Varga Domokos György: Hogyan hívja vissza az iskolaigazgató az oltatlansága miatt elűzött tanárt?
Hetekkel ezelőtt arra biztattam minden hozzánk forduló olvasót, hogy tartson ki! A kötelező oltások és maszkok dolgában annyira képlékeny minden, annyira ellentétes erők és törekvések mozognak, hogy az elkövetkező napokban bármi előfordulhat. Amikor már Kanadában és Ausztráliában ekkora civil erők mozdulnak meg a kovidönkény ellen; amikor egyre több ország nyilvánítja ki, hogy részéről befejezte a vészhelyzeti intézkedéseket; akkor Ausztria vagy Magyarország sem húzhatja már sokáig az oltási és más önkényeskedéseivel.
S lőn.
Amikor pedig már a magyar baloldal is tiltakozásba fogott a kovidszigor ellen, egészen biztosan lehetett tudni, hogy csak napok vannak hátra, ami a visszatáncolást illeti. Hiszen pontosan tudható, hogy az ellenzék is közvélemény-kutatási adatokból dolgozik, s abban a pillanatban, amikor látják, hogy a kovidozásuk már többet visz a konyháról, mint amennyit hoz, nem sietnek gazdáik óhaját vakon teljesíteni – különösen nem az országos választás küszöbén. Azonban a kormányoldal sem evett meszet, hogy ő húzza a rövidebbet; épp elég, hogy a Mi Hazánk már alighanem átugorja a parlamenti küszöböt, még csak az kéne, hogy a többi ellenzéki párt is hirtelen pálfordulásával kovidszkeptikus szavazatokhoz jusson.
Így állhatott elő hirtelenjében ez a meglehetősen idétlen helyzet. Különféle állami és nem állami intézmények vezetői pár nappal ezelőtt még szívósan üldözték „oltakozni” nem hajlandó munkatársaikat és munkavállalóikat – holott jószerivel már minden józan ember számára nyilvánvalóvá vált az ún. oltószerek tökéletes haszontalansága, bármiféle járvány megfékezésére való alkalmatlansága. Ellenben cáfolhatatlan adatok kezdek tömegével gyűlni arról, hogy ezek a kétes injekciók még lendületesen terjesztik is a járványt, lepik el a kétszer meg háromszor oltattak a kórházakat.
Jobb esetben.
Rosszabb esetben még máshova is jutott belőlük.
Töredelmesen bevallom, érdekelni kezdett, hogyan fogják kezelni ezt a sületlen helyzetet a kirekesztésben akár kénytelen-kelletlen, akár lelkesen jeleskedők.
Ráadásul a háború árnyékában, amely minden kovidos fontoskodást egy csapásra vitt.
Hajdú Éva munkatársam, az ausztriai kovidviszonyok kiváló ismerője egyetlen lényegre törő szóval ábrázolta az ottani helyzetet: „lapítanak”.
S nálunk?
Nos, Dienes Jenő Attila vitriolba mártott tollának köszönhetően arról már érzékletes képet nyerhettünk, hogy egy amúgy ötgyerekes tanár hogyan élte meg kényszerű kirekesztését és pályaelhagyását. Érdeklődő olvasóink válogathatnak az alábbi írások közül.
Arról azonban csak most jutottunk hiteles dokumentumhoz – éppen az ő jóvoltából –, hogy az elbocsájtója miképpen próbálja meg orvosolni az orvosolhatatlant, helyébe illeszteni a veszett fejsze nyelét.
Nem tudom, mit fognak erről gondolni az utánunk jövő generációk. Meg mit fognak gondolni saját magukról. Hiszen hétfőtől szabad a gazda, senki civilnek sehol nem kötelező maszkot viselni, a munkáltatók többé elő nem írhatják. És mégis. Tegnap – azaz szerdán, két nappal a feloldozás után – úgy sikerült leülnöm a villamoson egy négyes helyre, hogy mellettem három fiatal maszkban feszített. Unokám iskolájának igazgatónője pedig körlevelet bocsátott ki, hogy bár mostantól nem kötelező az iskolában a maszkviselés, de ő mégis a hordását javasolja a szülőknek „a biztonság kedvéért”.
Jaj!
Hát nincs igaza annak, aki azt mondja: minden országnak olyan vezetője van, amilyet megérdemel? Megérdemeltünk mi volna olyat, aki inkább megbuktatja magát, csak hogy szembeszálljon a világuralmi kovidönkénnyel?
Ha a lelke rajta, népének sem különben.
Hozzászólások