júl. 9.

Sütő Gábor: Tudatunk védelme (14) HAZAFIAK, TUDATOSABBAN SZÓLJUNK BELE SORSUNKBA! (II.)

A szerző közíró, nyugalmazott nagykövet

A történelempolitikai háttér

A „Drang nach Osten”, a Kelet felé nyomulás ismert történelmi kategória. Eredetileg Kelet-Európát veszélyeztető német törekvés irányvonalát kifejező jelszó volt, de a módosult változatainak tartalma egyre távolabbi földrajzi-geopolitikai célokat tűzött ki a történelmi sikertelensége ellenére is. Közismertebbek Napóleon és Hitler Oroszország elleni vesztes hadjáratai. Legújabb változatainak német, francia és immár amerikai ösztönzői pedig talán még annyit sem tanultak a történelemből, mint vesztes elődeik. A háborús uszítóvá előlépett Macron francia elnök óriásit bukott, a békepárti jobboldali Nemzeti Tömörülés rekord mennyiségű szavazatot gyűjtött be. Olaf Scholz német kancellár az AfD hasonló előretörésétől tartva, néha ingadozva, de követte őt. Figyelmen kívül hagyják a történelmi kudarcokat, még megalapozatlanabb és valószínűtlenebb célokat tűznek ki.

Az amerikai szerepvállalássá korcsosult NATO és EU már Oroszország felosztásáról, természeti kincsei megszerzéséről, s ezen keresztül Kína meggyengítéséről, újragyarmatosításáról álmodozik. Svédország két évszázadon keresztül távol tartotta magát a katonai szövetségektől, de most alighogy belépett, vagy inkább belekényszerítették, magáévá tette a Keletre nyomulás szellemét, fogadta az amerikai stratégiai bombázókat, s 17 katonai támaszpontot biztosított az USA-nak. Duda lengyel elnök Svájcban, az úgynevezett „békekonferencián” azt is kimondta, hogy Oroszországot etnikailag fel kell osztani.

Az efféle megátalkodott történelmi vakság bizonyítóan utal rá, hogy mindig ugyanaz a világuralmi, az orosz nyersanyagkincs megszerzésére irányuló becsvágyat kergető váltig emberiségellenes háttérhatalmi bűnbanda áll mindezek mögött, amelyet már egyre kevésbé nevezhetünk háttérhatalomnak.

A Kelet felé nyomulás tehát a gyarmatosító történelmi folyamat szerves, tudatos geopolitikai műveletét képezi. A sorozatos súlyos kudarcok ellenére kezdettől fogva nem teremtett nagyobb biztonságot sem a terjeszkedő államnak, vagy államszövetségnek, sem a világnak, sőt nem is egyszer, hanem rendre kifejezetten felmérhetetlen hátrányokkal, súlyos veszteségekkel, szenvedésekkel járt. Megválaszolandó történelmi kérdés, hogy az USA érdekeit követve a Kollektív Nyugat, ahogy az orosz külpolitika minősíti őket, a saját pénzügyi hasznára politikai, gazdasági, katonai, erkölcsi, emberi veszteségeket is habozás nélkül vállalva, az emberiségnek történelmi kárt okozva, a nukleáris világháború veszélyét vállalva, miért áll ki a háttérhatalom által az ukrán nép nyakára ültetett nemzetidegen ukrajnai hatalom mellett.

Mi köti össze az USA-t, NATO-t és az EU-t (azaz nem Európát) ezzel az Ukrajnával? A pénzügyi hasznon és a telepített háttérhatalmi vérrokonságon kívül semmi! Soha nem volt szoros együttműködés közöttük. Népeiket nem kötötte össze sem mély kulturális kapcsolat, sem érdekközösség, politikai együttműködés sem létezett.

Az önsorsrontó katonai segítségnyújtás ellenére ma sincs ilyen. Az ukrán népet eszközként használják, kivéreztetik, kizsákmányolják. A nyakára ültetett nemzetidegen klikkel, az ukrán természeti kincsek megszerzésére, a lakosság kizsákmányolására és Oroszország helyzetének rosszabbítására törekednek. A külföldi orosz vagyon befagyasztása és ellopása a nem-ukrán ukrajnai kormány javára túllép minden határon, tudatosan megsért alapvető nemzetközi jogi normákat. Erkölcsi szólamokba burkolják a háborús uszítást és készülődést, színlelik, hogy megtámadott országgal szolidárisak, holott ők készítették fel az Oroszország és a geopolitikai környezete elleni agresszióra, amit Oroszország feleslegesen tűrt túl soká, egészen 2022. február 22-ig. Bekerítése NATO katonai támaszpontokkal, a Keletre nyomulás egyéb formái ma is folytatódnak. Oroszország mindannyiszor figyelmeztet ismét, s a NATO-nak már tudnia kellene, hogy egyszer csak ismét vége szakad a türelmének.

E tudatosan megrendezett és kiprovokált vérontást kell a történelempolitikai valóság tényeinek felsorakoztatásával leleplezni a világ előtt, mert csak ez teremtené meg a lehetőséget a helyzet tárgyszerű értelmezéséhez. E folyamat beindult és mind erőteljesebb, a háborúpárti háttérhatalmat nemigen rendíti meg egyelőre, de a világ szemét nyitogatja, ami előbb-utóbb kedvezően kihat az erőviszonyok alakulására. A háttérhatalom szavakban a világot akarja kormányozni, valójában az emberiség feletti hatalmat megszerezni, hogy kizsigerelje, kizsákmányolja, uralma alá hajtsa.

E tébollyal szemben áll a normalitás visszaállításán dolgozó kialakuló és erősödő BRICS szövetség.

E két világméretű erő érdekalapú szembenállása az átrendeződő világban ténylegesen az orosz–ukrán, áttételesen az izraeli–arab fegyveres összecsapásban csapódik le. Oroszország közölte: a BRICS-csatlakozás egyik legfontosabb feltétele és a partnerállamok befogadásának kulcsfontosságú kritériuma a kimaradás a BRICS bármelyik résztvevője elleni illegális szankciós politikából, korlátozó intézkedésekből. A csatlakozási szándék olyan mérvű, hogy a belépés feltételeinek közös kidolgozása érdekében átmenetileg szüneteltetik a tagfelvételt.

Az általunk átélt modernkori Keletre nyomulás kezdetétől fogva a mai napig felmérhetetlen emberi és anyagi áldozatokkal járt, de senki számára nem teremtett nagyobb biztonságot ezúttal sem. Egyáltalán nem valószínűsíthető az sem, hogy távlatilag ilyesmi bekövetkezhet.

Még ha feltételezzük, hogy létrejön egy önálló ukrán állam, az sem a geopolitikai biztonságot fogja növelni. Vagy oroszpárti lesz, vagy „második Izrael”, ahogy Zelenszkij kibeszélte e tervet, de pártfogói nyilván rászóltak, helyes a terv, dolgozzon rajta, de hallgasson róla.

Ez folyik, akkor is, ha nem látjuk, a másságok és a háttérhatalmi ügynökök meg titkolják.

A Kollektív Nyugat Oroszország-ellenes koalíciót szervezett azon a június 15-i svájci „békekonferencián” is, amelyre persze nem hívták meg sem Oroszországot, sem Belaruszt. Sok ország meg nem ment el, de Magyarország külügyminiszteri szinten részt vett. A szövetségi rendszerünk által megkövetelt döntés nem a békét szolgálta, hanem Amerika és Ukrajna mellé álltunk. Az adott helyzetben azonban, amikor a sajátnak vélt szövetségi rendszerünk jelenlegi méltatlan vezetői folyamatosan és sorozatosan támadnak bennünket, nehéz, talán lehetetlen is lenne jobb megoldást kigondolnunk. Ám külügyminiszterünk által mondottak abba a helyes irányba mutattak, ami miatt ki vagyunk téve a sorozatos támadásoknak. Elismerendő, hogy ezt tette, sőt közölte azt is, a magyar kormány sajnálatosnak tartja, hogy „nem lesz jelen mindkét érintett fél”.

Politikusaink helyesen mutattak rá arra is, gyáva lépés volt, hogy az EU Bírósága csak az európai választások után hirdetett ítéletet, amiben a bizottság által javasoltnál súlyosabb, közel 80 milliárd forintnyi büntetést szabott ki Magyarországra, gyakorlatilag azért, hogy szinte egyedül védi az EU schengeni határát. Kimondtuk már nemegyszer, de mondjuk ki ismét, felmérhetetlen politikai kárt okoznak azok a politikusok és politológusok – legyenek akár bal-, akár jobboldaliak – akik a bíróság ezen eljárását, de egész sor más negatív jelenséget „bolsi”, „komcsi”, sőt akad olyan is, akik „szovjet” módszernek minősítették. Rá kellene már jönni, hogy e minősítések jelenleg senkire nem illenek.

Évtizedek óta a tőkés rendszer teremtette társadalompolitikai jelenségekkel van dolgunk.

Ezt kell kimondani, hogy hatékonyan tudjunk ellenük küzdeni, nem pedig idejétmúlt, félrevezető hangzatos minősítésekkel untatni egymást és a közvéleményünket. Ezek a jelzők a mai világeseményekre nézve történelmileg nem igazak, politikailag tragikusan tévesek, minek okán az ellenkező hatást érik el, hiszen ezzel akarva-akaratlanul a háttérhatalmi elkövetőket védik.

Hogyan szóljunk bele sorsunkba?

Eddig is erről esett szó országos és nemzetközi szinten, hangsúlyt fektetve a törvényszerű összefüggéseikre, de közelítsük meg köznapi szempontból is. Rendfenntartó és kormányszerveinknek a nemzeti egységet célzó társadalmi fegyelmezést nem az éhhalál elől menekülő ártatlan kéregető hajléktalanokra kell kíméletlenül korlátozni, hanem azokra, akik ezt és egyéb taszító jelenségeket okozzák, ám velük kíméletesen bánnak. Szívszorító naponta látni, amint három megtermett hivatalos közeg magaslik a fásultan üldögélő hajléktalan fölé. Kérdezgetik, figyelmeztetik, iratait ellenőrzik, eltanácsolják erről a helyről. Láthatólag nekik is kényelmetlen, pedig a hajléktalan engedelmesen válaszolgat, iratai igazolják társadalmi helyzetét. Mindkét fél megkönnyebbül, amikor elválnak. Rendfenntartó, biztonsági szerveink a randalírozó cigányokat viszont alig merik rendre inteni, a maguk módján a másságok és betolakodók is azt tesznek előttük ma fővárosunkban, de egyre inkább az országunkban is, amit akarnak. Minden fél tudja, nem ők a hibásak abban, ha kínosan kell eljárniuk egymással szemben, hanem a végrehajtó maffia, a főpolgármester, meg azok a rendfenntartó és kormányszervek, amelyek folyamatosan felelősek e nyomasztó jelenségekért, s azért is, hogy e képhez társuló másik fenyegető jelenséget, a szembetűnő, gyorsuló és egyre tűrhetetlenebb, de tagadott népességcserét elősegítik.

Meglepőnek tűnhet, de mindkét folyamattal összefügghet az építőipar dübörgése. Sokemeletes irodaházak és lakóházak tömege áll üresen. Kiknek szánják őket? Csak azt látjuk, hogy kiknek nem. A nyelvtanilag és logikailag egyaránt helytelen jelszavuk szerint nem akarunk „bevándorló ország lenni”. Nyelvész legyen a talpán, aki értelmet tud belemagyarázni a „bevándorló ország” kifejezéstelenségbe. A szaporodó hivatalnokok, de még a képviselők közül sem veszi észre évek óta senki, vagy nem meri szóvá tenni, hogy az országok nem lehetnek sem bevándorlók, sem kivándorlók. Sem azt kimondani nyíltan, hogy nem akarunk a bevándorlók országa lenni. Mindössze egy „k” és egy „a” betűvel több, de politikailag, nyelvtanilag helyes, mindenki számára érthető és örömmel teljesítendő irányelvvé válna. Nem csoda, hogy egyesek és az általuk így, vagy úgy védelmezett másságok is tartanak tőle és ködösítenek efféle tudálékos félrevezető közhellyel. Ami még visszautasítandóbb, annak ismeretében teszik, hogy már éppen azzá tették fővárosunkat, s teszik országunkat is, amit állítólag nem akarnak: bevándorlók, betolakodók országává! Azt a hazafi sem érti, hogy szerintük pontosan mik is nem akarunk mi lenni, de látja, hogy már a bevándorlók országa vagyunk. Azt is tudja, hogy ebből neki parancsolóan olyan következtetéseket kell levonnia, amelyek nem kedvezőek a választottaknak. Társadalmi ellenőrzés alá kell vonni azokat a szerveket, amelyek a fővárosunkban óriási mennyiségű üres iroda-és lakóépületeket tartanak fent és építtetnek továbbiakat. Kiknek? Kiket várnak oda?

Saját sorsunkba beleszólva, jogunk és kötelességünk feltenni e kérdést és választ követelni. Távlatilag ugyanis ez sokkal súlyosabb nemzeti probléma előjele lehet, mint első megfogalmazásban látszik. Még a hivatalos adatok szerint is rohamosan növekszik a nemzetidegenek száma, szerveződik intézményes háttérhatalmuk, s eközben évente kisebb városnyi magyar hagyja el az országot, a születések száma pedig csökkenésnek indult. Legyünk éberebbek, mert egyszer csak jogilag és számbelileg is a kisebbség helyzetébe kerülünk a saját hazánkban. Választók és választottak közös mulasztása, hogy e jelenséget felületesen kezeltük, s inkább pozitív megközelítést erőltettünk. Nem számoltunk a háttérhatalom által eluralt másik felek szándékaival. Most ébredezünk, amikor nemzetide-genek már helyzetbe kerültek, arcunkba vágták, hogy másféle ám a szándékuk! Mégsem vált eléggé tudatossá, hogy e vészes folyamat ellen már nem hazafias szólamokkal, hanem államférfiúi tettekkel kell szembeszállni. Ahogy a nyugat-európai országok nem tudnak mit kezdeni a muszlim betolakodókkal, úgy mi is azon vehetjük észre magunkat, hogy alulmaradunk kínai, zsidó, német, holland, fülöp-szigeteki, sem más betolakodókkal, akiknek a sajátjainknak tartott felelőtlen felelőseink egyengetik az útját. Ellenezzük kínai, vagy izraeli rendőrök betelepítésének tébolyult ötletét is. Nem is beszélve a mostanában már az első helyért vetekedő ukránokról. Parancsoló erre odafigyelni, mert alapvető világpolitikai kérdések társulnak hozzá, mint a következők.

(innen folytatjuk)

Kapcsolódó cikkeink: