Vajda Miklós: A Rockefellerek (2.)

A Rockefeller család odaadó figyelemmel kísérte az eugenetikai (fajnemesítéssel kapcsolatos) kutatásokat is; nem más volt ez, mint a tudományosan alkalmazott genetikai szelekció programja, mely az „ideális” emberi tulajdonságok megőrzését és tökéletesítését tűzte ki célul, többek között születés-és népességszabályozással. Az ötlet a Viktória korabeli tudós, Sir Francis Galton írásaiból származott, aki kutatásai alapján megállapította, hogy az angol társadalom kiválóságai a „kitűnő” szüleiknek köszönhetően voltak ilyenek – s ezzel Galton összekapcsolta a darwini „legerősebbek fennmaradása” elméletet az osztályöntudatos „ki a papád?” kérdéssel.

Ha ez valami elvadult náci kísérletre emlékeztetné az olvasót, vegye figyelembe, hogy a XIX. század végén az Egyesült Államok tizennégy másik országgal együtt elfogadott valamilyen eugenetikai törvényt. Harminc állam törvényei között szerepelt a pszichiátriai betegek és a gyengeelméjűek sterilizálása. Hozzávetőleg hatvanezer ilyen „fogyatékos” embert tettek jogszerűen terméketlenné.

Természetesen ahhoz, hogy meghatározzák, ki szennyezi a génállományt, széleskörű népesség-statisztikára volt szükség. Ezért 1910-ben a Galton National Laboratory (Galton Nemzeti Laboratórium) részlegeként Londonban létrejött az Eugenetikai Feljegyzések Hivatala (Eugenics Records Office) Mrs. E. H. Harriman adományából, aki Edward Harriman vasútmágnás felesége és Averell Harriman diplomata anyja volt. Harriman asszony 1912-ben eladta a New York-i Guaranty Trust bankban lévő tekintélyes részvénycsomagját J. P. Morgannek, így az intézet irányítása is az ő kezébe került.

1900 után a Harriman család – amely Prescott Bush családját útjára indította – a Rockefellerekkel együtt több mint 11 millió dollárt költött arra, hogy eugenetikai kutatólaboratóriumot hozzanak létre a New York állambeli Cold Spring Harborban, továbbá hogy eugenetikai kutatások folyjanak a Harvard, a Columbia és a Cornell Egyetemen. Az első Nemzetközi Eugenetikai Kongresszust 1912-ben tartották Londonban, elnöke Winston Churchill volt. Nem kétséges, hogy a „vérvonal” kérdése meglehetősen fontos volt ezeknek az embereknek.

Amikor 1932-ben a Kongresszust New Yorkban rendezték meg, a George Walker és Prescott Bush (Harriman üzlettársai) által irányított Hamburg-Amerika Shipping Line hajótársaság juttatott el néhány híres német embert a találkozóra. Köztük volt dr. Ernst Rudin, a berlini Kaiser Wilhelm Genealógiai és Demográfiai Intézet munkatársa. Rudint egyhangúan megválasztották az Eugenetikai Társaságok Nemzetközi Szervezetének elnökévé – elismerésül a Német Fajhigiéniai Társaság megalapításában játszott szerepéért, mely Hitler faji intézményeinek előfutára volt.

Fajnemesítéssel kapcsolatos kutatások még ma is folynak, csak más, „politikailag korrekt” néven. Ifj. William H. Draper tábornok „támogató tagként” szerepelt az 1932-es Nemzetközi Eugenetikai Kongresszuson, és annak ellenére, vagy épp azért, mert kapcsolatban állt a Harriman és Bush családdal, a II. világháborút követően kinevezték Németországba az Amerikai Ellenőrző Bizottság gazdasági részlegvezetőjévé. A Tarpley-Chaitkin szerzőpáros így ír:

„Draper tábornok (a későbbi évek folyamán) létrehozta a 'Népesedési Válságot Kezelő Bizottságot' [Population Crisis Committee] és a 'Draper Alapítványt', így csatlakozva a Rockefeller és Du Pont családhoz, hogy együtt támogassák a 'népességszabályozás' név alatt futó eugenetikát. Lyndon Johnson elnök kormánya, melynek Draper tábornok volt a tanácsadója a témában, kezdte finanszírozni a születésszabályozást a trópusi országokban az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Hivatalán [U. S. Agency for International Development, USAID] keresztül”.

A szerzőpáros így folytatja:

„Draper tábornok George Bush mindentudó szaktanácsadója volt a népesedés kérdésében. [...] Draper fia és örököse, III. William H. Draper 1980-ban a Busht támogató országos elnökválasztási kampányszervezet, a Bush-for-President pénzügyi társelnöke, a kampánytámogatások felhajtásának legfőbb felelőse volt”.

John D. Rockefeller egy sztrájk letörésének idején a Standard Oil-nél. Jobb oldalt a háttérben a családtagjai.

Később az ifjabbik Draper az Egyesült Nemzetek Szervezetének dolgozott népességszabályozási ügyekben. Rudin eugenetikai munkáját nagyrészt Rockefeller támogatta pénzzel.

„Ezek a tehetős amerikai családok, csakúgy, mint angol társaik, fajilag felsőbbrendűnek tartják magukat, és arra törekszenek, hogy ezt meg is őrizzék” – írta David Icke.

A nepotizmus, azaz a rokonok pártolása közös vonásnak bizonyult e családok történetében. Alvin Moscow életrajzíró így fogalmaz:

„1917-től kezdődően öt év leforgása alatt az idősebb Rockefeller átadta egyetlen fiának és örökösének a vagyonát, minden kikötés nélkül”.

Ifj. John főleg emberbaráti tevékenykedéssel töltötte idejét, de azért örökölte apja üzleti szokásait, mely főként a szakszervezetekkel való szembenállásban mutatkozott meg. Hozzáállását azonban valamelyest enyhítette, legalábbis a nyilvánosság előtt, a híres 1914-es ludlowi mészárlás után, melyben a coloradói milícia tagjai tüzet nyitottak a Rockefeller tulajdonában lévő Colorado Fuel and Iron Company sztrájkoló munkásaira, és közülük negyvenet megöltek.

Az ifj. Rockefeller részt vett a második világháborús katonák számára létesített Egyesült Szolgálati Szervezet (United Service Organization, USO) megalapításában, és felügyelte a manhattani Rockefeller Center építését. A háború után ő adományozta az Egyesült Nemzetek Szervezetének manhattani székhelyéhez a területet.

Az ifj. Rockefellernek egy lánya született, Abby, aki 1976-ban, hetvenkét éves korában, rákban meghalt, és öt fia volt. III. John, Nelson, Laurance, Winthrop és David.

A legidősebb, III. John lett a Rockefeller Alapítvány elnöke, és több millió dollárt juttatott olyan nemzetközi ügynökségeknek, mint az India International Centre (Indiai Nemzetközi Központ) és az International House of Japan (Nemzetközi Japán Hivatal). Személyes vagyonából mesés keleti műgyűjteményét gyarapította, illetve a túlnépesedéssel és családtervezéssel foglalkozó Népesedési Tanács (Population Council) megalapítását támogatta. 1978-ban halt meg, de fia, John Davison Rockefeller, becenevén 'Jay', továbbvitte a család politikai érdeklődését, hiszen Nyugat- Virginia állam kormányzójaként szolgált.

Nelson Aldrich Rockefeller szintén politikai karriert csinált. A második világháborút megelőzően Venezuelába utazott, ahol megismerkedett a dél-amerikai kultúrával, no meg az ottani jól jövedelmező olajüzlettel. Mivel jól ismerte a térséget, Rockefellert a szintén New York-i Franklin D. Roosevelt elnök kinevezte az amerikai államok közötti ügyek koordinátorának, s ezzel elindította a kormányzati karrier útján. Rockefeller négyszer is volt New York állam kormányzója, azt megelőzően pedig a család olaj- és bankvállalataiban töltött be különféle tisztségeket.

1953-ban megalakult az Egészségügyi, Oktatási és Népjóléti Minisztérium, ahová Oveta Culp Hobby miniszter ajánlására Rockefellert nevezték ki államtitkárnak. Ezáltal Rockefeller számos szociális programot el tudott fogadtatni; amint Alvin Moscow írja,

„Oveta Culp Hobby kint volt a kirakatban, mint miniszter, de Nelson tevékenykedett a színfalak mögött: kulcsembereket talált a különböző programok irányításához, kutatási és tanulmányi ajánlatokat hirdetett meg, újabb programokat állított össze, melyeket később az Eisenhower-kormánnyal és a néha szkeptikus Kongresszussal kellett elfogadtatnia”.

Eisenhower Rockefellert még különleges külügyi tanácsadójának is kinevezte, mely tisztséget Nixon elnöksége alatt közeli barátja, Henry Kissinger töltötte be.

Folyamatosan próbálta elérni, hogy ő legyen a republikánus elnökjelölt, de számítását 1960-ban és 1968-ban Nixon, 1964-ben pedig Barry Goldwater szenátor húzta keresztül. Végül is Rockefellert Gerald R. Ford elnök 1974-ben kinevezte az Egyesült Államok elnökhelyettesének. Magát Fordot Richard Nixon elnök nevezte ki, amikor a Watergate-botrány miatt kényszerült lemondani. Rockefeller 1979-ben hetvenéves korában halt meg, tisztázatlan körülmények között; az ügyben szerepet játszott egy fiatal személyzeti beosztott hölgy.

A testvérek közül Laurance Spelman Rockefeller foglalkozott a legtöbbet üzlettel, és különféle vállalkozásokban, mint tőkebefektető csendestárs futott be szép karriert. Mivel már korán érdekelték a repülőgépek, 1938-ban a híres pilótával, Eddie Rickenbacker kapitánnyal az Eastern Airlines társaságba fektetett be, mely így a világ egyik legnagyobb légitársasága lett. Rockefeller a skót ifj. James McDonnell terveit is kemény összegekkel támogatta; a fiatalember később elindította azt a céget, melyből mára a McDonnell-Douglas Aircraft Corporation lett. A környezetvédelem világába is bejáratos lett, és három szervezetnek, a Környezeti Minőség Állampolgári Tanácsadó Bizottságának (Citizens Advisory Committee on Environmental Quality), az Amerikai Természetvédelmi Társaságnak (American Conservation Association) és a New York-i Zoológiai Társaságnak (N. Y. Zoological Society) vált elnökévé.

Winthrop Rockefeller volt a család fekete báránya. Miután a Yale egyetemről 1934-ben kicsapták, Texasba ment, ahol egy olajmezőn mindenesként dolgozott. A II. világháborúban egy gyalogos harci egységben szolgált a csendes-óceáni hadszíntéren, ahol megkapta a Purple Heart nevű sebesülési érmet és más érdemérmeket. Hazatérése után ivott, nőzött, és a New York-i kávéházi társaságban töltötte idejét. 1953-ban azonban belefáradt ebbe az életstílusba, fogta magát, és Arkansasba költözött, ahol 1956-ban 'az év emberévé' választották. Híres nevének köszönhetően 1967- ben kormányzóvá nevezték ki. Talán ekkor történt, hogy egy Bill Clinton nevű fiatal arkansasi demokrata, aki Rhodes-ösztöndíjas és DeMoley tag volt, felkeltette Rockefeller figyelmét. Winthrop is rákban halt meg 1973-ban, két hónappal hatvanegyedik születésnapja előtt.

---