2021. nov. 27.

Vukics Ferenc: A változatok világjárványa

„Az igazság világában kártevő, oda nem illő elem mind az ötfajta: a hazugság, a tévedés is, az elavultság is, a dilettantizmus is, a felületes hanyagság és hebehurgyaság is! Nem jó ezekkel egy fedél alatt lakni. Tartsunk nagytakarítást közöttük, mégpedig haladéktalanul!” Karácsony Sándor

Az Egészségügyi Világszervezet pénteken a görög Omikron betűt rendelte egy újonnan azonosított dél-afrikai Covid-változathoz. A szervezet csak akkor jelöli a Covid-törzseket aggályos változatokként, ha azok fertőzőképesebbek, virulensebbek vagy jobban elkerülik a közegészségügyi intézkedéseket, beleértve a vakcinákat és a terápiás szereket.

A hírt olvasva déja-vu érzés fogott el. Több mint egy évvel ezelőtt egy írás azt bizonygatta, hogy már nemcsak a Covid-19, de a Covid-21 (23) is szerepel bizonyos raktári jegyzékeken és ott a Covid-21 mellett az Omikron név állt a zárójelben.

Járvány van. Nemcsak a vírus keresi, kutatja, hogyan tud gazdatestté tenni bennünket, hanem azt vesszük észre, hogy az emberek egy része is átvette a vírus működési módszertanát. A prekoncepciókat kialakított nemzettársaink elbeszélések, hiedelmek mentén határozzák meg magukat, és valójában egyfajta szupervírusként csak azt tudják elfogadni, hogy a mellette élő érző, gondolkodó ember csak az ő általa felvállalt eszme gazdatesteként funkcionáljon.

Családok esnek szét, barátságok mennek tönkre a járvány eseményei mentén fellángoló vitákban. A probléma évezredes: az igazság keresése. A közbeszéd formálói, a politikai szereplők, a tudósok minden tettükkel és nyilatkozatukkal csak tovább mélyítették az árkokat. Valami megmagyarázhatatlan oknál fogva minden korábbi szerénységünket félredobtuk, és elfelejtettük, hogy mily kicsiny és esendő részei is vagyunk a világnak. Az emberek külső és belső világa is összeomlóban van. Ez lehet a magyarázat arra, hogy a valósághoz, az igazsághoz és a tényekhez való korábbi bölcs hozzáállásunk semmivé lett. Nemzedékek felhalmozódó tapasztalata eddig azt súgta a fülünkbe, hogy az ember megtestesítheti az igazságot, de valójában soha nem ismerheti meg!

Egy évvel ezelőtt így keseregtem:

„Az információ jelekben ölt testet. Adatoktól elborított világunkban szinte biztosra vehetjük, hogy felvetett kérdéseinkre megtalálható a megfelelő válasz, de az odáig elvezető utat félelmetes mennyiségű zavar állja el. A jel a valódi tartalom, a zavar az azt elfedő »ál-jel«. Kösse fel a gatyáját bárki, aki bármilyen tartalom valóságalapját próbálja kutatni. A legtöbb nyitott ember ebben fárad el a leggyakrabban. A manipuláció sok eszköze közül az egyik leghatékonyabb a zavar mennyiségének növelése e jellel szemben. Lassan tíz hónapja keresem-kutatom az új világjárvány és az ehhez kapcsolódó társadalmi folyamatok okait, magyarázatát, de a sok száz órányi tájékozódás csak tovább erősítette szkepticizmusomat a nagy nyilvánosság elé tárt, »megcáfolhatatlannak és megkérdőjelezhetetlenne« tartott hírek iránt. Van itt tehát már koronavírus-ügyben minden, ami elképzelhető, ám sajnos rögtön az ellenkezője is. Csak a tiszta beszéd, ez hiányzik mindenhonnan! S talán mind közül ez a mostani »pandémia« legsúlyosabb következménye: a korábban ünnepelt kutatói társadalommal szembeni teljes bizalomvesztés.”

Nekem nem volt prekoncepcióm a járvány kirobbanásakor. A világ sokrétűségéből levont tapasztalataim évtizedek óta nem is engedik, hogy narratívák rabja legyek. Persze jóval könnyebb lenne az életem, de valamilyen előttem sem ismert okból továbbra is bízom a „valóság egyedüli nevelő erejében”. Nem hiszek a tévedhetetlenségben, ezért a világ megismerésére való törekvéseim során meg tudom bocsátani magamnak saját tévedéseimet. Így azok nem ejtenek fogságba és nem irányítják emberi kapcsolataimat. Konfuciusz szerint nem az az igazi hiba, ha tévedsz, hanem az, ha nem javítod ki. Addig tudod kijavítani, amíg van időd, és időd csak akkor van, amikor még szabadon élsz, lélegzel és gondolkodsz.

Egészen elképesztő módon az emberek egy része elhiszi, hogy a világjárványt menedzselő tudósok és politikusok tévedhetetlenek, hitelesek és tisztességesek, holott nap mint nap éppen az ellenkezője derül ki róluk.

A Szilaj Csikón bátran megkérdőjelezzük a „szakemberek” hetente változó és egymásnak ellentmondó nyilatkozatait. Éppen elegendő hírforrás akar megfelelni a mindenkori elbeszélések és az éppen vallott „tudományos hit” elvárásainak. Kellenek valakik, akiknek talán nincs is több hasznuk, mint hogy létezésük okán a tézis, antitézis, szintézis rendszer még létezhet.

Mi már megtapasztaltuk, hogy a magabiztosságunk nem abból ered, hogy mindig igazunk van, hanem abból, hogy félünk az emberi tévedéstől. Azzal is tisztában vagyunk, hogy az uralkodó értelmezések igazát hangoztató nemzettársainknak, családtagjainknak, barátainknak olyankor van igazán szükségük ránk, amikor éppen tévednek, nem pedig akkor, amikor igazuk van.

Jövünk-megyünk a világban. Születünk, gyarapszunk, elfogyunk és meghalunk. A valóság itt marad majd minden nemzedékkel. Ez a legfontosabb tulajdonsága. A valóság akkor sem tűnik el, amikor az emberek már nem hisznek benne többé.

Az ember legbensőbb lényege nem az igazság birtoklása, hanem annak kutatása. Nem a cél a fontos, hanem az odavezető út. Aki ezt megértette, az nem felejti el, hogy az igazságot soha sem lehet legyártani, csak meglelni.

Benjamin Disraeli, az 1804-ben született angol író és államférfi már a 19. században így fogalmazta meg: „Háromfajta hazugság létezik: hazugság, gyalázatos hazugság és statisztikák.” A számok és az őket kezelő szakemberek túl sokszor buktak már el a pénz és a hatalom útvesztőiben ahhoz, hogy válogatás nélkül elhiggyünk nekik bármit is.

Bárdosi Attila patológus, neuropatológus, neuromorfológus, egyetemi tanár, a Göttingeni Egyetem docense talán hozzánk hasonlóan látja:

„Ha végzettségük alapján jogosan szaktekintélyeknek hitt tudósoknak, valamint a magukat csak annak kikiáltó képzetlen „szakembereknek” és a különböző pártok, demokratikusan vagy diktatórikusan vezetett országok politikusainak az elmúlt hónapokban elhangzott, sokszor maguknak is teljesen ellentmondó nyilatkozataira visszaemlékezünk, akkor a logikusan gondolkodó számára világossá kellene válnia annak, hogy itt valamilyen, a valóságot érintő és értelmező, rendszerszerű problémával állunk szemben. Ennek a felismerésnek a feltétele az, hogy tudunk-e, illetve egyáltalán akarunk-e kritikusan gondolkodni, a kijelentések mögé tekinteni, és felismerjük így azt a valóságos célt, hogy ki és miért von le más következtetéseket a tényeknek gondolt és kikiáltott számokból, ki értékeli alá, és ki becsüli túl jelentőségüket.”

„A matematikában és így a statisztikában is tehát nem magukkal a felhasznált számokkal van a gond, hiszen a tíz, a nyolc, az mindig tíz, illetve nyolc marad, ha egyszer kimondtuk, hanem azzal, hogy ki, mikor, hogyan, milyen úton jut el ezekig a számokig, és itt a variációk lehetősége végtelen.”

„A statisztikai hibák jelentős része abból ered, hogy a bizonyítandó cél nem a vizsgálatok kezdetekor, hanem azok lezárása után, a posteriori lesz konkrétan és korrektül meghatározva. Ez a módszer ahhoz a lövészhez hasonlít, aki egy szérű hatalmas kapujára lő, és ha már az összes golyóját kilőtte, a céltáblát utólag festi fel a kapura az egyik golyó által ütött lyuk köré.”

„Járvány van. Egyre jobban eluralkodik rajtunk és környezetünkön a félelem. Ezért mindennap számos kérdést fogalmazunk meg magunknak, másoknak, amikre teljesen eltérő válaszokat kaphatunk és kapunk is, attól függően, hogy ki az, aki válaszol nekünk. Egy kérdést azonban még senki nem tett fel, vagy ha igen, akkor olyan halkan, hogy nem hallotta senki: Hol követtük el a hibát? – Mert gondolom, az ma már mindenkinek világos – legalábbis annak kéne lennie –, hogy hibát követtünk el, és nem is egyet.”

Az elmúlt két év kutakodása során arra a következtetésre jutottam, hogy túlságosan elapróztuk magunkat. Valójában csak három kérdésre kell választ kapnunk ahhoz, hogy ténylegesen közelebb kerüljünk mostani nyomorúságunk megoldásához:

Hogyan jött létre a vírus és honnan származik?
Emberi tevékenységünk (lezárások, korlátozások, oltási programok) milyen irányban befolyásolja a vírus későbbi fejlődését? (Milyen evolúciós nyomás alá helyezzük a vírust?)
A következő generációt hajlandóak vagyunk-e feláldozni ismeret- és tapasztalathiányunk oltárán?

Jelenleg a két utolsó kérdésre kellene a lehető leggyorsabban megtalálni a választ. Természetesen az első kérdés is nagyon fontos, mert ha az eredet tisztázódik, akkor pl. egy mesterséges származás esetén azonnal megérjük, hogy nemcsak a vírus, hanem a vadalany és annak variációit előállító emberek ellen is harcolnunk kell.

Mielőtt megpróbálnék ezekre a kérdésre válaszolni, a könnyebb érthetőség kedvéért újból Bárdosi Attilához fordulok, hogy néhány, a vírusokat érintő alapvető tényt újra átismételjünk. Gondolatmenete a második és a harmadik kérdéssel kapcsolatos válaszokhoz ad nekünk elegendő muníciót. Figyelem, hosszabb idézet következik, 22 tételben!

„Vírusok már több milliárd éve, tehát sokkal régebb óta léteznek, mint a többsejtű organizmusok, beleértve az embert is az előemberekkel együtt, és feltehetően még akkor is létezni fognak, amikor az idő legutolsó lábnyomunkat már rég lemosta a Föld felszínéről. Eddig az összes élőlény – a növények is – megtanult velük együtt élni, sőt mi több, nélkülük nem léteznének, hiszen nem fejlődhetett volna ki bennük az életben maradásukhoz nélkülözhetetlen immunrendszer. De ez a függőségi viszony fordítva is érvényes, mivel maguk önállóan sem anyagcserére, sem szaporodásra nem képesek, így létezésükhöz szükségük van egy gazdaszervezetre.”

„Túlélésüknek egyetlen titka van: evolúciójuk során (mert minden kétséget kizáróan az evolúció törvényei rájuk is érvényesek) évmilliárdok alatt kifejlesztettek egy olyan adaptációs képességet – nevezhetjük taktikának is –, aminek segítségével a természetben fellelhető élőlények közül a leggyorsabban, gyakorlatilag néhány hónap leforgása alatt képesek alkalmazkodni a megváltozott életkörülményekhez.”

„A vírus alkalmazkodásának gyorsasága, ami az egy generáción belül fellépett mutációjának, más szóval az örökítő anyagban bekövetkezett változásának révén jött létre, az élőlények között szinte egyedülállónak tekinthető (én a továbbiakban ide fogom sorolni őket), különösen akkor, ha azt az emberével hasonlítjuk össze, akinek többtízezer, legtöbbször többszázezer évre van szüksége ehhez. Többek között erre a hiányosságunkra vezethető vissza jelenlegi és egyre gyarapodó problémáink nagy része: környezetünk sokkal gyorsabban változik, mint génjeink mutációja által kiváltott alkalmazkodásunk. Ennek a paradoxonnak a tragédiája, hogy ezeket a létünket veszélyeztető környezetváltozásokat legtöbbször mi magunk váltjuk ki, ami miatt józan gondolkodási képességünk erősen kétségbe vonható.”

„A vírusfertőzések egy az évmilliárdok során optimált mechanizmus szerint zajlanak le, amit egyrészt általános, másrészt az egyes vírusok fajtájára jellemző törvényszerűségek szabályoznak. Ezek vonatkoznak többek között a fertőzés útjára, a gazdaszervezet típusára, a szaporodás módjára, a szervekhez, sejtekhez való kötődésük affinitásra, a sejtkárosítás fajtájára, a fertőzőképesség intenzitására és tartamára, a fertőzés lefolyásának dinamikájára, esetleges halálos kimenetelére, a kialakuló betegségek inkubációs idejére, valamint a fertőzés alatt, illetve utána fellépő szövődmények jellegére. A vírusok hatása közötti eltérés ezeknek a faktoroknak a különbözőségéből ered (most tekintsünk el a felépítésüktől). Nem kell ahhoz virológusnak vagy járványügyi szakembernek lenni, hogy megértsük, ezeknek a tényezőknek a részletes ismerete nélkül elképzelhetetlen a hatékony védekezés.”

„Az élet mindig, mindennel és mindenkivel szemben, mindenhol, minden körülmények között igyekszik magát érvényesíteni. A mindenáron élni akarás igénye az összes élőlényben genetikusan kódolva van (hogy melyik génben, az egyelőre még titok). Ez alól egy vírus sem kivétel. Az általa kiváltott „fenyegetést” csak akkor lehet sikeresen elhárítani, ha ezt a megváltoztathatatlan tényt védekező taktikánk részévé tesszük.”

„A vírusoknak sosem céljuk a gazdaszervezet teljes kipusztítása, hiszen akkor magukat is megsemmisítenék. Eltűnésüknek az emberre vonatkozóan is végzetes következménye lenne: elsatnyulna immunrendszerünk. Ez a tény feltételezi egy a természet által az évmilliók során kialakított törvényszerűség létezését, ami egy mindkét fél számára elfogadható egyensúlyhelyzet fenntartását igyekszik biztosítani. Úgy tűnik, hogy ez a próba-szerencse módszer segítségével tökéletesített mechanizmus egyre eredményesebben működik, hiszen a történelem során fellépő számtalan járványt – beleértve a középkor pestisjárványait, a múlt század eleji spanyolnáthát, az AIDS-et és a BSE-t is – az emberiség több-kevesebb áldozat árán ugyan, de eddig mindig túlélte. De mi van akkor, ha az evolúció alaptörvényét figyelmen kívül hagyva ezekbe a természet által megalkotott összefüggésekbe tudatosan belekontárkodunk anélkül, hogy tartalmukat, működésüket részleteiben értenénk?”

„Minden akció kivált egy reakciót. Ha egy rendszerben egy tényezőt megváltoztatunk, akkor megváltozik az egész rendszer. Ahhoz, hogy előre meg tudjuk mondani az eredményt, szükséges a rendszerben ható törvények maradéktalan ismerete. Enélkül bizonytalan a kimenetel, és megeshet, hogy a végén rosszabb lesz a helyzet, mint amilyen a beavatkozás előtt volt.”

„Megjelent környezetünkben egy újnak tartott kórokozó (valójában nem az, hiszen már 1968-ban leírtak egy a maival megegyező tüneteket produkáló vírust), ami megváltoztatta komfortérzésünket, és folyamatosan kihat mindennapi életünkre. Az idő múlásával akarva-akaratlanul egy olyan spirálba kerültünk, amely napról napra egyre nagyobb félelmet kelt bennünk, hiszen egyre jobban meggátolja szabad akaratunk gyakorlását. és ennek a spirálnak a végét jelen pillanatban még csak nem is sejtjük. Az egyénben és ezen keresztül a tömegekben fokozatosan kialakult egy részben művileg generált pánikérzés – a szándékosságot még mindig nem szeretném feltételezni –, ami a racionális és kritikus gondolkodást nemcsak a laikusoknál, hanem a szakemberek nagy részénél is egyre hatékonyabban kikapcsolta.”

„Ami ebből következett, az szinte törvényszerű volt. Egyrészt nagymértékben csökkent az ok és az okozat között fennálló összefüggések felismerését eredményező, analizáló képességünk, másrészt a számtalan, egymásnak ellentmondó, sokszor logikátlan és ezért hibás döntések meghozatalánál figyelmen kívül hagytuk azokat a természet által megalkotott törvényszerűségeket, amelyek évmilliók óta az evolúció alapját képezik.”

10.

„Mindenkinek és mindennek, ami támadásnak van kitéve, joga van védekezni, ezért a rendelkezésére álló fegyverekkel élni is fog – hiszen mi is ezt tesszük már évezredek óta. A várható ellenreakció minden támadás után egyre agresszívabb lesz mindaddig, amíg a támadó vagy a védekező életét nem veszti. Szokásos arroganciánk által felbátorítva belenyúltunk egy olyan rendszerbe, aminek működését még megközelítőleg sem értjük, ezért az így kapott eredmények többnyire csak véletlenszerűek lehettek. Kezdettől fogva hiányzott az egész világot felölelő, közösen kidolgozott stratégia (itt a „közösen-re” helyezem a hangsúlyt), ami közel nyolcmilliárd embert, a mai korra jellemző geopolitikai viszonyokat, a kontinensek időbeli közeledését, a lehetséges személyi kapcsolatok követhetetlenségét figyelembe véve elengedhetetlen lett volna a sikerhez. Ehelyett minden ország maga főzte a saját levesét, amelyek egytől egyig ehetetlennek bizonyultak.”

11.

„Ha egy szelíd állatot ketrecbe zárunk, majd állandóan egy hegyes lándzsával szurkáljuk, akkor idővel megvadul, és miután kinyílik a ketrec ajtaja, minden valószínűség szerint torkunknak ugrik. Ha egy kezdetben viszonylag alacsony morbiditású és mortalitású vírust helytelen módszerekkel igyekszünk kordában tartani, mutálódik, miközben egyre agresszívabb lesz, végül kontrollálhatatlanná válik. Alkalmazkodik a megváltozott körülményekhez, hiszen az evolúció törvénye szerint nem is tehet mást. Ha csökkentjük az általa elérhető gazdaszervezetek számát, minden eszközt meg fog ragadni ahhoz, hogy a túléléséhez szükséges fertőzöttek kritikus tömegét más úton biztosítsa. Ennek egyik módja, hogy megnöveli agresszivitását, fertőzőképességét, így rövidebb idő alatt képes lesz több embert megfertőzni.”

12.

„Az évszázadok során az emberiség megtanulta, hogyan kell a járványokat kezelni. A tapasztalatok alapján olyan szabályokat állított föl, amik idővel és adott esetben működtek, de ezek ma már nem elég hatékonyak. Egy Afrikában rendszeresen fellángoló ebolajárványt lehet totális karanténnal, maszkokkal, távolságtartással, védőruhákkal kontrollálni, mert egy jól lehatárolható, zárt területen lép fel, és csak egy viszonylag kis populációt érint. A fluktuáció megakadályozása megoldható; a járvány addig tart, amíg a vírus még talál valakit, akit megfertőzhet, majd visszavonul. A COVID-19 esetében ezek a módszerek érthető okok miatt nem működhetnek, és ahogy a kialakult helyzet mutatja, nagy valószínűséggel nem is működnek. Néhány ország ugyan megpróbált egy másik taktikát alkalmazni – az évenként föllépő influenzajárványokban használtakhoz hasonlóan –, de az országok közötti kooperáció hiánya következtében a kezdeti sikerek nem folytatódhattak.”

13.

„A vírus nem ismer országhatárokat. Talán egyetlen kontinens, Ausztrália volt az, aminek szigetjellege következtében egyelőre sikerült tradicionális módszerekkel megfékezni a járvány terjedését, mivel idejében hermetikusan elzárta magát a külvilágtól. Ha azonban ez egy ilyen földrajzi adottsággal rendelkező országnál nem történik meg, akkor látható lesz, hogy a bevezetett többi korlátozás enélkül teljesen hatástalan, és ezért értelmetlen is (lásd Nagy-Britannia). A logikai hibát ott követtük el, amikor elvártuk, hogy a vírus alkalmazkodjon az általunk kiválasztott, túlhaladott védekezési módszereinkhez, és nem fordítva cselekedtünk. Nem azokat a módszereket alkalmaztuk, amik megfeleltek volna az aktuális vírus korábban fölsorolt jellemzőinek. Ez bizonyos mértékig érthető is, mivel ezek még ma sem léteznek, és erről egyedül mi tehetünk. Nem használtuk ki a járvány kitöréséig rendelkezésünkre álló időt, hogy kifejlesszünk újabb, korszerűbb eljárásokat, amelyek a már régóta esedékes járvány esetén majd hatékonyak lesznek.”

14.

„Nem az volt a kérdés, hogy a járvány bekövetkezik-e, hanem az, hogy mikor. Figyelmeztető jelekben nem volt hiány. A védekezésben elkövetett hibák gyakorisága annál kisebb, minél többet tudunk arról, ami ellen védekeznünk kell. Hibát hibára halmozunk, és csökönyösen ismételjük azokat a módszereket, amikről lassan nyilvánvalóvá válik, hogy hatástalanok. Új és eddig ismeretlen veszélyhelyzetek új gondolkodási sémákat, új védekezési módszereket igényelnek. Mi sokkal lassabban tudunk alkalmazkodni a megváltozott környezethez, mint a vírus, és ebből a megváltoztathatatlan tényből kellene kiindulnunk."

15.

„Végérvényesen kiengedtük a szellemet a palackból. Hogy ez milyen úton, egy vírus szándékos és felelőtlen manipulációja, vagy az általunk csökönyös makacssággal űzött környezetszennyezés miatt következett-e be, annak ma már nincs jelentősége. A szellem a palackba önszántából visszabújni már sosem fog; elveszítettük fölötte a kontrollt. Hasonlóan a felelőtlenségünk miatt rezisztenssé vált többi kórokozóhoz – lásd a tbc-t vagy a multirezisztens baktériumokat (MRK) –, többszörösen mutált formában várhatóan itt fog élni közöttünk, mindennapjaink részévé válik; hol előbújik, hol eltűnik majd. Ezen minden valószínűség szerint még az időközben rohamtempóban kifejlesztett és csodaszerként kikiáltott oltóanyagok sem tudnak lényegesen változtatni, esetleg csak időt nyerünk segítségükkel; sőt, elképzelhető, hogy súlyosabbá teszik a helyzetet, hiszen amíg nem ismerjük a vírus hatásmechanizmusának minden részletét, nem tudunk megbízhatóan nyilatkozni az esetleges közép- és hosszútávú mellékhatásokról, így a rizikó kalkulálhatatlan marad. Nem beszélve azokról a felelőtlen, minden szakmai hátteret nélkülöző kijelentésekről, amelyek azt a téves információt terjesztik, hogy az oltás véd a fertőzés ellen, ami így nem igaz.”

16.

„A jelenlegi szakmai álláspont szerint a vakcina jó esetben egy ideig meggátolja a betegség kitörését, vagy csak a tüneteket teszi enyhébbé, de a fertőzés továbbadását nem befolyásolja, hiszen a vírusok szervezetbe hatolását nem képes megakadályozni. Hogy ott meddig marad a vírus fertőzőképes, azt jelenleg senki nem tudja megmondani. Az évente kibocsátott újabb és újabb influenza elleni oltások ellenére a következő évben a járvány eddig mindig felütötte fejét. Egy oltóanyagot mindig csak egy már lezajlott járvány ellen lehet kifejleszteni, ami egy következő, mutálódott vírus esetében csak nagy szerencsével lehet hatásos. És itt megint elkövetjük a már említett hibát: a tudás helyett a szerencsére hagyatkozunk. Ezzel a szakemberek is tisztában vannak, hiszen közülük eddig még senki nem merte kijelenteni, hogy az időközben már nyilvánvalóan mutálódott COVID-19 ellen az oltóanyag majd száz százalékos biztonságot ad; nem beszélve a jövőben minden bizonnyal megjelenő, jelenleg még teljesen ismeretlen mutációkról. A „nem számolok vele”, a „nem várható”, a „nem valószínű, hogy…” nyilatkozatok mind erre utalnak. Ezek a kijelentések tudománytalanok, és csak fokozzák a bizonytalanságot és félelmet.”

17.

„Annyi biztos, hogy a hosszú hónapok óta folytatott taktikát, a kijárási tilalmak bevezetését, feloldását, majd újbóli bevezetését, az idősávok rapszodikus és logikátlan alkalmazását, az egész világgazdaság totális megbénítását, az elhanyagolt egészségügy maximális és állandósult túlterhelését, a többi betegség kezelésének szándékos háttérbe szorítását, a sokszor minden következetességet nélkülöző, viselkedési normák kikényszerítését, a szabad akarat korlátozását, az emberek önellátásának felfüggesztését, a családi és szociális kapcsolatok önkényes szétszakítását, a kultúrához való alapvető jog teljes megvonását, a statisztikák tudatos vagy véletlenszerű manipulálását, a gépi lélegeztetésre szoruló idősebb betegek magas halálozási arányának ignorálását (a 70 év feletti, géppel lélegeztetett pácienseknél a halálozási arány 63-72 százalék, ami minden jóindulat mellett sem nevezhető hatásos terápiának) nem lehet a végletekig folytatni, hiszen ezek sokkal nagyobb kárt, sokkal több halálesetet fognak okozni, mint maga az a járvány, amiért mindezeket bevezettük.”

18.

„Ha zsákutcába kerülünk, logikusnak tűnik, hogy visszamegyünk az utca elejére, és egy másik irányba próbálkozunk. Ehhez azonban az kell, hogy felismerjük és belássuk azt, hogy zsákutcában vagyunk, és tudjuk, melyik volt az az első lépés, ami nem abba az irányba vezetett minket, aminek a végén ott a kijárat. Jelen esetben a válasz kézenfekvő: nem vettük észre, vagy nem értettük meg, hogy egy evolúciós folyamattal állunk szemben, aminek bekövetkezésére számítanunk kellett volna, mert elkerülhetetlen volt. Mint mindig, most is két faj konkurál a hegemóniáért egy azonos élettérben. Túlélni az fogja a másikat, amelyik gyorsabban és hatékonyabban képes a megváltozott környezethez alkalmazkodni. Az ehhez szükséges mutációk kialakulásának sebességégét tekintve az ember a vírussal szemben egyértelműen hátrányos helyzetben van.”

19.

„Logikus gondolkodással és a rendelkezésünkre álló fejlett technológiával azonban ki tudnánk egyenlíteni ezt a hátrányt, de biztos, hogy nem a különböző, egoista és szubjektív szempontok alapján összeállított statisztikákkal, még akkor sem, ha lesz közöttük olyan, ami a nagy számok törvénye miatt véletlenül közel jár majd a valósághoz. Úgy tűnik azonban, hogy önzőségünk és arroganciánk határtalan, hiszen még mindig nem láttuk be hibáinkat, jóllehet egyre világosabban látható, hová vezetnek. Ha képesek vagyunk vírusokat génmanipulációval úgy megváltoztatni, hogy fegyverként bevethetők legyenek, képesek vagyunk arra is, hogy olyan tulajdonságokkal ruházzuk fel őket, amiket a javunkra fordíthatunk.”

20.

„Az evolúció fajok közötti konkurenciaharc, amiből már évmilliók, évmilliárdok óta egyesek győztesként, mások vesztesként kerülnek ki, és ez érvényes a gazdaszervezet birtoklásáért kialakult vírusok közötti harcra is. Ha egy vírusban egyszerre fölfokoznánk a fertőzési képességet, illetve a sejtekhez való kötődés affinitást, és ezzel egy időben semlegesítenénk vagy csökkentenénk betegségokozó hatását (patogenitását), feltételezhetően kiszorítható lenne vele az a mutáns, aminek patogenitása magasabb, de kötődési affinitása alacsonyabb. Az erre vonatkozó technológiát a vírusok már évmilliárdokkal ezelőtt kifejlesztették, és azóta is sikerrel alkalmazzák. Ez ma az embernek is rendelkezésére áll (lásd növényi géntechnológia). Hogy ez a manipuláció etikus-e vagy sem, azon már nem érdemes vitatkozni, mert egyrészt az első lépéseket ebbe az irányba már évtizedekkel ezelőtt megtettük, és föltartóztatni ezt a folyamatot már lehetetlen; másrészt egyre világosabbá válik, hogy egy olyan kényszerszituációba kerültünk, amit mi hoztunk létre."

21.

„Ma már csak egyet tehetünk: ezeket a folyamatokat – az észszerűséget és a közjót szem előtt tartva – a Föld összes országát átölelő, szigorú kontroll alá vesszük, és kiírtjuk gondolataink közül a profittermelés mindenek fölött álló kényszerét, amire időközben – minden mást kizárva – a világ működésének egyetlen elengedhetetlen feltételeként tekintünk. Egy ellenséget csak azonos vagy annál hatékonyabb fegyverrel lehet legyőzni. Távolságtartással, maszkok viselésével csak átmenetileg érhetünk el valamilyen eredményt. Ezek ellenszerét a vírus eddig mindig könnyűszerrel megtalálta. Ha nem ez történt volna, ma nem lennének járványok.”

22.

„Egy azonban biztos: hétmilliárd ember beoltása hat hónaponként mindig újabb és újabb oltóanyaggal nemcsak technikailag, hanem anyagilag is kivitelezhetetlen és illuzórikus. Az oltás nagylelkűséget sugalló jelenlegi díjmentességének gyakorlata – naivitás lenne azt hinni, hogy ez igaz, hiszen az állampolgárok ezt már előre régen kifizették – a profittermelés mindent átfogó, általános érvényű célja miatt a jövőben nem lesz tovább fenntartható. Hogy milyen tervek készülnek, és azok közül melyik kerül megvalósításra, azt ugyanaz dönti el, mint eddig mindig: hogy kinek mi áll érdekében, és ki mennyi hasznot tud belőle húzni. A járvány következtében a társadalmi rétegek között amúgy is kialakulóban lévő feszültség erősödni, a polarizáció, valamint a gazdagabb és szegényebb országok ellentétje éleződni fog akkor, amikor ennek ellenkezőjére, az összefogásra lenne szükség. Ez várhatóan újabb krízisek forrása lesz. Lehet, hogy a vírust átmenetileg visszaszorítjuk, de ezzel nem szüntetjük meg a jelenlegi katasztrófa okát. Reális ismétlődésének lehetősége tovább fog fenyegetni minket, mint egy fejünk fölött lógó kard, amely bármelyik pillanatban lecsaphat ránk.”

Az eddig kifejlesztett vakcinák sem tudnak lényegesen változtatni a mostani helyzeten. Elképzelhető, hogy súlyosabbá teszik a jelenlegi helyzetet, hiszen amíg nem ismerjük a vírus hatásmechanizmusának minden részletét, nem tudunk megbízhatóan nyilatkozni az esetleges közép- és hosszútávú mellékhatásokról.

Egy kezdetben viszonylag alacsony morbiditású és mortalitású vírust helytelen módszerekkel igyekeztünk kordában tartani. Ennek hatására elkezdett mutálódni, miközben egyre agresszívabb lett. Előfordulhat, hogy végül kontrollálhatatlanná válik. Úgy tűnik, ha a korlátozásokkal és az oltásokkal csökkentjük az általa elérhető gazdaszervezetek számát, akkor túlélése érdekében megnöveli agresszivitását, fertőzőképességét, így rövidebb idő alatt képes lesz több embert megfertőzni.

Vezetőink egymásnak ellentmondó, sokszor logikátlan és ezért hibás döntések meghozatalánál figyelmen kívül hagyták a természet által megalkotott törvényszerűségeket, amelyek az evolúció alapját képezik.

Paul Bieniasz, a Rockefeller Egyetem retrovirológusa szerint a vírus az antitestekre adott válaszként evolválódik, e tekintetben tulajdonképpen mindegy, hogy hogyan oltakozunk. Szerinte a kérdés az, hogy "felgyorsítjuk-e ezt az evolúciót azzal, ha országméretű, részben immunizált népességeket hozunk létre".

Geert Vanden Bossche belga virológus szerint a mostani védekezés központi eleme az volt, hogy a specifikus, tüskefehérjékre összpontosító kísérleti vakcinákkal végzett tömeges vakcinázás rendkívüli szelekciós nyomást gyakorolhat a fejlődő vírusra. Ez viszont felgyorsíthatja az „aggodalomra okot adó változatok” létrejöttét, vagy akár egy „szuperváltozatot” is létrehozhat, amely veszélyesebb és oltóanyag-ellenállóbb is. Dr. Vanden Bossche szerint mindez egy olyan forgatókönyvhöz vezethet, amely olyan eseményeket indukál, amihez képest a jelenlegi események „inkább csak egy parkbéli könnyű sétához hasonlítanak majd az eljövendő feladatokhoz képest”.

Vanden Bossche azzal érvel, hogy a globális tömeges oltási program miatt egyre több veszélyes változatot fog megjelenni. Ezek az oltások egyre nagyobb szelekciós nyomást gyakorolnak a tüskeprotein egy nagyon specifikus területére (a receptorkötő doménre). Az immunszökés változatainak ez az evolúciója a vírus tökéletlen sterilizációját okozza a fertőzött emberekben.

A molekuláris epidemiológusok szerint ennek a hatása az egyre több változat. Megszületik a „változatok világjárványa” – azzal a kockázattal, hogy több halálos, átvihetőbb és vakcinarezisztens variáns fog megjelenni.

Vanden Bossche már a nyáron azt állította, hogy most a „vihar előtti nyugalomban” élünk – minden jel azt mutatja, hogy az őszi hullám nagyobb kockázatot jelent majd, mint a továbbiak.

Úgy véli, hogy a tömeges oltást azonnali hatállyal le kell állítani, és támogatja a COVID-19 betegek korai kezelését ivermektinnel. Szintén támogatja a tömeges összejövetelek elkerülését és a teljesen eltérő vakcinatechnológiák szükségességét, amelyek csökkentik a szelekciós nyomást és az immunszökési változatok kockázatát.

Hasonlóan vélekedett erről a szelekciós nyomásról a Pfizer két korábbi alelnöke Dr. Peter Rost és Dr. Michael Yeadon is. Michael Levitt, a kémiai Nobel-díjas tudós szerint,

ha nem nyúltunk volna bele ilyen arrogáns módon a természet rendjébe, akkor a világjárvány 2020-ban véget ért volna, és legfeljebb egymillió ember halálát okozta volna. „Ez nem volt olyan szörnyű betegség. Mi tettük azzá!”

Luc Montagnier, egy másik Nobel-díjas tavaly azt mondta, hogy szerinte a koronavírust egy kínai laboratóriumban hozták létre, és mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a felelősöket megtaláljuk.

***

A cikk elején felvetett kérdésekre azonban nagyon nem akaródzik válaszolni az illetékeseknek. Barátaink és ismerőseink pedig napról napra egyre nagyobb félelemben élnek, és a félelmeik alapján viszonyulnak hozzánk. Őket már olyan döntésekbe kényszerítették bele, amelyeknek a valódi tartalmairól fogalmuk sem volt. Mindent meg fognak tenni, hogy döntéseik helyességét igazolják. Az önigazolás kényszere egyre jobban meggátolja szabad akaratunk gyakorlását.

Hogy is mondta Bárdosi Attila?

„Az egyénben és ezen keresztül a tömegekben fokozatosan kialakult egy részben művileg generált pánikérzés – a szándékosságot még mindig nem szeretném feltételezni –, ami a racionális és kritikus gondolkodást nemcsak a laikusoknál, hanem a szakemberek nagy részénél is egyre hatékonyabban kikapcsolta.”

A „változatok világjárványa” várható. Mindez a tudatlanságunk és arroganciánk következménye. Veszélybe sodortuk a gyermekeinket.

Csak ismétlésképpen: alfa (Α, α), béta (Β, β), gamma (Γ, γ), delta (Δ, δ), epszilon (Ε, ε), dzéta (Ζ, ζ), éta (Η, η), théta (Θ, θ), ióta (Ι, ι), kappa (Κ, κ), lambda (Λ, λ), mű (Μ, μ), nű (Ν, ν), kszí (Ξ, ξ), omikron (O, o), pí (Π, π), ró (Ρ, ρ), szigma (Σ, σ), tau (Τ, τ), üpszilon (Υ, υ), fí (Φ, φ), khí (Χ, χ), pszí (Ψ, ψ), ómega (Ω, ω).