Vukics Ferenc: A magyar béka segge alatt – Hibrid háború a nemzet ellen

Korábban már megpróbáltam felhívni a Tisztelt Olvasó figyelmét arra, hogy a hosszú békeidőszakokat mindig háború zárja le. Mai modern, felgyorsult és progresszív (haladár) világunkban azonban már az emberiség legöregebb találmánya, a háború sem olyan, mint amilyennek több ezer év óta megismertük. A harc elvei változtak, de az alkalmazási területek sokszínűsége miatt mégis egyre inkább értelmezhetetlenné és felderíthetetlenné válnak a szándékok és célok. A katonák már régen megtanulták, hogy a politika marginalizálódása nem sok jót hoz a számukra, és a ”nagyívű” diplomáciai manőverekben elkövetett hibákért vérrel kell fizetniük a harctéren. Ha őket kérdezzük, akkor bizony a pokolba kívánják azokat, akik a jól felfogott gazdasági érdekeik mellé ilyen érdekérvényesítési formát használnak.

Végtelen mennyiségű proxy (helyettesítő) erő bolyog a világban, hogy végrehajtsa megbízói elképzeléseit. Egyre több a hamis zászló alatt végrehajtott művelet. Most már mindenki csak az aszimmetrikus, hibrid megoldásokat választja a konvencionális harceljárások helyett. Titkosszolgálati műveletek, külföldről importált „felkelők”, szakadár erők, gerillák, meghatározhatatlan hátterű biztonsági cégek, NGO-k, öngyilkos merénylők, irreguláris alakulatok és a pszichológiai hadviselés alkalmazása jelzi a katonák számára, hogy az új konfliktusok gyökeresen más megoldásokat követelnek, mint a korábbi háborúk. Ez újfajta stratégiai szemléletet jelent, és a vele szemben történő fellépésnek is speciális és modern követelményei alakulnak ki.

Nincs „casus belli” és nincs hadüzenet. Az új hadviselő felek integrált módon alkalmazzák az állam diplomáciai, információs, katonai, valamint gazdasági/pénzügyi eszközeit.

Különösen fontossá válik az információs hadviselés és a narratíva uralásának képessége. Az ellenség arra törekszik, hogy bizonytalanságot idézzen elő a saját szerepére vonatkozóan, kihasználja a megtámadott fél háborúfelfogásából adódó lehetőségeket, és így a háborús küszöb alatt észrevétlen maradhat a tevékenysége, következésképp nem vált ki háborús helyzethez mért ellenreakciót.

A műveletek az észlelési és a reagálási határértékek alatt maradnak. Minden rést kihasználnak, amit a nemzetközi jog meghagyott a számukra, így akadályozzák a megtámadott fél és a nemzetközi közösség döntéshozatali folyamatait és reakcióit.

A hagyományos hadviseléstől eltérően a támadás észrevétlen maradhat egészen addig, amíg a megtámadott állam már „elfárad”, elhasználja erőforrásait, és képtelenné válik a hatékony védekezésre.

Mindez hasonlít a „megfőtt béka” szindrómához. Ha egy békát egy tál meleg vízbe helyeznek, az azonnal kiugrik abból. Ha ugyanezt a békát egy hideg vízzel feltöltött edénybe helyezzük, és csak fokozatosan melegítjük fel a vizet, akkor nyugton marad. A béka folyamatosan igazítja testhőmérsékletét a víz növekvő hőmérsékletéhez. Amikor a víz már túl forró, akkor a béka már nem tud tovább alkalmazkodni. Ekkor a béka úgy dönt, hogy kiugrik. A béka megpróbál ugrani, de az izmai már nem működnek. Minden erejét elvesztette a víz emelkedő hőmérsékletéhez való alkalmazkodás során. A békát valójában nem a forrásban lévő víz ölte meg, hanem az, hogy képtelen volt időben felfogni, hogy mi is történik vele, és nem tudta eldönteni, hogy mikor ugorjon ki.

A háború pedig már itt van a nyakunkon. Jelenleg a háborús küszöb alatt zajlik minden. Szépen lassan melegítik a körülöttünk lévő vizet. A legmegtévesztőbb pont az első időszak, mert a langyos és a kellemes meleg akár komfortosabbnak is tűnhet, mint a korábbi hideg víz, és van olyan „békaember”, aki a termál hatást szereti jobban.

A folyamat megállíthatatlanul tör előre, és ha nem dolgozzuk ki a megfelelő stratégiát, akkor előbb-utóbb mindannyiunkat megfőznek. Akkor, amikor a progresszió jegyében uralt narratívákat vágnak az arcunkba, amikor a különböző médiafelületeken és a világhálón tudatgyártás és tudatközvetítés zajlik, amikor az ember biológiai lényegét is támadás éri, ezzel a hibrid hadviseléssel találjuk szembe magunkat.

A hibrid hadviselés legfontosabb lényege a hazugság. Majd ők elmagyarázzák, hogy mit is gondolt a pápa. Ha azt nyilatkozza, hogy nem azt gondolta, akkor elmagyarázzák, hogy ők jobban tudják, hogy mit gondolt, érzett valójában a magyarországi látogatása kapcsán. Ha Novák Katalin nyilatkozik valami támadhatatlant, akkor abban is találnak valami mondatpárt, amin gyűlölködni vagy irigykedni lehet. Majd a külföldi gazdasági erők által finanszírozott „civilek” elmondják, hogy mit is akar a magyar társadalom.

Ezek itt a legfontosabb főnévi igenevek: hazudni, elferdíteni, meggyanúsítani, kifárasztani, ellehetetleníteni, megbüntetni, megsemmisíteni. Az összehangolt diplomáciai támadások, a titkosszolgálati műveletek és az irreguláris erők alkalmazása következtében a legtöbb honfitársunk már nem képes felismerni a szövetségesét, és képtelen beazonosítani az ellenségét. A háborút a háborús küszöb alatt elindító erő elérte, hogy bizonytalanságot idézzen elő a saját szerepére vonatkozóan. Meg kell állapítanunk, hogy eddig mesterien használta ki az elavult háborúfelfogásunkból adódó lehetőségeket.

A 2015 óta működő kerítés jó példa a hibrid hadviselés folytonosságára. A bevándorlók régóta beláthatták volna, hogy sokkal könnyebb útvonalakon is eljuthatnának célországaikba. Az embercsempészeket és ezeket a „katonakorú áldozatokat” az őket pénzelő gazdasági csoportok azonban nem szállítják máshova. Nekik az a dolguk, hogy folyamatosan teszteljék a magyar erők állapotát. Ha kell, naponta háromszor-négyszer is nekiveselkednek a kerítésnek. Olyan is van közöttük, aki a sikeres átjutás után repülővel visszautazik, hogy újra „felvegye” a tesztüzemben betöltött szerepét. A katonák és a rendőrök pedig fáradnak. Bizony-bizony. Az emberek hajlamosak természetesnek venni azt a nyugalmat, ami jelenleg van. A világjárványba nem bukott bele az ország gazdasága, megmaradtak a munkahelyek, a terroristák nem robbantanak, a bevándorlók nem gyújtják fel az autók ezreit szilveszterkor, és áll a kerítés.

A kerítés mellett dolgozók pedig végtelenül fáradtak. A fiatal generációk alacsony létszáma, a közösség érdekében végzett feladatok iránti „modern népszerűtlenség” miatt amúgy is jóval kevesebben vannak, mint kellene. A rendőrkapitányságok állományának 50%-a hiányzik, a katonák létszáma meg sem közelíti az állománytáblákban szereplő számokat. Belátható, hogy a határon dolgozó rendőrök és katonák évtizedekig nem élhetnek külön a családjuktól. Két hét a határon, két hét az emberhiánnyal küszködő rendőrőrsön.

A katonák épphogy megérkeznek Irakból, már mennek ki a határra, majd egy nagy nemzetközi gyakorlat miatt kitelepülnek több hétre a Bakonyba (sátortáborba), majd megint a határ, aztán már folyik is a felkészítés egy újabb missziós feladatra, hogy újabb fél évre távol legyen az otthonától. Minden elkötelezettségük mellett ezek az emberek is elfáradnak. Nekik is van családjuk, ők is emberi módon szeretnék felnevelni gyermekeiket. Nyolc-tíz misszió, folyamatos életveszély a műveleti területeken, a szervezett bűnözéssel folytatott küzdelem során, több ezer a migránsokkal való fogócskával töltött nap. és végtelen járőrözések a nagyvárosokban. Nincs szabad és pihenőnap és nincs pénzbeli kompenzálás.

A „tesztelők” pedig írják a jelentéseiket arról, hogy mit tapasztaltak. Így van ez a társadalom minden területén. Amint egy pedagógus, egy közösségi vezető, egy ápoló, egy katona, egy rendőr, egy író végleg elfárad, elkeseredik, megcsömörlik, akkor újabb egy fokkal melegszik a víz körülöttünk. Az ellenség elképesztő fegyverarzenált vonultatott fel körülöttünk és a határainkon belül. Legfőbb ideje, hogy felismerjük és elfogadjuk a természetes szövetségeseinket. Konszenzusra kell jutnunk. Kevesen vagyunk. Ne rémüljünk meg attól, hogy egyszerre több feladatot kell elvégeznünk. Lehet, hogy még nincs elég tapasztalatunk, tudásunk az adott feladat elvégzéséhez, de azon a helyen, ahol küszködünk, sohasem lehet jobb ember, mint az, aki hajlandó a saját nemzetéért és az országáért áldozatot hozni. Ezt semmilyen tudással és tapasztalattal nem lehet pótolni. El kell fogadnunk és erősítenünk kell egymást. Nem tudok jobb példát előrángatni.

Katonaként kell viselkednünk. Jól mondja Békési Márton, amikor arról beszél, hogy itt nincs második vonal. Katonaként azzal egészíteném ki, hogy a fedező-biztosító övben sincs senki, az első lépcsőben harcolók kevesen vannak és fáradtak, a második lépcsőre nem jutott ember, tartalékok nincsenek és a hátország fel sem fogta, hogy háborúban vagyunk. El kell fogadnunk, hogy nemzetben gondolkodó társaink számára mások a „szent tehenek”, a védvonal egy másik eleme a fontos, számukra nem az az elsődleges, mint ami nekünk.

Nem kritizálni és támadni kell egymást, hanem támogatni ebben a harcban, mert belátható, hogy ha ő elbukik a saját terepszakaszát védve, akkor az ellenség átkarol, megkerül és hátba támadhat engem is. Ez tényleg csak egy „nyúlgát”. Szó sincs rendes rajállásokról, századtámpontokról, védőkörletekről. Ez egy ideiglenes töltés, amelyet foszlott anyagú homokzsákokból, a Teremtő által nekünk kimért földből és a magyar szellem recsegő-ropogó pallóiból próbálunk hamar munkával felépíteni.

Hagyjuk a kényeskedést és az álértelmiségi magyarázkodást. Háború folyik a nemzet ellen. Hibrid háború. Ne tévesszen meg bennünket, hogy ez még csak a háborús küszöb alatt zajlik.

Magyar honvédek kerestetnek, mégpedig élethosszig tartó szolgálatra!