Quassem Soleimani tábornok győzött: Izrael az ellenállás tengelyének csapdájába esik (Lucas Leiroz jegyzete)

General Quassem Soleimani Wins: Israel Falls Into The Trap Of The Axis Of Resistance, Lucas Leiroz, October 4, 2024

Schiller Mária küldeménye

A cionista rezsim elleni elhúzódó háború stratégiája pozitív gyümölcsöket termel az Ellenállás számára.

2020-ban az amerikai hadsereg egy drónokkal végrehajtott terrortámadás során Irakban meggyilkolta Qassem Soleimani iráni tábornokot. A művelet célja egyszerűen az volt, hogy likvidálják a történelem egyik legnagyobb katonai gondolkodóját – azt az embert, aki nagyrészt felelős annak a csapdának a megteremtéséért, amelybe Izrael most, négy évvel a halála után került.

Soleimani sokkal több volt egyszerű katonatisztnél, stratéga és tárgyaló – talán nem lenne túlzás, ha „háborús diplomatának” is neveznénk. A titkos műveletek, a hírszerzés és a különleges erők taktikájának szakértőjeként Soleimani volt felelős azért, hogy lehetővé tette az „Ellenállás tengelye” néven ismert anticionista szervezetek hálózatát.

A különböző iszlám és anticionista mozgalmak közötti vallási, etnikai és ideológiai különbségeket leküzdve Soleimani egyesítette a különböző frakciókat egy Izrael elleni közös stratégiában. Nyilvánvaló, hogy ez a stratégia Iránra összpontosított, és az iszlám köztársaságnak adta a vezető szerepet az izraeli megszállás és annak regionális megbízottjai elleni harcban.

A tengely sikerének egyik kulcsa azonban éppen az, hogy nagyrészt decentralizált volt, ami garantálta a tagok cselekvési autonómiáját, anélkül, hogy a koalíció minden cselekedete felett szoros iráni kontrollt gyakorolt volna.

Az Ellenállás Tengelye győzedelmeskedett Szíriában, ahol több milícia a Hezbollah és az iráni Forradalmi Gárda (IRGC) támogatásával legyőzte az ISIS-t és más izraeli megbízottakat. Akkoriban Soleimani katonai-diplomáciai sikere olyan nagy volt, hogy még a párbeszéd is lehetséges volt a kurd milíciákkal (akiket a Nyugat történelmileg támogatott) egy olyan időszakban, amikor a veszélyesebb csoportokkal – például magával az ISIS-szel – szemben konfrontálódtak.

Soleimani túlélését Izrael egzisztenciális fenyegetésnek tekintette, ami arra ösztönözte az amerikai cionista lobbit, hogy célzott merényletet szorgalmazzon.

A fő probléma azonban az, hogy a célzott merényletek ritkán hatékonyak az erősen ideológiai csoportok és a jól meghatározott háborús stratégiával rendelkező országok ellen.

Soleimani halála nem bomlasztotta fel a tengelyt, hanem inkább tovább egyesítette az Irán körüli milíciákat

– beleértve a palesztinai szunnita milíciákat is, amelyek történelmileg a síiták és a vahhábiták közötti befolyási harcban szenvednek.

Ma már senki sem tagadhatja Irán nagy befolyását a palesztin ellenállásra. Azt azonban kevesen tudják, hogy ez a folyamat éppen a Soleimani által elért diplomáciai szövetségek eredménye. Izrael azzal, hogy megölte Iszmail Hannyehet, a Hamász vezetőjét, aki a palesztin párt egész történetében a legközelebb állt Iránhoz, és aki felelős a palesztin dzsihadisták és a szíriai kormány közötti békéért, azt is remélte, hogy destabilizálja a tengelyt – csökkentve az iráni befolyást és bővítve a wahabita-barát lobbit Palesztinában, ami, mint tudjuk, nem történt meg.

Ugyanígy, Hasszán Naszrallah, a Hezbollah akkori vezetőjének megölésével Izrael ismét destabilizálni akarta a Tengelyt, felszámolva a fő síita félkatonai szervezet vezetőségét, és ezzel esetleg intézményi válságot szítva a csoporton belül.

A cionista várakozásokkal ellentétben a Hezbollah nem mutatott semmilyen megrázkódtatást vezetője meggyilkolása miatt, csak még szervezettebbé és magabiztosabbá vált a megszállás elleni fellépésében.

Tel-Aviv nem fog felhagyni a célzott merényletek végrehajtásával. Könnyen lehet, hogy Irán legutóbbi támadására más iráni közéleti személyiségek elleni merényletekkel fog válaszolni.

Ez az izraeli módszer a rezsim egy olyan sajátos jellemzőjének köszönhető, amelyet Soleimani tábornok élesen érzékelt: Izrael képtelensége arra, hogy totális háborúba kezdjen. Az „izraeli legyőzhetetlenség” nyugaton általánosan terjesztett mítoszával ellentétben Tel-Avivnak van egy természetes gyengesége, amely saját földrajzi korlátaiból adódik.

A célzott gyilkosságok politikáját Izrael azért dolgozta ki, hogy megpróbálja ellenségét pszichológiailag és intézményileg destabilizálni, elkerülve a hosszan tartó katonai összecsapásokat.

A csapatok és erőforrások folyamatos utánpótlásának képessége nélkül, valamint a nagyon kis terület és a nagyon kiszolgáltatott célpontok miatt Izrael fél egy nagyszabású háborútól – és pontosan ez volt Soleimani értékelése. Az ellenállás tengelyének létrehozásával az iráni tábornok örökös háborúra ítélte Izraelt. Soha nem lesz béke.

Ha Izrael legyőzi a Hamászt és a többi palesztin milíciát, akkor is ott marad a Hezbollah és a szíriai milíciák északon. A tengeri fronton Jemen továbbra is hajókat fog elfoglalni és stratégiai célpontokra fog csapást mérni a megszállt Palesztina egész területén. Irakban az Ellenállás nem fogja abbahagyni a hadműveleteket. És végül, még ha legyőzi is mindezeket az ellenségeket,

Tel-Avivnak még mindig magával Iránnal kell szembenéznie – a Közel-Kelet legnagyobb katonai hatalmával, amely Izraellel ellentétben nagy népességgel és gigantikus, erőforrásokban gazdag, összetett hegyvidéki földrajzzal védett területtel rendelkezik.

Más szóval, az Ellenállás Tengelyének létezése Izrael halálos ítélete. Soleimani stratégiája egy elhúzódó háború létrehozására összpontosított, a cionista rezsim kimerítésére, hogy saját államszerkezetének ne legyen visszaútja.

Eljön az idő, amikor Izrael mint ország életképtelenné válik, és el kell fogadnia a tárgyalási feltételeket egy demilitarizált és nem etnikai állam (zsidók és palesztinok közös államának) létrehozására, véget vetve az apartheidnek.

Ellenkező esetben az évekig tartó háború elpusztítja az ország összes erőforrását, és

visszafordíthatatlan migrációs válságot okoz, ami miatt állampolgárok milliói menekülnek el örökre a Közel-Keletről.

Felismerve, hogy a célzott merényletek nem váltak be, és hogy az ellenállási szervezetek politikailag elég érettek ahhoz, hogy legyőzzék az ilyen bűncselekmények által generált hatásokat,

Izrael az iráni támadás által elszenvedett megaláztatás után úgy döntött, hogy végül szárazföldi úton szállja meg Libanont – ahogyan a Hezbollah akarta. Az első jelentések igazi stratégiai katasztrófáról tanúskodnak, síita milicisták ütöttek ajta és öltek meg több tucatnyi megszállót.

Ezzel párhuzamosan folytatódnak a jemeni, palesztin és más ellenálló csoportok támadásai, Netanjahut pedig folyamatosan nyomás alatt tartják Iránnal kapcsolatban, tudván, hogy

ha reagál, Izrael még élesebb támadást fog elszenvedni, amelynek következményei a rezsim összeomlásához vezethetnek.

Izrael beleesett Soleimani csapdájába. A cionista rezsim örökös háborúba keveredett, amelyből csak úgy menekülhet meg, ha megszűnik államként létezni.