartályokban, abban a reményben, hogy valaki majd később megveszi.

Az iparágnak megvan az összes szabad kapacitása, amelyre szüksége van a kereslet és a kínálat összehangolásához, de meglehetősen szűk tűréshatárokon belül dolgozik. A rendszer nem képes elviselni a 20%-os keresleti sokkot. És ez az a pont, ahol a Nyugat úgy gondolja, hogy most óriási előnye van Oroszországgal szemben. Mindent összevetve Európa Oroszország egyik legnagyobb olajvásárlója. A háború előtt a rotterdami kikötő napi 1,4 millió hordót fogadott be és dolgozott fel. Akár hiszik, akár nem, a The Washington Post nemrégiben egy tisztességes cikket írt arról, hogy merre halad az orosz export. Oroszország mintegy 7,2 millió hordónyi napi exportjából a világba 4,8 millió olyan országba kerül, amelyek többsége Európában van, és most azt mondják, hogy már nem akarják onnan vásárolni. A tárolókapacitás hiánya nem lenne akkora nagy baj, ha Oroszország az olaj nagy részét hajón exportálná Európába, amit meg is tesz. A Transport & Environment nevű civil szervezet legutóbbi jelentése szerint, amelynek célja, hogy meggyőzze Európát az orosz energia leállításáról, a Druzsba vezeték az orosz olajnak csak körülbelül 10%-át szállítja az európai piacra.

Ez elenyésző mennyiségű 250 000 hordó naponta. Az Egyesült Államok embargója veszélyesebb az orosz gazdaságra. 2021-ben az Egyesült Államoknak – amikor a Trump volt elnök által Venezuelából engedélyezett hordókat kellett lecserélnie – átlagosan napi 600 ezer hordót importált.

Ez az import 2022-ben elkezdett kiapadni, jóval azelőtt, hogy Oroszország megtámadta volna Ukrajnát, úgyhogy mindenki alaposan jegyezze meg, hogy a Nyugat és Oroszország közötti háborút jóval a tényleges kezdési dátum előtt, február végén tervezték megkezdeni.

A lényeg az, hogy a sajtóban ma az a beszéd, hogy Oroszországnak nincs meg a tárolókapacitása az európai embargó kezelésére, ezért csökkentenie kell a termelést. A becslések szerint az oroszországi termeléscsökkentés napi 1,8 millió hordó körül mozog, míg a Nyugat 3 milliót remél. Az eljárás hasonló ahhoz, amit Trump 2018-ban Irán ellen tett. A megdöbbentő és félelmetes szankciókampány sok olajkereskedő cég tevékenységét befagyasztotta. Nem tudták, mit hoz a jövő, ezért nem voltak hajlandóak üzletet kötni Oroszországgal, mert féltek attól, hogy üzleti tevékenységük összeütközik a szankciókkal.

A Shelltől a Glencore-on át a Trafiguráig az orosz olajtenderek persona non gratává váltak, és teljes zűrzavart hoztak létre az árukereskedelem egészében, amint azt a Credit Suisse Pozsar Zoltán múlt havi feljegyzése pontosan le is írja. Ebben az unalmas, stabil iparágban – amely a világ legfontosabb árucikkével és a legnagyobb kiszolgálási infrastruktúrával kereskedik – káosz alakult ki.

Pozsar arra a következtetésre jutott, hogy ezeknek a cégeknek vagy valamikor mentőcsomagra lesz szükségük (az esetleges államosítással), vagy hagyják, hogy csődbe menjenek, hogy megvalósítsák a globális energiagazdaság radikális átalakítását. Ugyanakkor komolyan rontanák Oroszország gazdasági kilátásait. Így nézve ez egyfajta Evil Mastermind Two-fer.

De ha a vezetékes olaj visszatáplálása nem jelent olyan nagy csapást Oroszország kitermelésére, akkor mit próbál itt elérni az EU? Azáltal, hogy megzavarják az olajjáratokat a világban, jelenleg szerkezetileg hiány van a tartályhajókból a keresett olaj mozgatására. Mivel több mint napi 2 millió hordó szállításáról van szó és most ezeknek a járatoknak sokkal hosszabb utakra kell menniük. A Szentpétervárról Rotterdamba tartó hajóknak most legalább a Bahamákon és a Karib-tengeren lévő tárolóhelyekre kell menniük, ha nem egészen Kínáig vagy Indiáig, a végső célállomásig.

Olvassa el Pozsar bejegyzését, vagy a fentebb linkelt ZeroHedge cikkét, hogy megérthesse a zavar mértékét.

Ez a tartályhajó-piacon belüli kínálati sokk és az utak többletköltségeinek downstream hatásai a remények szerint lépcsőzetes hátteret teremtenek az orosz olajiparon belül, kikényszerítve az előre jelzett termelési problémákat. Ez a hatásmechanizmus viszont felemészti a pozitív kereskedelmi mérleget, amely „tüzeli Putyin hadigépezetét”, de lehetőséget ad arra is, hogy Oroszország versenytársai belépjenek a rendszerbe és ellopják tőlük a piaci részesedést.

Ezen a mechanizmuson és az európai energiafelhasználás megváltoztatására irányuló nyugati erőfeszítéseken keresztül a hosszú távú hatás az, hogy tönkreteszi Oroszország képességét a háború folytatására azáltal, hogy elvonja a szükséges tőkét.

Az Egyesült Államok örömmel kényszeríti Európát ebbe a történetbe. De úgy gondolom, hogy ez a történet inkább a 'Made for TV' változat, mintsem a valóság pontos ábrázolása.

Ahelyett, hogy az állandóan háborúzni szándékozó Egyesült Államok fogságából szabadulnának, az EU nemzetei teljesen készséges partnerek ebben a folyamatban.

Davos Great Reset stratégiája ugyanazokra az erőforrások szűkösségével kapcsolatos hibákra épül, amelyeket Thomas Malthus térképezett fel a 19. század elején. Az övék egy olyan gazdasági modell, amely nem hiszi el, hogy az emberek valós időben reagálnak a viselkedésüket mérséklő ösztönzőkre, pro és kontra. Inkább úgy tekintenek az emberekre, mint a világra rászabaduló vírusra, amelyet ellenőrizni kell.

Az egész Great Reset ugyanarra az érvre vezethető vissza, mint a Marvel-filmek gonosztevője, Thanos, amely arról szólt, hogy az Univerzumban élők felét meg kell ölnie, hogy a dolgok 'fenntarthatóak legyenek'.

Az ilyen típusú gondolkodás hatalmi központja pedig nem az Egyesült Államokban és az Egyesült Államok „birodalmában” található. Mi, eredeti amerikaiak hiperkapitalisták vagyunk, és mi terjesztjük az elpusztítani szándékozott vírust az individualizmus Petri-csészéjében. Nem, ez a gondolkodás egyenesen a kapitalizmus európai kritikájából ered.

Ha valaki redukcionista akar lenni, ahhoz csak a marxizmus adhat elegendő hátteret, amelyet egyszerűen 'felmelegítettek', és némi friss fényezést hozott az a retorika, amely a fenntarthatóságról, az érdekelt felek kapitalizmusáról, a környezetvédelemről, a társadalmi és a kormányzás újszerű összekapcsolásáról (ESG) és az emberiség közös céljairól szónokolt.

Az a bizonyítéka annak, hogy az EU éppúgy örül az ukrajnai háborúnak, mint a neokonzervatív erők az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban, hogy nem hajlandók tenni semmit azért, hogy diplomáciai úton vessenek véget a háborúnak. Történik mindez annak ellenére, hogy az európaiak azok, akik a legtöbbet szenvednek ettől a stratégiától.

Ha a Davos irányításában lévő EU vezetése az átlagos európaiak nevében járna el, akkor felszólítanák az Egyesült Államokat és az Egyesült Királyságot, hogy ne vigyék keresztül terveiket. Ehelyett csak azt halljuk tőlük, hogy Németország képes egy éven belül teljesen függetlenné válni az orosz energiától. Nem számít, hogy ez hosszú távon nem jó a német iparnak vagy a német népnek. Az orosz energia messze a legolcsóbb megoldás számukra, így a munkaerő ekkor lesz a lehető legversenyképesebb.

Miután segítettek előidézni az ukrajnai válságot, most fenntartják azt az elképzelést, hogy a németek számára erkölcsi kényszer, hogy élelem, hő és egyéb alapvető szükségletek nélkül szenvedjenek egy feltételezett fejlett első világbeli társadalomban, hogy legyőzzék a gonosz oroszokat. A konfliktust megelőző években a Minszki Megállapodások végrehajtásán dolgoztak. Feloldották volna az Oroszországgal szembeni gazdasági szankciókat, és politikai megállapodásra jutottak volna a Krím-félszigetről és a Donbászról, az Egyesült Államokat és az Egyesült Királyságot pedig hagyták volna a saját maguk által teremtett forgószélben pörögni.

Angela Merkel volt német kancellár és Emmanuel Macron francia elnök ennek az ellenkezőjét tette. Tüzet raktak Putyin feneke alá, miközben addig húzták az időt, amíg Macront újra meg nem választották, Merkel pedig elvonulhatott a tett helyszínről, így az átlag európai a Davos által jóváhagyott gyenge koalíciót okolja az összeomlásért.

Európa jövője alakulhatott volna másként is. Az Oroszország és az EU közötti elmélyült kereskedelem végül magától felszámolta volna az ellenségeskedést, és az Egyesült Államok ragaszkodása Ukrajna felfegyverzéséhez politikailag albatrosz lett volna, miközben Európa egy lehetséges reneszánszát bámulja, nem pedig egy gazdasági fekete lyukat szemlélne.

Úgy gondolom, hogy ez sokkal közelebb áll a konfliktus valódi történetéhez, amely sokkal 'nagyobb' célt szolgál. Mostani nyomorúságunk építészei történetüket leegyszerűsítették, és a folyamatok mögé tekintő szakértők egy jelentős része továbbra is mindenért az Egyesült Államokat hibáztatja.

Nevetséges az az elképzelés, hogy Európa tart Lengyelország vagy akár Németország orosz inváziójától, amely szükségessé teszi a NATO terjeszkedését a donbászi határáig. Oroszország hadereje nem ilyen elvek mentén épült, és az ukrajnai teljesítménye sem bizonyítja, hogy képes lenne egy ilyen műveletre.

Ami most kibontakozik, az egy nagyon régen megírt forgatókönyv. A Nyugat Oroszország elleni háborúja már régóta tervezési szakaszban van.

Az oroszok ezt jobban megértik, de persze az ő magyarázatukat sokan nem hajlandóak elfogadni. Vezetőik, Putyin és Szergej Lavrov külügyminiszter ezt a tervet és ennek hatásait a háború minden szakaszában nagyon világosan megfogalmazták. Nincsenek illúzióik azzal kapcsolatban, hogy a Nyugat és Davos merre hajlandó elvinni ezt a konfliktust, ezért az oroszok komolyan fenyegetőztek azzal, hogy lecsapnak a valódi „döntési központokra”, amelyek az ukrán fegyveres erőknek adják a menetparancsokat. Ezek nem a politikusainknak, hanem nekünk szóló figyelmeztetések.

Az oroszok azt kérték, hogy békésen váljon el egymástól Kelet és Nyugat, de ez nem szerepel azon a bizonyos napirenden. A klasszikus nárcisztikusokhoz hasonlóan, akiknek égető szükségük van mindent irányítani, Oroszország és Ázsia többi része nem hagyhatja el a Davostól és eurokrata quislingjeiktől (árulóitól) érkező parancsokat, mert ők az emberiség igazságos megmentőinek szerepében tetszelegnek. Mi a legjobb esetben csak „segítség” vagyunk, legrosszabb esetben pedig kellemetlenség.

A forgatókönyv pedig kitart a nagyobb davosi terv mellett. Lerombolja a régi globális rendet a Build it Back Better (Build it Back Better) jegyében. Ezután majd mindent ők birtokolnak, neked pedig semmid sem lesz. Elkötelezték magukat e terv mellett. Most már nem számít, hogy sikerül-e vagy sem. Ez az, amit minden elemzésünkben észre kell vennünk.

Az oroszoknak és barátaiknak Ázsiában és a globális déli országokban megvannak az eszközeik, hogy felülkerekedjenek? Esetleg.

De a nagyobb kérdés az, hogy ez a konfliktus odáig fajul-e vagy sem, hogy a győzelem irreleváns fogalommá válik. Ha azt látja, hogy egy olyan erős tömb, mint az Európai Unió, hajlandó ekkora vandalizmust elkövetni önmaga ellen – és mindezért képes féktelen agressziójuk áldozatát hibáztatni –, az azt jelzi, hogy messze túlhaladtuk a racionális rendezés minden lehetséges határkövét.”

Lehet, hogy Kövér László és mi itt mindnyájan túlságosan leegyszerűsítettük a problémát. A „davosi szándék” mesterien használja gazdasági ismereteit céljai teljesítéséhez. Már Amerika sem képes „politikát csinálni”. Mindeközben persze eléggé elkeserítő, hogy az európai országok vezetése ugyanazon a módon „kiképzett quislingisták” csoportjaiból áll, és a lakosság képtelen felmérni az árulók miatt rá váró veszélyeket. Lengyelország most akar egyszerre bosszút állni a németeken és az oroszokon. Középhatalmi terveket szövöget, és reméli, hogy az áldozatokért cserébe más elbánásban részesül majd, mint Európa többi népe. A franciák, az olaszok és a németek még mindig elhiszik, hogy ők uralhatják ezt a széteső „európai birodalmat”. Ha az olcsó orosz energia Ázsiát fogja táplálni, akkor az ottani termelés az eddiginél is versenyképesebb lesz. Európa kizárja magát a további fejlődés lehetőségéből és vegetálásra kényszerül.

Davos nem fogja engedni, hogy a korábbi szabadpiaci elvek érvényesüljenek, mert akkor Kína elképesztő előnybe kerül a Nyugattal szemben. Az újrafogalmazott marxizmus, a mindent ellenőrzése alatt tartó, a demokráciát semmibe vevő hatalom pedig már itt van a nyakunkon.

A kínaiak pedig tudják, hogy ők lesznek a következő oroszok, és már csak azt várják, hogy mikor tiltják ki a sportolóikat a versenyekről, és mikor törik össze az összes régi porcelánt Nyugaton. Marxizmus fog harcolni a marxizmus ellen… az pedig mindennél könyörtelenebb harc lesz.

Forrás: