okt. 11.

Sütő Gábor: Tudatunk védelme (16) MÉG EGYSZER A TÉVES MINŐSÍTÉSEK, A KOMMUNISTÁZÁS CSAPDÁIRÓL (2/6)

A szerző közíró, nyugalmazott nagykövet

A woke maga a kommunizmus?

A jelen írás arra szolgál, hogy az esetleg magukra ismerő „tettesek”, vagy a felelős, de tétlen illetékesek figyelmét felhívjuk a sokasodó megtévesztő következményekkel járó melléfogásokra, de főleg arra a kényelmetlen körülményre, hogy a pallérozott szabályozásuk az ő kezükben van, azaz nem egyedül csak a háttérhatalom lapul meg mögöttük.

Ám a szemünk előtt az ennél sürgetőbb érv is. Számos országban és nemzetközi szinten a jobboldal, helyesen, keményebb harcot hirdetett és fontos akciókat szervez a háttérhatalom évtizedek óta folyó sikeres ideológiai-politikai téveszméi erőszakkal párosított terjesztése ellen. Ennek valóban legfőbb ideje. Nemzeti fórumaira és a nemzetközi szervezeteként létrehozott Konzervatív Politikai Akció Konferenciára (CPAC) hárul e történelmi feladat. Jelentős jobboldali, vagy annak tartott politikai szervezeteket és tekintélyes személyiségeket tömörít, komoly irányelveket és célokat fogalmaz meg. Ámde ezek megvalósításához sem a múlt jelszavaival, példáival, történetével (és csak ezekkel) kellene hozzálátni, hanem a jelen fejleményeit kell tanulmányozni és minősíteni a jelen fogalmaival, ha kell, újakkal, nem pedig a múlthoz hasonlítgatni. A CPAC konzervatív mozgalom is tévútra vetődhet, ha elköveti ezt a hibát, márpedig találkozunk erre utaló ennek jelekkel.

Például, ha a jelen eseményeitől elvonatkoztatva követel békét, azzal törli a múltat, ahelyett, hogy összekötné a jelennel.

Nevezetesen a háborús helyzetre vonatkozó értékeléseit orosz-ukrán konfliktusra korlátozza, nem keresi az okokat, előzményeket, nem nyomozza a bűnösöket, s még kevésbé tárja mindezt a világ elé. Pedig ha el akarja érni a meghirdetett céljait, kötelező ezt tennie.

A történelmi folyamatot útjára indított CPAC mozgalomnak Oroszországban, s az alakuló emberbaráti világhatalmi szövetségben, a BRICS-ben szövetségest kell látnia. Ám, ahogy utaltunk rá, egyelőre hiányzik a történelempolitikailag helyesen megfogalmazott válasza a leglényegesebb kérdésekre, s enélkül azokkal sem lesz egyszerű szövetkezni. Indításakor, majd a CPAC 2023 május magyarországi konferenciáján hallhattuk, „Oroszország agresszor és súlyosan megsértette a nemzetközi jogot, ezért ki kell állni Ukrajna területi integritása mellett.” Továbbá, hogy „a migráció, a gender, a woke ugyanannak a radikális baloldali vírusnak a variánsai, melyek globálisan terjednek, és ez ellen nemzetközi szinten is koordinált ’politikai járványügyi’ védekezésre van szükség.”

A felszólalók számtalanszor ismételték e téveszméket, amelyeket éppen az a globális háttérhatalom és médiája terjeszt, s amelyek ellen állítólag ideológiai-politikai harcot akarnak vívni.

Kissé ritkábban, de azóta is ismétlik. Politikai melléfogás, hiszen éppen azt kellene látni és megfogalmazni, hogy

az említett negatív jelenségek, ideológiai, politikai beállításukkal együtt, nem valamiféle baloldali vírus változatai, hanem a globális tőkés rendszer, s azon belül is a háttérhatalmának elfajzott, kiprovokált termékei, s mint ilyenekkel éppen velük kellene szembeszállniuk.

Ma már szerencsére, nem utolsó sorban a magyar békemissziónak köszönhetően, ez tisztázódóban van a világban. Néhány bátortalan jele nálunk is elő-előfordul, mint annak a ténynek az említése, hogy az agressziót nem Oroszország, hanem Ukrajna gyarmatosításával és uszításával a Kollektív Nyugat követte el Oroszország ellen. Ha a CPAC-al együtt az ilyen horderejű kérdések okszerű elemzését nem végezzük el történelempolitikai szigorral, és nem tartunk ki mellette, hamis úton haladunk.

Nemrég mégis azt olvashattuk, hogy a beindított ideológiai-politikai harcban fontos szerepet játszó CPAC szervezetünk magasabb szintre emeli e harcot, amit csak helyeselni tudunk.

Megrökönyödéssel hallottuk viszont, amint egyik illetékese „az elvtársak” eluralkodó eltörléskultúráját bírálva, kifejti, hogy „A woke maga a kommunizmus, csak újrahasznosított formában”, pusztán alkalmazkodik a korszellemhez. Bizonyításául Rákosira, Leninre, Kun Bélára hivatkozik, nehogy véletlenül az ellenünk ezúttal is globálisan hadakozó utódjaikra gondoljunk.

Sajnos, van más példa is. A Totalitárius diktatúrák áldozatainak augusztus 23-i európai emléknapján, a Terror Háza Múzeumban rendezett konferencián, a sajtóhírek szerint az ugyancsak helyes meglátások mellett bőven találkozhattunk hasonlóan hibás megközelítésekkel. Hozzájárulhat ezekhez az ugyancsak szerencsétlen EU-döntés, hogy a fasizmust és a kommunizmust a közös emléknappal egy platformra helyezi, holott politikailag, ideológiailag, történelmileg elkülönülnek, akkor is, ha a módszereikben akad közös. A mindenben kommunista veszélyt kereső felszólalók közül politikus és történész is állított vitatandókat. Íme néhány: „a nácik és a kommunisták közötti ideológiai különbségek látszólagosak”; az Antifa-tag külföldi terroristák által tavaly februárban Budapesten elkövetett „szélsőbaloldali” embervadászatát bizonyítja, „a kommunizmus veszélye ma is fenyeget”; „a kommunizmus miatt hidegháború zajlott 40 évig”, avagy a Molotov-Ribbentrop megnemtámadási paktum helyett „Hitler és Sztálin … paktuma indította be a második világháborút”. Veszélyes olyasmit érzékeltetni, hogy senki más nem bűnös. Sorolhatnánk még efféle bosszantó pontatlanságokat, a múlt törlését és egyebeket, amelyekben szintén a történelmietlen hasonlítások, az egyszavas utalások uralkodnak, nem az alkotó időszerű elemzés. Magukért beszélnek, akárcsak ahogy az idézettek tették ezen a konferencián, de ez rossz hozzáállás.

Az állítólagos kommunista veszély kapcsán szörnyülködtek azon is, hogy az EU alapjogi ügynöksége szerint az antiszemita incidensek száma 400 százalékkal emelkedett az EU-ban, s ennek oka, hogy „a kontinens immunrendszere meggyengült”. Ez utóbbi félmondat igaz, de az igazságnak csak a részét képezi.

A Világgazdasági Fórum (WEF) által kiképzett olyan „fiatal globális vezetők” (Yung Global Liders), árulók nemzetellenes tevékenysége miatt gyengült meg, mint Merkel, Leyen, Macron, Scholz és mások.

Fontos, ha nem a legfontosabb körülmény, hogy

ez az antiszemitizmus okszerűen erősödött fel, s nem korlátozódik Európára, hanem világméretű. Izrael és diaszpórái, s a zsidó lobbyk történelmileg folyamatos rasszista terjeszkedő politikájának következménye,

amely nem törődik más népek jogaival, nem ismeri el még a fajtárs palesztin nép létezési jogát sem, több mint félévszázada cionista ideológiai-politikai megfontolása alapján folyamatosan irtja őket és más szomszédjait. Tagadhatatlanul és következetességgel jelenleg is, a világ szeme előtt! Elsősorban a „fiatal globális vezetők”, de a világ számos más vezető politikusa is elnézi, sőt támogatja a népirtást. Akinek mégis akadnak néha kételyei, mint Guterres ENSZ-főtitkárnak, azt pökhendi módon kitiltják Izraelből. E körülmények sem kerültek említésre az emléknapon! Ilyen fontos kérdésben nem kellene félrevezetni egyik felet sem, de különösen nem a közvéleményt! Nemzetközi szervezetek is sorozatban és folyamatosan is tiltakoznak a palesztin emberirtás, a palesztin lakosság embertelen kitelepítése, át- és visszatelepítése ellen a változó zsidó érdekek szerint.

És amerikai részről meg-megismétlik, hogy az USA kész megvédeni Izraelt bármilyen áron. Tehát téves az a hozzáállás, hogy az antiszemitizmus mindennek következménye, nem pedig előidézője!

Az ENSZ Közgyűlése is határozatban mondta ki májusban, hogy a palesztinok teljes jogú tagságra jogosultak. A szavazáson 143-an szavaztak igennel, s mindössze 9-en nemmel, köztük Izrael szoros szövetségesei, az Egyesült Államok és szégyenszemre Magyarország. Miközben helyesen, nemzetközi nyomás alatt és ellenére is kitartunk mellette, hogy Oroszországgal, Kínával, más országokkal tisztességes kapcsolatokat tartunk fenn, elkövetünk ilyen történelmi vétséget. A hozzáállással itt is baj van.

Az októberben Budapesten tartott II. Nemzetközi Izrael Párti Csúcson, az alighogy hivatalba lépett EU-miniszterünk is azt emelte ki, még a magyar uniós elnökségnek is egyik prioritása, hogy mindent megtegyenek a zsidó élet előmozdítására Európában és mindenhol.

Kifejtette, hogy szerinte: Izrael Magyarország stratégiai partnere, ez a partnerség pedig kölcsönös tiszteleten, mély történelmi, kulturális és emberi kapcsolatokon, egyre szélesedő gazdasági együttműködésen, közös értékeken és kölcsönös érdekeken alapul.

Ebből semmi sem igaz.

Legfeljebb az a megalázó tény, hogy a magas pozícióba kerülő magyaroknak a nyilvánosság előtt, lehetőleg minél előbb le kell tenniük ilyenféle Izrael iránti hűségesküt. Emlékezzünk a legutóbbi köztársasági elnökeink kezdeti megnyilvánulásaira. Szánalmas és baljós jelenség. Bár a köznyelv vaskosabb kifejezést használ erre, amit a tv-ben kisípolnak. A jelenlévő izraeli miniszter, Netanjahu miniszterelnök nevében köszönetet is mondott Magyarországnak a folyamatos és feltétel nélküli támogatásért, megköszönte a magyar kormánynak, hogy megtiltja a Hamászt támogató tüntetéseket.

A helyes és sikeres külpolitikánk említett izraeli és ukrajnai kibicsaklásának okairól nemcsak nincs tájékoztatás, hanem kényszerítően helyesnek akarják elfogadtatni. Lehetnek világpolitikai, hazai, személyi, vagy más okai.

Amíg nem ismerjük az elfogadható okát – ha van ilyen –, a hazafiak fenntartásai nem szűnnek meg, sőt erősödni fognak.

És ez így van rendjén. Ez olyan horderejű kérdéskör, hogy külön tárgyalást igényel, de az idegenszerű hozzáállások közül nem hagyható ki.

Bőven van még min bosszankodni, s egyre kényszerűbben. Elég belehallgatni, beleolvasni akár a jobboldali, vagy annak tartott fórumokba is, és hasonló „mélyenszántó” minősítgetésekkel, érvelésekkel találkozunk. Nemcsak azért kell ezt egyszer s mindenkorra abbahagyni, mert a hazafiak unják, s mert

ez veszélyes gyúanyag, hanem mert nem felel meg a kor társadalompolitikai követelményeinek, s emiatt a CPAC meghirdetett helyes céljainak sem.

A fentiekben körvonalazott képtelenség elharapódzott sajátos és sajnálatos formája az értelmes érvek helyett durva, becsmérlő szavak kifejezetten sértő szándékú használatának divatba jötte, amire a tv-ben sípolással még külön is felhívják a figyelmet. „Kretén, rohadék, állat, „antiszemita”, „bolsi”, őskomcsi”, stb. Ám ősszabadkőművest, őscionistát, vagy nekik behódolókat senki sem említ, pedig a pénzügyi, fősodorbeli magas pozíciók tájékán kellene nyitott szemmel nézelődni. Tartalmilag az efféle hozzáállás is azt jelenti, hogy az érintettek és illetékesek nem méltóztatnak fáradozni, nem akarják nevén nevezni, hogy mi/ki az, amiről/akiről beszélnek. Ez nem segít a nézőknek/hallgatóknak az eligazodásban, sőt e szavak el is vonják a figyelmüket az általában fontos mondanivalóikról, s ugyanolyan bizonytalanság marad bennünk, mint előtte volt. Lehet, magukban a szitkozódókban is. Elszórtan sikert arathatnak („Jól megmondta nekik!”), de

ha az ostobaság netán sikert is arat, attól még ostobaság.

A bírált gyakorlatot alkalmazók elspórolják a társadalmi jelenségek, fejlemények, szereplők időszerű, szükségszerű tárgyilagos elemezésének, megnevezésének és minősítésének tényleg nem könnyű feladatait. A néven nevezések ugyanis, főleg ha újak, vitathatóak lehetnek, ellenvéleményt, ellenállást válthatnak ki, de az igazság vitákban születik. Sőt az óvatlanul trónra emelt téveszmék, amire az antiszemitizmus elleni zéró tolerancia törvényesítésében van sokszor fenyegetően idézett példánk nekünk is, nemzetellenes intézkedéssé minősülhetnek. A kommunistákra meg könnyű ráfogni, hogy azok, hiszen akik annak idején annak állították be magukat, jórészt nem is voltak azok, átmentették magukat, de ma sem azok, sem ők, sem az utódaik. Ugyanúgy a szabadkőművesek, vagy másféle összeesküvők, ugyanahhoz a társadalomellenes rejtett bűnszövetkezethez tartoznak, mint annak idején.

A kommunistákra hivatkozás tehát ingyenes reklám az álbaloldaliak számára, s nem is ismert olyan eset, hogy tiltakoztak volna ellene. Akik meg kommunisták voltak és megtartották a hitüket, a történtekből tanulva, kisebbségben, elnyomatásban, de komoly, nagyon is figyelemre méltó társadalompolitikai elemzéseket végeznek a Munkáspártban,

nevén nevezik a dolgokat, nem félnek minősíteni, ezért e tekintetben tanulni lehetne tőlük, ha az érintetteknek lenne merszünk szembeszállni a saját begyepesedett érvelésükkel.

Összegezve,

az új igazságok értelmezésére nincs kártékonyabb, mint az egykor volt vélt vagy hiteles igazságok gépies ismételgetése.

A mai kommunistázás tehát, akárkikre is vonatkoztatják, történelmietlen, szellemi zsákutca. Mindent egybevetve, ma sem a kommunizmus a probléma, hanem a jelenlegi valós problémákhoz való hozzáállás. Sokan érzékelik e problémakör időszerűségét, kísérleteznek megoldásokkal. Érdemes visszaemlékeznünk a sikeresebbekre.

következik:

Unortodox, illiberális, semleges