Timaru-Kast Sándor: A kelták, a Nyugat magyarjai

Timaru-Kast Sándor tanulmánya

A Szilaj Csikó nyitóoldalán ajánljuk tisztelt Olvasóink figyelmébe a Zürichi Magyar Történelmi Egyesület folyóiratát. Darai Lajos, Magyar Őstörténet rovatunk vezetője pedig a folyóiratból kínál hétről hétre olvasnivalót.

MAGYAR ŐSTÖRTÉNET

Timaru-Kast Sándor

A kelták, a Nyugat magyarjai

1. rész

Valahol Európában él egy hatalmas és nagyszerű népnek, a történelem viharait – háborúk, kizsákmányolás, éhezés, mészárlás, népirtás, elűzés, kivándorlás – átvészelő kicsiny maradéka, aki sajátmagát a „nyugat magyarjának” nevezi. Ő lelkében magyar, és még büszke is rá. Ezt nem lehet igazán hagyományosnak, európai gyakorlatnak tekinteni.

Mára e nép Európa nyugati peremére szorult. Lelkét kilúgozták, anyanyelvét évszázadokig üldözték, a szabad használatát tiltották. De a nép megmaradt, tudata újra éled. Ez a nép a hatalmas kelta civilizáció örököse. A keltákat ma íreknek, skótoknak, manniniaknak (Man-szigeten élők), velseknek vagy velszieknek (Wales népe), kernowiaknak (Cornwall lakói), bretonoknak és az ibér félszigeten újra ébredő galíciaiaknak nevezzük.

A legnagyobb kelta nép az ír, amely leginkább megtartotta, és – elszigeteltsége folytán is megőrizhette – kelta tudatát, múltjának fényességét és nagyszerűségét.

William Butler Yeats (1865 – 1939) ír költő, az ír vidéket végigjárva, az akkor még bőségesen fellelhető népmeséket, tündérmeséket összegyűjtötte, és – akárcsak nálunk Benedek Elek a székely népmeséket és ősmondákat – az utókornak megmentette. Ő az íreket a „Nyugat magyarjainak” nevezte.

A keltákat eredetük alapján két csoportra osztjuk: brit-keltákra és gél/gael-keltákra. A brit-kelták, azaz a britek, legalább is részben, a kimmerek örökösei. Wales neve az őslakosok nyelvén ezt ki is fejezi: Cymru, nyelvük meg a cymraeg. Eredetmondájuk szerint a Bosphorus mellől, „Defrobani” vidékéről kiindulva, vezérük, Hu Cadarn – magyarul szó szerint: A Hadúr („Kadar”) – vezetésével átszelték Európát és bevándoroltak Britanniába. Brit-kelták a walesiek (velsek), akik magukat kimmernek mondanak, a ma Dél-Britanniában és a Cornwall félszigeten élő kimmer utódok, valamint az innen elszármazó, a szász invázió elől elmenekülő bretonok, akik egy majdnem ötszáz éves hosszú sötétkor után, ma ismét hatványozott erővel ébrednek, és lerázzák a francia soviniszta igát. Régen, a britek, azaz a brit-kelták lakták egész, a ma Angliának nevezett országot és Skócia dél-keleti felét, amúgy a mai Edinburgh (Dún Éideann) környékét. Innen északra éltek a bizonytalan eredetű piktek. Nyugatra innen, Glasgow (Glaschú) vidékén a gael eredetű, Írországból áttelepedett skótok laktat.

Anglia egész északi részét a kimmerek után nevezték el: Cumberland, Cumbria, North Cumbria és Northumberlandnak.

Érdekes még Britannia neve is. Ha kibontjuk őskeltára: Briod Annan – magyarul szó szerint: Anya Birtoka/Birodalma, azaz Anyaisten Birodalma (Országa).

Artúr király Britanniája még az Ősanya (Anu) – Anyaisten országa volt. Ezért tartották Máriát is nagy becsben, mert ővele azonosították a Nagy Ősanyát, akárcsak mi, magyarok. Nyugat-Európa legnagyobb halomsírja Angliában van. Ez az Avebury mellett álló ún. Silbury Hill. A hatalmas halomsírt (tündérdombot) még Anu (Ősanya) kurgánjának is mondják, mivel közepében szarvasagancsot találtak. Az Artúr király idejében épült első keresztény templomot Dél-Angliában Máriának szentelték.

Kelta sírhalom, Anu sírja (Silbury Hill)

(...)

Tovább a tanulmányhoz