SÍR A DAL ‒ EGY VELEM (Gavallér János két verse)

SÍR A DAL

Szárnyal a madár, az égen,

dalol, visít a szél,

közeleg már a tél,

 sír a dal, madár az égen.

Vége van már; vége szónak,

igaznak, valónak,

az élet vizének,

csak ármány-mammon csörgedez...

S ha volt valaha, lélekváz,

lélekháznak váza,

mára szikkadt csontváz,

test csupán, nem Isten-támasz.

Elveszett, kihalt lélegzet,

‒ bár edzett a lélek ‒,

szárnyvitorlája szép

élet, örök vágy-szenvedés.

Szárnyal a madár, az égen,

dalol, visít a szél,

közeleg már a tél,

sír a dal, madár az égen.

2023.10. 10.

EGY VELEM (emlékműveket emeltek Nagymagyarországnak) 

Az élőnek nincs sírhelye,

nem emlékezünk meg róla.

Nem viszünk koszorút, ‒ pláne.

Nem siratjuk, éget csókja.

Szívünkben örök jövője.

Ne mondj le róla sohasem!

Testvéred kezét ne temesd!

Öleld át a vérző sebet,

szeretet gyógyíthat csakis,

öleld át a vérző sebet!

Szeretet gyógyít meg mindent

‒ csonka csak a képzelet ‒,

a szív némán tűr, ‒ Jaj! ‒ sajog,

kiált a test, együtt érez,

bánom is én, fegyver ropog…

Nem ölhet meg semmi sem!

Szívemben élsz testvérem,

örök szerelem, részem,

mint minden testrészem

fájdalma, egy velem.

Egy velem a végtelen.

Semmit nem vehetnek el!

Szellem száll a föld felett,

nem adom a testemet,

egy velem, részem a végtelen.

2024.06.04.