Sütő Gábor: Tudatunk védelme (18) – SZÓLJUNK BELE A TÖRTÉNELEMBE! (V.)

Előzmény:

Sütő Gábor: Tudatunk védelme (18) – SZÓLJUNK BELE A TÖRTÉNELEMBE! (IV.)

A szerző közíró, nyugalmazott nagykövet

Magyar tudatunk védelme egyre fontosabb

Világunk talán kevésbé terhes világháborús veszéllyel, de kiszámíthatatlanabbá vált, mert a nemzetközi jogi normák, elvek, szabályok, sőt törvények, s a hagyományos eljárások kiszorulóban vannak, az újként intézményesítettek pedig ellentmondásosak. Az egyéni és a nemzeti tudat védelme nehezebbé, ennek okán fontosabbá vált. A szokásosnál nagyobb horderejű és látványosabb, világméretű átrendeződést sejtető változásokat sokan máris történelminek, új világnak, aranykornak minősítik.

Valóban nem lehet túlértékelni az emberiség évezredes biológiai, társadalmi rendjének és alapértékeinek beindult társadalmi és jogi-politikai visszaállítását.

Ám a természetesség visszaállítása jogaiba, nem más, mint a mélyen emberi lázadás győzelemig menetelése, az emberiség veleszületett önvédelmi tette. A mélyben világszerte beindult, erre irányuló, politikailag meglovagolható folyamat ezért egyáltalán nem volt reménytelen. Nem felesleges az alkotmányozása sem annak, hogy az apa férfi, az anya nő, hiszen még ma is olyan erejű a nemi burokba bujtatott politikai ellentámadás egyes országokban – nálunk is –, hogy ez még bizony jól jöhet. Nem is keresünk a kákán csomót, de legyünk tárgyilagosak:

ez esetben sem a színpadi főszereplők hozták e visszaigazításokat, hanem, a társadalom megelégelte az őrültségeket, az erőre kapott mélybeli lázadások hozták őket.

De elébe menni a beérett összemberi vágyakozásoknak akkor is vitathatatlanul felelős, bátor, bölcs és támogatandó tett. Negatív lejtésű bizonyíték rá, hogy az USA-ban a politikai ellenfelei Trumpot e társadalmi összemberi intézkedései miatt támadják veszettül, nem pedig azért, hogy 24 óra alatt nem teremtett békét Ukrajnában. Kivétel az EU jelenlegi vezetése, amely egy ideig még mindent ellenezni fog.

Megnyugtató lenne tapasztalni, hogy a világpolitikában is az összemberi érdekek irányvonala érvényesül. Ám a kibontakozó, kedvezőnek minősíthető eredőjét elismerve is, a folyamat ellentmondásokkal terhes, amelyek ugyanúgy kötődnek Trumphoz is, mint a társadalmi sikerek. Jelen van a bölcsesség, de párban halad a miniszterelnökünk március 15-i értékelőjében említett „birodalmak természetéből” adódó rendszerbeli kényszerekkel és emberi gyarlóságokkal. Nem kenyerünk a szavakon lovaglás, de ha a közvéleményünkkel erre vonatkozóan el akarunk fogadtatni valamit, azt pontosan, időtállóan, bizonyítékokkal együtt kell megfogalmazni, nem pedig elnagyoltan, jelszóként. Sűrűn elhangzik az „Amerika a béke mellé állt” állítás. A béke alatt az emberek általában a világbékét értik, az USA pedig csak az ukrajnai béke mellé állt. Szó szerint mellé, hiszen a saját felelősségét próbálja eltussolni, a saját érdekeit érvényesíteni, s még az EU-t is meghaladó szankciós lobbanékonysággal.

Trump ugyanis a hivatalba lépését követően egy hónappal, az összeszámolhatatlan szankcióin túl, előállt területrablási igényekkel is, ami messze nem a béke előjele, s természetesen, senki nem is üdvözölte.

Mi is megrökönyödéssel olvashattuk okkal tisztelt politikusunk koraszülött állítását, miszerint Trump véget vet más országok belügyeibe való beavatkozásoknak, így már a csak a brüsszeli támadásokat kell kivédeni, a washingtoniakat nem. A tények birtokában az USA-ról, akárki is az elnöke, történelmietlenség ilyesmit állítani. A második világháború óta az USA fegyveresen több mint ötvenszer, egyéb módokon összeszámlálhatatlan esetben avatkozott be más országok belügyeibe. Amerikai beismerés szerint Ukrajnában alig volt olyan jelentős ukrán támadás Oroszország ellen, amelyet közvetlen amerikai irányítás nélkül hajtottak végre. Trump Közel-Keleten is többször fegyveresen beavatkozott, s meg-megismételt szándékai ismeretében nem kizárt, hogy beavatkozik Iránban és máshol is.

Internetes források szerint az EU Oroszország elleni 17. szankciós csomagjával kapcsolatos magyar vétó elmaradása Rubio külügyminiszter kérésére történt.

Saját hírközlésünk nem szólt róla, de ha így volt, ez szintén beavatkozás.

A magyar nemzeti érdek attól nem függhet, nem sérülhet, hogy a magyar-amerikai kapcsolatok javulóban vannak; ezen az emelkedőn egyetlen lépést sem szabad visszafelé tenni, mert akkor ismét nincs megállás az idegen igények előtt.

Trump másokat, más országokat, népeket önhitten eltiprással fenyegető izgága kijelentései egyrészt követhetetlenek, félelmetesen rímelnek Zelenszkij és egyes EU-vezetők felelőtlen hősködésével, másrészt kikezdik a tekintélyét. Láthatólag nem számol a következményeivel.

Kétoldalú és nemzetközi kapcsolataiból a leglényegesebb alapelv, a kölcsönösség hiányzik, ellenben túlteng a diktálás.

Nem akar határokat ismerni, csak amerikai érdekeket. Számára fontos, hogy ő legyen a nyertes, a másik fél a vesztes. Putyinról hol pozitíven nyilatkozik, még barátjának is nevezi, hol fenyegeti, hol cseles „tűzszüneti” alkukra akarja rávenni, de a világ tudja, hogy legyőzni akarja őt. Nemegyszer jobb képet fest a megsűrűsödött szaúd-arábiai tárgyalások nehezen létrejövő ellentmondásos eredményeiről, hogy másokat állíthasson be háborúpártinak. Ugyanakkor e megállapodásokban szerepelteti az egyoldalú kilépés lehetőségét az esetben, ha valamelyik fél nem tartja be azokat, amit gyerekjáték bármire, bárkire ráfogni. Ez előrevetíti, hogy ha „a valamelyik fél” megítélése szerint hátrányára változnak a körülmények, kiléphet a megállapodásból. Mire valók a hosszadalmas alkudozások, ha nem véglegesíthetőek? Mindezektől első elnöksége sem volt mentes, csak akkor olyan folyamatos, sokféle támadásnak volt kitéve, hogy eljárásai nem lehettek ennyire hatékonyak. Most mintha uralkodóvá vált volna a tudatos pszichológiai ráhatás és a lerohanó kétes politikai manőverezés alkalmazása a partnerekkel szemben.

A fegyveres harcnak előbb-utóbb vége lesz, de azzal kell számolnunk, hogy a gazdasági semlegesség – amely mellett mi csak tartsunk ki – főleg miatta nem fog beköszönteni a világban.

Ellenkezőleg, gazdasági és vámháború bontakozik ki, minek követeztében élesedni fog a politikai harc, s egyáltalán nem kizárható a fegyveres konfliktusok elhúzódása, sem újabbak létrehozása. Ez a mögötte álló háttérhatalom igénye. Putyin nem véletlenül jelentette ki a minap: "Remélem, nem követünk el hibákat azzal, hogy túlzott bizalmat szavazunk úgynevezett partnereinknek."

Trump politikájának sietős méltatásai tehát eleve ellentmondást hordoznak magukban, mert jogosnak tűnnek, viszont elhamarkodottak, pontatlanok. A valós érdemeket el kell ismerni, sőt a tagadhatatlanul előremutató változások hordereje nagyobb lehet a szokásosnál, egyes vonatkozásokban történelmivé is kinőhet, ha a változások élén állók kitartanak az ígért gyökeres módosítások mellett, szakítanak a háttérhatalmi imperialista törekvésekkel, és elérik, hogy tömegek álljanak mögéjük. De tartsuk szem előtt azt is, hogy a nálunk nyílván mélyebbre látók „maffiaimperializmusnak” és „gyarmati megállapodásnak” minősítik Trump ultimátumait. Nem akármilyen figyelmet érdemel az a tény is, hogy nem fékezi az EU háborúpárti vezetőit, akik katonailag nyíltan háborúra készülnek Oroszország ellen. Szergej Mihejev neves orosz politológus, Trump erkölcsi-társadalmi rendelkezéseinek méltatása mellett, olyan véleményt is megenged magának, hogy

„komoly ember azonban nem reménykedik Trumpban, inkább csak esélyt lát benne.”

Az esély számunkra szerencsére kedvező, ha a lehetőségekkel körültekintéssel élünk. Ahogy Orbán Viktor irányelvnek tekinthetően leszögezte évértékelő beszédében.

„Ők nem tudnak győzni helyettünk, csak javítani tudják az esélyeinket. Trump nem a megváltónk, hanem a harcostársunk.”

Megvan rá az esély, hogy az is marad. Az esély azonban csakis akkor válik politikai, anyagi erővé, ha senkit, Trumpot sem követjük vakon, hanem önállóan eljárva, s tudatosan, bátran és következetesen védelmezve a magyart, s a magyar nemzeti érdekekeinket, s csakis ezeket, leküzdve minden begyűrűzött, valamint a bizonyosra vehető, újonnan ránk zúduló nemzetidegen érdekű tévelygést.

A világháborús veszély viszonylagos csökkenése mellett ma a fő kérdés nem Ukrajna, és nem is Gáza, hanem az új világrend. A háború előbb-utóbb bekövetkező lezárásával mindenki jobb pozíciókat akar teremteni a jövőhöz. Trump szerint az új világrend továbbra is Amerika uralmát jelentené, csak más kiadásban. Az EU vonakodik elismerni az amerikai vezetést, de nem sok beleszólási esélye van. Mindketten igyekeznek megingatni a BRICS együttműködést, és felkészülni a történelmi összecsapásra a szocialista-tőkés Kínával. Az új világrendet azonban Oroszország is, Kína is másként képzeli el. Tőlünk függetlenül továbbra is a háború és a béke, a harc és az együttműködés meglepetéseket hozó fordulatai és elegyei fogják jellemezni a világpolitikai helyzetet. Nem lesz egyszerű beleszólni, de vannak gyakorlati tapasztalataink.

A nemzeti érdekeinket érinti, rendszeresen fel is merül, s egyre időszerűbbé válik, hogy közvetlen magyar–orosz, vagy magyar–ukrán ütközőállami határ lenne számunkra kedvezőbb. A nemzetközi jogban és gyakorlatban az ütközőállam két egymással rivalizáló, vagy ellenséges hatalom, avagy a befolyási övezeteik között fekvő korlátozottan független semleges állam. A semlegessége a kulcskérdés. A mindkét értelemben majdani Ukrajna, ha egyáltalán lesz Ukrajna, s éppenséggel úgy alakul, hogy mi magunk választhatunk, ami szintén nem valószínű, tudnunk kell, hogy nem semleges lesz. Vagy nyugat-párti, vagy orosz-párti lesz. Mivel keleti szomszédunk mindenképpen lesz, az eddig ütközőállamként sugalmazott Ukrajna javára szóló állásfoglalás ellenére a fejlemények ismeretében tárgyszerűen kell mérlegelni a kérdést. Akkor is, ha a külpolitikánk a legutóbbi időkig önfeláldozó és alárendelt módon, éles vitáink, sőt a nem-ukrán ukrajnai kormány kifejezett ellenséges magatartása ellenére, érthetetlenül és tévesen, de szívvel-lélekkel Ukrajna mellett állt. Közvéleményünket is ilyen értelemben próbálták befolyásolni, sőt közéletünket elukránosítani. Nemcsak a várható események kérdőjelezik meg e sugalmazást, hanem a politikai, gazdasági, energetikai, kulturális, és más célszerűségi meggondolások is egyértelműen Oroszország felé mutatnak.

A nem-ukrán Ukrajna pedig feltérképezhetetlenül sok tekintetben kifejezetten veszélyt jelent ránk.

Katonai, politikai, gazdasági, pénzügyi, mezőgazdasági, egészségügyi, erkölcsi, EU-tagságbeli szempontból egyaránt. Szerencsére az utóbbi hetekben érződik politikánkban a tények tárgyilagosabb értékelése, a közvéleményünk által kívánt egyértelmű módosulás, de a parancsoló fordulatig még hosszú az út. Legyünk éberek, nyílik esélyünk a beleszólásra, s lehet, hogy bele is kell szólnunk.

Mindezek miatt nemzeti érdekünk lett volna, hogy a sietést mellőzve, az eddigieknél gondosabban, történelempolitikai szemlélettel fogalmazzuk meg az Ukrajna EU-tagságáról tervezett véleménynyilvánító szavazást. Nagyon fontos a szavazólap egyetlen kérdése, de országunk számára még fontosabb az ukrán kérdéskör a maga teljességében. Nagyon hiányzik, hogy az eltúlzott segítségünk további kezelését nem szavaztatják meg velünk, s félő, hogy folytatjuk a nyilvános és a fontosabb nem nyilvános, indokolatlan segítségünket, amely összességében van olyan jelentőségű, ha nem jelentősebb, mintha az EU által követelt pénzügyi és katonai segítséget nyújtottuk volna. Belpolitikailag káros, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy

e felelőtlenség miatt társadalmunk elukránosítása felzárkózott a kínai, zsidó, német, holland és más nemzetidegen diaszpórák szintjéhez.

El kell ismerni, hogy az általában sikeres, nemzetközileg is elismert külpolitikánk és belpolitikánk a nemzetidegen diaszpórák ijesztő elszaporodása tekintetében felelőtlenül nagylelkű, hiábavaló áldozatokkal járó, sőt veszélyes, összességében nem a nemzeti érdekeinket szolgálja. Itt is korai lenne a dicséret, de mintha mindebből legalább ukrán vonalon komoly következtetéseket kezdenénk levonni végre. Ki kell tartanunk mindvégig amellett, hogy teljes jogú beleszólásunk van az EU politikájába, s szavazatunk nélkül Ukrajna nem lesz az EU tagja, azt pedig ne csak hangoztassuk, hogy Magyarország a magyaroké, hanem késlekedés nélkül tegyük a magyarokévá.

Az EU-ban ellentmondásos a helyzetünk; romlott és javult is. Az európai országok mélyen megbánják, hogy felültek az EU jelenlegi vezetésének, amikor a nem-ukrán ukrajnai vezetéssel kötöttek „szövetséget” önmaguk és egymás terhére. A Patrióták Európáért új politikai pártcsaládunk viszont, amelyet Orbán Viktor, Herbert Kickl és Andrej Babis alapított, 15 pártot tömörít 13 európai országból, s célja, hogy erősítse a tagállamok együttműködését. E pártcsalád létrejöttében Magyarország történelmi szerepet játszott. Ugyanakkor az EU jelenlegi vezetése egyre ellenségesebb velünk szemben, s a mértéktelen büntetések mellett már a vétójog, sőt szavazási jogunk megvonása is felmerült. Manfred Weber pedig nyíltan meg is hirdette, az Orbán-kormány megdöntésén dolgozik és egy Magyar Péter nevű úrfit szeretne a nyakunkra ültetni. Párját ritkító „szövetségesi” eljárás. Nem marad el tőle a művileg előállított húst és a bogárfehérjét háborúval együtt ajánlgató Leyen asszonyság, akinek minősíthetetlen eljárásaiból éppen az hiányzik, aminek állítólagos hiányát nálunk nehezményezi: jog, jogállam, demokrácia, szólásszabadság, erkölcs – helyette viszont van mindent átszövő korrupció, szellemi, politikai, szexuális terrorizmus, személyes zsákmányszerzés. Március végén ismét fel is emelték a fizetését; 34 800 euró/hó! Az EU-n belül e végletekig elfajult tarthatatlan helyzet esztelenségét az ismert magyar népdal szemlélteti találóan: „Kiment a ház az ablakon, benne maradt a vénasszony.”

Ha pedig tagállami beleszólásunkat nem veszik figyelembe, megerősítik, amit a világközvélemény már tud, hogy a jelenlegi EU már nem európai és nem is unió. Segítségről beszél, de nemzetidegeneket segít, önmagát és a nemzeteket teszi tönkre.

Az EU és az EP jelenlegi vezetése tudatosan kialakított bűnszervezet, tömeggyilkos pszichopatákat tömörítő ügynökhálózat, akik évek óta nem az európai embereket szolgálják, s akikre a legsúlyosabb kiszabható ítélet is könyörületes lenne.

Ennek megállapításában mi bátran elsők voltunk és vagyunk. Tartsunk is ki amellett, hogy a denaturált EU nem találja helyét Európában, arra törekszik, hogy az európai nemzetek se találják honukat a hazájukban, minden erővel, eszközzel a betolakodó nemzetidegeneket, s a nem-ukrán ukrajnai vezetést segíti, sőt világtragédiát kockáztatva, eszelősen meg akarja győzni a világot, fennen hirdetve, hogy Ukrajnában dől el Európa sorsa. Csak az első ránézésre nehéz eldönteni, véletlen, vagy nem is túl nehezen kitalálható oknál fogva törvényszerű, hogy

az EU és Izrael vezetői egyaránt immunisak a józanészre.

Izrael Állam sem találja helyét Közel-Keleten. Azon dolgozik, hogy a zsidó nép se találja hazáját Izraelben, s ennek immár mind komolyabb jelét adja. Érzi, hogy Netanjahu, hazai és külföldi támogatóival együtt újabb holokauszt felé hajszolják.

Elemzett témaköreinket áttekintve, úgy tűnhet, jelen írásunk a nemzeti érdekeink megóvása mellett Oroszország védelmében is készült, hiszen bíráló szavaink a Kollektív Nyugatra vonatkoznak, az orosz álláspontot pedig elfogadható tárgyalási alapnak tartjuk. Ennek egyetlen, tőlünk független, s nemzetközileg ismert oka van: a Kollektív Nyugat politikája háborúpárti, ember- és nemzetellenes, azaz nélkülözi a történelempolitikai szemléletet, Oroszország pedig ehhez tartja magát kétoldalú kapcsolatainkban, a BRICS-ben, s Trumppal, vagy Európával szemben, velünk szemben is. A magyar külpolitikának a számtalan tény által bizonyított valóságból kell kiindulnia, hogy

nem Oroszország, hanem a nem-ukrán Ukrajna fenyegeti Európát és minket különösen.

Óvakodunk azonban az elfogult, sarkos gondolkodástól, a tényeket elemezzük.

A jelen sorokkal sem az a célunk, hogy az orosz álláspontot, hanem a magyar tudatot védjük a háttérhatalmi propaganda hivatalos és civil vonalon egyaránt erőszakosan nyomuló, mindent eluralni vágyó téveszméitől, de az esetleges újként feltörő, világuralmi szándékot lelengető elvmentes alkusz irányzatoktól is. 

Sajnos, azok helyett, akiknek ez kötelező napi feladata, de nem végzik. Ennek okát csak találgathatnánk, de nem akarunk feltételezésekbe bocsátkozni, bár nagyot nemigen tévednénk.

Oroszországnak nincs szüksége védelmünkre, de az ő álláspontját látjuk igaznak, s azért ismertetjük, hogy az említettek elfogult blokkoló eljárásaitól függetlenül, valamelyest ismertté váljon. Bizton állítjuk viszont, hogy életünk múlhat a tudással felvértezett tájékozódásunkon. Helytelenítjük a magyarországi hírközlés és politikai értékelés félrevezető egyoldalúságát. Érthetetlen, ahogy az illetékeseknek miért nem jutott eszébe, hogy a kiegyensúlyozottsághoz közvéleményünknek szüksége van azoknak a politikai törekvéseknek, céloknak, eszméknek az ismeretére, amelyektől fokozatosan elzártak bennünket, s ez a helyzet jelenleg is, amikor a változások időszakát éljük, s erre még nagyobb a szükség.

Érthetetlen, miért szüntették meg az egyetlen fogható orosz tv-csatornát, de elindítottak egy ukránt, amelyet a sokasodó honfoglaló ukránokon kívül senki nem néz.

Az sem dicsérhető, hogy eltűntek az orosz nyelvű lapok és kiadványok. Még a repülőtéren sem kaphatóak.

Ez az eljárás már eddig is felmérhetetlen hátránnyal járt közvéleményünk tájékozottsága számára, megakadályozva, hogy a politikában is elhallgatott orosz álláspontot, okait, mozgatórugóit, céljait jobban ismerjük. Most, hogy az idők kedvezőnek ígérkező módon változnak, nem kevésbé, hanem még inkább fontos, hogy a máról-holnapról tárgyszerűen tudjunk ítélni. Gondolkodjanak el az illetékesek, kinek tesznek jót a tájékoztatási egyoldalúsággal és elfogultsággal, és kinek okoznak kárt. Vagy már gondolkodtak rajta, s vakon a szövetségi kötelezettségek mellé álltak, s ezért állt elő ez a természetellenes helyzet? Jóindulatból se legyünk kritikátlanok önmagunkkal, szövetségeseinkkel, se másokkal szemben, különben úgy járunk, mint a mádi zsidó, oda jutunk vissza, ahonnan elindultunk. Legyen saját, vagy idegen, de csak azért, mert hazai vagy nemzetközi közszereplők valami új, vagy szokatlan elemre húznak rá feltétel nélkül pozitívnak vagy negatívnak festett gúnyát, nem biztos, hogy az helyes vagy hasznos nekünk. Ne vezessük félre egymást; nemzeti érdekeink védelmében várjuk ki az ígéretek, az esküdözések, a problémák kiérlelődését, megoldását, okkal dicsérjünk vagy bíráljunk, és partnereinktől is ezt igényeljük.

A történelem nem politikai irányelv vagy eszköz, mentesnek kell lennie a napi s a korabeli propagandától. Nem is önmagáért való intézmény, hanem az emberek csinálják az elképzeléseik szerint. Sokszor késve tudják meg, hogy javukra vagy terhükre, mégsem idegenülhet el tőlük, a saját történelmüknek kell lennie. „Csak törpe nép felejthet ős nagyságot,/Csak elfajult kor hős elődöket” (Garay János: Vezérhang). Mindvégig megőrzendő történelempolitikai szemlélettel, hisz a mindezt papírra vető történész is az emberi történelem szülötte. Az elemzett példák remélhetőleg szemléltetik, hogy napjainkban ez így történik-e, avagy nem, azokon a történeti helyszíneken, ahova az emberiség szeme jelenleg szegeződik. Ha úgy véljük, hogy nem, szóljunk bele.

Mottónk szellemében legyünk „ember, mert az egyre kevesebb!” 

Ez az ember olyan időszakba lépett, hogy csak a múlt, a jelen igaz és valós ismeretén alapuló szólása és beleszólása, a tudatáért, a józan eszéért folytatandó kibékíthetetlen küzdelme révén értékelheti az emberi lét biztosításához elengedhetetlenné vált tárgyilagossággal mindazt, amit látunk és látni fogunk a világban.

2025-04-11.