okt. 11.

Pécsi Sándor: A BEAVATOTT

Minden pillanat beavatás.

Kodolányi János Az égő csipkebokor című regényének a 30. (Beavatás) fejezete a csúcspontja, melyben Mózest Aton papjai a legnagyobb titokba, élet-halál szent misztériumába vezetik be.

A szerző szerint a lét legmélyebb tartalmát, ama ős-szubsztanciát, értelemmel nem lehet megragadni, csak megélni, ez a papi beavatás. Ezt a megélést szolgálják a minden őscivilizációban és a törzsi társadalmakban is fellelhető, véres initiatio rítusok. A szertartás lényege a mesterségesen előidézett halálközeli élmény (NDE), midőn a jelöltnek fizikailag és szellemben is át kell lépnie a halál kapuját; ha túléli és elviseli a tudás roppant súlyát, méltó szellemi vezetője lehet a közösségnek. Egészen bizonyosak lehetünk, hogy Kodolányi ismerte ezt az élményt, tehát klasszikus értelemben beavatottnak nevezhetjük. Olyan plasztikus a leírása ennek a 30. fejezetnek, hogy ez bizony nem származhat pusztán olvasmányélményből. Az Égő csipkebokrot 1957-ben fejezte be, Raymond A. Moody amerikai orvosprofesszor Life After Life című revelatív könyve a hetvenes években jelent meg, szerzőnk nem olvashatta. Mózes beavatása szabályos NDE (Near Death Experience) élmény leírása. Mózes testén kívül lebeg, szemléli, midőn kihűlő tagjait a papok gyolcspólyákba csavarják és kőszarkofágba fektetik, mint egy múmiát. Túl a Kapun egyesül a kozmikus ősfénnyel. „Az ember célja, hogy fénnyé váljék” A harmadik napon már egy másik Mózest, másodszor született igazlátót dörzsölnek gyógyfüveikkel életre az orvospapok. Mi ez a legvégső tapasztalat, a tudat szingularitása? A magyar táltos, Öregisten kiválasztottja, megbetegszik, majd „elrejtezik” „haj regő rejtem”. Az egyiptomi magaskultúrában szigorú rítusrend szerint egy kiválasztott papi testület avatja be a jelöltet. A hinduizmus és a buddhizmus ismeri az önbeavatást: szüntelen törekvés, koncentráció, elvonulás és meditáció által megközelíthető és elérhető ama ómega pont, a tudat legvégső szingularitása (különleges, kivételes állapota ‒ a Szerk.). Egymástól távoli kultúrák hisznek az omineszencia lehetségességében, a csodában, hogy a porszemember agya képes befogadni ezt a nagy műegészt, melyről nem is tudjuk , hogy mi valójában. Buddha utolsó szavai: „Törekedjetek szüntelen” ‒ azt jelentik, hogy az ember saját elhatározásából, egyéni erőfeszítéséből is elérheti a megvilágosodást.

Mózes beavatása előtt szörnyű testi kínokat áll ki, szűk földalatti alagutakon kúszik-mászik, hogy visszaemlékezzék a megszületés szenvedésére. ‒ Indiában a brahmanokat kétszerszületettnek nevezik. ‒ Megkínozzák, keresztre kötözik, majd eszméletlen, tetszhalott állapotban kerül három napra, bepólyálva a kőszarkofágba. Teste a mozdulatlanság börtönébe, lelke, énje a végtelen kék fényesség abszolút szabadságába. Átéli a létet magát, melyben az Univerzum minden részecskéje oszcillál minden pillanatban: a meghatározottságot és a végtelen üresség teljes határozatlanságát. „A forma üresség, az üresség forma.”? A feladat: a jelöltnek meg kell érteni, hogy nincsen halál! Az anyag, a test örökké változik, pusztul az entrópia törvénye szerint, de a tudat maga változatlan, állandó, örök, és egységes. Régi indiai Szhánkja filozófia, az Upanisadok tanítása szerint az Átman azonos a Brahmával. Az önvaló azonoságának, egységének fölismerése a beavatás. Arthur Schopenhauer A Norvég Királyi Tudóstársaság számára írt, Az akarat szabadságáról című értekezésében a formális logika módszerével bebizonyítja, hogy a szabad akarat nem létezik, mert ellentmond az okság törvényének; az Univerzumban minden eseménynek oka van, tehát szükségszerű. A nagy pesszimista gondolkodó a szabadságot nemlétező, de mégis létező transzcendens tudati valóságélménynek tekinti. Hasonlatos ez ahhoz, ahogy Mózes a múmiapólyákban teljesen megkötözött, de szelleme a tökéletes szabadságban lebeg.

Meryre főpap magasztos szavakkal köszönti a halálból visszatérő Mózest:

„‒ Íme, fiam és testvérem, barátom és társam Isten szolgálatában, fölékesítelek téged a tökéletesség jelével. Átadom neked a szent kulcsot, a hét kulcs legnagyobbikát és legszentebbikét. Amit meg akarsz nyitni, nyisd meg, amit be akarsz zárni, zárd be. Hatalmad és szabadságod teljes. Senki el nem veheti, senki meg nem csorbíthatja. Tetteidért, szavaidért nem tartozol többé senkinek, csupán tenmagadnak. Vezesd embertársaidat, Isten szegény elkóborolt gyermekeit a Fénybe. Minden titok birtokában vagy. Közölj belőlük kivel-kivel annyit, amennyit elbír.”

Kodolányi tudta-hitte, hogy az avatott lélek minden titok megismerője lehet. Ady egyik legszebb kötetének címe: Minden titkok versei. (1910) A Minden titkok ősképzete fölszivárgott az idő mélyéről az erdélyi nyakas kálvinista, bibliás atyafiakig is? Protestáns kapta katolikustól, katolikus hébertől, héber hozza Egyiptomból, egyiptomi papok őrizték az elmerült Atlantisz Minden titkait: a szent borzalmat, a végtelenül egyszerűt, az ősderű titkát, szerzetesek bölcs mosolya mögötti tudást, azt a tudást, ami nem pusztán információhalmaz.

A Minden titkok verseinek mottója:

„Bajvívás volt itt: az ifjú Minden

Keresztüldöfte Titok-dárdával

Az én szívemben a Halál szívét,

Ám él a szívem és él az Isten."

E négy sor egy enigma, rejtvény, beavatott üzeni beavatottnak, csak találgathatunk, mit is jelenthet. Kosztolányi maga merte gúnyolni e szerinte értelmetlen szeszgőzös sorokat, de szerintünk ez egy beavatás-élmény, vagy megvilágosodás-élmény költői ábrázolása az ókori szent könyvek képnyelvével és pátoszával, mint Nietzsche Zarathusztrája. Kodolányi az Égő csipkebokor Beavatás című fejezetében ezt a tudatállapot írja le, melyet az omineszenciának is megfeleltethetünk. Itt már a „Himaláják jégcsúcsai” fölött repülünk, mint az Illés szekere.

A regény narrátora idős modernkori rabbi, tanítványának meséli Mózes életútját, így foglalja össze a beavatás eszenciáját:

„… a beavatások egyetlen igazi célja és tartalma az volt, hogy a romlott embert visszahelyezzék az ősi mitikus állapotba, megtapasztaltassák vele ember és Isten közösségét, bebizonyítsák előtte élet és halál viszonylagos voltát, és ezek után visszabocsátsák őt a mindennapi életbe, ahol semmit sem szabad igaznak tartania, csupán ember és Isten kapcsolatát, semmit sem komolyan vennie, csak az embert. A szó szoros értelmében át kellett tehát lépnie a tudat körét, a világegyetem körét, az át nem léphető kört, amit a hét Nagy Isten, a Fölügyelők csoportja őrzött, s akiknek titkos száma, mint mondtam: 3,1415.”

„Angyalok szent geometriája”? (Weöres S.) A Pí, az E, a Fí, az Í….e titokzatos transzcendens, irracionális számok, melyek mindenütt felbukkannak, a kvantumszámítógépek és a mesterséges intelligencia korában is őrizik titkaikat. Milyen csodálatos szemlélni a legkisebbtől az intersztelláris ködökig a mindenség szépségét, a geometrikusból organikussá váló formákat, melyek e transzcendens számok függvényei! Szent geometria tudása építette az ókor hihetetlen kőcsodáit. Várkonyi Nándor, Kodolányi jó barátja írja a Sziriat oszlopaiban:

„Mintha óriások jártak volna a Földön, világszerte egy megdöbbentő méretű, rejtélyes építőerő nyomait találjuk s bennük a képzelet olyan szárnyalását, hogy a miénk már követni sem tudja útját. Mi volt, s hogyan működött ez az erő, mely pehelykönnyűségével mozgatott száz és ezer mázsás súlyokat, s mi volt a cél, melynek szolgálatában állott?”

A Beavatott életműve az „az értől az óceánig” fut. Mint a tócsába hulló esőcsepp koncentrikus hullámgyűrűi, írói világa úgy tágul a falutól a nemzetin keresztül az egyetemesig.

Első korszakát, a legbelső hullámkört, népi naturalizmusnak nevezhetjük.

Huszonkét évesen tör be az irodalmi életbe, a Sötétség című, iszonyatos elbeszélését Móricz közli 1922-ben a Nyugatban. A népi írók mozgalmának kiindulópontja Szabó Dezső Elsodort faluja, a magyar falu életvilágát szinte idillnek ábrázolja, melyet a külső, idegen, elsősorban zsidó és germán elem mérgez, kiknek üzleti racionalizmusával szemben a jóhiszemű, magyar paraszt védtelen. Ez a jó-rossz ellentétpár még a romantikához kapcsolja Szabó Dezsőt, de Kodolányi és barátja, Németh László, a mikroszkóp közelségéből ábrázolja a pusztuló magyar falu életproblémáit. Németh László, a „magyar szellemi erők organizátora” társadalmunk betegségének gyökérokát a kulturális elmaradottságban látja, oktatási és földreformokat javasol „minőség forradalmát” és „kert-Magyarországot”, de Kodolányi rávilágít a lélek szerepére e sorsdrámában; mintha Dosztojevszkij tollával írná meg a baranyai, ormánsági parasztvilágot. Itt nem működik Rilke sora: „A szegénység lelki fényesség”. Ír a családjukat terrorizáló emberszörnyekről, végrendelet-hamisító testvér-kisemmizőkről, az „egykézésről”, mely mindig illegális magzatölésekkel járt. Visszatérő karaktere Piókás Szüle, az angyalcsináló bábasszony. Ír módos parasztgazdáról, ki a beteg lovához állatorvost hív, de haldokló feleségéhez sajnálja a pénzt doktorra, helyette kuruzsló cigányasszonyt hívat. Megírja a fösvénység és duhaj tékozlás őrült túlzásait, és megírja a tisztességes küszködést a túlélésért, a társadalmi felelősség hétköznapi hőseit.

Vidéki történet című drámájában Kádár körorvos alakjával megrajzolja a cselekvő ember portréját, egy példaképet középosztályunknak: a tudás kötelez. A doktor csecsemő- és anyavédő hálózatot szervez a kis baranyai faluban, ingyen gyógyítja a szegényeket, boldog lenne ott, de felesége Pestre vágyik „föl”, nem lelki társa urának. Társadalmi drámában egy családi dráma: az asszony nem osztozik férje hősies küzdelmében, mélyen megveti az alsó kasztokat, a gramofonlemezekről hallott Zerkovitz-slágerek mérgezik középosztályunk és sajnos e korban már a parasztságunk ízlését is. Kodolányi a „tiszta forrás” Bartókról szóló esszéjében Kálmán-, Lehár-féle „szellemi moslékról” ír. Erős kifejezés, azt jelenti, hogy Bartókkal és Kodállyal egy időben érzékeli a helyzet súlyosságát: a korabeli médiából fenyegető lélekfertőzést. Egy őszinte, tiszta kultúrát szorít ki élőhelyéről a hazugság, a megjátszás operettvilága. Robbanóeleggyé válik a közösség, ha nem az őszinteség az érintkezés alapja, hanem a pózolás és szerepjátszás. A nép bűneit is megírja, mély együttérzéssel, de kegyetlenül tárgyilagosan. Nem ítélkezik, a rossz embert is sajnálja, ez az összetett emberlátás jellemző az igazi beavatottra.

Minden parasztíró népi író, de nem minden népi író parasztíró. Sinka István, Veres Péter autodidakta módon szerezték meg, nehéz fizikai munka mellett az íráshoz feltétlenül szükséges széles műveltséget, átverekedték magukat a borzalmas kontraszelekción, mely a mai napig létezik. Társadalomrajzukra az egynézőpontúság jellemző: az egész életet alulnézetből, az elnyomottak szemszögéből látják, de Németh László és Kodolányi János több futópontú perspektívából ábrázolja életvilágunkat, és ez teszi olyan izgalmassá regényeiket.

A következő, tágabb hullámkör-gyűrű a magyar történelmi sorskérdések. A közeledő háború előérzete ösztönzi a tatárjárás korának megírására. A vas fiai, Juliánusz barát, és Boldog Margit trilógia középkor-képe nem Victor Hugo A párizsi Notre Dame regényének „sötét középkora”. Kodolányi középkora fényes, mint a katedrális rózsaablakán betóduló napsugár. Napjainkban igen időszerű lehetne ez a szemlélet, midőn a szélsőséges tévtanok, a genderideológia, újra a sötét középkor sztereotípiával támadja a normalitást, a józan emberi és családi értékeket, mindent, ami egyszerű, őszinte és természetes.

A fényes középkor példakép-embertípusa a lovag és a szerzetes. A vas fiaiban nagy hangsúlyt kap Árpád házi királyaink méltó ábrázolása: III. Béla, II. András, IV. Béla a lovageszmény megtestesítői. Miféle kor a miénk, mikor kékre festett hajú, összetetovált zombiemberek kigúnyolhatnak egy apácát? Midőn egy bizonyos Alföldi nevezetű illető Mária országa című rendezésével a vurstli-kabaré-pornómozi színvonalán meri közpénzből gúnyolni dicső múltunk nagy személyiségeit! A legszomorúbb, hogy az országpusztító szégyennek van fizetőképes közönsége. Miért nem Kodolányi, Németh László darabokat játszanak a pesti színházak? A közönséggel az igazi magaskultúrát a tartalmas, de követhető és szórakoztató darabokkal lehetne csak megszerettetni.

A harmadik, legtágabb hullám-körgyűrű az egyetemes, emberi, mitikus valóság. A Vízözön ‒ Új ég új föld ‒ Égő csipkebokor meseregény tetralógiát már az ötvenes években, a „Hallgatás tornyában” írja. Nem is álmodhatta, hogy kiadják, hiszen feketelistán volt, éhezett, még fordítást sem vállalhatott. Mint Mózes a kőkoporsó szorításában, éli meg a legnagyobb szellemi szabadságot: a mi magyar beavatottunk a Rákosi rendszer „plakátmagányban ázó éjjelek” bizarrborzalmas hangulatában alkotja az emberiség számára, de egyelőre csak az íróasztalfióknak, ezt a felbecsülhetetlen értékű ajándékot. Panorámakép, álomrepülés a Nazca fennsík fölött, a mi civilizációnk alapvetésére láthatunk reá, összekapcsolja az ókor héroszait egyetlen üdvtörténetbe. Utnapistim, Gilgames, Mózes, Jézus életútja egy vektorirányba esik. Minden népnek van vízözön mítosza, talán nem véletlen.

Konklúzió: Kodolányi János világirodalmi rangú életművét nem hagyhatjuk feledésbe merülni! Regényei, drámái szinte kívánják a megfilmesítést. A legmagasabb intellektuális szinten is szórakoztató a stílusa, könyvei, még a népi naturalisták is, letehetetlen olvasmányok. Időszerűségükből nem veszítettek, a fölvetett problémák aktuálisabbak, mint keletkezésük esztendejében! Alapjoggá lett, ami a Piókás Szüle idejében még köztörvényes bűn volt. Gyermekeink lelkét a Zerkovitz- és Lehár-slágereknél is sokkal színvonaltalanabb, filléres angol könnyűzenével, videoklipekkel terelik minél távolabb a szellem mezőitől.

A mai falu pusztulását Bukta Imre kortárs festőművész ecsete festi meg méltó módon a népi írók hagyományához: vásznain ugyanaz a keserűség, mint a Kodolányi-elbeszélésekben. A fényes középkor lovag-szent embereszményét nem engedhetjük elmerülni: ha ez a magasztosság, a heroizmus kivész belőlünk, a korrupció entrópia-férgei mindent fölfalnak, nem lesz hazánk!

Szándékosan nem részletezzük Kodolányi János kapcsolatát a különböző politikai szélsőségekkel, és gyermekkori betegségéből származó testi fogyatékosságát. Törékeny testében elszánt harcos élt, egy beavatottat nem a körülmények határoznak meg: az igazlátó belül szabad, mint Mózes a kőkoporsóban.

Elveszett Mohács, de még

nem veszett el a Hazánk!

Elveszett az ország két

harmada, de mi egy, már

mindig egy marad: együtt

rezgő részecskepárok

szétszóródása, az űrt

kitöltő időhurok.

Rések, repedések közt

itt van a múlt, itt van az

elmerült idő, hősök

süvöltő halálsikolya.