okt. 12.

Sütő Gábor: Tudatunk védelme (16) MÉG EGYSZER A TÉVES MINŐSÍTÉSEK, A KOMMUNISTÁZÁS CSAPDÁIRÓL (3/6)

A szerző közíró, nyugalmazott nagykövet

Unortodox, illiberális, semleges

Mindig akadnak szellemileg bátrak, alkotók, akik kapukat nyitogatnak az emberiség előtt. A közelmúltban is szemtanúi voltunk, hogy akadtak, akik egymással összhangban álló szavakban és tettekben megpróbáltak kitörni a hivatalosnak kikiáltott, kényszerítően elfogadtatott keretekből. Tudtak unortodoxok és illiberálisok vagy akár semlegesek lenni a nemzetközi gazdasági kapcsolatokban. A semleges kifejezés sorsa most dől el, mivel igényelt némi tartalmi magyarázatot. Megnevezett tartalmi elemei, céljai helyesek, tulajdonképpen minden állam ezekre törekszik. Azaz tartalmilag nem is annyira új gazdaságpolitikáról van szó, mint új hozzáállásról olyan témakörhöz, amelyben az EU nemcsak megbukott, hanem a haladás akadályává vált.

Kezdeményezésünk nem jelent diszkriminálást, sem lemondást bármely kölcsönösen előnyös kapcsolatról. A választóvonal értelemszerűen a hátrányosság. A fanyalgók mutassanak példát rá, hogy mások kertelés nélkül megfogalmazzák irányelvüket, ami szinte el sem tér az általánosságban hangoztatottaktól. Az előfordulhat, hogy a semlegesnél akadhat a tartalmat jobban összefoglaló kifejezés. De viszonyuljunk jóhiszeműen a kezdeményezéshez, mert az a lényege, hogy az EU kóros háborúspárti szankciós politikájával szembenállók részére utat mutat az ésszerűség felé. Szembeszáll az EU háborús pszichózisából eredő gazdasági hidegháborús választási kényszerrel, miszerint megfontolás nélkül csak a halódó nyugati gazdasági együttműködésre kellene támaszkodnunk, lemondva a szárnyaló keletiről.

A kezdeményezés nagyon is időszerű és helyénvaló. Akkor is, ha a teljes semlegesség a gyakorlatban megvalósíthatatlan. Ugyanis nem lehet elvonatkoztatni a változó politikai, ideológiai, erkölcsi körülményektől. Számunkra például egyáltalán nem semleges, hogy Olaszországról, vagy Brazíliáról van-e szó, avagy a minket ellenségként kezelő Ukrajnáról, illetve a létrehozása óta tömeggyilkos, népirtó, rasszista Izraelről.

Velük szemben nem lehetünk semlegesek, mégis a semlegességet felülmúlva, sőt a kötelező kölcsönösségtől eltekintve, a pártjukon állunk, és nem is csak gazdasági vonalon.

Izrael, s a jelenlegi Ukrajna, azaz egy másik állam melletti tüntető kiállásunk még a nemzetközi fórumokon is szokatlan, a nemzeti érdekeink szempontjából pedig kifejezetten ellenjavallt. A kérdéskörnek ezen inkább már politikai vonatkozásai nem is találkoznak a hazafias érzelmeinkkel.

A nemzetközileg is elismert, sikeres békepárti, emberbaráti külpolitikánk ismeretlen okból bekövetkező huzamos kibicsaklása sajnálatos és elfogadhatatlan, hiszen feloldhatatlan ellentmondást szülve, kontrázza az egész külpolitikát.

Holott el kellene fogadni végre, hogy legalább a semlegesség bevezetése az említettekkel szemben nemcsak indokolt minden tekintetben, hanem alapvető nemzeti érdekünk, történelempolitikailag kötelező.

Ami pedig az alcím első két kifejezését illeti, nem voltak teljesen ismertetlenek, ámde új módon, s a változó körülmények számításba vételével vetették fel, és a gyakorlatban sikeresnek bizonyultak. A hazai és az európai politikai irodalomban talán éppen emiatt mindkét kifejezést hanyagolják. Pedig mind közgazdasági, mind társadalompolitikai szempontból, az előzőektől eltérő, de a jelenlegi társadalmi kereteken belül maradó új, valós tartalmi, politikai megközelítést javasoltak és sikeres lépéseket is tettek meghonosításukra. Tartalmilag és céljaikat nézve hasonneműek a gazdasági semlegességgel, feléledésük várható.

Valakiknek azonban, akik kulcspozíciókban vannak, mindezek nem tetszettek. A tekintélyuralomra törő valakik pedig napjainkban az egyre ismertebb háttérhatalmi, szabadkőműves, nemzetellenes összeesküvők. A világban, sajnos nálunk is, ők uralják a hírközlés, a tudatformálás majdnem minden eszközét, s így, vagy úgy, de elérik, hogy egyes politikusok mellett

a közismert és elfogadott politológusok, újságírók, közéleti személyiségek is inkább kommunistázzanak csak, de felejtsenek el mindent, ami unortodox, vagy illiberális. A kommunistázást biztos módszernek ítélik, mert nem tartja a közvéleményt a jelenben, hanem elvezeti a múltba, amelyben nincsenek veszélyek, még ha netán igazat is mondanak róla.

Ezeknek az erőknek az a fontos, hogy a tudatunkkal egyeduralkodóként játszhassanak a jelenben és a jövőben, amit pedig a nemzeti jobboldalnak kellene szellemileg uralniuk, ha jövőt akarnak maguknak, nemzetünknek.

Nem a globalista világrendben kell helyet követelniük önmaguknak, hanem harcolni kell ellene. Ellene, és nem a mondvacsinált „kommunisták” ellen.

Mindhárom újító szellemű kifejezés a jövő felé fordul, nem a múltra tekinget. Legfontosabb tartalmi alkotóeleme a nemzeti jellegű megközelítés az EU elidegenedett parancsuralmi, kártékony, sőt büntető eljárásaival szemben. Feltehetőleg ezért vannak visszaszorulóban, de reméljük, nem letűnőben, mert növekvő szükség van a fejlemények nevükön nevezésére. Az EU kapcsán elkerülhetetlen rámutatni arra a téves hazai hozzáállásra is, hogy nem szűnünk meg vádolni a felgyülemlő és súlyosbodó európai uniós problémákkal az ezekhez vajmi kevés közzel rendelkező belga fővárost, Brüsszelt. Semmi értelme annak, hogy kerüljük az EU megnevezését. Az ellenünk indított kötelezettségszegési eljárásokat „az uniós jog megsértése miatt”, vagy a szuverenitásvédelmi törvényünk kapcsán nem Brüsszel, hanem az Európai Bizottság indította. Mégis a nemzeti konzultáció valós hibákat felrovó tizenegy kérdésének mindegyike Brüsszelt hibáztatta, az igazi bűnös, az EU említésre sem került. Nem vagyunk naivak, tudjuk, hogy az irodalomban elfogadott a szimbolizmus, de súlyos politikai kérdésekben félrevezető, hiszen közvetve az uniós maffia védelme, ezért téves hozzáállás, kerülendő. Hiszen elfoglalni sem Brüsszelt akarjuk, hanem az EU-t.

Egyetértő okfejtéssel méltathatjuk, hogy a külpolitikában a keleti nyitással bevezettük a blokkosodással szembeni elvi-gyakorlati tartózkodásunkat, szembeszálltunk a szankciózási politika önmagunknak káros gyakorlatával is. Megalapozottan hivatkozhatunk a világ figyelmét felkeltő békemissziónkra, valamint a most meghirdetett, de a gyakorlatban már régebben folyó gazdasági semlegességre is.