Sütő Gábor: Tudatunk védelme (16) MÉG EGYSZER A TÉVES MINŐSÍTÉSEK, A KOMMUNISTÁZÁS CSAPDÁIRÓL (6/6)

A szerző közíró, nyugalmazott nagykövet

Hozzáállás a saját sorsunkhoz

Mivel a globális hazugságáradatnak kitett köztudatunk állapota a fenyegető pillanatokban a jövőnket döntheti el, a legfontosabb levonandó következtetés és egyben irányelv a létrehozható legszélesebb, összehangolt tudatos össztársadalmi hozzáállás kialakítása szavaink és tetteink egysége céljával. Köztudatunk csak akkor lesz igazán közös, azaz hatékony, ha együttműködően biztosítjuk mindenkori állapotának helyes fejlődési irányát, a tudatos közös szembeszállást az ömlesztett háttérhatalmi félretájékoztatással és butítással.

Ez ma olyan mérvű, hogy a szembenállást a kormánytól kezdve, a pártokon és szervezeteken keresztül az állampolgárokig mindenkinek napi közéleti és társadalompolitikai teendőjének, politikai iránytűnek kell tekintenie a saját környezetében. A globalizáció korában kitettebbek lettünk a barátságtalan, megtévesztő és ellenséges hatásoknak.

A szocializmus tudatosan óvta magát ezek begyűrűzésétől, azaz védettebbek voltunk, mint ma. A jelenlegi szövetségi rendszerünk önmagát sem védi, nekünk sem biztosít védernyőt, ellenkezőleg úttörő szerepet játszik e törekvések begyűrűztetésében, sőt igyekszik túlteljesíteni. 

Paradox helyzet állt elő: mind a világpolitika, mind a szövetségi rendszer részről több és fenyegetőbb veszélynek vagyunk kitéve, mint a szocializmusban voltunk. Ma védtelenebbek vagyunk, ezért fontosabb az összehangolt társadalmi hozzáállás kialakítása közös sorsunkra vonatkozóan.      

A helyzet megköveteli a kormányszervektől a társadalmi tudat valós, tárgyszerű naprakészen tartását a napi politikában, különben döntő pillanatokban és kérdésekben esetleg a társadalom nagy, vagy akár nagyobb része nem lesz képes a helyzet magaslatán állni. Ezért, az eddigi eljárásmódokat javítva,

folyamatosan és tárgyszerűen kell tájékoztatni a társadalmat az időszerű fejleményekről, s az általuk valamennyiünkkel szemben támasztott követelményekről.

Akkor is, ha ezt a szövetségi rendszerünk nemcsak nem nézi jó szemmel, hanem jogellenesen büntet is bennünket. A háttérhatalom világot behálózó hazugsággyára, ha nem uralkodik is kizárólagosan, aktívan és akadálytalanul ténykedik. Nálunk is, s nem tudunk vele eredményesebben szembeszállni, ha a tudatért folyó döntő harcban nem igazodunk el, vagy történelmietlen módosításokra törekszünk múltunk, jelenünk kérdéseiben.

A háttérhatalmi hazugsággyár befolyásolásának megtörése nem lehetetlen feladat. Bizonyítja, hogy az „orosz-ukrán háborúnak” beállított, világpolitikai jelentőségű kérdésnek minősíthető problémakörben sikerült megtörnünk a bebeszélését, a narratívát. Tartsunk is ki magunk, ellenfeleink, hazai és nemzetközi helyzet történelempolitikai minősítése mellett.

A várt nagystratégia remélhetőleg eligazít bennünket mindezekben a kérdésekben is.

Nagy szükség van rá. Elképesztő mennyiségű szakmai egyesület, politológiai program, irányító szervezet osztja meg a szellemi-társadalmi életünket, emészti fel pénzeszközeinket, nem is beszélve a kormányellenes NGO-król. Csak közvélemény-kutató intézményből a szükségesnek a többszöröse buzgólkodik, száz fölé nőtt az alighogy létrehozott Szuverenitásvédelmi Hivatal személyi állománya. Ámde a kommunizmushoz hasonlítgatásukkal, tudálékos fejtegetéseikkel nem lehet megfutamodni a háttérhatalom, a szövetségi rendszerek eluralkodott negatív jelenségeinek égetően szükséges tárgyszerű és időszerű minősítése elől. Ehelyett mégis értelmetlenségekre, természetellenes jelenségekre, káoszt előidéző fejleményekre irányítják a figyelmünket, hogy a valóságról való gondolkodást ellehetetlenítsék. (Példa rá: a mobiltelefonok tanórák alatti használatának világszerte terjedő logikus tiltását nálunk az ellenzéknek a közvélemény elbizonytalanításával sikerült kormányellenes tüntetésekké változtatni.) A kifejezetten nemzetellenes, vagy kártékony tevékenységet folytató, s állami pénzforrásból, vagy külföldi pénzelésből éldegélő pártokból és szervezetekből is sokkal több van, mint amennyit egy jogállam, az alkotmányos jogok és kötelességek eltűrhetnek.

Vitathatják, hogy e kategóriába tartozik-e, de tudatában kell lennünk, hogy egy-két eseménytől eltekintve,

az egyre inkább előtérbe kerülő egyházak, főleg a magukat egyháznak tartó talányos szervezetek elvárják és meg is kapják a kormányzati támogatást, miközben szinte egyikőjük sem tesz a vallásos keretekben is lehetséges, politikailag értékelhető lépéseket az országunk, kormányunk ellen folyó belső külső támadásokkal szemben.

Akad olyan, amelyik folyamatosan érdemtelen, a magyarságot botrányosan háttérbe szorító, vérlázító széleskörű előnyöket kap, még kérés nélkül is. Nos, ez utóbbi olyannyira feltűnő, hogy hivatalos támogatása nem átlépi, hanem messze meghaladja egy bizonyos izmus határát. Az árvízi védekezők között nem vitézkedtek a mindinkább előtérbe kerülő egyházak, mint a Mazsihisz, de még a rendkívüli előnyökkel teletömött EMIH, vagy a tőlük messze nem idegen NGO-k, MCF Roma Összefogás, vagy a CIKÖSZ tagjai sem.

Távol áll tőlünk, magyar hazafiaktól, a vallásellenesség, sőt elismerjük, hogy a kereszténység adhat erkölcsi tartást az embereknek, ami áttételesen a politikában is kedvezően éreztetheti hatását, de az említett hozzáállás több mint megkérdőjelezhető. A kereszt ellen a hazafiaknak semmi kifogásuk. A történelmi hűség feledését, a múltnak, akár a Szabadságszobor vagy más formában megjelenő, de a mai napi politikai értékek szerinti módosítását, vagy törlését azonban ellenzik. Nem kifogásolható, ha valakiknek nem tetszik, hogy a Szovjetunió szabadította fel hazánkat a fasiszta megszállás alól. De ez akkor is megtörtént és úgy történt, ahogy, ám valakiknek – akár megélték személyesen, akár nem – nem tetszik, vagy éppenséggel üti a jelenlegi aktuálpolitikai érdekek valamelyikét. 

Nekünk a saját hazánkban kölcsönösen különösen vigyáznunk kell rá, hogy vallási téren a kereszt uralkodó maradjon. Ámde sem a kereszt, s főleg a szégyentelenül és erőszakosan tolakodó idegen vallási jelképek ne takarjanak el semmit előlünk, ne másítsák meg, s ne írják felül a múltat, mivel mindez kölcsönösen káros.

Ne feledkezzünk el a legelterjedtebb, makacsul fenntartott példáról a rossz hozzáállásra a történtekhez. Túl sűrűn találkozunk „a kommunisták tönkretették Magyarországot” állítással. Évtizedek óta halljuk, de a tényekkel itt is spórolnak. Az efféle személytelen kijelentés nem követel valami nagy bátorságot, és ilyen fogalmazásban nem is igaz. Annak lenne értelme, ha megneveznék Kun Bélát, Szamuely Tibort, Jászi Oszkárt, Rákosi Mátyást, Gerő Ernőt, Péter Gábort, Aczél Györgyöt, Fekete Jánost, s a rendszerváltást titokban előkészítő és végrehajtó szabadkőműves nem névtelen, de bújtatott szabadkőműveseket, cionistákat és másokat. Nem is véletlen, hogy van rá nemcsak igény, hanem törekvés is. De ez a „tönkretették Magyarországot” kommunistázás értelmetlen, mert éppen az említettek és vak követőik magyarellenes erőfeszítései ellenére is, a magyar munkások, parasztok, értelmiségiek építették az országot,

a magyar iparnak és mezőgazdaságnak nagyobb volt a hazai és a nemzetközi súlya és szerepe, mint jelenleg.

Hol van ma legalább megközelítő, ha nem is azonos szintű teljesítmény, mint a privatizált és leépített Ganz-Mávagé, Magyar Hajó- és Darugyáré, Ikarusé, Medicoré, és más, mostanában egyoldalúan bírálgatott impexeké volt? Mezőgazdaságunk, élelmiszer-iparunk a szocializmusban élte a fénykorát, de hol vannak ma a hírneves termékei? Mindezt a rendszerváltás, a privatizáció, a vadkapitalizmus, azaz a többszörös nemzetközi kizsákmányolásunk tette tönkre, a háttérhatalom hazai ügynökeinek és nem tudni, honnan előkerült bátortalan, vagy gátlástalan vezetők együttműködésével. A dolgok lényegét tekintve, a tudatossággal felfegyverzett hazafi nem is igen tudja eldönteni, hogy a rendszerváltás első húsz évében ki volt a legkártékonyabb miniszterelnök, Antall, Horn, vagy Gyurcsány? Mindenkinek jogában áll e kérdésekről beszélni, de nem másképpen hozzáállni, mint ahogy történt.

A múlt rendszer hirdette, hogy szocializmusban élünk, dicsekedett is vele. A kapitalizmus nem nevezi meg önmagát, nem mondja ki, milyen társadalmi rendszer, mi a célja. Mintha nem lenne mivel dicsekednie. Viszont megállás nélkül, csakis negatívumokat hallunk a múlt rendszerről. A negatívumok bizonyos fokig igazak ugyan, de önmagunk hamisítjuk meg a saját történelmünket, ha az eredményekről, amiből a máig megnevezetlen háttérhatalmi rendszerváltó, nemzetidegen elit tovább gazdagodott, hallgatunk. Ne tagadjuk le a történelmünket! A hamisítatlan múlt lehet hasonlítási alap, mérce, de a hamisított csak félrevezetés.

Tagadhatatlan, hogy alapvetően ma is, a társadalmi és a szövetségi rendszer korlátai között, viszonylag jobb úton haladunk, mint számos más ország. Tendenciaként érvényesül azonban, hogy egyre többször halljuk, mi vagyunk a legjobbak, legelsők, leggyorsabbak, legtörvényesebbek, legszuverénebbek, stb. Azt a benyomást keltheti, hogy minél inkább támad bennünket a saját szövetségi rendszerünk, annál jobban megy nekünk. Elismerendő, akad köztük igaz állítás, de várjuk inkább meg, amíg mások veszik észre és ők mondják ki. Annál inkább, mivel más vonatkozásokban az ellenkezője látszik igaznak. A legek eléréséhez testileg-szellemileg edzett állampolgárokra van szükségünk. Ám az intézményesített magánosítás miatt, a nemegyszer téves irányába terelt oktatásra és egészségügyre fordított GDP-arány, személyi, szervezeti és más feltételek szempontjából még messze vagyunk a legelsőktől, miközben sajátos, vagy nemzetidegen célokat szolgáló szervezetek, az idegen betolakodók mindenben bővelkednek. A tárgyszerűséghez, a szavak és a tettek egységéhez alkotó hozzáállás célravezetőbb lenne.

Választók és választottak, a tudatunk ellen a háttérhatalom által felkészülési és időelőnnyel beindított egészpályás harccal szembeni össztársadalmi ellentámadásunk feladataihoz valamennyien úgy álljunk hozzá, mint a sajátunkhoz, mivelhogy az is.

A feladatok világosak, mindenki elméjére, kezére szükségünk van, s viszonylagos lemaradásunk miatt a tétlenség, ingadozás, utasításokra várás vereséghez vezet.

Folyamatos tudatos munkával elérhető korszerű tudással, tájékozottsággal, akarattal, cselekvő hozzáállással mindenki megfogalmazhatja önmagának és környezetének a felmerülő problémák leglényegesebb összefüggéseiből adódó feladatokat, amelyek öntevékeny teljesítését a készülőben lévő kormányzati nagystratégia remélhetőleg koordinálja nemzeti érdekeink védelmével. Legyünk tudatában,

nem az előre nem látható sors a megoldandó problémánk, hanem közös hozzáállásunk a saját sorsunkhoz.

Szemünket Nyugat-Európa végzetesnek szánt sorsára vetve, parancsoló kiebrudalni, legyőzni a háttérhatalom betolakodóit, begyűrüző téveszméit, megvédeni emberi és magyar mivoltunkat.

2024-10-07

Vége

---

Kapcsolódó cikkeink:

• Sütő Gábor: Tudatunk védelme (16) MÉG EGYSZER A TÉVES MINŐSÍTÉSEK, A KOMMUNISTÁZÁS CSAPDÁIRÓL (5/6)

• Sütő Gábor: Tudatunk védelme (16) MÉG EGYSZER A TÉVES MINŐSÍTÉSEK, A KOMMUNISTÁZÁS CSAPDÁIRÓL (4/6)

• Sütő Gábor: Tudatunk védelme (16) MÉG EGYSZER A TÉVES MINŐSÍTÉSEK, A KOMMUNISTÁZÁS CSAPDÁIRÓL (3/6)

• Sütő Gábor: Tudatunk védelme (16) MÉG EGYSZER A TÉVES MINŐSÍTÉSEK, A KOMMUNISTÁZÁS CSAPDÁIRÓL (2/6)

• Sütő Gábor: Tudatunk védelme (16) MÉG EGYSZER A TÉVES MINŐSÍTÉSEK, A KOMMUNISTÁZÁS CSAPDÁIRÓL (1/6)

• Sütő Gábor: Tudatunk védelme (15) KIMOZDULÁS A TÖRTÉNELEMPOLITIKAI SZEMLÉLET IRÁNYÁBA (II.)

• Sütő Gábor: Tudatunk védelme (15) KIMOZDULÁS A TÖRTÉNELEMPOLITIKAI SZEMLÉLET IRÁNYÁBA (I.)

• Sütő Gábor: Tudatunk védelme (14) HAZAFIAK, TUDATOSABBAN SZÓLJUNK BELE SORSUNKBA! (II.)

• Sütő Gábor: Tudatunk védelme (14) HAZAFIAK, TUDATOSABBAN SZÓLJUNK BELE SORSUNKBA! (I.)

• Sütő Gábor: Tudatunk védelme (13) MIÉRT TŰNNEK EL A HATÁROK? – A JÚNIUS 9-i VÁLASZTÁSOK ELÉ (1.)

• Sütő Gábor: Tudatunk védelme (13) MIÉRT TŰNNEK EL A HATÁROK? – A JÚNIUS 9-i VÁLASZTÁSOK ELÉ (2.) Kivel legyünk határosak?

• Sütő Gábor: Tudatunk védelme (13) MIÉRT TŰNNEK EL A HATÁROK? – A JÚNIUS 9-i VÁLASZTÁSOK ELÉ (3.) NATO, EU ‒ velünk, vagy ellenünk?

• Sütő Gábor: Tudatunk védelme (13) MIÉRT TŰNNEK EL A HATÁROK? – A JÚNIUS 9-i VÁLASZTÁSOK ELÉ (4.) Már a csillagos ég sem határ