Ismételt figyelmeztetés a Nyugatnak: az erkölcs megkerülhetetlen (Vukics Ferenc írása)

„Azt hiszem, megtaláltam az állatok és a civilizált ember közti hiányzó láncszemet. Mi vagyunk az.”

Konrad Lorenz

Nemrégiben Kaiser Ferenc katonai szakértő és Somkuti Bálint biztonságpolitikai szakértő, hadtörténész voltak a Hit Rádió Középpont című műsorának a vendégei, és arról beszélgettek egymással, hogy az orosz vagy az ukrán haderő fog-e előbb összeomlani. Kollégáim szerint „önsanyargatás” ilyen beszélgetéseket végighallgatni, de nekem az a véleményem, hogy még azok az emberek is képesek ösztönzőleg hatni ránk, akiknek teljesen más a véleményük a világ dolgairól, mint nekünk. Ebben a vitában én inkább Somkuti Bálint véleményével értettem egyet, de a vita maga jól megmutatta az európai és a magyar közéletben jelen lévő narratív politika és a reálpolitika különbségeit.

A politika és a biztonság a történelemben nem a jó és a rossz kérdésköre körül forgott (ráadásul elég szubjektív, hogy egyes történelmi korszakban egyes értékeket minek is tartottak), hanem az érdekek, az erő és a képességek körül. Jól mondja Robert C. Castel, amikor arról beszél, hogy túlságosan elhittük, hogy a nemzetközi szerződések és megállapodások valamiféle kötelező hatállyal bírnának. Minden megállapodás addig tart, amíg az erősebb szereplőknek ez érdekükben áll, és ennek megváltozása esetén azonnal „túlteszik magukat” a korábbi ígéreteik miatt érzett lelkiismeret-furdaláson.

Lehet „szép” és „humánus” elképzelésünk a világról, érezhetjük magunkat az igazság oldalán, ha közben átlépünk az általam oly sokat emlegetett több mint két évszázados herderi megállapításokon:

„… ha másutt is léteznék összeurópai szellem, nem csupán a könyvekben, akkor a Föld valamennyi népe előtt szégyenkezniük kellene az emberiség sérelmére elkövetett bűncselekményeik miatt. Nevezze meg valaki azt az országot, ahová az európaiak tették be a lábukat. és nem követtek el szinte örökösen olyan bűnöket, mint a jogsértések, az igazságtalan háborúk, a harácsolás, csalás, elnyomás, a betegségek és kártékony szokások terjesztése a védtelen, jóhiszemű emberek között. Világrészünk nem a bölcs, hanem az arcátlan, erőszakos, szipolyozó része a Földnek; nem kultúrát teremtett, hanem elpusztította a népek saját kultúrájának csíráit, ahol és amikor csak tehette.”

A „Figyelmeztetés a Nyugatnak” sorozatnak indult, ez volt az irányadó szellemi municiónk, és az volt a célunk, hogy Európa fontos gondolkodóinak figyelmeztetéseit eljuttassuk a Tisztelt Olvasóhoz. Előbb a járvány, utóbb a háború térített el bennünket attól, hogy ezt a fontos munkát elvégezzük, de az események lassan bebizonyítják, hogy nem halaszthatjuk tovább az „önbecsapást és az önámítást leleplező” gondolatok továbbítását.

Kaiser Ferenc úgy gondolja, hogy Európa még komoly tartalékokkal rendelkezik, és mivel az orosz oligarchák is itt akartak élni, nem pedig a hazájukban, mindez számára azt bizonyítja, hogy ez egy jó hely. A katonai szakértő szerint Oroszországban egy „csúnya, népirtó” diktatúra van, amelynek a vezetését soha sem hatotta meg a saját népének szenvedése, így nem is lehet győztes.

Jómagam úgy látom, hogy kontinensünk vezetőit sem hatotta meg, hogy az ott élők most a politikusok döntései miatt rosszabbul élnek, és a kis- és középvállalkozások többsége bele fog bukni Ukrajna „szabad világot védelmező küzdelmének” következményeibe. Az sem zavarta ezeket a vezetőket, hogy a legtöbb esetben átlépik a korábbi alkotmányos szabályokat, és felhatalmazás nélkül cselekednek, felrúgva minden korábban fontosnak tartott elvet és értéket.

Talán nem is az a kérdés, hogy az ukrán katonák, vagy az oroszok bírják tovább a szenvedést, hanem az, hogy mit is bír ki a jelenlegi európai ember.

Szerintem a Kaiser tanár úr által emlegetett európai tartalékok nem léteznek. A Nyugat számára komoly figyelmeztetés lehet az a tény, hogy a globális dél „kiszeretett” az atlantista politikából, miközben az európai ember „válságállósága” semmivé foszlott.

Julius Evolát, a nagy olasz gondolkodót, valláskutatót, filozófust és politológust citálom most a Tisztelt Olvasó elé, aki hatvan évvel ezelőtt is pontosan látta az európai társadalmak jövőjét, és a lehetséges megoldásokat is felvázolta:

„A demokratikus fogyasztói társadalomban használatos jelszavak dacára általánossá vált az erkölcsi érzéketlenség, a belső irányvesztés: a háború utáni embert általánosságban a jellem és minden igazi méltóság elvesztése, az ideológiai elsekélyesedés, a legalantasabb érdekek eluralkodása, a pillanatnak élés jellemzi.

Ha ezt felismertük, látnunk kell, hogy az elsődleges probléma, amiből az összes többi fakad, lelki természetű: belülről kell újjászületni, megtalálni saját formánkat, rendet teremteni magunkban és kiegyenesíteni a gerincünket.

Semmit sem tanult a közelmúlt leckéiből az, aki manapság illúziókba ringatja magát a tisztán politikai harc és egyik vagy másik formula vagy szisztéma lehetőségeit illetően, amennyiben ez nem jár együtt egy új emberi minőség kialakulásával.

Íme az alapelv, amely még sosem látszott annyira nyilvánvalónak, mint manapság: ha egy állam olyan politikai és társadalmi rendszerrel bír, amely elméletben a legtökéletesebbnek számít, viszont selejtes az emberanyaga, nos, ez az állam előbb-utóbb lesüllyed a legalacsonyabb rendű társadalmak szintjére;

míg az a nép, az a faj, amely igaz embereket, helyesen érző és biztos ösztönű embereket képes produkálni, magas civilizációs szintet ér el, és megállja a helyét a legsúlyosabb próbatételekben is; s ezen az sem változtat, ha politikai berendezkedése fogyatékos vagy tökéletlen.

Határozott álláspontot kell tehát elfoglalni azzal a hamis 'politikai realizmussal' szemben, amely csak programokban, pártszervező problémákban, szociális és gazdasági receptekben gondolkodik. Mindez mellékes, nem tartozik a lényeghez.

Hogy mennyit tudunk még megmenteni, az attól függ, léteznek-e olyan emberek, akik nem formulákat prédikálnak nekünk, hanem példaként állnak előttünk, nem szállnak be a tömegek demagógiájába és anyagiasságába, hanem az érzékenység és az érdek más formáit élesztik fel.

Abból kiindulva, ami még fennmaradt a pusztítások közepette, apránként fel kell építeni az új embert, akit meghatározott szellem és megfelelő életfelfogás jellemez, és bizonyos elvekhez való állhatatos ragaszkodással van felvértezve – íme, ez a valódi probléma."

Be kell látnunk, hogy ha a nyugati államok a legtökéletesebb politikai rendszerrel is bírnának (koránt sincs így), akkor sem felelnek meg Evola elvárásának. Az „igaz, helyesen érző és biztos ösztönű embereket” nem a politikai rendszerek teremtik meg. Mocsai Lajos kézilabda edző a siker kapcsán azt mondta egy riportban, hogy a készségek, a képességek és a tudás az, ami megszerezhető. Mindez felül van egy képzeletbeli piramis felső harmadában, de az alsó kétharmad valójában az erkölcs.

Európának ezért van komoly izgulnivalója.

.