PARAINÉZIS (Deli Mihály szabadverse)

…Talán már elkéstem vele, hiszen felnőtt vagy

Manapság amúgy sincs sok értelme egy ilyen levélnek

A gyermekek körében a szabadság megragadása oly általánossá vált

hogy a tapasztalatok, a szokások, a korokon átívelő törvények

figyelembevétele, mi több elfogadása, sőt megélése

szinte a nevetség tárgya lett

de legalábbis megmosolyogtatóvá szürkült

Szavaim visszahullnak rám, mintha magamnak írnám e sorokat

Legyen hát ez a pár szó mintegy összefoglaló

(de közben akaratodon/elfogadásodon kívüli kapocs)

amely kimondatlanul mégis él

(lázadások harcában, avagy lázadásokban megbújva)

egymás mellé rendelt emberek között

Bevallom, nehéz ebben a világban bármit mondani

annyira viszonylagossá váltak a szavak

s azzal együtt a szavak mögötti tartalmak

Őseink Ázsia sűrűjéből indultak

Térben és időben kalandos utakat bejárva értek ide

és telepedtek le

Ezzel csupán azt szeretném hangsúlyozni

hogy egyfelől színes vér a miénk

másfelől ennek ellenére (ezzel együtt) fellelhető bennünk

valami titokzatos/nosztalgikus/különös múltból hozott vonás

amit manapság sokan szívdobogva hangsúlyoznak

vagy magától értetődő ösztönösséggel képviselnek

de sokan kinevetnek/megvetnek/leköpdösnek

Hogy mi ez a vonás, azt

(színes/meggyőző/megfoghatatlan próbálkozások ellenére)

nehéz körülírni, éppen az évszázados-évezredes keveredések miatt

Ráadásul a genetikai szálak a lelki-szellemi tartalmakkal összefonódva

(motívumokat elnyomva/felerősítve) azt sugallják:

az értelmezések mozaikkockáinak Nagy Tablójával

csak spirituális síkon szembesülhetünk

A szép elemzéseket elolvasni, átélni, egymás mellé illeszteni

és bölcs derűvel, rejtelmes öntudattal tenni a dolgunkat –

ezt javallom / neked, nekem, mindannyiunknak

Szóval nem hirdetnünk, adnunk kell magunkat

(A többi jön… / megy

Ez paradox állandóságunk)

A legfőbb parancs: ne okozz fájdalmat, ne bánts

Oktalanul ne károsíts meg senkit és semmit

Tévedéseidet ne szégyelld helyrehozni

E parancs árnyékában, de szinte fölé emelkedve:

minden bántással magadat rongálod és alázod meg

S ez így, Isten ellen való vétek is

Levethetetlen felelősség

Ne szemetelj

Sehogy

A kosz ront a világon, ront magadon

Diszkréten, belül kell semlegesíteni a fölösleget, a salakot

Ez működésünk organikus rendje

Derűs légy, de ne mosolyogj örökké

Az ember teljesen nem adhatja át magát

Munka közben fütyörészhetsz

de az átadás: méltóság, komolyság

Törekedj a konszenzusra

Ha lehetetlennek tűnik, erődet jelezd

de csak a legvégső esetben használd

majd nemesen hátrálj

Ha bukni kell, lelkedet bezárd, érleld

Várakozz

Éber légy, figyelj

Segíts képességed szerint, de ne te legyél az utolsó

Az alázatot felülírja a józanság

Az öntudat nem ad, – oszt

A könyörületesség néha tehetetlen álarc

A kegyelem sem ajándék, – ökonómia

Minden kérdésedre választ kapsz, ha jól kérdezel

Hogy mit jelent ’jól kérdezni’

azt a válaszra várakozás közben megtudod

s azzal már sínen vagy / ne rontsd el

Szeress

Rossz szó, értelmezd

Derűt jelent, okos elfogadást

Önmagunk feladását/átadását/megadását

és visszavételét, átrendezését, újraindítását

Vég nélkül…

Majd egy adott pillanatban két magány szembesül egymással

Abból kell kibontanod, hogy megértsd

Benned van a Másik (állandó illeszkedés)

Szentségtörő, nehéz misztérium

Vigyázz, ha magyarázkodásra kényszerítenek

Ha azt kérdezik: ’mi a véleményed’ valamiről

akkor vagy maguk sem tudják

vagy a magukét akarják hallani tőled

Csalogasd ki őket sunyi bizonytalanságukból

Ha te sem tudod, jól elvitatkozhattok

Amit tudsz, ne így bontsd ki

Finoman közöld és lépj hátra

A mozgás (szellemi zsigereink mozgatása) mindig segít

Keresd az igazságot

Sok van belőle (erősebbek, gyöngébbek, gyengék)

Összezárva: ölik egymást

A győztes mindent visz (ez néha gyanús)

A vesztesek veszélyesek, átcsoportosítanak

Az igazság egy és oszthatatlan

Élei, lapjai, szögletei vannak

fénye, korma, mozdíthatatlansága és rezgése

Ha megtaláltad, ne nyugodj meg

Talán tévedtél /talán meg kell védened /talán ellened van / talán…

Rendszeresen nézz tükörbe

Mit látsz? Magadat? És mit magad mögött?

És mit a tükör mögött?

Ha mindezt tisztáztad

megértheted, hogy tükör vagy te is

Egy Valaki, egy Senki

Egy szigorú ölelés

Beszélgethetsz / a tükör nem beszél

Vigyázz, ha két tükör szembe áll

Ne hasonlítgass

A különbözőségek: egységek

Nézd meg jól a színeket:

hidegek-melegek/lágyak-kemények/suttognak-üvöltenek

Együtt fehérek

Hajolj közel és távolodj el

A helyeden légy

Amikor asztrológus barátom elkészítette horoszkópodat

és lerajzolta születésed pillanatának csillagállását

aggodalmamon felderült

A sugárzások egymást erősítő/kioltó/eltérítő kusza hatásai között

még nem láttam sorsodat/alkatodat/természetedet

azaz a vér, a lélek, a származáslabirintus évezredeken át kanyargó útját

Vállamra tette a kezét, s rögtön meg is taszított

egyszerre jelezve súlyomat, súlytalanságomat

„Kettőtök dolga – mondta –, de ne feledd:

a Teremtés megfejthetetlen feladat

És mert lehetetlen a tudás, nem marad más, mint az innováció

Imponálóan küzdelmes és veszélyes ajándék

Saját mélységeinkbe kell alászállnunk

ami a magány apoteózisa

Megment, vagy megesz

De végül így is, úgy is kiköp

Közben kalandos ölelések táncoltatnak

Fel-felkapnak, földhöz csapnak

Aki állja, hozzá a zenét is meghallja”

Varga Georgina, 7. osztály

(A kép forrása: itt)