Talány ‒ A sárkány ‒ Bolygó szomszédaink (Gyimóthy Gábor három friss verse)
TalányMinden bogyó azért piros,
hogy feltűnő legyen.
Észrevegye állat, ember
és belőle egyen.
Mert hát a bogyónak – tudjuk –
legfontosabb ügye,
hogy aki ette, a magját
szanaszerte vigye
s terjessze el! – Ezért majdnem
minden bogyó édes.
Ámde akkor viszont – kérdem –
néhány miért mérges?!?
Zollikerberg, 2025 II. 14.
A sárkány (és a méretkülönbség)Rettenetes szörnyeteg volt,
félelmetes látvány:
zúgó szárnyú, hatlábú és
lándzsafarkú sárkány.
Két borzalmas állkapcsával
oldalról harapott;
farkával szúrt s ellenébe
mérgeket juttatott.
Karmai közt megroppantak
a legvadabb lények,
lehettek a páncéljaik
mégolyan kemények!
Éppen nagy kalandra készült,
szárnyát csattogtatta,
ám ekkor – jaj! – véletlenül
ember eltaposta.
Péppé pocsékolódott. – De
ne csodálkozz rajta:
ötvenszer volt nála nagyobb
az embernek talpa...
Zollikerberg, 2025 II. 15.
Bolygó szomszédaink(amikor még álmodozhattunk róluk)Gyerekek, most elmesélem
– míg nem vagyok korom –
milyen is volt egykor, régen
az én gyerekkorom.
Akkor még nagyon sok csillag
ragyogott az égen,
Marsot, Vénuszt – noha bolygók,
csillagoknak néztem.
Akkoriban csak távcsővel
tudtak csillagászni,
csak amit a távcső látott,
azt lehetett látni.
Nézték ám a Vénuszt, Marsot
– majd’ belegebedtek –,
hogy alig láttak valamit,
arról nem tehettek.
Tehát akkor még nem tudtuk,
hogy mi zajlik rajtuk,
de – mit róluk elképzeltünk,
azt hinni akartuk!
Az egyik régi csillagász
„csatornákat” látott.
Odaképzeltünk a Marsra
város-dús világot.
Vénusznak az arculatát
felhő lepel fedte,
de alatta, képzeletünk
őserdőt sejttette.
Hatalmas nagy esőerdőt,
tele gyíksárkánnyal,
melyek fölött Pteranodon-
szerű hüllő szárnyal...
Vagy talán már majomember
leng ott néhány indán,
ahogy nálunk tette azt a
mesebeli Tarzán?
Képzeletünket táplálták
akkori regények,
melyek leírták, milyenek
az ottani lények.
Jó volt arról álmodozni
– s hinni a meséket –,
hogy a szomszéd bolygóinkon
mily csodás az élet.
Háromnegyed évszázada
én már arra vártam,
rakéta szálljon a Marsra,
s azt majd tévén lássam.
Aztán ment is a rakéta
– kerek hatvan éve –
ledőlt a képzelgett világ
s tény jött a helyébe...
Nem hogy város lenne Marson,
nincs rajt’ egy zöld fűszál!
Száraz sivatag fölött csak
hideg marsszél kószál.
És, ami a Vénuszon van,
kimondottan ronda:
ott a pokol valósult meg,
hirdette a szonda!
Nem szaporítom szavamat,
csak szomorún szólna,
mert mit egykor elképzeltünk,
mind lehetett volna...!
*
A fejlődés elképesztő,
iramát csodálom,
ámde léptenyomán néha
szétfoszlik sok álom...
Zollikerberg, 2025 II. 15.
Comments