Tizenkét létajánlás – 2. LEGYÉL EGY-SZERŰ (Hajdu Zoltán kőtáblája)

Olyannak lenni, mint az Egy, azt jelenti, hogy első körben hasonlóvá válunk, pl. Beavató Mesterünk transzcendens tanításai és példaképe által, majd azonosulunk az Eggyel. Az azonosban és a hasonlóban az a közös, hogy mindkettő duális kapcsolatokat alakít ki. A különbség pedig az, hogy a hasonló képes kapcsolódni a hasonlóval is, de a különbözővel, az ellentéttel is. Ezzel szemben az analóg, az azonos, csak az analóggal képes kapcsolódni. A halálunk utáni létünk az analógia állapota, életünk pedig a hasonlóság állapota. A hasonlóság az élet, az analógia a lét tükörképe. A lét az eredeti, az élet a másolat. Akár az is mondható, hogy kezdetben volt a lét, és a lét az Egynél volt, mert az Egy volt a lét. Az analógia az Egynél volt, és az Egy volt az analógia. Egyik oldalon tehát ott találjuk az Egyet, az okot, az analógiát és a létet, a teret, a másik oldalon pedig duális párját a kiterjedést, vagyis az okozatot, a hasonlóságot, az életet, az időbe helyezett embert. Az élet mindig a létben van benne, a kisebb a nagyobban, a hierarchiában, az arányosságban, a rendben. Tudatosságunk, vagyis az arányosságunk kapcsolata és viszonyulása adja meg, hogy mennyire kapcsolódik életünk a léthez, pontosabban mennyire van életünk benne a létben. Ha a körülöttünk levő természetet nézzük, az arányosság, valamint kifejeződése, a rend, tökéletes. Ha viszont a mi emberi viselkedésünket nézzük, akkor folyamatos aránytalanságot és rendetlenséget találunk. Miért? Mert kisebb mértékben vagyunk képesek tudatosan, az analógia szerint élni, mint tudatlanul, vagyis a hasonlóságok szerint. Az analógia az egy, a hasonlat a sok.

Egy-szerűségünk eléréséhez a következők javasolhatók:

1. Az Eggyel való azonosságunkat folyamatosan keresnünk kell. Általában a keresés azt jelenti, hogy azt keresem, amit nem tudok, de szeretném tudni. A keresés lényege, hogy ne szabjunk határokat. Aki például az Eggyel beszélget, vagy egyezkedik, illetőleg kijelenti, hogy az Egy ez vagy az, esetleg már meg is találta az Egyet, attól érdemes óvakodnunk. Az Egyet naponta látjuk és tapasztaljuk a duális teremtés fenntartásában, a folyamatok és dualitások cirkularitásában, pl. a természetben és a másik emberben is. Arra is érdemes odafigyelnünk, hogy amikor az Egyet keressük, soha nem keressünk Egyen kívüli okokat. Az Egyet megismerni azt jelenti, hogy megérteni, pontosabban azt felfogni, hogy az Egy értem, az emberért van, és én, az ember pedig az Egyért, de csak akkor, ha ellátom a rám bízott feladatokat, pl. teremtek, megfeszülök, rendet teszek, majd azonos leszek az Eggyel, amit a vallásos fogalomrendszer megistenülésnek nevez. Az Egy is, és Beavató Mesterünk is áldozatot hozott értünk, pl. az Egy megteremtette a mi világunkat, a tér és idő kereszteződését, mint az első kinyilatkoztatást, majd Beavató Mesterünkkel, mint második kinyilatkoztatással ezt a teremtést megújította, és a teremtő tudást közölte velünk. El tudjuk talán képzelni, hogy kb. kétezer évvel ezelőtt milyen káosz uralkodhatott a tömegemberben, ha szükség volt Beavató Mesterünknek beavatkozni és rendet tenni?

A hasonló azt jelenti, hogy különbözik önmagától, és fennáll az ellentét egy másik hasonlóval. A mennyiségi emberek hasonlók egymáshoz, tehát ellentétesek is. A minőségi emberek pedig azonosak. Az azonos és a hasonló nem önmagától létezik, ugyanis először az azonos, az analóg, a minőség, az Eggyel azonos egyetemes én létezett. A hasonló, a mennyiség, az elme adta individuális én csak később jelenik meg. A mennyiségi, individuális, az "én tudom" ember az, aki saját maga eredetével, egyetemességével, analógiájával szembemegy. Ha az embernek nincs meg a lelki békéje, vagyis azonossága, akkor nincs öntudata sem. A hasonlóság állapotában az ember nem mer szembenézni önmagával, mert fél. A félelem félszegséget, bátortalanságot, akaratnélküliséget jelent, aminek következménye, hogy az én mást akar, mint amit az Egy akar. A racionális félholt emberek, saját akaratuk hiányában, mindig külső segítségre várnak, pl. vallásokra, világnézetekre, dogmákra, pszichológiára, esetleg egy modern coachra. Mi több, ha a félig élők tévednek, akkor az ő tévedésükért mások a felelősek. Ne feledjük el, hogy a racionális gondolkodás, az elme működésének feltétele az azonosulás pl. a vallásokkal, a nemzettel, a nyelvvel, politikai ideológiával, egy zászlóval stb., amelyek mind korlátok, illetőleg védekezési mechanizmusok. Megjegyzés: hazánkkal több olyan szomszédos kis ország létezik, amelyik önazonosság hiányában, vagyis félelmében egy teljes várost folyamatosan képes az aktuális nemzeti zászlójának színeibe „öltöztetni”. A zászló, a kifele mutogatás jelentése, hogy „én tudom”, vagyis másoknak szükségtelenül bizonygatom, hogy vagyok. Ez is példa a téves azonosulásra. Az elme elsősorban azonosul, majd védekezik, amelynek következménye az ítélkezés és a félelem. Pedig Beavató Mesterünk erre is adott tanító eljárást, pl.: „ne ítélj, hogy ne ítéltessetek... amilyen mértékkel mértek, nektek is olyannal mérnek". Ő tanított arra is, hogy ha kell, vállaljuk fel az irányváltást, ami általában két ok miatt nem szokott sikerülni. Egyrészt, mert szeretünk a múltban élni, másrészt szeretünk aggódni a jövőért. Ugyan, miért kellene feladni a biztos jelent a bizonytalan jövőért?

Az Eggyel való azonosságunkhoz hasonlóan az Egy-szerűségünket megtaláljuk az oksági (ok-okozat) összefüggésekben is, mivel szakralitásként részesei vagyunk a természetben is létező állandó és szükségszerű kapcsolatok rendezettségének, a dinamikus rendnek, ahol az Egy az állandó tulajdonságokkal „rendelkezik”, egyetemes énünk pedig ennek szükségszerűségével. Következik, hogy nem az állandónak kell szükségszerűvé válni, hanem a szükségszerűnek kell állandóvá válni, vagyis az egyetemes énünknek kell beolvadni az Egybe, vagy másképp mondva: visszatérni az időből a térbe, az életből a létbe, a rendbe. Amiből az is következik, hogy az ember az Egy nélkül nem tud megnyilvánulni: az Én az Egyben van, ahogy az Egy az Énben van. Az egyetemes énünk szükségszerűsége azt is jelenti, hogy az Eggyel minimálisan egy közös tulajdonsággal, egy kapcsolattal, egy megnyilvánulással rendelkezünk. Ez a kapcsolat lenne lelkünk dinamikája, rendje, vagyis visszatérő képessége. A visszatérő képességet tehát az élő, egyetemes én dinamikája adja.

Az Eggyel alkotott közös hálózati kapcsolatunk, egyetemes énünk szinergikus (egymást kiegészítő) és szükségszerű. Ahogy az anyag csak egy másik anyag által tud megnyilvánulni, úgy az ember is csak az Egy által, illetőleg az Egy is az ember által tud megnyilvánulni. Az ember teremtett teremtő, aki az Egyben, az Egyért és az Eggyel tud megnyilvánulni. Ellenkező esetben csak test, hordozó, potencia, aki nem nyilvánul meg az életben. Az első megnyilvánulásunk a másik emberben lehetséges. Ha ezt házasságnak nevezzük, akkor a férj a feleségben és a feleség a férjben, a szülők a gyerekekben és a gyerekek a szülőkben nyilvánulnak meg. Ha nincs az Egy, az ember sincs. Ha nincs az egyik ember, akkor nincs a másik sem, mert csak az egyetemesség kapcsolati hálózatában tudunk létezni, egymásban és egymásért. Az ember az Egy nélkül nem tud létezni, de az Egy az ember nélkül tud létezni, de annak nincs értelme. Önmagában és önmagáért lenni sem az embernek, sem az Egynek nem érdemes.

2. Tanúságot kell tennünk arról, hogy egyetemes énünkben hordozzuk az Egy képét és azonosságát. Mivel az Egy az első emberpárnak az egyetemesből egyéni teret és időt adott, egyben azzal a feladattal is megbízta, hogy ezt az egyéni (tört) időt és teret birtokba vegye és használja, majd vigye vissza az egyetemességbe. Az ember feladata tehát, hogy önmagát érdemessé tegye a visszatérésre (elvégezze a rá bízott feladatokat), amelynek következménye, hogy újra találkozhat az Eggyel. Ez a mindenkire váró próbatétel, tesztsorozat, amit életnek nevezünk. Amit a vallások ingyen üdvözülésnek mondanak, az ennek az egyéni feladatvégzésnek a semmibe vétele, vagyis eltévelyedés. Nem üdvözülni lehet és kell, hanem a ránk bízott feladatokat elvégezve kell visszatérnünk az Egyhez. Ingyen semmit sem adtak és nem adnak, így életet sem és üdvözülést sem.

Az Egy képének és azonosságának viselése tehát a ránk bízott feladatok elvégzése, amelyeket Beavató Mesterünk mutatott meg, mint a többlet tehervállalást, a rendbetételt és a visszatérést az Egyhez. Ezekhez járul még az életlánc szerepünk betöltése is. Az Egy-szerűség ezen feladatok elvégzését jelenti, amelyekhez nem kellenek sem a vallások, sem a töredezett és anyagias világnézetek, sem a hatalmi apparátusok, és a felépített tekintélyek, mivel a megbízatás személyes és nem kollektív. Ha ezeket a feladatokat elvégezzük, akkor leszünk részesei a teremtés paradox dualitásának, a kiáradásnak és az összehúzódásnak. Amikor gyermeket vállalunk, ezt a feladatcsomagot adjuk neki, és kötelezzük el magunkat arra, hogy segíteni fogunk a feladatok megoldásában. Ehhez értelmes nevelés, tanítás és példamutatás kell. Minden születés a vertikális tér és a horizontális idő viseléséből adódó feladatok vállalását jelenti. Hogy mégis miért van olyan sok eltévelyedett, tudatlan ember, az azzal magyarázható, hogy a manipulált megvezetettnek fogalma sincs arról, hogy mi az élet, hogy miért él és mi lenne az ő feladata, illetőleg akik őt nevelik és oktatják, azoknak sincs fogalmuk arról, hogy mi a feladatuk.

Egy hét múlva folytatjuk