Pasztuha-Tocsek Zénó: Az értelmiség városa energiát von el, szemetet okád vissza

„A föld népe marad.”

/László Gyula/

Tisztelt Olvasó!

Nem tudok elszakadni a népi-urbánus felosztástól. Sokan, sokszor elmélkedtek már arról, hogy a világ, az emberi társadalom rég meghaladta ezt. Nem haladta meg. Az alárendelő-mellérendelő ellentétpár szinonimája – mély történelmi gyökerekkel.

Az alárendelő-urbánus a későbbi emberi találmány. A folyammenti, rabszolgatartó emberi kultúrák alakították ki az első városias kultúrákat, azon az alapon, hogy a városok felépítéséhez szükséges többlet „energiát” a rabszolgákból, az alávetett népcsoportokból sajtolták ki.

A magyar falusias kultúra. A mai magyar állam első városait idegen telepesek alapították, ahová magyar ember csak igen kései időkben kért bebocsátást.

Ökológusok véleménye szerint a város energiát von el a környezetéből, és szemetet okád ki oda.

Már felépítésükhöz is energiatöbblet szükségeltetett a történelmi időkben, de fenntartásukhoz is – ahogyan ma is. Régen ez volt a rabszolga, ma a fosszilis energiahordozó. (Ha ez fogyóban lesz, akkor az urbánusok életformájuk fenntartása érdekében vissza akarnak majd térni a rabszolgatartásra?!)

Konrad Lorenz nézeteit Molnár Géza által tolmácsolva kijelenthető, hogy

a magyar (népi) kultúra – benne a magyar nyelv – egy természetes rendszer. A jégkorszaktól kezdődően együtt fejlődött egy sokkal nagyobb természetes rendszerrel: a természettel. Alrendszer egy főrendszerben.

Ha kellett, halászott-vadászott, ha megváltozott az éghajlat, akkor „fokgazdálkodott”. A természetes rendszerek hiba esetén mindig elvégzik a kijavítást, a kiegyenlítést – levezetik, eloszlatják a hibát.

Végezetes hibának érezném, ha ebbe a természetes rendszerbe ’beoltanánk’ egy hibás működést, urbánus ízlés szerint modernizálnánk, végzetessé és véglegessé tennénk benne az alárendelő jegyeket.

A természetes rendszert mindenekelőtt hagyni kell működni.

Mi a magyar lélek első számú létigénye?

Hogy hagyják békén.

Mikor az ember Tóth Mihály Zoltán minap közzétett, Az értelmiség észvesztése c. írását olvassa, nyomban eszébe jut Karácsony Sándor, vagy ahogyan Vukics Ferenc a minap értekezett Ukrajna kapcsán ugyanerről.

Tóth Mihály Zoltán írása egy tűpontos látlelet.

Tisztelt Olvasó!

Nyilván nem ildomos, és morálisan nem is lehet helyes kollektivizálni az értelmiség felelősségét, de kétségtelenül nagy a baj.

Talán jobb is, hogy ez az értelmiség elidegenedik eredeti kultúrközegétől, és gyökeret ereszt az urbánus közegben, lenézve származását. Így kisebb kárt okoz. Az, hogy az értelmiség elidegenedik a néptől, nem hátrány, hanem szerencse. A néplélek bölcs szelekciója, a természetes rendszer elvezető, kiegyenlítő működése. Az értelmiség „rendszerautomatizmus” révén szépen „le-kontraszelektálja” magát, evolúciós árulást elkövetve az alárendelő hatalommal való összepaktálás által.

Nem. Nem meghaladott a népi-urbánus felosztás. De az urbánusnak lassan már az értelmiségi is szinonimája.

Ezzel szemben, László Gyulával szólva, a föld népe, az marad – tisztelt Olvasó!