ZOMBIAPOKALIPSZIS ‒ Pécsi Sándor „prájdos” látomása

ZOMBIAPOKALIPSZIS

Fesd a szivárványt feketére, bárgyú mosolyt rajzolj át

zord férfikomolysággá, védd meg a városodat

a zombihadaktól, vissza ne nézz Szodomára!

Cifra szekéren vonaglik a sátán, el ne rabolja

gyermekedet! Színes a füst a tűzkarikákon,

béke jelét, a hét színt, harclobogóvá ki tette?

Háború dúl a nemek közt, pátriárka miért lett

maszkulin méreg, mért nincs tisztelet, úri modor?

Hova lett a szemérem és a tapintat? Hol a hős,

hol a harcos veszélyszerető, aki áldozatot hoz?

Gúnynevetést a bölcs ma miért kap? Az ostobaságot

hívják tudománynak, s művészetet ellep a zombisereg.

Orgiavurstlivá válik a színház, Shakespeare,

Madách neve nem szent, beleírnak örök soraikba,

átszabják színműveiket porno-revű-kabarévá.

A gúny a gonoszság humora, jönnek a szörnyek,

Kós Károly álma helyett kocka acélbeton épületek?

Jönnek a kékhajú zombik, arcuk is tetoválva

van immár. Merd kifejezni az undorodat. Nézd

meg az ódon metszetet, Dürer véste a rézbe:

Lovag, Halál és az Ördög. A mának üzen ez a rajz!

A Halál kezében homokóra: lejár az időd.

Vicces az Ördög, disznófeje van, de meg nem ijedsz.

Istent féld, ne a sátánt, íme a képüzenet.

Halálra reá se tekint a lovag, lép a komor

lova, lép lefelé, szomorú völgyébe a múltnak,

vissza nem nézne e zombijelenre. Légy

ilyen elszánt, fesd a szivárványt feketére,

vissza ne nézz Szodomára!

Albrecht Dürer: A lovag, a halál és az ördög