2021. jún. 7.

Vukics Ferenc: A 2022-es választás lesz a liberális kapitalizmus végstádiuma hazánkban

Jön a szervezett kapitalizmus és az adósságunió…

A 2022-es magyarországi országgyűlési választás a rendszerváltás óta eltelt időszak kilencedik általános parlamenti választása lesz Magyarországon. A pontos dátumot a köztársasági elnök fogja kitűzni a jövő év elején. Az idei évben a közvéleménykutató cégek nagyon szorgalmasan szállítják a felméréseiket, amelyek szerint az ellenzéknek csak a közös ellenzéki lista esetén van lehetősége a győzelemre. A Civitas tanulmánya szerint a kormánypártok előnye nyolc, míg a Publicus felmérése szerint az ellenzék előnye tíz százalék pont.

Abban egyetértenek, hogy az ellenzéki pártok külön indulása esetén negyedik alkalommal is esély lehet arra, hogy újabb kétharmadhoz közeli eredmény születik. A különféle politikai beállítódás jól látszik a kutatók eredményein, s ez azt mutatja, hogy a közvéleménykutatás módszertanát továbbra is mindenki a saját meglátása szerint alakítja. Természetesen elképzelhető (ha nem teljesen tökkelütöttek), hogy léteznek valós tudományos alapossággal készült kutatások is, amelyeket a valósággal való súlyos egyezésük miatt inkább megtartanak maguknak. Egy, a logikát nem száműző világban az is elképzelhető lenne, hogy stratégiájukat és taktikájukat ezen valósághoz közelítő kutatások alapján gondolják újra. Az ellenzék tanácsadói szerint a 2022-es választás lesz az ellenzék utolsó esélye. Ha zsinórban a negyedik választást is elbukják, ráadásul összefogással, akkor a továbbiakban nem marad semmilyen politikai innovációs lehetőség a számukra.

A közösségben gondolkodó emberek számára már évek óta világossá vált, hogy a klasszikus jobb és baloldali elveket valló pártok száma nemcsak Magyarországon, de a világon is közelít a nullához, ennek ellenére a pártpropagandák elérték, hogy az emberek többsége továbbra is hiszi, hogy jobb és baloldali elvek különbözősége hozza létre a legnagyobb törésvonalakat az országban. Ráadásul kialakult egy egészen egyedi „egyszereplős politikai helyzet”. Hazánkban nincs igazi kihívó, nincs igazi ellenfél. A miniszterelnök érdemeinek és hibáinak kommunikálásában látja mindegyik fél a hatalomhoz vezető út egyetlen lehetőségét.

Leegyszerűsítve mindez azt jelenti, hogy Orbán Viktor nyerhet vagy megverheti saját magát.

Az emberek egy része úgy gondolja, hogy nyugodtan ülhet a fenekén és nem kell csinálnia semmit, mert akkor is felelős magyarként cselekszik, ha semmi mást nem tesz, mint hogy Orbán Viktor mellé rakja az ikszet, a másik része pedig arról lett meggyőzve, hogy csupán egyetlen fontos tett van ebben az országban: meggátolni a jelenlegi miniszterelnököt, hogy folytathassa a kormányzást.

Mindkettő elképzelése súlyos társadalmi tévedés.

Az első csoport szerint felesleges szerveződni, szellemi műhelyeket fenntartani, mert a kormány majd megoldja a problémákat, és felesleges felhánytorgatni a kormánypárti körök hibás döntéseit vagy a közvéleményt irritáló cselekedeteit.

A másik csoport szerint pedig elég elzavarni „Azorbánt”, és a „nyugatiak” végre elismerik a hűségüket, s a következő hónapokban máris a luxemburgi béreket utalják a számlájukra. Nem számít, hogy az éhes farkasok a megnyert választás után egymásnak esnek majd, mert a „bölcs nyugati vezérek” majd eldöntik, hogy kire is van szükségük valójában ebből a szivárványkoalícióból.

Utóbbiak abban is biztosak, hogy a választások eredményétől független módon 2022 után csakis „Orbán-mentes” Magyarország jöhet. Ha a választásokat a jelenlegi kormánypártok nyernék, akkor ezen csoport tagjai szerint az csak csalással valósulhat meg, amit a „nyugati demokráciák” nem hagynák annyiban, és az EU és a NATO egységét féltve „végre” leszállnának a helikopterek, és helyreállítanák a Magyar Köztársaságot. Ha pedig mégis a koalíciósok nyernének, akkor egyszerűen félrerakják az alkotmányt, a korábbi jogi elveket, és kriminalizálják „Azorbánt és családját”, a FIDESZ-t és megátalkodott szavazóikat. Ők talán már meg is felelnek a Václav Klaus által megfogalmazott „homo bruxelarum” kifejezésnek.

És az egészben az az érdekes, hogy ez a „haladó”, „modern” réteg semmit sem tud a számokról és az ország fundamentumairól. Nem értik, hogy az ország elképesztően értékesebb vadászzsákmány, mint a rendszerváltozás előtt volt.

Nem zavarná őket az sem, ha az új kormány első lépésként megemelnék a kamatokat, mert nem értik, hogy annak ellenére, hogy az adósság már 80–85 százaléka forintban van, ezen adósságban mégis óriási szerepet játszanak a nemzetközi befektetők. Egy kamatemelésen hatalmasat kaszálnának külföldön. Nekik elég lenne, ha elővennék a régi mesét, hogy a magántulajdonos mennyivel hatékonyabb az államnál, és elfogadnák, hogy újra privatizálnák mindazokat a stratégiai ágazatokat, amelyeket a mostani kormányzat visszaszerzett. Nem értik, hogy a Mol összértéke 12 milliárd euró, míg az OTP 25 milliárd. Vagyis ma csak a Mol értéke több annál, mint amennyit annak idején a teljes privatizációból bevettek. Ma például az OTP többet ér, mint a második német bank, a Commerzbank. Ha ezeket a nagy magyar cégeket megshortolnák, akkor elképesztő mennyiségű pénz kerülne az új tulajdonosok kezébe.

Az első csoport tagjai azt jól érzik, hogy nem kell félniük a populizmus bélyegétől, mert amit ma populizmusnak hívnak, az csupán egy normális és természetes kritika az unióban zajló folyamatokkal szemben és tökéletes válasz az európai politikai elitek arroganciájára. Ebben az időszakban nincs más mód a vélemények árnyalt kifejezésére. Az egyetlen hatásos módszer az egyszerűsítő kifejezések használata. Azt is jól érzik, hogy a régi államokban, Magyarországon, Lengyelországban, Csehországban és Olaszországban jóval nagyobb volt a demokratikus kontroll, mint a jelenlegi unióban. Jól látják, hogy a neoliberálisok azt a téveszmét képviselik, hogy minél inkább meggyengítik az államot (állami, közösségi tulajdon felszámolása, határok eltörlése, kultúrák homogenizálása), annál jobban fog működni a gazdaság és az emberi társadalom.

Azt viszont rosszul látják, hogy a jövő társadalma megvalósítható a jelenlegi magyar társadalom még meglévő humán erőforrásának hasznosítása nélkül.

A jelenlegi kormány nem szervezte meg a magyar társadalmat. Elképzelhető, hogy nincs is ilyen szándéka. Minden azonban azt jelenti, hogy nem értették meg, hogy a jövő kihívásaira az elkövetkező évtizedekben az adott közösség erőforrásainak teljes mozgósításával lehet csak majd válaszokat adni. Az jelenlegi kormányzás nem fog örökké tartani és nem tudja lemenedzselni azokat a „mikroeseményeket”, amelyek ehhez a feladathoz szükségesek.

Meg kell érteni, hogy az Orbán-rendszer konszolidálása nem elkerülhető.

Ezt levezényelheti a jelenlegi hatalom, és akkor megdicsőülve távozhat, vagy a nemzeti gondolat „privatizálása” miatti esetleges bukásával veszélybe sodor egy több ezer éves kultúrát.

Ahhoz, hogy az emberek a következő választásokon helyesen döntsenek, ahhoz ismerniük kellene a magyar társadalom valódi állapotát, amelyet sem az ellenzék, sem pedig a kormányzat nem nagyon akar eléjük tárni.

A hazánkban folyó politikai harc csak egy szelete annak a világjelenségnek, amely azt mutatja, hogy a liberális kapitalizmus a rendszer fenntartása érdekében olyannyira agresszívvá vált, hogy magatartásával egyre inkább elidegeníti a népesség nagy részét. Az emberek egy idő után szkeptikussá válnak a rendszerrel szemben. Korlátokat fognak követelni és fel fognak lázadni a liberális kapitalizmus ellen.

Úgy tűnik, hogy ebben az évtizedben egy régi-új kapitalizmusmodell, a szervezett kapitalizmus hódítja meg a világot.

A változással még nem is lenne gond, mert jelenleg a pénzügyi piacok, a pénzügyi arisztokrácia már a demokráciát és az emberek döntéseit korlátozza és lehetetlenné teszi a szabad választásokat.

A bankok túl nagyra nőttek és olyannyira uralják a gazdaságot, hogy nem mehetnek csődbe, és az állampolgárok pénzéből mentik meg őket, mert a csőd esetén maguk alá temetnék a gazdaságot. Uralják a kormányokat, de nem megbuktathatóak. A demokratikus hagyomány szerint a képviselőket és kormányokat meg lehet választani, de abban nincs választási lehetőség, hogy meg akarjuk-e menteni a bankokat, vagy elfogadjuk-e túlhatalmukat.

A Deutsche Bank olyan fontos lett Európában, hogy nem mehet csődbe. Ennek a banknak a léte és működése pedig a választott parlamentet korlátozza, amely így nem tud szabadon gazdaságpolitikát csinálni. Még a választott képviselők sem mondhatnák azt, hogy elegünk van a Deutsche Bankból és ezt az intézményt ilyen formában nem működtetnénk tovább. Ez lehetetlen lenne. A pénzpiacok komolyan korlátozzák a demokráciákat. Ilyen eset, amikor a válságot okozó bankokat kell megmenteni az adófizetők pénzéből, akkor is, ha az adófizetők a képviselőiken keresztül nemet mondanának a megszorításokra. Így óriási a demokratikus deficit.

Prof. Dr. Andreas Nölke a nemzetközi politikai gazdaságtan kutatója szerint:

„Mindenhol mások az eszközök. Magyarországon a devizahiteleken keresztül került kényszerpályára a politika, máshol az államadósságon keresztül. Amerikában és Németországban ennyi sem kell, ott már a pénzügyi szektor mérete is elég volt a kényszerítő erőhöz. A pénzügyi szektor a nyugati világban ma a demokrácia egyik fő akadálya. Nincs választott parlament, amely szembe menne e hatalommal."

A szervezett kapitalizmus nem egyetlen modell, mert már eddig is nagyon sok formája volt. Hazánknak és az itt élő embereknek sem mindegy, hogy melyik formája fog megvalósulni. A harmincas években fasiszta és nemzetiszocialista karakterű szervezett kapitalizmus jött létre a liberális kapitalizmus romjain, amely rövid időn belül nagy hatékonyságot mutatott, de világégéshez vezetett. Az USA-ban eközben a New Deal korszaka zajlott, amely egy elfogadhatóbb minta volt a szervezett kapitalizmusra. A láthatatlan kéz politikáját a cselekvő állam koncepciója váltotta fel.

A liberális kapitalizmus szervezett alternatívája lehet egy nagyon rossz modell, de lehet egy jól működő, a társadalom valódi érdekeit szem előtt tartó szabályozott kapitalizmus is. 2008 óta a liberális kapitalizmus válságát éljük és egyre több ország fordul a szervezett kapitalizmus felé. Mi sem fogjuk megúszni az átállást…

Az ellenzék győzelmével az egyre nagyobb demokratikus deficitet kitermelő, egyre agresszívabbá váló liberális kapitalizmus utóvédharcainak elhúzódásával lehet számolni, és azzal, hogy ennek további fenntartása egy újabb magyar nemzedék erőforrásainak kifosztásával fog megvalósulni. Ezeknek az utóvédharcoknak pedig egy hazánkhoz hasonló „kitett gazdaságú” ország tud a legkönnyebben áldozatul esni.

Prof. Dr. Andreas Nölke 2009-ben vált ismertté a tudományos közéletben, amikor egy új kapitalizmus-típus, a függő gazdaság fogalmát alkotta meg a közép-európai országokra vonatkozóan.

Nem igaz az ellenzék által sokszor emlegetett mantra, hogy Magyarország óriási adományokat kap az uniótól támogatások formájában.

A francia professzor, Thomas Piketty két éve kiszámolta, hogy hazánk vált az egyik leginkább külföldi tulajdonú gazdasággá a kilencvenes évek óta. Ez a jelenség az oka annak is, hogy Magyarországról sokkal több profit megy külföldre, mint bármely más közép-európai országból, és annál is több, mint amennyit az ország uniós támogatásként visszakap.

A rendszerváltozás során elképesztő mértékű sokkhoz vezetett Magyarországon, hogy a neoliberális gazdaságpolitika legjobb tanulójává akart válni, és minden innovációt, hatékonyságot a külföldi tőkétől várt. Jött persze külföldi tőke, többségi külföldi tulajdonba került a bankszektor és jött a devizahiteles összeomlás is. Túl radikális volt a gazdasági kiárusítás Magyarországon. Ehhez a folyamathoz valóban szükség volt némi külföldi tőkére, de egy felelősen gondolkodó államban nem lett volna szabad a technológiailag értékes cégeket elkótyavetyélni. Lengyelország kicsit óvatosabb volt és vigyázott, hogy több nemzeti értéket őrizzen meg és nagyobb hazai irányítással rendelkezzen a gazdaság felett. Ez lényegesen előrelátóbb stratégia volt, mint a magyaroké.

Prof. Dr. Andreas Nölke szerint:

„Egy közép-európai függő gazdaság esetében egy sor fontos döntést német városokban hoznak meg. Van innováció a függő gazdaságokban is, a multik végeznek innovációt és a nekik beszállító nemzeti cégek is. Vannak a hazai cégekben hazai fejlesztések. De ha közelebbről nézzük a multik szervezeteit, akkor láthatjuk, hogy a leginnovatívabb tevékenységek és a legmagasabb innovációs kiadások az anyaországi központban folynak. A legnagyobb értéket ígérő, legígéretesebb tevékenységeket általában otthon tartják, nem viszik Lengyelországba vagy Magyarországra, bár jelenleg ez nem tűnik olyan súlyos problémának. Most is rengeteg érték áramlik a nyugati cégközpontokba például ottani magas fizetések formájában, de engem a hosszú távú tendencia aggaszt jobban. Ha a multi az országot egyfajta összeszerelő egységként használja, akkor nehéz saját hazai bajnokokat, innovatív, külföldiektől ily módon nem függő cégeket felemelni, amelyekkel a döntések a nemzetgazdaságon belülre kerülhetnek.”

A kutató szerint a magas hozzáadott értékű szektorokban és tevékenységekben kellene saját nemzeti márkákat építeni. Könnyű a szupermarketek között, a médiában, a bankszektorban nemzeti cégeket építeni. De a fejlett iparágakban sokkal nehezebb. Magyarországon és a régióban van hazai tőke és vannak hazai tőketulajdonosok. De ezek a hazai tőketulajdonosok sok esetben jelenleg nem a technológiailag legfejlettebb, leginnovatívabb iparágakat irányítják. Nincs ellenőrzésük az export nagy része felett sem. A nemzeti tőke bizonyos szektorokra korlátozódik, mezőgazdaságra, kiskereskedelemre, élelmiszeriparra, médiára, szolgáltatásokra. Erős ipari szektor kell, amely technológiában is képes versenyre kelni a külföldiekkel, az államnak pedig sok pénzt kell befektetni e cégekbe. Magas minőségű munkaerőt kell biztosítania például a hazai cégeknek, ez a második hozzávaló.

A kommunizmusban a felsőoktatás és technológia területére egész sok állami beruházás érkezett, de a kommunizmus bukása óta a felsőoktatásban a technológiafejlesztés területét nem vették elég komolyan a térség kormányai. Magyarországnak erős hazai cégek kellenek, és a pénzügyi szektor feletti ellenőrzés ennek egy nagyon fontos lépése. Ha hazánk nem ellenőrzi a pénzügyi szektort, akkor a hazai cégek nem jutnak hitelekhez, ha növelni szeretnék a kapacitásaikat. A leggyorsabban növekvő gazdaságokban a pénzügyi szektor hazai irányítás alatt áll, ez az iparosítási stratégia alapeleme. Komoly beruházások kellenének még a felsőoktatásba és egyetemekbe, az egyetemeken zajló technológiai fejlesztésekbe

Mariana Mazzucato olasz közgazdász szerint újból vállalkozó államra van szükség, mivel már jelenleg is számos alapvető innovációt nem a magánszektornak, hanem az állami finanszírozású kutatásoknak köszönhetünk. A magánszektor abban jó, hogy az innovációt profitábilissá tegye és termékként elterjessze, de a valódi innováció nem a magánszektorban, hanem sokszor az állami egyetemeken vagy kutatóintézetekben születik meg. A NER sokat emlegetett szitokszó az ellenzéki médiában, de a felzárkózáshoz fontos alapvető szektorokat jelenleg is a külföldi cégek uralják, s ez azt is jelenti, hogy a nemzetgazdaságban keresett profitot ki is viszik az országból.

Prof. Dr. Andreas Nölke így vélekedik erről:

„Az egyik probléma tehát a technológiai függőség, a hosszú távú perspektívák hiánya. Mit csinálunk, ha a multi elviszi a termelést keletre? A másik ügy tényleg az, hogy kié a profit többsége. Ha egy autót nézünk, a profitból a székhely fölözi le a legtöbbet, mert ott zajlik a tervezés, a marketing, a termelés megszervezése. Csak kisebb profitot szerezhet az a hely, ahol az autókat gyártják és ebből kisebb béreket is lehet kifizetni. Ha ez egy stabil világrend, akkor nem igazán engedi a felzárkózást a nyugati bérszintekhez.

A fejlődő gazdaságoknak szükségük lenne némi védelemre kezdetben, hogy kineveljék a nemzeti vállalataikat, ahogy a nyugati országok is tették a korábbi évszázadokban. Néha kereskedelmi védelemre is szükség lenne. Vagy szabad, liberális szellemi tulajdonjogi rendszerre.

Mivel a fejlett országok nem engedik a vámokat és a szellemi tulajdonjogok adásvételét pedig erősen korlátozzák, bizonyos értelemben igyekeznek távol tartani azt a létrát a felzárkózó országoktól. A ma felzárkózó országoknak nem engedik meg azokat a támogató vámokat, amelyekre mondjuk a nyugati országok építettek a múltjukban.

Az USA volt a világ leginkább protekcionista országa évtizedeken át a késő 19. században, de Németország és Japán is extrém módon protekcionista volt. És most ezek az országok nem engedik másoknak, hogy hasonló felzárkózási utat kövessenek.”

A nyugati cégek és a kormányok ráadásul szorosan összefonódva vitték végbe a felzárkózást. Ma egy magyar elemzőnek erről csak annyi jut eszébe, hogy „korrupció”. A NER-t ostorozó ellenzékieket alaposan ki kellene faggatni arról, hogy mi is az ő megoldásuk igazi háttere. A kapitalizmusból a magyar tömegek nem a NER miatt maradtak ki, hanem a rendszerváltoztatás során, annak módja miatt.

A nemzeti tőkések és az állam közti szoros együttműködésre manapság úgy tekintünk, hogy az a korrupció, a járadékvadászat vagy a haveri kapitalizmus melegágya. Ha megvizsgáljuk a kínai és indiai gazdaságokat, akkor azt látjuk, hogy az állam nagyon szorosan együttműködik a helyi cégekkel. Ma azok a leggyorsabban fejlődő gazdaságok, amelyek ezt a mintát követik.

Dél-Korea esetében is látható, hogy egyáltalán nem baj, ha az állam erősen támogatja a hazai cégeket, mert a közös célok elérése érdekében szükség van egy ilyen szövetségesi hálózatra.

Az Orbán-rendszerrel nem az ilyen jellegű összefonódás a baj, hanem az, hogy ebben az esetben az szükséges, hogy a nemzeti tőkések csoportjai között valódi verseny legyen.

Ha egy országban sokféle tulajdoni viszony létezik, akkor a helyi cégek a helyi önkormányzattal összefonódva és szövetkezve versenghetnek egy másik helyi szövetséggel, ahol a magán- és az állami tulajdon mellett a szövetkezeti és régi közbirtokossághoz hasonló közösségi tulajdonformák is jelen vannak. Ha sok ilyen versengő szövetség van és senki sem képes megszerezni az állam feletti központi irányítást, akkor ez a modell a teljes társadalom számára előnyös lehet.

George Borjas harvardi közgazdász szerint a migrációval, az ún. „zöld forradalommmal” a liberálisok csak késleltetni akarják a valódi változásokat. Ezek is az utóvédharcok részei. A közgazdász szerint ki kell mondani, hogy az amerikai bevándorlás a dolgozóktól vette el azt, amit a cégeknek adott oda. 2015-ben 50 milliárd dolláros jövedelmi többlet keletkezett az amerikai gazdaságban az őslakosok számára, ami nem jelentős nagyságrend az amerikai gazdaság méretéhez képest. Ez a többlet abból állt össze, hogy a bevándorlás 516 milliárd dolláros veszteséget okozott a hazai dolgozóknak és 566 milliárdos nyereséget a hazai cégeknek. Valakinek a bércsökkenése valaki másnak a profitja. A lakosság kifizeti a migráció és a technológiaváltás költségeit, miközben a csökkenő bérekkel és a magasabb árakkal a pénzarisztokrácia újabb extra profitra tesz szert.

A Karátson Gábor-kör szerint a magyar közéletben olyan sokat emlegetett harmadik útra van szükség:

„Az egyik oldalon a magánvállalkozások korlátokat nem tűrő szabad versengése hatalmas cégbirodalmak kialakulásához vezetett. Az új pénzarisztokrácia korrumpálta az államot és a nemzetek feletti szervezeteket, amelyek a helyi társadalmakkal fizettetik meg a termelés egyre növekvő természeti, szociális és kulturális költségeit, az úgynevezett externáliákat. A multinacionális üzleti hálózatok megszabadultak a helyi politikai közösségek ellenőrzésétől. Egyidejűleg azonban magát a piacot is felszámolták: a tranzakciók többsége többé nem egymástól független szereplők között zajlik, a vállalkozások száma radikálisan lecsökkent, és méretük, jövedelmük, információs lehetőségeik szélsőséges különbsége illuzórikussá teszi a kapcsolatok piaci jellegét. A világpiac inkább egy megtévesztő metafora, mintsem valóság.

A másik oldalon (minek nevezzelek?) azok a politikai kísérletek, amelyek akár a társadalmi igazságosság, akár a közjó nevében az államot tették mindenhatóvá, önkényuralomhoz vezettek. A bürokratikus központosítás következtében „nemzeti” és „szocialista” oldalon egyaránt csak az elnyomás fokozódott és az igazolhatatlan társadalmi egyenlőtlenségek növekedtek, miközben a hatalmi ágak függetlenségének felszámolása minden esetben romló minőségű kormányzást eredményezett.”

„…mindenekelőtt vissza kell szerezniük a helyi, munkahelyi, szakmai és kulturális közösségek jogát az önrendelkezéshez, hogy maguk dönthessék el, milyen sorsot szánnak utódaiknak. S hogy élni is tudjanak jogaikkal, olyan feltételeket kell kiharcolniuk, amelyek biztosítják az érintettek érdemi részvételét a döntésekben, és szolidáris együttműködésre ösztönöznek. A személytelen kényszerintézmények alternatívája a decentralizáció és az értelmes egyet-nem-értés politikai kultúrájának kialakítása. Azonban nincs tényleges önrendelkezés világgazdasági függőségünk mérséklése nélkül: ehhez pedig ki kell szállnunk a kényszeres növekedés és örömtelen pazarlás mókuskerekéből, hogy javainkkal célszerűen gazdálkodhassunk, és mindenki értelmes munka fejében jusson tisztességes megélhetéshez. Önrendelkezés, decentralizáció, felelős részvétel, emberi léptékű gazdaság – a fennálló viszonyok között ezek a követelések megvalósíthatatlanok.”

Abban mindannyiunknak egyet kell érteni, hogy világgazdaság jelenlegi rendje fenntarthatatlan. A társadalom kettészakadása, az erőforrások felélése, a féktelen pazarlás és az ökológiai katasztrófa következményei csak akkor enyhíthetőek, ha a gazdasági folyamatok ismét a helyi társadalmak ellenőrzése alá kerülnek. Ezeket a közösségeket pedig alkalmassá kell tenni erre a feladatra, ezért újra kell szervezni.

A közelgő választások kapcsán csak annyit jegyeznék meg, hogy a jelenlegi kormánypártok jobban járnának a velük néha kritikus nemzeti közösségek szövetségi hálózatával, mint a nemzeti gondolat privatizációjával, az ellenzék pedig a Karátson Gábor-körben lévő gondolkodókkal, mint a DK, a Momentum, a Jobbik, az MSZP, a Párbeszéd mindent és mindenkit kiszolgáló nímandjaival. Fiataljainknak így talán maradna esélye arra, hogy „bőrülésfüggő álmaik” mellett valódi jövő is jusson.

Források:

Vukics Ferenc: A 2022-es választás lesz a liberális kapitalizmus végstádiuma hazánkban

Comments

Blogos rovatok

KIEMELT CIKKEK