SZÍVEM NYÜSZÍT (Gavallér János verse)

SZÍVEM NYÜSZÍT 

Már a bölcsőben

kiszolgáltatottan sokadrangú

sírás tört fel belőlem,

bérmunkát nyögött anyám

ének helyett,

keserű nyomor-gyomor

juttatott örömöt,

vágyként gyötört gyönyör

illatozott, szállt fölöttem

a boldogság ájer felhője;

senki gyermeke voltam.

Apám szerint,

a harmadik gyerek a halálnak születik,

rajongásig szeretett puja

szemem a beborult eget leste,

mindig esett, ha fényre vágytam,

érdekelte is Istent, hogy egy gyerek

hogyan mászik ki a jászolból,

magával hozva a bűzt,

szíve hogyan nyüszít.

Megítélés szerint, cseléd-utód

nem fürdőzhet a napsütésben,

örül, ki deprimált sorsáról mit sem tudva

küzdve küzd.

Vitt a svung a vágyak után,

s mindig beborult, ha mertem,

csak földig hajolva, vezekelve

a kimért sors jutott.

Magammal hozva a bűzt,

szívem nyüszít:

Süssön már végre ki a nap!

2021.09.11.