Sütő Gábor: Tudatunk védelme (18) – SZÓLJUNK BELE A TÖRTÉNELEMBE! (I.)

A szerző közíró, nyugalmazott nagykövet

Az igazat mondd, ne csak a valódit,

a fényt, amelytől világlik agyunk,

hisz egymás nélkül sötétben vagyunk.

Arról van szó, ha te szólsz, ne lohadjunk,

de mi férfiak, férfiak maradjunk

és nők a nők - szabadok, kedvesek

- s mind ember, mert az egyre kevesebb...

József Attila: Thomas Mann üdvözlése

Sorozatunk azért született és visel állandó főcímet, mert elő szeretné segíteni ráébredésünket arra, hogy tudatunk védelme a felgyorsult, szinte áttekinthetetlen nemzetközi, s a tőlünk mind függetlenebbé váló hazai események tárgyilagos értelmezése céljából a fontos személyes teendőnkből életbe vágó közéleti feladatunkká lépett elő. Gyűlnek az állítást megerősítő tapasztalatok, amelyek általánosításában a közvélemény nem szokott tévedni. A minden nemzettől elidegenedett háttérhatalom 2011. szeptember 11-i gyalázatos amerikai önprovokációja óta erősödő emberellenes propaganda és világkáosz mellett utal e feladatunkra a lemondóan odavetett szólásunk is, miszerint ma már semmi sem az, aminek látszik. Nagyobb az igazságtartalma, mint gondolnánk. A látszó és láthatatlan, de összefüggő ügyek megoldásán, hanyagolásán, vagy félreértésén, s a mindezekről kellő időben megtörténő helyes tájékozottságon az emberi társadalom fejlődésének iránya, benne egyéni sorsunk dőlhet el.

Függünk attól, jól ítéljük-e meg a világhelyzetet. Nyugaton, főleg az USA-ban és az EU-ban, két rokontábor vívja egymással kibékíthető harcát az élettérért, s a profitért. A zsákutcába jutott, háttérbe szoruló globalista, magánpénz-uralmi, emberellenes, szabadkőműves, szivárványszínű, azon belül kék-sárga párti, katonai megoldásokat előnyben részesítő háborúskodó dúsgazdag hadnép. Illetve a heveskedő, önmagukat hazafinak és konzervatívnak tartó, a mesterséges intelligenciát és a digitális életmódot istenítő, világcsendőrként a zászlajukra békét tűző, s a kék-sárgáért kevésbé, de úgyszintén vitézkedő dúsgazdagok serege, akik a fegyverekről nem lemondva, inkább a gazdasági-pénzügyi eszközöket részesítik előnyben, de ugyanolyan keményen alkalmazzák, mint a fegyvereket.

Ahogy egymással kibékíthető felekhez illik, a felsorolt jelzők voltaképpen mindkettőjükre illenek, ahogy az is, hogy soraikban döntő az önmagukat kulcspozícióba ügyeskedő felsőbbségi hamistudatú minden nemzettől elidegenedettek száma. Ők azok, akik nem akarnak lehetetlent ismerni, tőlük a fenyegetés, fegyver, agresszió nemhogy nem idegen, hanem a vérükben van.

Választási jelszavaikon túl alapvetően egyik szellemi-politikai irányzat sem azzal törődik, hogy békés együttműködés csatornáiba terelje a világot, hanem hogy eszközökben nem válogatva uralja a maga teljében, főleg még nem az ő birtokukban lévő természeti kincseit.

Nem átjárhatatlan a válaszfal közöttük, akkor sem, ha az egyikük rendszerét mélyállamnak, háttérhatalomnak nevezik, a másikét, erősen eltúlozva, patrióta nemzetállamnak.

Politikájuk tárgyaként tekintenek az emberekre, holott alanyainak kellene elfogadniuk és az ő javukra ténykedniük. Mégis hiba lenne megfeledkezni róla, hogy fontos különbségek is vannak közöttük.

Az új háttérhatalmasok javára, amennyiben osztani tudják a jövőbe mutató konzervativizmusunkat, az ő konzervativizmusuk pedig nem átmeneti visszarendeződés a hagyományos emberi értékek felé.

E felsejlő kétely abból a tényből adódik, hogy mindkét alakzat nyílt imperialista uralmi szemlélet rabja.

Velük szemben formálódik Keleten és Délen a szellemileg-politikailag messzebbre látó, a hagyományos emberi értékeket védelmező, nagyobb szociális érzékű, a digitális fejlődést az emberiség szolgálatába állító, egyenrangú kapcsolatokra és együttműködésre törekvő BRICS államcsoport.

Egyre több országot tömörítő nemzetállami, a világban a helyét követelő eszmeileg imperialistaellenes önkéntes tábor, amely nem taktikából ügyel rá, hogy ne ezt, hanem a kölcsönös előnyökön alapuló nemzetközi és kétoldalú együttműködést kezelje központi kérdésként.   

A formálódó elkerülhetetlenül közös új világrendjüket építő két tábor világpolitikai játszmáiban mi az előbbi szövetségi rendszeréhez tartozunk, de vonzódunk az utóbbi felé is. Ne is vonakodjunk különösebben. De a történelempolitikai (történetpolitikai, emlékezetpolitikai) szemlélet alkalmazásával folyamatosan időszerűsítendő tájékozottságunk harckészen tartásával

mindent meg kell tennünk tudatunk védelmében a módszereiben változó, de lényegében megmaradó háttérhatalmi szellemi-politikai terrorral szemben, a sorsunkba beleszólási jogunk erőteljesebb érvényesítéséért.

A folyamatosan időszerűsített tudatos tudat öntevékeny és társadalmi célzatú napi alkalmazása ma még ösztönös szinten mozog. A történelem azonban figyelmeztet, szokássá teendő,

sürgetően és szigorral végzendő a nemzeti emlékezet megőrzése, az áldozatok feledtetésének kivédése, a bűnözők hőssé nyilvánításának leleplezése, legyen szó bármely múltbeli, vagy jelenlegi nemzetközi, vagy nemzeti társadalmi tevékenységről.

Különben a mában sem tudunk eligazodni, nem is beszélve a holnapról. Minden személyt, eseményt szigorú tárgyilagossággal, a korabeli történelmi valóság, okviszonyok tükrében kell megismernünk és így is kezelnünk. Ha nem ez történik, a feszültségek, indulatok, hamisítások fognak továbbélni és szaporodni, ami senkinek sem kedvez. E folyamat elevenen tartása

megköveteli fő eszközének, a szólásszabadságnak a beleszólás szabadságaként is értelmezett visszahelyezését méltó helyére,

amit az elmúlt évtizedekben világszerte igyekeztek felszámolni.

A napjainkban átélt események alábbi áttekintésében megbizonyosodhatunk róla: jelenleg sem világos eléggé, hogy a feltörekvő erők egyike-másika milyen hozzáállással akarja kezelni e kérdést. Nekünk azonban, állampolgárként önállóan, helyesen és késedelem nélkül kell eligazodnunk a magyar politika számára kedvezőnek ítélhető, erőteljesen változó világpolitikai erőviszonyok, szereplők, eljárási stílusok, háttéresemények között. Azért, hogy a kormánnyal egymást tudatosan segítve, nehogy a közelmúltunkban uralkodóvá vált téveszmék helyett, amelyek egy részének sikeresen, esetenként példamutatóan ellenálltunk, most alaptalannak bizonyulható jóindulatunkból újabbaknak engedjünk teret. Félreértés elkerülése végett leszögezzük,

az emberiség szempontjából nem lehet túlértékelni annak a jelentőségét, hogy Trump rendeletei nyomán az USA-ban, s az EU kivételével a nyugati világban, megtört az értékként trónra emelt politikai korrektség, LMBTQ, erkölcsi korcsosulás, woke, Covid háttérhatalmi szellemi-politikai terrorja, amelyek emberáldozatokat is bőven követeltek, s elkövetői eddig büntetlenek maradtak.

Várja a világ, hogy ugyanezen az úton masírozó, emberhez méltatlan, az alaptalanul kivételezettek védernyőjeként bevezetett zéró tolerancia is szembefordul majd azokkal, akik mint mindig, ma is az emberellenesség és a természetellenesség önmagukat felszenteltnek tartó hívei.

Trump politikai bátorságról tett tanulságot, mikor leleplezte elődjei beavatkozásait világszerte, színes forradalmait és zöld bankóit. Még fontosabb, hogy Trump és csapata intézkedései nyomán nem múlt el, de viszonylagosan csökkent a világháborús veszély! Részint ennek hatására érzékelhetően

megindult azonban egy másik folyamat,

amely még nem kapott nevet, de az elvektől, s a nemzetközi jogtól eltekintő, kizárólag az aktuális érdekekre összpontosító, önmagát patriótának nevező, de

az előzővel rokon nagyhatalmi alku-politika. Figyelmet érdemel, mert mindkét folyamat egyazon ország egyazon hatalmi köréből, az amerikai, de nagyrészt nemzetidegen háttérhatalomból indult.

A történelem és az ember

A beindult korszakváltás látványos cáfolata Fukuyama amerikai politológus által nagy garral bejósolt „történelem végének”, amit nemrég önmaga is beismert, s elkeseredésében megdöbbentőknek minősítette a fejleményeket, különösen Trump tetteit. Bécsben jártában mi is eszébe jutottunk. Arra utalva, hogy a liberális demokráciák nem bizonyultak olyan erősnek, mint ő hitte, mikor a tételét megfogalmazta, kijelentette:

„Az a nyomasztó gondolatom támadt, hogy a történelem vége nem Dánia, hanem valami olyasmi, mint Magyarország.”

Megnyugtathatjuk, hogy ismét téved. A történelem azonban nem neheztel Fukuyamára, sem Trumpra, senkire sem. Feltartóztathatatlanul rója a maga útját, akárcsak tárgya, s egyben alanya, az emberiség. Nyugodtan szemléli, hogy a múltjának, jelenének eltörlése, hamisítása kifinomult és durva formában szüntelenül folyik. Biztos benne, ami megtörtént, azon nem lehet változtatni, a hatalmi változásokkal járó átmeneti értelmezéseitől függetlenül végérvényes.

A történelem napjainkban úgy alakult, hogy a népek az USA-ban látványosan, Európában nyögvenyelőn, de nem eredménytelenül, Oroszországban nemzeti egységben lázadva a világ igazságtalanságai ellen, s a Föld kevésbé érintettebb részeiben is a maguk módján megunták a magánpénzügyi nemzetidegen háttérhatalom garázdálkodását, a szabadkőműves összeesküvés által a politikai korrektség, a gender-őrület, az emberiség-csökkentő oltásdiktatúra uralkodóvá erőltetett téveszméit, a békeharc jelszava alatt folyó öldökléseket. E változások folyamán állt be az említett világraszóló fordulat, amikor

a letűnő úrhatnám bankárkaszti háttérhatalmasokon most vitézkedő alkusz „patrióta” háttérhatalmasok kerekednek felül. Ám egyik tábor sem tudja, nem ők hozták a változásokat, hanem e beérett mélybeli változások hozták őket.

Nem is hordoznak új társadalmi szemléletet, hanem az előző, természetesebb változatokhoz próbálnak visszatérni. A Tegyük Naggyá Ismét Amerikát jelszó is mutatja, ugyanúgy a nyugati civilizációt védelmezik, csak az idejétmúlt és sikertelen módszerek helyett más módon.

Ezért a lényeget tekintve tőlük sem várható más, mint hogy mind ők, mind a kulcspozícióba juttatott ügynökeik, ha érdekeik úgy kívánják, az átélt tegnapot, de saját ígéreteiket is akár még aznap félremagyarázzák. Megerősítve látjuk, jelenleg is ezt teszik, nem zavarja őket, hogy az emberiség szemtanú. Ha kell, erőszakkal fogadtatják el az emberi tudatot mindinkább kiiktató digitális holnapot, pedig a történelem ugyanúgy át fog lépni azon is. Nekünk viszont sorsul adatik, hogy túl kell élnünk minden fordulatot, nem léphetünk át rajtuk.

Ez a mi együtt alakítandó jelenünk, nekünk ebben nemcsak el kell eligazodnunk, hanem fel kell fegyverkeznünk rá, hogy bele tudjunk szólni.

Ahhoz, hogy helyesen ítéljünk – s ítéleteinktől egyre inkább függ a sorsunk – ismernünk kell a fordulatok valós okait és előzményeit. Értenünk kell, hogy nagyhorderejű, s ha a világbéke érdekeinek megfelelően megszilárdul, majd akár történelminek is minősíthető események zuhataga zajlik a szemünk előtt, s valami újra irányul. Érzékelnünk kell, hogy az önmagukat, akárcsak elődeik, ugyancsak globálisnak és elitnek gondoló új háttérhatalmasoknak a békéről és a háborúról, szövetségeseikről és ellenfeleikről másféle fogalmuk van, mint a letűnőben lévőknek volt. El kell ismernünk, kezdeti eljárásuk sok kérdésben és módszerben kedvezőbb az emberiség számára.

Ám az átélt rendszerváltások tapasztalataiból tudjuk, a jogos győzelmi mámort elkerülhetetlenül követő hajszás verítékes hétköznapokra térve, köztük is bőven akadnak majd gyarlók, akik megszerzett vagyonuk adta hatalmuk megtartásához arra fognak törekedni, hogy az emberek minél tájékozatlanabbak maradjanak,

fenntartás nélkül fogadják el a narratívának nevezett tájolt bebeszélést, az emberiség sorsát érintő fő problémák helyett a napi életbevágó kis létkérdéseiken tépelődjenek.

Azt is látnunk kell, hogy az emberi társadalomra ráépülő hasznos, de egyben mindent ellenőrző és eltunyító digitális kényelem mámorában sokan máris hitelt adnak a meghirdetett elbeszéléseknek, s ha kedvezőnek tűnő jelenséggel, önmagát sikeresen elfogadtató személyiséggel hozza őket össze a sors, még költőien túlstilizálva meg is toldják.

Folytatódik a történelemhamisítás, habár az üdvözlendő világméretű változások nem annyira a háttérhatalmasok előtérbeli, mondhatnánk nyugati átrendeződése, mint inkább az ellenükben kialakuló, a világot emberibben elképzelő és kezelő mélybeli, mondhatnánk keleti és déli új hatalmi pólus erőfeszítései nyomán indultak be. Lehet az egekig dicsérni az újfajta háttérhatalmi következményeket, de ezúttal is a fejleményeket kiváltó, az új szereplőket elhozó mélybeli okok és következményeik a főszereplők. Maga a történelem azon is túllép, de rögzíti, hogy az új szereplők milyen tudattal látják el e két folyamat által felgyorsított társadalmi és technikai fejlődés nyomán felmerülő kérdések tárgyilagos megítélésével, értékelésével, s a megjelenésük pillanatában a mindenkire következményekkel járó feladatokat. Megfelelnek-e a történelempolitikai hozzáállás követelményeinek. A szent célokért a felszínen és a mélyben folyó világméretű szellemi-politikai küzdelmük csak ez esetben lesz történelmi horderejű. Ma még annyi akadály tornyosul előttünk, hogy a cél teljesítése elszánt és rendíthetetlen kiállást, áldozatvállalást követel. E tény egyrészt sajnos még jellemző az immár javulóban lévő közállapotokra, másrészt alátámasztja, hogy olyan történelmi feladat áll minden ország előtt, amely közigazgatásilag főleg a kormányokra, társadalmilag főleg az értelmiségre hárul. Ám nem bízható csak rájuk, egyedül nem is képesek elvégezni, hanem

a tudatot naponta öntudatosan védelmező tömegek kellenek hozzá, akiknek a felemelése a beleszólási szintre ugyancsak a kormányok és az értelmiségek feladata lenne. Parancsoló, hogy nemzetként, állampolgárként a lehető legszélesebb társadalmi egységben harcosai legyünk az önmagunkért folyó eszmei, politikai küzdelemnek.

Nemcsak igaz és valódi, elmúlt és megélt történelmünket ne hagyjuk meghamisítani, feledésbe merülni, hanem segítő szándékkal merjünk szólni továbbra is, ha más országok, akár szomszédjaink, nem ezt teszik a sajátjukkal, vagy a miénkkel, avagy a szükséges átalakulást ellenző háttérhatalmi szervezetek valamennyiünkkel. Annak felismerésével, hogy a ma még hatalmas, az emberiség radikális csökkentését nyíltan célul tűző, folyamatosan alakváltó, globális igenelést, digitális engedelmességet igénylő követeléseikkel szembeni történelmi sikerünk beindulóban lévő kivívása elemi feladatunk, mert döbbenjünk rá, ma nincs más életbiztosításunk.

Az előző, 17. fejezetünkben körvonalaztuk: a közelmúltbeli események okainak, következményeinek sem vagyunk kellően a tudatában, mert elszigetelnek bennünket, s önmagunk sem törekszünk rá a korunk által megkövetelt mértékben. A világpolitikában körvonalazódó váltás időszerűsége miatt ezzel foglalkozó alfejezetét szó szerint megismételjük.

Ki hallott a háttérhatalom „Jövő Paktumáról”? 

Az önmagát mindenhatónak képzelő „Nagy Testvér” Nagy Újrakezdés néven egy ideje immár nyíltan hirdeti, most pedig suttyomban elfogadtatta a világgal a programját. Az általa felhúzott színfalak mögött, ellenállás nélkül, a szemünk előtt! Lássuk, hogyan.

A világot arra kényszerítette, hogy figyelmét, erőfeszítéseit az általa kiprovokált orosz-ukrán konfliktus világháborús veszéllyé válásának elkerülésére összpontosítsa, lefizetett sajtója arra buzdította, hogy Kamala Harris és Donald Trump választási párbajában drukkoljon, szörnyülködjön, hogy Izrael újabb önprovokációjával áldozatnak tünteti fel magát, hogy folytathassa a palesztin népirtást, az EU pedig a Zelenszkijjel és a „magyar kérdéssel” legyen elfoglalva. Eközben az ENSZ-ben szeptember 22-én csendben elfogadtatta a „Jövő Paktumát” („Pact for the Future”), amiről a világsajtó alig adott hírt, holott jogilag kötelezőnek beállítva, alattomos globális menetrend szerint az emberi tevékenység szinte minden területére kiterjedjen, megnyomorítva minden ország jövőjét. 

A paktumot Guterres ENSZ-főtitkár által összehívott csúcstalálkozón fogadták el. A dokumentum elfogadását kilenc hónapos tárgyalási folyamat előzte meg, s „azért vagyunk itt, hogy megmentsük a multilate-ralizmust a szakadéktól” – állította Guterres. A „globális kormányzás átalakítása érdekében” elfogadott Jövő Paktuma és mellékletei – Globális Digitális Megállapodás és Nyilatkozat a jövő generációiról – döntőnek tekintik az általuk felnagyított klímaváltozást, s leszögezik: az emberi tevékenység minden formája éghajlatváltozást okoz, ezért azokat szigorúan szabályozni kívánják, hogy elérjék a davosi Világkereskedelmi Fórumon (WEF) kidolgozott és meghirdetett céljaikat, a folyamatban lévő „2030-as menetrend” szerint. A paktum előtérbe helyezi „a fenntarthatóság” három fő pillérének, a környezet, a gazdaság és a társadalom „dimenzióit”. Említik a békét és biztonságot, leszerelést, stb., s összesen 56 átfogó intézkedést hoztak. Köztük, a globális kormányzáson túl, a fenntartható fejlődést, digitális életmódot, valamint a meghatározatlan „kedvező éghajlatváltozást.” A nagy nettó vagyonnal rendelkező egyénekre globális minimális adót vetnének ki, miközben a zöldadókkal és kényszerű energetikai, technológiai, biológiai átállással elszegényítenék az országokat. A „Tegyük jobbá a világot” jelszó alatt mindent át akarnak alakítani, hogy uralják a természetet, genetikailag javítsák fel az emberiséget, a növényeket, állatokat. Az öreg és beteg, haszontalan, vagy létbiztonságukat vesztett emberek az eutanáziával megsemmisíthetőkké válnak. Az így, valamint a háborúkkal, további gyanús oltásokkal és egyéb módszerekkel kivégzett milliárdok helyét átveszik a robotok és a mesterséges intelligencia (MI). Az emberi nemek közti biológiai különbséget eltörlik, az emberi rasszok létezését és különbözőségét tagadják. A jövő polgárainak tilos lesz minden olyan tevékenység, ami a globalisták szerint veszélyezteti az egészségüket, és CO2-t, metánt, vagy nitrogént bocsájt ki. Az „egészségterv” szerint dolgozni csak egészségesen és az új géntechnikai mRNS vakcinákkal minden ellen beoltva lesz lehetséges. Az emberi minőség megszűnik, a helyét átveszi a digitális identitás, a test és a gép fokozatos egyesítése, amihez már a vagyoni és családi helyzet helyett csak kiérdemlendő jogosultságok csatlakoznak, a megfelelés és engedelmesség, a társadalmi hasznosság mértékében. Csatlakoztatni kell minden embert, iskolát és kórházat az internethez; biztonságossá kell tenni az online teret mindenki, különösen a gyermekek számára. Lényeges körülmény, hogy mindezt az MI és a digitális állampolgárság széleskörű alkalmazásának alapján.

Ezeket az agyszüleményeket annak a téveszmének nevében akarják elfogadtatni, hogy „nem teremthetünk olyan jövőt, amely alkalmas unokáink számára, egy olyan rendszerrel, amelyet a nagyszüleink építettek”, ezért a paktum az emberi tevékenység minden területének „nagy újraindítására” kiterjed.

Ennek értelmében nyíltan szögezik le, hogy a globális cégek irányítják a kormányokat és a törvényhozást a „szebb jövő” érdekében.

Az ENSZ-csúcstalálkozóról, s a paktumról, amelyek tárgyalásával egyes kormányok és az ENSZ csaknem egy évet töltöttek el, gyakorlatilag nem volt érdemi tájékoztatás, a világsajtó hallgatott róla. Pedig Guterres ENSZ-főtitkár szerint a jövőt meghatározó csúcstalálkozó fő célja, hogy „a globalizmust visszahozzuk a küszöbről”. Fenntarthatóbbá akarják tenni a háttérhatalom nyomulását. A fejlemények megerősítik, hogy a most háttérbe szoruló háttérhatalom az ENSZ-t akarja világkormánnyá formálni, s ennek megvalósításában, azt hívén, hogy a gyámság helyett most egyenrangú szerephez juthat, az EU is fontos feladatokra vállalkozna.

Gyorsan megszületett rá egy félig-meddig válasz, pontosabban egy másfajta háttérhatalmi válasz, amely a szavakban, tettekben ellenzésnek tűnik, mégis inkább ráépülő nagyhatalmi-hazafias imperialista koncepció. Mintha mondogatnák egymásnak: Ne marakodjunk, a hatalom megtartásában egyetértünk, a többiben majd csak megalkuszunk valahogy! Felsejlik az is, hogy

a kialakítandó új világrend alatt mindkét háttérhatalmi csoport nemcsak a nagyhatalmak és általában az országok közötti viszony átszabását érti, hanem az állam és a polgárai közötti viszonyt is. Mindkettő nagy veszélyekkel jár az emberre, ma különösen az utóbbi fenyeget.

A USA „megújult” Kongresszusában február végén előterjesztették az általuk elavultnak tartott ENSZ-ből és más nemzetközi szervezetekből tervezett kilépésről szóló törvényjavaslatokat, amelyek a DEFUND-törvény néven futnak. Beleértik az ENSZ-székhely kilakoltatását New Yorkból, az ENSZ-nek és kapcsolt szervezeteinek nyújtott finanszírozás megszüntetését, megtiltják az USA részvételét az ENSZ békefenntartó műveleteiben, megszüntetik az ENSZ-szervezetek és alkalmazottak diplomáciai mentességét, stb. A WHO-ból már kiléptek.

Mindezt az új tálalásban úgy mutatják be, mint az USA nemzeti függetlenségének visszaállítása a volt mélyállami világkormányzati rendszerrel szemben, holott mindkettő globális uralomra tör, csak más módszerekkel.

Minderről szintén nem hallottunk attól a magyarországi intézménytől, amit „médiának" neveznek.

A formálódó köztes korunkban, legyen államférfi, közéleti személyiség, politikus, újságíró, vagy egyszerű állampolgár, akkor áll a történelmi helyzet magaslatán, ha e fejlemények láttán felismeri, hogy a közvéleményünk tájékozottsága létkérdéssé vált. Kitart amellett, hogy

a szólás és a beleszólás szabadsága nélkülözhetetlen eszköze az emberiség létérdekeit mindenki számára érthetően és láthatóan védelmező, beinduló világpolitikai rendezésnek, s a társadalmi haladásnak.

Ismeri és példának tekinti a magyar békemissziós akciósorozatot, amely tagadhatatlanul katalizátora volt a világméretű változásnak, s egyben beleszólás is. Tartsuk is meg ezt az irányvonalat. Nevezhetik oroszbarátnak, vagy amerikaellenesnek, a lényege, hogy békepárti, emberbaráti, anélkül, hogy elvesztette volna nemzeti jellegét. Megőrzéséhez vállalnia kell, legyen „fent”, vagy „lent”, hazai téren, nemzetközi viszonylatban egyaránt és egymással szolidárisan, hogy a szólásszabadságot a beleszólás, s „az igazat mondd, ne csak a valódit" szabadságaként értelmezze és gyakorolja. Messze elkerülve a látszatát is annak, hogy bármilyen módon, akár jól hangzó jelszó, főleg kikényszerített nemzetidegen érdek jogcímén bárhol és bármiben korlátozzák ebben. Tudván tudva és tudatva, hogy a kimondott életbe vágó igazság, legyen akár fájó, nemcsak a nemzeti társadalmak, hanem az emberiség létfontosságú közös feladatát, jelenének helyes megértését, békés jövőjének zálogát képezi.