Vajda Miklós: Mi történt Moszkvában 1956. november 2-4. között? New Yorkból szóltak Apró Antalért...

Amit a hazai sajtó sem mond el nekünk

A II. világháború befejezése után a háborúban győztes hatalmak megszállva tartották a háborút elvesztett Németországot, Ausztriát, és a Szovjetunió Vörös Hadserege által „felszabadított” kelet-európai országokat, köztük hazánkat is.

Az osztrák államszerződés, Ausztria II. világháború utáni helyzetének nemzetközi jogi rendezésének érdekében jött létre. Az 1945-ben angol, amerikai, francia, és szovjet megszállási övezetekre osztott Ausztria helyzetének rendezésekor figyelembe vették, hogy nem önálló államként vett részt a háborúban, ezért megszállói nem békeszerződést, hanem államszerződést kötöttek vele. Az államszerződést megelőző moszkvai szovjet–osztrák tárgyaláson megegyeztek abban, hogy Ausztria kinyilvánítja örökös semlegességét, s ezt alkotmánytörvénybe foglalja. A Bécsben 1955. V. 15-én aláírt szerződés 1938. január 1-i határokkal visszaállította a független Ausztriát. Megtiltottak minden politikai és gazdasági egyesülést Ausztria és Németország között és a csatlakozást katonai szerződésekhez. Ausztria nem engedélyezhet területén idegen katonai támaszpontokat, biztosítja a szlovén és a horvát kisebbség jogait (az őshonos magyarokét nem említették, a magyar kormány ezt tudomásul vette). Az szerződést aláíró nagyhatalmak külön nyilatkozatban ismerték el Ausztria semlegességét.

A szerződés következtében megszűnt Magyarország szovjet megszállásának jogosultsága, mivel a győztesek 1947. február 10-én aláíratták Magyarországgal a párizsi békét, amelynek értelmében a szovjet csapatok azzal az ürüggyel állomásoztak Magyarországon, hogy Ausztria szovjet megszállta részének utánpótlási vonalát biztosítsák.

A háborúban „felszabadított” országok védelmére, azok csatlós kormányaival, a Szovjetunió az osztrák államszerződés aláírása előtti napon, május 14-én Varsóban kölcsönös védelmi szerződést kötött. Ez volt a Varsói Szerződés, amely jogfolytonosságot biztosított a szovjet csapatok további magyarországi tartózkodására. Ezért, egészen az ún. rendszerváltásig nem kellett kivonulniuk Magyarországról.

(Nemzetközi szerződések gyűjteménye 1945-1958. Bp., 1958:259. (Az ~) - A forr. előzményei, alakulása és utóélete. Tanulmányok és kronológia. Párizs-New Jersey, 1987. (Adalékok az újabb kori magyar. történelemhez 17.) - Hernádi Tibor: 1956 igaz története. Baja, 2002.)

1956. november 2-án delegáció utazott Moszkvába a magyar szabadságharc leverése utáni politikai rendezés megbeszélésére. A küldöttség tagjai voltak: Kádár János, Münnich Ferenc, Kossa István és Apró Antal. Ekkor már el volt döntve, hogy november 4-én megindul a Vörös Hadsereg inváziója Magyarország ellen.

Szűrös Mátyás 1953-ban került Moszkvába, ahol a Nemzetközi Kapcsolatok Intézetében tanult és elvégezte a legmagasabb diplomataképzést, 1959-ben végzett. (Később volt berlini és moszkvai nagykövet is, majd a rendszerváltás idején ideiglenes köztársasági elnökként ő kiáltotta ki a Magyar Köztársaságot.) 1956-ban – mint gyakornok – jelen volt, a tárgyalásokon, de csak mint megfigyelő.

Ő mondta el egy interjúban, hogy a szovjetek jelöltjei az ország élére: Kádár János, Münnich Ferenc és Apró Antal voltak, de egyik személyre sem volt konkrét javaslat.

Az ülésen – Hruscsov távollétében – Bulganyin elnökölt, a “magyar-szakértők” közül jelen volt Mikojan, Szuszlov és Brezsnyev, valamint valamennyi keményvonalas: Vorosilov, Kaganovics, Molotov. A szovjet pártvezetés egyes tagjai – főleg Molotov – Münnichet szerették volna a magyar miniszterelnöki székben látni, mert Kádár egyesek szemében azt a benyomást keltette, hogy túl közel áll Nagy Imre miniszterelnök vonalához, miközben Münnich és Bata István nyíltan kiálltak a szovjet fegyveres beavatkozás szükségessége mellett.

Mihail Szuszlov szerint Kádár Jánost is be kell emelni a vezetésbe mint a nép emberét, és mint nem zsidó származású pártembert. Micunovic közbevetette: ő is jól ismeri Münnichet, és csak a legjobbakat mondhatja róla.

“Ha azonban közte és Moszkva között kell választanunk, egy lényeges politikai különbséget kell figyelembe vennünk. Rákosi alatt Münnich nagykövet volt Moszkvában, Kádár meg rab Budapesten. Minden magyar szemében ez döntő érv lesz Kádár mellett. Hruscsov elismeri érvelésem igazát és nem vitatkozik tovább…”

Szuszlov kiemelte, hogy túl sok a zsidó a magyar vezetésben, kifejezve azt az SZKP-ben akkor uralkodó véleményt, hogy ha „nemzeti káderekkel” erősítik a magyar pártvezetést, le lehet szerelni a fokozódó belpolitikai elégedetlenséget Magyarországon.

A moszkvai tárgyalás során bejött egy hivatalnok, és egy írásbeli üzenetet adott át Bulganyinnak, a szovjet delegáció vezetőjének. Az üzenet Hruscsovtól jött – aki éppen úton volt Brioniból Moszkvába –, és az volt a lényege, hogy az új magyar kormányban Apró Antal is kapjon pozíciót. New Yorkból szóltak, hogy Apró Antalról se feledkezzenek meg.

– New Yorkból?

– Igen, nem Washingtonból. A neoliberális támogatói lobbyztak Apróért, a pénzvilág lobbyzott Hruscsovnál. Ez után Hruscsov át is szólt, hogy Apró is kapjon pozíciót.

November 3-án visszaérkezett Moszkvába Hruscsov szovjet pártvezető, akinek egy nappal előtte Titó Brioni-szigetén Kádárt javasolta az új magyar vezetőnek, a korábbi moszkvai nagykövet Münnichhel szemben. Ezzel a kérdés el is dőlt.

Mindez megerősíti azt, amit John Loftus és Mark Aarons állít, a Titkos háború a zsidók ellen című könyvükben, hogy az izraeli titkosszolgálat – amelynek az igazi főnökei New Yorkban vannak – abban voltak érdekeltek, hogy a szuezi konfliktus minél előbb elkezdődjön, és Hruscsov – a magyarországi események miatt – ne legyen abban a helyzetben, hogy be tudjon avatkozni.

A nyugati pénzkartell mindenáron pozícióba akarta helyezni azt az Apró Antalt, akiről Kéri Edit később kimutatja, hogy ő adott utasítást a Kossuth téri vérengzésre. Akiért az izraeli titkosszolgálaton keresztül Hruscsovnál is lobbyzott. Mindez arra utal, hogy azt akarták elérni, hogy Apró Antal segítségével, Budapesten a legmegfelelőbb pillanatban vérontás legyen, ezért Hruscsovnak meg legyen kötve a keze, és ne tudjon Szuezben beavatkozni. Október 29-én megkezdődött a támadás Szueznél, először Izrael, majd Anglia és Franciaország is beavatkozott.

Kéri Edit tényfeltáró könyvében (Kik lőttek a Kossuth téren ’56-ban?) írja, hogy 1956. október 25-én a Kossuth téri épületeket a Partizán Szövetség tagjai szállták meg, és már égtek a vágytól, hogy valamit tegyenek a forradalmárokkal szemben. A tűzparancsot pedig Apró Antal a katonai bizottság elnöke adta ki. Az ott jelenlévő orosz tankok katonái és a felkelők között barátkozás történt, ami nyilván nem tetszett Szerovnak, de nem ő rendelte el a környező épületek tetejéről a tüzelést.

A Partizán Szövetség utódszervezetei ma is léteznek, különböző antifasiszta nevek alatt. A kommunisták lehettek később nagyon derék reform-kommunisták. Antifasisztának lenni ma is szalonképes.

A Kéri Edit által összeszedett dokumentumok azonban így is csak arra adnak lehetőséget, hogy a gyanúba keveredett gyilkosok ellen megindítsanak egy, a törvényekben szabályozott eljárást. Ugyanis ezek olyan bűncselekmények, amelyek nem évülnek el. Ha a bűnös már meghalt, az eljárást akkor is meg lehetne indítani, hogy a közvélemény és az utókor tudja meg, hogy a népirtást kik követték el.

Kéri Edit könyvét senki sem volt hajlandó kiadni, csak a Magyarok Világszövetsége, amely a könyvben összegyűjtött dokumentumok alapján évekkel ezelőtt büntetőfeljelentést tett, amelyre az ügyészségnek válaszolnia kellene, de ez a mai napig nem történt meg. Miért nem adnak választ a feljelentésre a magyar illetékes hatóságok?

Apró Antal a kinevezését Gerő Ernőtől kapta, aki akkor még a párt első titkára volt, és Hegedűs András volt a miniszterelnök.

A tények ismeretében érdemes megnézni, hogy a történések idején az Apró család milyen nemzetközi kapcsolatokkal rendelkezett.

A Kádár korszakban a KGB első számú magyarországi rezidense Apró Antal volt. Ez azt jelenti, hogy ő a forradalom teljes ideje alatt és az után is KGB-be teljes mértékben integrálva volt. De Alekszander Dugintól és sok más forrásból is tudjuk, hogy a KGB mindig a nyugati irányzatnak a bázisa volt a Szovjetunióban. Ez azt jelenti, hogy a KGB sem volt egyértelműen egy sztálinista intézmény. Nem véletlen, hogy Sztálin 4-5 évenként lefejezte a KGB-t, mert tudta, hogy az államok feletti pénzhatalmi erőkhöz kötődik.

Pongrátz Gergely, az 1956-os magyar szabadságharcban a budapesti Corvin-köz szabadságharcosainak parancsnoka, könyvében idézi a Mindszenty bíboros által említett két táviratot, amelyek a Nyugat részéről közvetlenül járultak hozzá a szabadságharc vérbefojtásához:

„Azonban, hogy a szovjet gőzhenger meginduljon, arról gondoskodott az amerikai külügyminisztérium, amikor a Moszkvában levő követének elküldte azt a táviratot, melyet mélyen elhallgatnak úgy Keleten, mint Nyugaton. Ezzel a távirattal biztosították a Szovjet kormányt arról, hogy: „Az Egyesült Államok kormánya nem tekinti Magyarországot, vagy a szovjet blokk bármely tagját potenciális katonai szövetségesnek.”

A második távirat szövege így hangzik:

“Az Egyesült Államok kormánya nem nézi jó szemmel azokat a kormányokat, amelyek barátságtalan viszonyban vannak a Szovjetunióval.”

Felmerül a kérdés, hogy az Apró család, amely ma is a legszorosabb kapcsolatban áll a nemzetközi háttér hálózatokkal – nemcsak Apró Antal, hanem az egész család – milyen szerepet játszott ezekben az eseményekben? Ugyanis mindig a titkosszolgálatok környékén csináltak karriert. Később pedig már a gazdasági vonalon is, de a kettő összefügg.

Elképzelhető, hogy ezek a rejtett hálózati kapcsolatok már megvoltak Apró Antalhoz, aki kézzel-lábbal követelte magának, hogy szabad kezet kapjon arra, hogy a partizánokkal a legvéresebb beavatkozást hajthassa végre a forradalmárokkal szemben. Ezt a felhatalmazást megkapta.

Ezért elképzelhető, hogy a szándék az volt, hogy csináljanak egy nagy és véres mészárlást, amely miatt a Szovjetuniót hosszabb időre le lehet kötni, és eltávolítani attól a lehetőségtől, hogy megakadályozza a Szuezi csatorna visszavételét a Rothschild család részére.

Ez lehetett a kiprovokált magyar forradalom és szabadságharc.

Az amerikai kormánynak volt egy nagyon fontos embere kelet Európában, Frank Wisner, aki először az OSS-nek, majd a CIA-nak a vezetője volt. Ő megszervezett egy hálózatot – több mint tízezer ember –, amely alkalmas lehet a szovjetek visszaszorítására. Ez az a szervezet, amelyből 1948-ban létrejön a Gladio. Ez egész Kelet-Európában működött.

Frank Wisner az ’56-os magyar események idején Bécsben volt, és onnan felügyelte, hogy az emberei mit csinálnak Kelet-Európában. Anton Turkul egy orosz herceg volt, aki már a cári hadseregben tábornok lett, a két világháború idején a Gehlen szervezettel működött együtt, majd Frank Wisnerrel is. Ő ismerte azokat a titkos rádióadókat, amelyeken keresztül sok olyan hírt küldött pl. Magyarországra, amelyek nem a Szabad Európa rádión keresztül jöttek.

Frank Wisner a bolsevizmus meggyőződéses ellensége volt, személyes tragédiaként élte meg, hogy nem lehetett segíteni a magyaroknak. Minden próbálkozása sikertelen maradt, decemberben idegösszeomlást kapott, két évig gyógykezelték, majd a CIA londoni kirendeltségének lett a vezetője. 1964-ben visszahívták, majd egy év múlva öngyilkos lett.

Közben folyt a magyar nemzet önfeláldozó szabadságharca a ”Dicsőséges Felszabadító Vörös hadsereg” ellen.