Petíció Kárpátaljáért – 2023. február 27. – 2025. február 27.

Pontosan két évvel ezelőtt, a Bem téren szervezett tüntetés keretében adta át a Magyarok Világszövetsége a külügyminiszternek címzett petíciót, amely ma aktuálisabb mint bármikor korábban, és amely kiáll Kárpátalja visszatérése mellett.

„Amennyiben sem ez, sem vétójogának a következetes gyakorlása nem vezetne eredményre, úgy a magyar Kormány helyezze kilátásba, hogy az ukrajnai háborús cselekmények befejezése után kezdeményezni fogja Kárpátalja békés, tárgyalásos úton való „visszatérését”. Ezt a lehetőséget az Európai Biztonsági és Együttműködési Konferencia Helsinkiben 1975-ben aláírt egyezménye megnyitotta" – fogalmaz a 2023. február 23-án a Külügyminisztériumban átadott petíció.

A Kárpátaljáért petícióhoz több szervezet csatlakozott: az Országos Trianon Társaság, a Dr. Benza György Határon Túli Magyarokért Alapítvány, a Lelkiismeret '88...

A tüntetésről annak idején itt adtunk hírt:

https://Facebook.com/vilagszovetseg/posts/507403351592267

A petíció teljes szövegét alább ismételten közzétesszük, és Magyarország kormányának ismételten figyelmébe ajánljuk.

Szijjártó Péter külügyminiszter úr figyelmébe

Budapest

Tisztelt Külügyminisztérium!

Itt állunk, másképp nem tehetünk. Indítványunk célja, hogy a Külügyminisztériumon keresztül felszólítsuk a magyar Kormányt fontos nemzetstratégiai döntések meghozatalára és lépések megtételére a kárpátaljai magyarok, ruszinok és az ott élő többi nemzetiség védelmében.

Petíció Kárpátaljáért

Egy éve immár, hogy Ukrajnában egy olyan háború zajlik, amelyben a világ katonai nagyhatalmai feszülnek egymásnak, és amely könnyen világégéssé fajulhat.

Nagyra értékeljük, Magyarország azon határozott törekvését, hogy az ország ebből a katonai összetűzésből kimaradjon, miként azt is, hogy kitartóan biztatja a szembenálló feleket egy tartós tűzszünet megkötésére, majd béketárgyalások elkezdésére.

Helyeseljük, hogy Magyarország története egyik legnagyobb humanitárius akciójával támogatja az ukrajnai menekülteket, valamint a hadszíntérré vált országban nélkülözőket. Hazánk befogadja és ellátja az Ukrajnából menekülők tömegeit – amely egy év múltán is napi tízezer belépőnél tart –, vállalva az ebben rejlő nemzetbiztonsági kockázatot is.

Magyarország 1991. december 6-án aláírt az akkor megszülető Ukrajnával egy államközi szerződést, amelyben lemondott minden területi követelésről, és az azóta eltelt három évtized alatt a szerződésben foglalt vállalásait maradéktalanul teljesítette is. Ugyanakkor Ukrajna, amely állami függetlenségét 5 nappal korábban, az 1991. december 1-jén megtartott népszavazással nyerte el, azóta sem hajtotta végre annak Kárpátalja egészének különleges státusára, valamint Beregszász és környéke magyar autonómiájára vonatkozó döntéseit, jóllehet azokat 78%-os részvétel mellett, az Igen-ek 80 % fölötti arányával hozták meg. Ukrajna a népszavazás Kárpátaljára és Beregszászra vonatkozó részét – utólag – közvélemény-kutatássá silányította, megfeledkezve arról, hogy ezzel saját állami szuverenitását is felszámolta, hiszen ha a népszavazásnak egy részét utólag közvélemény-kutatássá nyilvánítják, akkor az egész népszavazás csupán közvélemény-kutatás volt.

Ukrajna nem érte be a népszavazás határozatainak szabotálásával. Az ott élő magyarok és más nemzeti közösségek jogait, lépésről-lépésre haladva vonta meg, saját alkotmányát és nemzetközi szerződéseinek kötelmeit is semmibe véve.

Helyesen tette a magyar Kormány, hogy akadályozta Ukrajna EU-s és NATO-s csatlakozását mindaddig, amíg Ukrajna a területén élő magyarokat és a többi kisebbségi nemzeti közösséget sújtó törvényét és intézkedését vissza nem vonja. A Magyarok Világszövetségének Elnöksége 2022. december 5-i ülésén felszólította a magyar államot, hogy vétózza meg Ukrajna NATO-s és EU-s csatlakozását addig, amíg az ukrán állam alkotmányába nem emeli és valóra nem váltja az 1991. december 1-jei népszavazásnak Kárpátalja egészére, valamint Beregszász és környékére vonatkozó határozatait.

Mára azonban, a Krisztus után 895-1920 között, több mint ezer évig folyamatosan a magyar államhoz tartozó Kárpátalján élő magyarok sorsa drámaian megváltozott és puszta létében is fenyegetetté vált.

A kárpátaljai férfiakat az utcáról, munkahelyükről, az óvodáktól, iskoláktól hurcolják el, amikor épp gyermekeikért mennek. Hiteles információk azt mutatják, hogy ezek a kisebbségi sorkatonák a legveszélyesebb frontokon, aránytalanul többen halnak meg, mint az ukránok.

Kárpátalja magyarok lakta falvait is elözönlik a Kelet-Ukrajnából érkező menekültek, akiket „zavar”, ha magyar szót hallanak.

Ma már nem csak a hadköteles életkorú férfiaknak tiltják meg, hogy átlépjék a magyar határt, hanem az időseknek, sőt még a magyar asszonyoknak is. Arról is érkeznek hírek, hogy azoknak a magyaroknak, akik korábban szabadon átjöhettek Magyarországra, megakadályozzák az Ukrajnába való visszatérését.

Ezek a jelenségek egyértelműen etnikai tisztogatásra utalnak, és összességükben népirtássá fajulnak.

Ezért nemzeti sorskérdéseink történelmi óráiban vagyunk, és nincs hová tovább hátrálnunk. Nem nézhetjük tétlenül, hogy a kárpátaljai magyarságot feláldozzák egy olyan háborúban, amelyhez Nekik semmi közük sincs!

Amennyiben a mai Magyarország bármily csekély mértékben is a történelmi magyar állam jogutódjának tekinti magát, akkor az Alaptörvényben deklarált felelősség-„viselését” ki kell terjesztenie Kárpátalja többségi népére, a ruszinokra is. A ruszin nép – régi szóhasználattal magyaroroszok – etnogenezise a Magyar Királyság területén ment végbe. Ennek a népnek – amelyet II. Rákóczi Ferenc, Magyarország vezérlő fejedelme „gens fidelissima”, vagyis a „leghűségesebb nemzet”-ként nevezett meg –, anyaországa tehát nem más, mint Magyarország.

Túl ezen, Magyarország és a ruszinság kapcsolatának mélységét és kiterjedését sokatmondóan példázza az a tény, hogy az 1910-es népszámlálás adatai szerint a Magyar Királyság 64 vármegyéjéből kettő kivételével – Baranya és Győr – minden vármegyében éltek emberek, akik ruszinnak vallották magukat.[1]

Sorsa a Kárpátalján élő magyarok sorsánál mostohább, hiszen az ukrán állam e nép puszta létét is letagadja – még nemzetiségként sem ismeri el Őket. 

Ezzel Ukrajna tudatosan és tevőlegesen megpróbál felszámolni egy népet. Ártó szándékát mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy a ruszinságot elismeri és országos, illetve települési önkormányzatokat szavatol számára Magyarország, Szlovákia, Románia, Szerbia, Horvátország, Csehország és Lengyelország[2] is! Szembeszökő, hogy a ruszinság eltüntetésére tett kísérlet ügyében még az Amerikai Egyesült Államok is szembemegy Ukrajnával, és hivatalosan is elismeri a ruszin népet. Egyébként ez az egyetlen kérdés, amelyben Ukrajna mostani háborús körülményei között az USA és Oroszország egyetért.

Ilyen körülmények között Magyarországnak azonos alkotmányos felelősséget kell viselnie a kárpátaljai ruszinok iránt, mint az ott élő magyarok iránt, akikkel ez a nép, az utolsó, 2000-ben lebonyolított ukrajnai népszámlálás adatai szerint Kárpátalja 80%-os[3] többségét alkotja.

Magyarország helyesen cselekszik, hogy az ukrajnai háború ügyében különutas politikát folytat. De ez nem elég. Nyíltan ki kell jelentenie ország-világ előtt, és leginkább EU-s és NATO-s partnerei felé, hogy egyetlen EU-s és NATO-s tagállam sincs olyan helyzetben, mint Magyarország. Még az Ukrajnával határos többi állam sem! Ennek oka pedig nem más, mint Kárpátalja. Kárpátalja illetve az ott élő magyarok és ruszinok, akiket letagadhatatlan történelmi gyökerek fűznek Magyarországhoz. A Magyar Királyságban 1910-ben lebonyolított utolsó népszámlálás, amely kiállta az idők próbáját, és amelyet minden utódállam hitelesnek fogadott el, nem talált egyetlen ukrán nemzetiségű embert sem. De talált 473 ezer ruszint. Ezért a magyar politikumnak Kárpátalja vonatkozásában következetesen a ruszin népnevet kell használnia, és nem kárpát-ukránt, hiszen sem a ruszin nép, sem a ruszin nyelv nem ukrán.

Amennyiben sem ez, sem vétójogának a következetes gyakorlása nem vezetne eredményre, úgy a magyar Kormány helyezze kilátásba, hogy az ukrajnai háborús cselekmények befejezése után kezdeményezni fogja Kárpátalja békés, tárgyalásos úton való „visszatérését”. Ezt a lehetőséget az Európai Biztonsági és Együttműködési Konferencia Helsinkiben 1975-ben aláírt egyezménye megnyitotta.

Az Ukrajnával 1991-ben aláírt, majd az Országgyűlés által 1993-ban ratifikált Alapszerződés ennek nem lehet akadálya. Az mára semmissé vált. Nem csak azért, mert az Alapszerződés nem jött volna létre Antall József miniszterelnök és Jeszenszky Géza külügyminiszter minősített hazaárulása nélkül, hanem azért is, mert mára Ukrajna megszegte annak mind a betűjét, mind a szellemét.

Egyebekben Magyarországnak kezdeményeznie kell egy magas rangú magyar-lengyel kormányközi bizottság létrejöttét is a két ország között, az orosz-ukrán konfliktus eltérő megítélése miatt kialakult ellentétek orvoslására. Nem áldozhatjuk fel az évezredes lengyel-magyar barátságot az orosz-ukrán háború oltárán. A Magyarok Világszövetsége eltökélt ennek a párbeszédnek elindításában.

Budapest, 2023. február 27-én

Magyarok Világszövetsége

Dr. Benza György Határon Túli Magyarokért Alapítvány

Országos Trianon Társaság

(…)

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

[1] Lőkkös János – Trianonról a 100. évfordulón. Püski kiadó, Budapest 2020

[2] A lengyelországi ruszinok az itt felsoroltaktól abban különböznek, hogy etnogenezisük nem a Magyar Királyságban, hanem a Lengyel Királyságban ment végbe, és vallásuk is különbözik, ők pravoszlávok.

[3] A mintegy 800 ezer kárpátaljai ruszint – 10 ezer kivételével – ukránként vették nyilvántartásba. Ezt a számot messzemenően alátámasztja az 1910-es népszámlálás. 1910-ben ugyanis 473 ezer ember vallotta magát ruszinnak. (Ezek közül 384 ezer, azaz 81% nem beszélt magyarul. Ez a tény kétségbe-vonhatatlanul bizonyítja a Magyar Királyság nemzetiségi politikájának példátlanul toleráns voltát, és fényesen cáfolja azt a hamis vádat, mely szerint hazánk a nemzetiségek börtöne lett volna.)  Egy évszázad alatt minden utódállam többségi népe megduplázta, esetleg megháromszorozta lélekszámát. Fontos tény, hogy az 1910-es népszámlálás során senki nem vallotta magát ukránnak. A 2000-ben megszámlált 800 ezer ruszin a 150 ezer kárpátaljai magyarral együtt közel egymillió főt jelent, ami Kárpátalja lakosságának 80%-át jelenti.                                                                                                                                                                                                            

MVSZ Sajtószolgálat

11663/20250226_190